KULT
A Rovatból

Azt mondták, nincs jó arca a filmekhez, egy csiga volt az első szerepe, és hozzávágott egy csésze forró teát az anyósához – Judi Dench 90 éves

Állítólag Shakespeare összes drámáját fejből tudja szavalni, nem véletlen tehát, hogy ő az angol színház királynője, aki 60 is elmúlt, amikor végre filmsztár lett belőle.


Judith Olivia Dench 1934. december 9-én született az angliai Yorkban ír anya és angol apa lányaként. Édesanyja, Eleanora Olive (1897-1983) Dublinban született, édesapja, Reginald Arthur Dench (1897-1964) pedig orvos volt, aki Dublinban nőtt fel, és az első világháborúban a nyugati fronton harcolt. Szülei a dublini Trinity College-ban folytatott tanulmányaik során ismerkedtek meg.

Judi egy yorki kvéker középiskolába járt, és két bátyja volt, Peter (1925-2017) és Jeffery (1928-2014), utóbbi szintén színész lett.

A szülei révén Dench rendszeres kapcsolatban állt a színházzal: édesapja a York Theatre Royal háziorvosa volt, édesanyja pedig a színház ruhatárosa. Az ott játszó színészek pedig gyakran szálltak meg a Dench-házban.

Természetesen Eleanora és Reginald gyakran vitték színházba a kislányukat, aki máig vissza tudja idézni, hogy az egyik legkorábbi ilyen látogatása egészen extrém reakciót váltott ki belőle. „Emlékszem, hogy megnéztük az A Cuckoo in the Nest című darabot. Egy pár feküdt az ágyban, majd hirtelen kinyílt egy láda az ágy végében, és egy férfi pattant fel belőle mellényben és nadrágban. Annyira röhögtem, hogy szabályosan rosszul lettem, ezért anyámnak haza kellett engem vinnie” – mesélte Dench, de szerencsére végül megtudta, hogyan végződött a darab: „Pár nappal később visszavittek, hogy megnézzem, mi történt.”

Ezekben az években Judi nem hivatásos alapon részt vett a York Mystery Plays című darab modern felújításának első három produkciójában 1951-ben, 1954-ben és 1957-ben. A harmadik produkcióban Szűz Mária szerepét játszotta, amelyet a Museum Gardensben felállított színpadon adtak elő.

Bár Dench mindig is tudta, hogy színházban dolgozni, eredetileg nem az volt a terve, hogy ő maga is színpadra álljon. „Már fiatalkoromtól kezdve díszlettervező akartam lenni” – mondta, s hozzátette, ez az ambíciója akkor illant tova, amikor először látott egy profi Shakespeare-előadást, méghozzá a Lear királyt Stratfordban, 1953-ban. „Az volt a leghihetetlenebb díszlet, amit valaha láttam: egy hatalmas, fekete kör, a közepén pedig egy halom kő, ami úgy fordult, hogy lehetett barlang, trón vagy bármi más... Ekkor valami leállt bennem a tervezéssel kapcsolatban. Emlékszem, arra gondoltam: »Legmerészebb álmaimban sem tudnék ilyesmit kitalálni. Nem leszek elég jó ehhez.«”

Egy csigától Shakespeare-ig

A színészkedéssel kapcsolatban nem volt nagy megvilágosodása. Azt mondja, ez valószínűleg fokozatosan történt. De mindig is szeretett játszani, egészen az első színpadi feltűnése óta, amiben egy csigát alakított. „Az előkészítő iskolában én játszottam a csigát, egy gyerekvers feldolgozásában. Volt egy hatalmas csigaház, abban kuksoltam. Amikor megérkeztek a szüleim, felálltam, hogy lássanak, csak hát ez nem volt része a darabnak. Csupán arra emlékszem, hogy a tanárnő oldalról azt kiabálta: »Le a földre, Judith!« Az első instruálásom. Nem viselkedtem rendesen.”

Egyébként állítása szerint boldog gyermekkora volt, a szülei mindenben támogatták.

