KULT
A Rovatból

Azt mondták, nincs jó arca a filmekhez, egy csiga volt az első szerepe, és hozzávágott egy csésze forró teát az anyósához – Judi Dench 90 éves

Állítólag Shakespeare összes drámáját fejből tudja szavalni, nem véletlen tehát, hogy ő az angol színház királynője, aki 60 is elmúlt, amikor végre filmsztár lett belőle.


Judith Olivia Dench 1934. december 9-én született az angliai Yorkban ír anya és angol apa lányaként. Édesanyja, Eleanora Olive (1897-1983) Dublinban született, édesapja, Reginald Arthur Dench (1897-1964) pedig orvos volt, aki Dublinban nőtt fel, és az első világháborúban a nyugati fronton harcolt. Szülei a dublini Trinity College-ban folytatott tanulmányaik során ismerkedtek meg.

Judi egy yorki kvéker középiskolába járt, és két bátyja volt, Peter (1925-2017) és Jeffery (1928-2014), utóbbi szintén színész lett.

A szülei révén Dench rendszeres kapcsolatban állt a színházzal: édesapja a York Theatre Royal háziorvosa volt, édesanyja pedig a színház ruhatárosa. Az ott játszó színészek pedig gyakran szálltak meg a Dench-házban.

Természetesen Eleanora és Reginald gyakran vitték színházba a kislányukat, aki máig vissza tudja idézni, hogy az egyik legkorábbi ilyen látogatása egészen extrém reakciót váltott ki belőle. „Emlékszem, hogy megnéztük az A Cuckoo in the Nest című darabot. Egy pár feküdt az ágyban, majd hirtelen kinyílt egy láda az ágy végében, és egy férfi pattant fel belőle mellényben és nadrágban. Annyira röhögtem, hogy szabályosan rosszul lettem, ezért anyámnak haza kellett engem vinnie” – mesélte Dench, de szerencsére végül megtudta, hogyan végződött a darab: „Pár nappal később visszavittek, hogy megnézzem, mi történt.”

Ezekben az években Judi nem hivatásos alapon részt vett a York Mystery Plays című darab modern felújításának első három produkciójában 1951-ben, 1954-ben és 1957-ben. A harmadik produkcióban Szűz Mária szerepét játszotta, amelyet a Museum Gardensben felállított színpadon adtak elő.

Bár Dench mindig is tudta, hogy színházban dolgozni, eredetileg nem az volt a terve, hogy ő maga is színpadra álljon. „Már fiatalkoromtól kezdve díszlettervező akartam lenni” – mondta, s hozzátette, ez az ambíciója akkor illant tova, amikor először látott egy profi Shakespeare-előadást, méghozzá a Lear királyt Stratfordban, 1953-ban. „Az volt a leghihetetlenebb díszlet, amit valaha láttam: egy hatalmas, fekete kör, a közepén pedig egy halom kő, ami úgy fordult, hogy lehetett barlang, trón vagy bármi más... Ekkor valami leállt bennem a tervezéssel kapcsolatban. Emlékszem, arra gondoltam: »Legmerészebb álmaimban sem tudnék ilyesmit kitalálni. Nem leszek elég jó ehhez.«”

Egy csigától Shakespeare-ig

A színészkedéssel kapcsolatban nem volt nagy megvilágosodása. Azt mondja, ez valószínűleg fokozatosan történt. De mindig is szeretett játszani, egészen az első színpadi feltűnése óta, amiben egy csigát alakított. „Az előkészítő iskolában én játszottam a csigát, egy gyerekvers feldolgozásában. Volt egy hatalmas csigaház, abban kuksoltam. Amikor megérkeztek a szüleim, felálltam, hogy lássanak, csak hát ez nem volt része a darabnak. Csupán arra emlékszem, hogy a tanárnő oldalról azt kiabálta: »Le a földre, Judith!« Az első instruálásom. Nem viselkedtem rendesen.”

Egyébként állítása szerint boldog gyermekkora volt, a szülei mindenben támogatták.