„Amikor 1960-ban Júliát játszottam a The Old Vicben, volt egy sorom, miszerint: »Hol van az apám és az anyám, nővér?«. Erre az apám, aki egy nagyon józan, nyugodt ember volt, hangosan azt mondta a nézőtérről: »Itt vagyunk, drágám, a 8. sorban!«”

Dench szakmai érdeklődését végül felkeltette a drámaiskola, mivel a bátyja, Jeff a Central School of Speech and Dramára járt, illetve az is inspirálta, hogy látta Peggy Ashcroftot Kleopátrát játszani a színpadon, ezen élményéről pedig később azt mondta: „Megváltoztatta az életemet”. Szóval Judi is Jelentkezett a Central Schoolba, ahova fel is vették. Vanessa Redgrave volt az egyik osztálytársa. Nem sokkal a diploma megszerzése után a Hamletben Opheliaként debütált a The Old Vicben. Arra a kérdésre, hogy emlékszik-e az első estére, azt válaszolta: „Nem. A másodikról vannak emlékeim, mert a kritikusok egyáltalán nem voltak kedvesek hozzám! Nagyon haragudtak, hogy nem egy ismert színészt választottak a szerepre, hanem egy újoncot”. A darab rendezője, Michael Benton azonban eléggé megkedvelte Dench-et ahhoz, hogy bevegye őt a vándortársulatába. Így kezdődött az egyik legnagyobb színházi karrier.

A nevető dáma

Bármennyire is profi, Dench azt mondja, még az évtizedeken átívelő színházi pályafutásával a háta mögött is előfordul, hogy elröhögi magát a színpadon. „Szörnyű bajba kerülök általában a nevetés miatt. A legkevésbé sem mentegetem magam, de van ennek valami köze a lámpalázhoz, amit az ember ilyenkor érez” – magyarázta a színésznő, aki emlékszik egy különösen súlyos vihogásrohamra Shakespeare Cymbeline című darabjának egyik előadása alatt. Ő játszotta Imogent, aki egy ponton arra ébred, hogy egy Cloten nevű férfi – akit Bob Peck alakított (a Jurassic Park Robert Muldoonja) – fej nélküli testét találja az ágyában. „Ahogy felemeltem ezt a testet, a lábai rossz irányba fordultak. Nem volt semmi rögzítés a térdeiben. Nem tudtam megállni, hogy ne nevessek. Ezt amúgy ilyenkor át kell alakítani tragikus reakcióvá, nagyon trükkös dolog” – emlékezett vissza.

1970-ben egyébként már annyira elismert volt a színházi munkáiról, hogy megkapta a Brit Birodalom Rendje (OBE) kitüntetést, amelyet olyan civileknek ítélnek oda, akiknek a munkája hatással volt a nemzetre.

Majdnem két évtizeddel később, 1988-ban kapta meg II. Erzsébet királynőtől a Dame címet, amit rajta kívül olyan színésznők érdemeltek ki többek között, mint például Julie Andrews, Maggie Smith, Peggy Ashcroft, Joan Collins, Olivia de Havilland, Angela Lansbury, Helen Mirren, Vanessa Redgrave, Elizabeth Taylor, Kristin Scott Thomas, Emma Thompson vagy Imelda Staunton.

Nem megfelelő arc

Dame Judi állítása szerint soha nem látta a filmkészítést a jövőjében. Bár már 1959-ben főszerepet játszott a Hilda Lessways című hatrészes minisorozatban, az első mozifilmje pedig az 1964-es The Third Secret című krimi volt, és olyan további mozgóképekben tűnt fel többek között, mint a Hajnali négykor (1965), a Szentivánéji álom (1968), a Holtbiztos tipp (1974), az Angyali párbeszéd (1985), a Szoba kilátással (1985), a Kenneth Branagh-féle V. Henrik (1989), az Aranyszem című Bond-film (1995), vagy a szintén Branagh-féle Hamlet (1996), valójában már 60 éves is elmúlt, amikor megkapta első főszerepét a nagyvásznon a Botrány a birodalomban (1997) című történelmi drámában, amelyben Viktória királynőt alakította. „Már nagyon korán megmondták nekem, hogy soha nem fogok filmet forgatni. Nem volt megfelelő arcom hozzá. Ezt egy nagy film meghallgatásán vágták a fejemhez, de soha nem mondom meg, melyikén. Persze én egyáltalán nem ijedtem meg. Emlékszem rá, de nem bántottak meg vele” – mesélte Dench, akit a brit showman, Graham Norton csak „Shakespeare-wurlitzernek” nevezett, mivel fejből szavalja a Shakespeare-drámákat.

A színészkedés azonban nem volt mindig sima ügy, erről így vélekedett: „Nem hiszem, hogy a színészet könnyebbé válik. Nagyon élvezem, de nem találom könnyűnek.” Nos, ha így gondolja, akkor sikerrel vette az akadályokat. A Botrány a birodalombanért kapásból megkapta élete első Oscar-jelölését, a másodikat pedig a következő évben (1998: Szerelmes Shakespeare) már díjra is tudta váltani a legjobb női mellékszereplő kategóriában – ebben is egy királynőt, I. Erzsébetet alakította (Viktóriát pedig 2017-ben újra eljátszotta a Viktória királynő és Abdulban). Aztán jött még hat további nomináció: a Csokoládéért (2000), az Iris: Egy csodálatos női elméért (2001), a Mrs. Henderson bemutatjáért (2005), az Egy botrány részleteiért (2006), a Philomena: Határtalan szeretetért (2013) és legutóbb a Belfastért (2021). Nem semmi pálya.

Az M-korszak

Na de térjünk egy kicsit vissza James Bondhoz! Hiszen az Aranyszemben az MI6 főnöke, M eljátszása is egy olyan szerep volt, amire egyáltalán nem számított.

Mármint arra, hogy ő lehet az első nő, aki megformálhatja Bond főnökét a franchise akkor már több mint 30 éves fennállása alatt.

„Egy pillanatig sem gondoltam, hogy szerepelni fogok a Bond-filmekben, bár hatalmas rajongó voltam. 17 év alatt összesen hét epizódban játszottam, és abszolút dicsőséges emlékeim vannak arról az időszakról. Amikor a férjem, Michael és a lányom, Finty megnézték ezeket a filmeket, sikoltoztak a nevetéstől, mert úgy néztem ki, mint aki ért azokhoz a kütyükhöz, de valójában egy biciklipumpát sem tudok kezelni. Szóval megrészegültem a hatalomtól, amikor M-et játszottam” – mesélte nevetve Dench, aki 1995-től 2012-ig játszhatta a karaktert, mind a négy Pierce Brosnan-menetben (Aranyszem, A holnap markában, A világ nem elég, Halj meg máskor!), valamint a Daniel Craig-éra három részében (Casino Royale, A Quantum csendje, Skyfall).

Szerelem 75 évesen

És ha már Dench megemlítette a férjét, Michaelt, akkor meg kell említenünk, hogy a színész Michael Williamsről van szó, akivel 1970-ben mondták ki egymásnak a boldogító igent, és több filmben is együtt játszottak, főként a karrierjük első felében. Egyetlen gyermekük született, Finty Williams, aki a szülei nyomdokaiba lépett, és maga is színésznő lett, a Botrány a birodalomban például ő játszotta Dench, vagyis Viktória királynő lányát, Helena hercegnőt, de feltűnt még például a Gosford Parkban, a Bunbury, avagy jó, ha szilárd az emberben, a Hölgyek levendulában, vagy a Hat perc éjféligben. Judi és Michael pedig a férfi viszonylag korán, 65 éves korában, tüdőrák miatt bekövetkezett 2001-es haláláig együtt voltak.

Dench azt is bevallotta, az alapvetően heves vérmérséklete miatt sok nagy veszekedése volt Williamsszel a házasságuk alatt. „Voltak napok, amikor nem beszéltünk egymással. Nem titok az sem, hogy egyszer hozzávágtam egy csésze forró teát. Hozzá és az anyjához. De hát ilyen az élet, nem igaz?” – emlékezett vissza a színésznő, aki nem hitt abban, hogy a férje halála után újra rátalálhat a szerelem, pedig így lett: 2010-ben, 75 éves korában szerettek egymásba ugyanis a a nála 10 évvel fiatalabb természetvédővel, David Millsszel. „Nem voltam felkészülve erre. Nagyon-nagyon fokozatosan és felnőttmódon történt az egész. Végül rádöbbentem, hogy készen állok rá, és ez egyszerűen csodálatos." Ők ketten akkor találkoztak, amikor Dench beleegyezett, hogy ő legyen a ceremóniamester a British Wildlife Centre új mókuskerítésének megnyitóján, amelynek Mills volt az alapítója/igazgatója. A házasság azonban szóba sem jöhetett köztük: „Beszéltünk erről, de azt hiszem, sokkal jobban járunk így, ahogy vagyunk, mivel két külön házunk van. És vagy az egyikben, vagy a másikban vagyunk, mindössze négy mérföldre egymástól” – nyilatkozta egyszer Mills, Dench pedig hozzátette: „Nem fogja megkérni a kezem. Nem, nem és nem. Kapjuk össze magunkat, és viselkedjünk a korunkhoz méltón!”

Amíg él, játszik

Dench már egy ideje időskori makuladegenerációval küzd, ami a látása erős romlásával jár, ez a betegség a fejlettebb gazdaságú társadalmakban a vakság leggyakoribb oka. Már az édesanyja is ezzel küzdött.

A színésznő szerint az állapota „eléggé homályossá teszi a dolgokat”, de kifejlesztette a módját, hogyan dolgozzon így is.