„Amikor 1960-ban Júliát játszottam a The Old Vicben, volt egy sorom, miszerint: »Hol van az apám és az anyám, nővér?«. Erre az apám, aki egy nagyon józan, nyugodt ember volt, hangosan azt mondta a nézőtérről: »Itt vagyunk, drágám, a 8. sorban!«”

Dench szakmai érdeklődését végül felkeltette a drámaiskola, mivel a bátyja, Jeff a Central School of Speech and Dramára járt, illetve az is inspirálta, hogy látta Peggy Ashcroftot Kleopátrát játszani a színpadon, ezen élményéről pedig később azt mondta: „Megváltoztatta az életemet”. Szóval Judi is Jelentkezett a Central Schoolba, ahova fel is vették. Vanessa Redgrave volt az egyik osztálytársa. Nem sokkal a diploma megszerzése után a Hamletben Opheliaként debütált a The Old Vicben. Arra a kérdésre, hogy emlékszik-e az első estére, azt válaszolta: „Nem. A másodikról vannak emlékeim, mert a kritikusok egyáltalán nem voltak kedvesek hozzám! Nagyon haragudtak, hogy nem egy ismert színészt választottak a szerepre, hanem egy újoncot”. A darab rendezője, Michael Benton azonban eléggé megkedvelte Dench-et ahhoz, hogy bevegye őt a vándortársulatába. Így kezdődött az egyik legnagyobb színházi karrier.

A nevető dáma

Bármennyire is profi, Dench azt mondja, még az évtizedeken átívelő színházi pályafutásával a háta mögött is előfordul, hogy elröhögi magát a színpadon. „Szörnyű bajba kerülök általában a nevetés miatt. A legkevésbé sem mentegetem magam, de van ennek valami köze a lámpalázhoz, amit az ember ilyenkor érez” – magyarázta a színésznő, aki emlékszik egy különösen súlyos vihogásrohamra Shakespeare Cymbeline című darabjának egyik előadása alatt. Ő játszotta Imogent, aki egy ponton arra ébred, hogy egy Cloten nevű férfi – akit Bob Peck alakított (a Jurassic Park Robert Muldoonja) – fej nélküli testét találja az ágyában. „Ahogy felemeltem ezt a testet, a lábai rossz irányba fordultak. Nem volt semmi rögzítés a térdeiben. Nem tudtam megállni, hogy ne nevessek. Ezt amúgy ilyenkor át kell alakítani tragikus reakcióvá, nagyon trükkös dolog” – emlékezett vissza.

1970-ben egyébként már annyira elismert volt a színházi munkáiról, hogy megkapta a Brit Birodalom Rendje (OBE) kitüntetést, amelyet olyan civileknek ítélnek oda, akiknek a munkája hatással volt a nemzetre.

Majdnem két évtizeddel később, 1988-ban kapta meg II. Erzsébet királynőtől a Dame címet, amit rajta kívül olyan színésznők érdemeltek ki többek között, mint például Julie Andrews, Maggie Smith, Peggy Ashcroft, Joan Collins, Olivia de Havilland, Angela Lansbury, Helen Mirren, Vanessa Redgrave, Elizabeth Taylor, Kristin Scott Thomas, Emma Thompson vagy Imelda Staunton.

Nem megfelelő arc

Dame Judi állítása szerint soha nem látta a filmkészítést a jövőjében. Bár már 1959-ben főszerepet játszott a Hilda Lessways című hatrészes minisorozatban, az első mozifilmje pedig az 1964-es The Third Secret című krimi volt, és olyan további mozgóképekben tűnt fel többek között, mint a Hajnali négykor (1965), a Szentivánéji álom (1968), a Holtbiztos tipp (1974), az Angyali párbeszéd (1985), a Szoba kilátással (1985), a Kenneth Branagh-féle V. Henrik (1989), az Aranyszem című Bond-film (1995), vagy a szintén Branagh-féle Hamlet (1996), valójában már 60 éves is elmúlt, amikor megkapta első főszerepét a nagyvásznon a Botrány a birodalomban (1997) című történelmi drámában, amelyben Viktória királynőt alakította. „Már nagyon korán megmondták nekem, hogy soha nem fogok filmet forgatni. Nem volt megfelelő arcom hozzá. Ezt egy nagy film meghallgatásán vágták a fejemhez, de soha nem mondom meg, melyikén. Persze én egyáltalán nem ijedtem meg. Emlékszem rá, de nem bántottak meg vele” – mesélte Dench, akit a brit showman, Graham Norton csak „Shakespeare-wurlitzernek” nevezett, mivel fejből szavalja a Shakespeare-drámákat.