Mostanában főként színpadi műsorokat ad, amelyek során Gyles Brandreth-szel beszélget a karrierjéről. Minden este gondoskodnak arról, hogy a padlón legyen egy csíkos szőnyeg, amit követhet. „Fekete és fehér – mintha hatalmas zebrák feküdnének a padlón” – mondta nevetve. „Olyan vagyok, mint egy éppen leszálló repülőgép. Csak a szőnyeg felé igyekszem.” Elmondása szerint már nem tud forgatókönyveket olvasni, de azt mondja, nem áll szándékában hagyni, hogy ez megakadályozza a színészkedésben, mert amíg él, biztosan játszani fog. „Megtalálom a módját” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„ICE, takarodj!” – Bad Bunny történelmet írt a Grammy-gálán, majd elküldte a francba a bevándorlási hivatalt
A 68. Grammy-díjátadón Bad Bunny lett az első, aki spanyol nyelvű lemezzel nyerte el az év albuma díjat. Az estét azonban a bevándorlási hivatal elleni éles kritikák határozták meg, több sztár is felszólalt, köztük Billie Eilish, és az év felfedezettje, Olivia Dean.


Nemcsak a zenéről, hanem a politikáról is szólt a február 1-jei Grammy-díjátadó, ahol Bad Bunny történelmet írt, miközben több sztár is éles politikai üzenetet fogalmazott meg a színpadon.

Az est legfontosabb díjait, vagyis a „Nagy Négyest” Bad Bunny (Az év albuma), Kendrick Lamar és SZA (Az év felvétele), Billie Eilish (Az év dala) és Olivia Dean (Az év felfedezettje) vihette haza.

Bad Bunny Debí Tirar Más Fotos című lemeze lett az első, túlnyomórészt spanyol nyelvű album, amely elnyerte a fődíjat.

A díjak átvételekor azonban a beszédek gyakran politikai üzeneteket hordoztak, amelyek elsősorban az amerikai bevándorlási és vámügyi ügynökség ellen irányultak.

„Mielőtt megköszönném Istennek, azt mondom: ICE, kifelé! Nem vagyunk vadak, nem vagyunk állatok, nem vagyunk idegenek – emberek vagyunk, és amerikaiak vagyunk”

– mondta Bad Bunny egyik köszönőbeszédében. Hozzá csatlakozott Billie Eilish is, aki az év dala díjának átvételekor fogalmazott meg kemény kritikát.

„Senki sem illegális egy ellopott földön… A francba az ICE-szel”

– mondta.

Az év felfedezettje, Olivia Dean szintén a bevándorlók mellett állt ki.

„Bevándorló unokájaként állok itt... a bátorság terméke vagyok”

– jelentette ki.

A politikai állásfoglalások mellett a díjátadó zenetörténeti mérföldköveket is hozott. Először nyert k-pop dal a Grammyn: a KPop Demon Hunters Golden című szerzeménye kapta a vizuális médiához írt legjobb dal díját. Steven Spielberg pedig elérte az EGOT-státuszt, miután a Music by John Williams című filmjéért megkapta a legjobb zenei filmnek járó elismerést. „Ez az elismerés igazolja azt, amit ötven éve tudok: John Williams hatása felmérhetetlen, művészete páratlan” – nyilatkozta. Kendrick Lamar eközben a Grammyk történetének legtöbbet díjazott rap előadójává vált.

A további kategóriákban Lady Gaga Mayhem című albuma lett a legjobb pop vokális album, a rock mezőnyében pedig a Turnstile (legjobb rockalbum), a Nine Inch Nails (legjobb rockdal) és Yungblud (legjobb rockelőadás) diadalmaskodott. A country zene területén új kategóriákat vezettek be, a kortárs country album díját Jelly Roll vihette haza, aki rendkívül érzelmes beszédben köszönte meg feleségének a támogatást. „Megöltem volna magam, ha te és Jézus nem vagytok” – mondta a színpadról.

via BBC


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A fogalmatlan Bridgerton fiú esete Hamupipőkével - megnéztük a Bridgerton család 4. évadának első részeit
Lilaakác, fánktornyok, színkavalkád, ármánykodás, szerelem és főszerepben egy bamba férfi, aki keresi az ő Hamupipőkéjét. Ilyen volt a Bridgerton család negyedik évadának első etapja.


2020 óta követhetik a Netflix nézői a Bridgerton család tagjainak történeteit, amelyek Julia Quinn írónő azonos című regényfolyamának főszereplői. A nyolc évad a család nyolc gyermekének szentel egy-egy felvonást. A sorozat egybefüggő, aki még nem találkozott vele, feltétlenül az első évadtól nézze. (Némi spoiler olvasható az írásban.)

Amikor 2024 tavaszán a Netflix leadta a Bridgerton család harmadik évadát, rajongók milliói kaptak a szívükhöz, atyaég, egészen 2026-ig kell várni az újabb évadig? Vágnánk már a centit, de ekkora mérőszalag nincs is!

Aztán eljött 2026, amikor végre nézhető a sorozat negyedik évada - annak is a fele. A Netflix nem tanul a rajongók panaszáradatából, ez az évad is két részletben érkezik. Az első négy epizód január 29-én került fel a streamingre, míg a többi február 26-tól látható. Ekkora mérőszalag pedig már létezik, úgyhogy lehet nyiszálni!

Minden évad előtt őrült találgatások folynak, a nyolc gyermekes Bridgerton család melyik tagja kerül a következő évadban rivaldafénybe. Talán az a Francesca, aki legutóbb férjhez ment? Julia Quinn eredeti könyvsorozatában pont Francesca alakja és története a leginkább megkapó és megható, sokan várták, hogy ő lesz fókuszban a 2026-os epizódokban.

Abban viszont nagy az egyetértés, hogy Francesca és férje között a sorozatban körülbelül annyi a kémia, mintha két plüssmackó ülne egy-egy fotelben. Nulla.

Eloise neve is előkerült, mint a negyedik évad főszereplője. A különc lány, aki nem kapkod férjet találni és sokkal inkább bújik könyvei mögé, sokak kedvence.

A negyedik évad befutója viszont Benedict Bridgerton lett, a család második fiúgyermeke.

Nagyvilági fazon, habzsolja az életet, buja estéken, orgiákon, alkoholmámorban úszó közegben érzi jól magát, és esze ágában sincs megnősülni. Ám édesanyja folyamatosan dünnyög a fülébe, és sóhajtozik, nem lesz ennek jó vége. Így esik, hogy Benedict úrfi végül megjelenik egy maszkabálon, ahol megakad a szeme egy igéző szépségű, ezüstruhás leányzón, akinek csodálatos a mosolya, kecses a járása, bár táncolni nem tud. És, aki akkor, amikor éjfélt üt az óra, hirtelen elszalad, a döbbent uraság kezében hagyva kesztyűjét.

Ismerős a történet? Persze, hogy az. Tökéletes Hamupipőke történet cipellő helyett kesztyűvel.

Sophie Baek, a nemesi születésű, ám gonosz mostohája által cselédsorba űzött (ugye, hogy Hamupipőke?) ifjú hölgy és a bosszantóan vaksi, bamba és teljesen fogalmatlan Bridgerton fiú később újra találkozik, ám szerelmük kibogozására még várni kell.

A Grimm testvérek mesebeli hercege hasonlóan béna volt: meg tudja vajon magyarázni bárki is, miért bajlódott a herceg egy fél pár cipővel, amikor csak a hölgy arcát kellett volna megnéznie, akivel egész este táncolt?

Nos, Sophie Baek legalább álarcot visel, ráadásul Benedict Bridgerton egyértelműen képtelen meglátni a cselédlányban az ezüstruhás kisasszonyt, így talán a történet jobban hihető a Netflix sorozatában.

Ez az első négy epizód egyébként egyértelműen rászegezi a fókuszt magára a családra, a többi mellékszereplő kevesebb hangsúlyt kap. Lady Danbury például a királynőt unja, a királynő pedig leginkább mindent. Lady Whistledown, azaz Penelope görcsösen igyekszik pletykatémákat találni, míg teljesen zsákutca azt a sztori is, amelyben a királynő új udvarhölgyét keresik. Már senki nem is emlékszik, kik voltak Mondrichék, értelmetlen a házaspárt a negyedik évadban is mellékszálakkal szerepeltetni.

Maga a Bridgerton család viszont, miután már szinte minden gyermek nagykorúvá cseperedett, szerencsére bőven elég izgalmat tud nyújtani.

Lady Violet és Lord Marcus szerelme meghatóan szép, a család legfiatalabb gyermeke, Hyacinth nem fér a bőrébe, annyira szeretne végre már felnőni. És Eloise... Nos, ő még mindig ugyanaz az Eloise, akinek vág az esze, mint a beretva és fütyül a társadalmi konvenciókra.