A színészkedés azonban nem volt mindig sima ügy, erről így vélekedett: „Nem hiszem, hogy a színészet könnyebbé válik. Nagyon élvezem, de nem találom könnyűnek.” Nos, ha így gondolja, akkor sikerrel vette az akadályokat. A Botrány a birodalombanért kapásból megkapta élete első Oscar-jelölését, a másodikat pedig a következő évben (1998: Szerelmes Shakespeare) már díjra is tudta váltani a legjobb női mellékszereplő kategóriában – ebben is egy királynőt, I. Erzsébetet alakította (Viktóriát pedig 2017-ben újra eljátszotta a Viktória királynő és Abdulban). Aztán jött még hat további nomináció: a Csokoládéért (2000), az Iris: Egy csodálatos női elméért (2001), a Mrs. Henderson bemutatjáért (2005), az Egy botrány részleteiért (2006), a Philomena: Határtalan szeretetért (2013) és legutóbb a Belfastért (2021). Nem semmi pálya.

Az M-korszak

Na de térjünk egy kicsit vissza James Bondhoz! Hiszen az Aranyszemben az MI6 főnöke, M eljátszása is egy olyan szerep volt, amire egyáltalán nem számított.

Mármint arra, hogy ő lehet az első nő, aki megformálhatja Bond főnökét a franchise akkor már több mint 30 éves fennállása alatt.

„Egy pillanatig sem gondoltam, hogy szerepelni fogok a Bond-filmekben, bár hatalmas rajongó voltam. 17 év alatt összesen hét epizódban játszottam, és abszolút dicsőséges emlékeim vannak arról az időszakról. Amikor a férjem, Michael és a lányom, Finty megnézték ezeket a filmeket, sikoltoztak a nevetéstől, mert úgy néztem ki, mint aki ért azokhoz a kütyükhöz, de valójában egy biciklipumpát sem tudok kezelni. Szóval megrészegültem a hatalomtól, amikor M-et játszottam” – mesélte nevetve Dench, aki 1995-től 2012-ig játszhatta a karaktert, mind a négy Pierce Brosnan-menetben (Aranyszem, A holnap markában, A világ nem elég, Halj meg máskor!), valamint a Daniel Craig-éra három részében (Casino Royale, A Quantum csendje, Skyfall).

Szerelem 75 évesen

És ha már Dench megemlítette a férjét, Michaelt, akkor meg kell említenünk, hogy a színész Michael Williamsről van szó, akivel 1970-ben mondták ki egymásnak a boldogító igent, és több filmben is együtt játszottak, főként a karrierjük első felében. Egyetlen gyermekük született, Finty Williams, aki a szülei nyomdokaiba lépett, és maga is színésznő lett, a Botrány a birodalomban például ő játszotta Dench, vagyis Viktória királynő lányát, Helena hercegnőt, de feltűnt még például a Gosford Parkban, a Bunbury, avagy jó, ha szilárd az emberben, a Hölgyek levendulában, vagy a Hat perc éjféligben. Judi és Michael pedig a férfi viszonylag korán, 65 éves korában, tüdőrák miatt bekövetkezett 2001-es haláláig együtt voltak.