Meg kell említeni azt is, hogy a Shonda Rhimes producerhez oly jellemző woke-irányzatok ismét nagyon erősen képviseltetik magukat a negyedik évadban is. Julia Quinnek, a Bridgerton-könyvek szerzőjének teljes támogatásával egy laza nemváltás is megtörténik, miután a regénybeli Michael a sorozatban már Michaela lesz. És a negyedik évad főhőse, Benedict úr sem különösebben válogatós az első epizódban, amikor eltakarja őt a vastag dohányfüst.

Hogy mi a titka a Bridgerton családnak?

Sokan igyekeznek megfejteni ezt, pedig a válasz roppant egyszerű. Színes, szagos, romantikus álomvilág ez, békaszínű uszályos ruhákkal, lilaakáccal, méteres macaron- és fánktornyokkal, piruló orcával, estélyekkel, bálokkal, egyszerre mozduló párok keringőivel és sok-sok titokkal, pletykával és szerelemmel. Egy mese, ahová jó elbújni a hétköznapok elől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A rajongók tiltakoznak, a stúdió magyarázkodik – a Star Trek: Csillagflotta Akadémia tényleg ekkora katasztrófa lenne?
A Paramount szerint ez forradalmi modern sci-fi a SkyShowtime-on, a rajongók szerint inkább baleseti jegyzőkönyv. TikTok-dialógusok, kánontiprás és kartonpapír-figurák: nem lehet megmenteni a legendát?
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2026. február 06.



A Star Trek: Csillagflotta Akadémia megérkezése akkora port kavart, hogy az ember már-már azt hihetné, valami radikálisan új, forradalmi irányváltásról van szó. A valóság ennél prózaibb és sokak számára jóval kiábrándítóbb.

A rajongói felháborodásokat a stúdió rendre politikai indíttatású támadásokkal magyarázza, ám ez az érvelés egyre kevésbé tűnik meggyőzőnek.

A Star Trek közönsége ugyanis nem tegnap lépett be a Csillagflottába: generációk nőttek fel az eredeti 1966-os sorozaton, az Új nemzedéken, a Deep Space Nine-on, a Voyageren vagy az Enterprise-on. Ezek a szériák sosem voltak mentesek társadalmi üzenetektől, sőt, sokszor kifejezetten bátran nyúltak érzékeny témákhoz, de mindezt gondolatébresztő tudományos fantasztikumba csomagolták, nem pedig aktuálpolitikai checklista látványos díszleteibe.

Az utóbbi évek Paramount-féle Star Trek-termései azonban sok nézőben azt az érzést keltették, hogy valami alapvetően félrecsúszott. A netflixes Discovery már indulásakor megosztó volt, de egy ideig én is néztem. A Picard három évadából legfeljebb egy fél szezon működött igazán, a Strange New Worlds pedig hiába próbált klasszikusabb hangvételt megütni, nem tudta maradéktalanul visszahozni a régi varázst, majd jó gyorsan földbe is döngölte azt amit két évad alatt felépített.

A Section 31 pedig aztán végképp kiverte a biztosítékot: egy drága, harsány, identitásában bizonytalan streaming film lett, amely inkább tűnt franchise-hasznosítási kísérletnek, mint szeretettel összerakott sci-finek.

A Csillagflotta Akadémia ebbe az egyre vitatottabb Alex Kurtzman „producerzseni” korszakába érkezik, és adna új reményt. Hát nem fog.

Az egyik legnagyobb problémám a dialógusokkal van. A karakterek olyan nyelvezetet használnak,

mintha egy középkorú marketinges próbálná kitalálni, hogyan beszélnek a Z generáció tagjai egy TikTok-kommentmezőben.

Ez a stílus nemcsak idegennek hat egy hatvanéves franchise univerzumában, hanem gyakran önmaga paródiájává válik. Nem felfrissíti a világot és modernizálja, hanem őszintén kellemetlen lesz. Ráadásul felmerül a kérdés: kinek is szól mindez? A fiatalabb közönség aligha rohan tömegesen egy több évtizedes sci-fi sorozat újabb iterációjáért, a régi rajongók pedig értetlenül állnak a tónusváltás előtt. Azokat elidegenítik, akik az igazi rajongók lennének, újakat pedig képtelenek bevonzani. Az eredmény egy furcsa vákuum, amelyben mintha nem létezne valódi a célcsoport. Ám szórakozás se sok.

A Csillagflotta Akadémia története időben messzire ugrik, a 32. század végére, ami kétségkívül kényelmes megoldás: így az alkotók gyakorlatilag bármit megtehetnek anélkül, hogy túl sokat kellene bajlódniuk a korábbi kánonnal. A Föderáció széthullott, a kolóniák elszigetelődnek, az univerzum újraegyesítésre vár, ez akár ígéretes kiindulópont is lehetne. Holly Hunter alakította Nahla Ake kapitány egy tragikus múltbéli döntés súlyát cipeli, miután ezekben a nehéz időkben elszakított egy gyereket az anyjától. Ugrunk egy jó pár évet az időben, közben a krízis megoldódott (elég szájbarágós COVID párhuzam), és a Föderáció megtalálja a fiút, Caleb Mirt (Sandro Rosta), aki felnőttként körözött bűnöző lett.

Holly Hunter válaszút elé állítja a férfit: Csillagflotta Akadémia vagy börtön.

Ez a dramaturgiai fogás azonban több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol. A Csillagflotta hagyományosan a Föderáció elitje volt, a legkiválóbbak gyűjtőhelye, nem pedig egy kozmikus alternatív büntetés-végrehajtási intézet. A sorozat persze igyekszik erkölcsi leckét adni arról, milyen károkat okoz a családok szétszakítása. Csak éppen olyan finomsággal, mintha légkalapáccsal kopogtatnák a néző homlokát. A finomkodás sosem volt erőssége a Kurtzman produkcióknak.

Az első rész főgonoszát Paul Giamatti alakítja, ám a fenyegetés helyett inkább groteszk hatást kelt. Nehéz komolyan venni azt a jelenetet, amikor egy termetes, izomkolosszus harcos majdnem alulmarad a majd 60 éves 170 cm-es színésszel szemben egy kézitusában.

Lehet ezt idegen fajokra és különleges képességekre fogni, de a vizuális benyomás ettől még inkább komikus, mint félelmetes.

A sorozat egészére jellemző ez a disszonancia: drámai pillanatokat akar, de gyakran paródiába csúszik. Olyan, mint egy rossz szuperhősfilm, menő akar lenni, de helyette csak szánalmas. Joss Wheedon-féle párbeszédek működtek egy Buffy-ban, vagy egy FireFlyban, de itt nagyon nem önazonos ez a stílus a Star Trek 60 éves örökségével.

Narratív szempontból sem túl rózsás a helyzet. Az epizódok sodródnak egyik érzelmi kitörésből a másikba, miközben nehéz kitapintani egy valóban átgondolt, hosszabb ívű történetet. Itt nincs értelem, csak érzelmek.

A karakterek többnyire egyetlen tulajdonság köré épülnek, mintha egy produceri checklistát pipálnának végig.

Itt a félénk zseni, ott a minden helyzetben legyőzhetetlen harcos, amott a testpozitív öntudatra ébredt 17 éves tinilány hologram. A Star Trek mindig is sokszínű volt, de korábban a figurák személyisége nem merült ki egyetlen címkében. Spock sem pusztán „a félvér”, hanem belső konfliktusokkal küzdő, komplex személyiség volt. Ehhez képest az Akadémia szereplői gyakran kartonpapír-vázlatnak hatnak, mint egy Disney-sorozat a 2000-es évekből.

A kánonhoz való viszony különösen fájdalmas pont. Érzelmeket villogtató Vulkániak, akik humorizálnak, pacifista Klingonok, akik többapájú családokból származnak, sőt egy genetikai szabályokat felrúgó Jem’Hadar leszármazott is felbukkan.

Az alkotók megnézték a Star Trek lexikon borítóját (bele már nem sikerült lapozni) és senki sem mondta el nekik, hogy nem lehet egy Jem’Harad nő, mert ők genetikai úton szaporodnak, más fajokkal pedig végképp kizárt, hogy vegyüljenek.

Ezeknek az ellentmondások semmi köze a kreatív újragondoláshoz, pusztán hanyagság, ami egy ilyen múltú franchise esetében nehezen megbocsátható.

Mindez azért különösen keserű, mert a Star Trek valaha jóval több volt egyszerű tévésorozatnál. Az elsők között teremtett aktív rajongói közösséget, saját találkozókkal még a Comic Con aranykora előtt, és nem egy mérnök vallotta be, hogy gyerekkori inspirációként hatott rá Gene Roddenberry erredeti víziója.

Steve Jobs legendásan rajongott a franchise-ért, és állítólag külön kérte a mérnökeit, hogy az eszközeik úgy nézzenek ki és úgy működjenek, mintha az Enterprise-ról érkeztek volna.

Ehhez képest a Csillagflotta Akadémia inkább tűnik egy drága, identitását kereső mellékvágánynak, mint a jövőről szóló, optimista látomás örökösének. Itt van neon ugrókötél, neon fülhallgató, minden a jelenlegi technológiai szintet mutatja, csak neon. Semmi igazán forradalmi.