Dench azt is bevallotta, az alapvetően heves vérmérséklete miatt sok nagy veszekedése volt Williamsszel a házasságuk alatt. „Voltak napok, amikor nem beszéltünk egymással. Nem titok az sem, hogy egyszer hozzávágtam egy csésze forró teát. Hozzá és az anyjához. De hát ilyen az élet, nem igaz?” – emlékezett vissza a színésznő, aki nem hitt abban, hogy a férje halála után újra rátalálhat a szerelem, pedig így lett: 2010-ben, 75 éves korában szerettek egymásba ugyanis a a nála 10 évvel fiatalabb természetvédővel, David Millsszel. „Nem voltam felkészülve erre. Nagyon-nagyon fokozatosan és felnőttmódon történt az egész. Végül rádöbbentem, hogy készen állok rá, és ez egyszerűen csodálatos." Ők ketten akkor találkoztak, amikor Dench beleegyezett, hogy ő legyen a ceremóniamester a British Wildlife Centre új mókuskerítésének megnyitóján, amelynek Mills volt az alapítója/igazgatója. A házasság azonban szóba sem jöhetett köztük: „Beszéltünk erről, de azt hiszem, sokkal jobban járunk így, ahogy vagyunk, mivel két külön házunk van. És vagy az egyikben, vagy a másikban vagyunk, mindössze négy mérföldre egymástól” – nyilatkozta egyszer Mills, Dench pedig hozzátette: „Nem fogja megkérni a kezem. Nem, nem és nem. Kapjuk össze magunkat, és viselkedjünk a korunkhoz méltón!”

Amíg él, játszik

Dench már egy ideje időskori makuladegenerációval küzd, ami a látása erős romlásával jár, ez a betegség a fejlettebb gazdaságú társadalmakban a vakság leggyakoribb oka. Már az édesanyja is ezzel küzdött.

A színésznő szerint az állapota „eléggé homályossá teszi a dolgokat”, de kifejlesztette a módját, hogyan dolgozzon így is.

Mostanában főként színpadi műsorokat ad, amelyek során Gyles Brandreth-szel beszélget a karrierjéről. Minden este gondoskodnak arról, hogy a padlón legyen egy csíkos szőnyeg, amit követhet. „Fekete és fehér – mintha hatalmas zebrák feküdnének a padlón” – mondta nevetve. „Olyan vagyok, mint egy éppen leszálló repülőgép. Csak a szőnyeg felé igyekszem.” Elmondása szerint már nem tud forgatókönyveket olvasni, de azt mondja, nem áll szándékában hagyni, hogy ez megakadályozza a színészkedésben, mert amíg él, biztosan játszani fog. „Megtalálom a módját” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Tragédia a Netflix velencei forgatásán: a stáb szeme láttára meghalt a sikersorozat rendezőasszisztense
Diego Borella az Emily Párizsban ötödik évadának munkálatai közben esett össze. Az orvosok a Hotel Danieli épületébe siettek, de már nem tudták megmenteni a 47 éves rendezőasszisztenst.


Tragikus esemény árnyékolta be az Emily Párizsban forgatását Velencében: váratlanul elhunyt Diego Borella, a Netflix népszerű sorozatának rendezőasszisztense.

A Daily Mail beszámolója szerint az ötödik évad utolsó jeleneteinek felvétele zajlott a lagúnák városában, amikor Borella a stáb jelenlétében összeesett.

A La Repubblica információi szerint

az orvosok csütörtök este, 7 óra körül érkeztek a történelmi Hotel Danieli épületébe, de már nem tudták megmenteni az életét.

A rendezőasszisztens mindössze 47 éves volt. A hírek szerint halálát valószínűleg szívroham okozta.

A tragédia után a forgatást ideiglenesen felfüggesztették. Az ötödik évad velencei jeleneteit augusztus 15-én kezdték rögzíteni, és eredetileg hétfőn fejezték volna be a munkát.

Diego Borella 1978-ban született Velencében. Elismerést szerzett rendezőként és íróként, tanulmányait Rómában, Londonban és New Yorkban folytatta. Közösségi oldalain meséket, haikukat és színdarabokat is megosztott.

(via Femina)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Tóth Gabi: kimegyek mindjárt, azt kint valakit agyonverek – A Megasztár előzetese szerint bőven lesz feszültség a tehetségkutatóban
Herceg Erika könnyeit törli, Curtis kiakad és káromkodik, Marics Peti pedig kiabálni kezd.


Hamarosan érkezik a Megasztár idei évada. A csatorna egy előzetest is megosztott, melyből kiderül, hogy bőven lesznek megint feszültségek, sértődések, könnyek.

A műsorban új mesterek is érkeznek. A zsűri tagjai: Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti. Ördög Nóra pedig új társat kap a műsorvezetéshez, Till Attila helyett Szépréthy Roland lesz a partnere.

VIDEÓ: A Megasztár beharangozója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Az év legjobban titkolt sci-fije? – Visszatért az Invázió, és te valószínűleg még mindig nem hallottál róla
Két évet ugrott az időben az AppleTV sorozata. A világ megmenekült? Az Invázió harmadik évadának nyitánya bebizonyítja: az idegenekkel a rémálom még csak most kezdődik. Hősök támadnak fel, titkok szivárognak ki, és minden pillanatban ott lappang a kérdés: tényleg vége van a fenyegetésnek? Dehogy van, itt a harmadik évad…
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. augusztus 24.



A televíziós science fiction világában ritkán akad olyan alkotás, amely egyszerre képes intim, emberi drámát és globális katasztrófát bemutatni, mégis az Invázió pontosan erre vállalkozott 2021-ben. Simon Kinberg sorozata, amely az AppleTV+ megbízásából készült, apró mozaikokból építtette fel egy idegen támadás történetét – nem világmegváltó hősökre, hanem hétköznapi emberekre fókuszálva. Ez a nézőpont kezdettől fogva a széria legerősebb sajátossága, és a harmadik évad nyitánya sem tagadja meg gyökereit:

ismét a kisemberek szemén keresztül látjuk, hogyan alakul az emberiség sorsa egy újabb, látszólag lezárt, de mégis tovább élő fenyegetés árnyékában.

Kinberg neve önmagában is sokatmondó: producerként és íróként egyaránt dolgozott remek és kevésbé sikeres projektekben. A Deadpool 2, a Légió vagy a Sherlock Holmes mellé sajnos olyan címek is feltűnnek a listáján, mint a hírhedt Fantasztikus Négyes (2015), a felejthető 355, vagy a borzalmas X-men: A sötét főnix. Ez a kettősség kíséri végig pályáját, így az Invázió esetében sem lehetett tudni előre, mire számíthatunk. Az viszont két évad alatt már bebizonyosodott, hogy a sorozat képes komoly feszültséget teremteni, miközben nem szuperhősökkel, hanem sebezhető, esendő emberekkel dolgozik.

Az első két szezon nagy erénye a több szálon futó történet volt: egy közel-keleti háborúban rekedt katona, egy japán űrmérnök személyes tragédiája, egy iráni-amerikai család menekülése és egy csapat bajban rekedt diák mind-mind más perspektívából tapasztalta meg az idegenek pusztítását, más-más kontinensen. Ahogy teltek az epizódok, a mozaikdarabok fokozatosan összeálltak, és egyre világosabbá vált, hogy az emberi sorsok közötti látszólag apró döntések globális következményekkel járhatnak.

A második évad végén egy igazi cliffhanger zárta le a történetet: két szereplő kézen fogva lépett be az idegenek anyahajójába, majd vágás, sötét, és vége az évadnak.

A harmadik szezon első része azonban rögtön keresztülhúzza a néző várakozásait. Az évadzáró katarzisa után ugyanis nem folytatódik a történet: két évet ugrunk előre az időben. Az anyahajó lezuhant, a fenyegetés papíron megszűnt, és a világ lassan próbál visszatérni a normalitásba. A hősi halottak között emlegetik Trevante Cole őrmestert (Shamier Anderson) és a fiatal Caspar Morrow-t (Billy Barratt). Csakhogy rögtön az epizód elején kiderül, nem minden az, aminek látszik: Trevante megjelenik egy térkapuban, és semmire sem emlékszik az elmúlt két évből. Innen indul újra a történet, a bizonytalanság, a katonai titkolózás és az emberi bizalmatlanság szorításában.

A forgatókönyv egyik legerősebb húzása, hogy nem próbál hosszan magyarázni, hanem szinte azonnal visszaránt a bizonytalanságba. Ismeretlen gravitációs anomáliák, eltűnő emberek, félrevezető hírszerzési jelentések – minden azt sugallja, hogy az idegenek inváziójának még messze nincs vége. Trevante és a közben felnőtté vált Jamila (India Brown) újra központi figurákká lépnek elő. Jamila bűntudattal küszködik Caspar halála miatt, ám kettejük találkozása újra beindítja az események láncolatát. Amikor katonák támadnak rájuk, menekülni kényszerülnek, és világossá válik, hogy ismét nem számíthatnak senkire – legfeljebb egymásra.

Érdekes módon a nyitány inkább szűkíti, mintsem tágítja a fókuszt.

Nem látjuk egyszerre a régi kedvenceket, a szálak nem futnak párhuzamosan. Aneesha Malik (Golshifteh Farahani) és Clark Evens (Enver Gjokaj) egyelőre még csak az előzetesekből sejthetők, de bizonyosan visszatérnek majd. Más karakterek sorsa kérdéses: Monty (Paddy Holland) újra felbukkanása sok rajongónak örömet okozna, míg Mitsuki (Shioli Kutsuna) halála talán véglegesnek tűnt a második szezonzáróban, bár az Invázió világában soha semmi sem biztos.

Az új évad első epizódja ugyan nem robban be olyan látványos erővel, mint ahogy a második évad fináléja lezárult, de ez nem is áll szándékában. Inkább felépíti az új status quót, miközben lassan, csepegtetve adja a jeleket: a veszély nem múlt el, sőt, valami sokkal komplexebb játszma van kibontakozóban. A katonai erők bizalmatlansága, a titkolózó hírszerzés, és az, hogy még a saját hősüket sem hajlandóak elfogadni, finoman reflektál a hatalom és az egyén konfliktusára. Ez a politikai árnyalat talán eddig is jelen volt a sorozatban, de most még hangsúlyosabbá válhat.

Az idegenek ábrázolása továbbra is különleges. Nem a hollywoodi sablonokra épít, nincsenek klasszikus „szürke kis emberkék” vagy túlzó CGI-szörnyek.

A lények furcsa, folyamatosan fejlődő fiziológiája egyszerre idegen és félelmetes emberi szemmel nézve. Eközben a tudományos magyarázatok ugyan sokszor sántítanak, mégis képesek megőrizni a hitelesség látszatát. Ez a balansz tartja a sorozatot a tudományos fantasztikum keretein belül, anélkül, hogy saját paródiájába fordulna. Nagy kár, hogy vizuálisan a lények gyengébbek, mint a 2025-ben elvárt színvonal.

Az Invázió harmadik évadának nyitánya tehát nem ad mindenre választ, és nem is akar azonnal sokkolni. Ehelyett egy lassan kibontakozó új krízis alapjait fekteti le. A karakterdrámákra koncentrál, ahogy eddig is, miközben apró jelekkel és rejtélyekkel teremt feszültséget. Ez a tempó talán frusztráló lehet azoknak, akik pörgős akciót keresnek, ám a sorozatot mindig is a lassabb építkezés jellemezte.

Összességében az évadnyitó ígéretesen folytatja a történetet: nem szakít a sorozat eddigi filozófiájával, miszerint a világ sorsa hétköznapi emberek apró döntésein múlik. Nem tökéletes, vannak vontatott részei, és az időugrás elsőre kicsit kizökkentheti a nézőt, de mindez hozzájárul a rejtélyhez. Egy biztos, aki hajlandó türelmesen követni a mozaikdarabokból épülő narratívát, annak ismét jutalom lesz a kitartás. Az Invázió továbbra is az egyik legkülönlegesebb idegenes sorozat az elmúlt években – talán tényleg a legjobb, amiről még nem hallottál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: Káprázatos légi parádéval ünnepelte a honvédség augusztus 20-át
A bemutatón nemcsak a jól ismert régi helikopterek, hanem vadonatúj harci és szállító gépek is feltűntek, amelyek most először repültek a főváros felett.


Budapest felett idén is látványos légi parádéval ünnepelte Szent István napját a