A legszarkasztikusabb megjegyzések sem tudják teljesen elfedni a csalódottságom: sokan nem azért kritizálják ezt a sorozatot, mert gyűlölnék a Star Treket, hanem éppen ellenkezőleg, mert túl jól ismerik, és fájó látni, milyen irányba sodródott.

Ez egy Star Trek sorozat, olyan emberek tollából, akik nem értik a Star Treket és olyan embereknek készült, akik nem szeretik a Star Treket

A Csillagflotta Akadémia nem pusztán egy félresikerült spin-off sorozat, hanem egy újabb állomás abban a korszakban, amelyben a franchise mintha teljesen elveszítette volna saját iránytűjét. Lehet, hogy egyesek számára könnyed „guilty pleasure”, de azoknak, akik a régi, gondolkodásra késztető, bátor tudományos fantasztikumot keresik, ez az akadémiai évfolyam inkább bukást érdemel, mint dicséretet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Homer Simpson figyelmeztette a világot az orgiákra Epstein szigetén” - egy 26 éves rajzfilmepizód hirtelen egészen más értelmet nyert
A Simpsons alkotóját, Matt Groeninget Epstein egyik áldozata nevezte meg a bírósági iratokban. Ami kiderült, teljesen új megvilágításba helyezi a sorozatot.


Újra forr az internet egy 26 éves Simpson család-epizód miatt, a rajongók szerint ugyanis a rajzfilm egy hátborzongatóan pontos jóslatot tett Jeffrey Epstein pedofil-szigetéről – írta a New York Post. A vita most azért lángolt fel ismét, mert a kérdéses jelenet újra virálissá vált a közösségi médiában. A „The Computer Wore Menace Shoes” című,

2000-ben bemutatott részben Homer Simpson Mr. X álnéven pletykablogot indít, amivel felfedi Springfield sötét titkait.

Amikor azonban egy kitalált sztorija véletlenül igaznak bizonyul, elrabolják és egy titokzatos szigetre viszik, ahol azokat tartják fogva, akik túl sokat tudnak.

A rész végén Homer oldalán egy üzenet jelenik meg, ami „egy szigeten lévő őrült alakokról” szól, akik „titokban irányítják a világot”.

A rajongók azonnal párhuzamot vontak a jelenet és a néhai Jeffrey Epstein botránya között, aki a vádak szerint éveken át kiskorú lányokkal szembeni szexuális visszaéléseket és emberkereskedelmet folytatott a Karib-tengeri magánszigetein, Little Saint James-en és Great Saint James-en. „A Simpson család figyelmeztette a világot az orgiákra Epstein szigetén” – írta egy kommentelő az X-en.

Egy másik felhasználó szerint „a Simpson család beszélt el nekünk először az Epstein-aktákról”. A valóságban az epizód harmadik felvonása az 1967-es brit kultsorozat, a The Prisoner (A fogoly) paródiájaként adták el, amely szintén egy férfiról szól, akit egy elzárt szigeten tartanak fogva, miután túl sokat tudott. A részben még a sorozat eredeti főszereplője, Patrick McGoohan is vendégszerepelt.

Az összeesküvés-elméleteket tovább fűti a sorozat alkotóját, Matt Groeninget érintő állítás.

Epstein egyik legismertebb áldozata, Virginia Giuffre – aki 2025-ben öngyilkosságot követett el – egy 2019-ben nyilvánosságra hozott bírósági iratban azt állította, hogy Epstein arra kényszerítette, hogy masszírozza meg Groening lábát a milliárdos magángépén.

Giuffre arról írt, hogy undorodott a férfi „kérges lábkörmeitől”.

A kommentelők ezt bizonyítéknak tekintik. „Matt Groening beletette Epsteint a 'The Simpsons'-ba. Virginia Giuffre arról írt, hogy Epstein gépén volt Groeninggel, és masszíroznia kellett az izzadt lábát!!” – írta egy felhasználó. Fontos kiemelni, hogy Groening ellen soha nem emeltek vádat az üggyel kapcsolatban.

A sorozat készítői többször is reagáltak a „Simpsons-jóslatokra”. Matt Selman showrunner szerint a sorozat nem jósol, csupán a történelem ismétlődő mintázatait dolgozza fel, és a több száz epizód miatt statisztikailag elkerülhetetlen, hogy néha egybeessenek a valós eseményekkel.

Viszont, ha számításba vesszük, hogy a sorozat egyik agya rendszeresen összejárt a világ szexfüggő hatalmasságaival, a rajzfilm meghökkentő jóslatai talán nem is jóslatok voltak, csak bennfentes információk a jövővel kapcsolatban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk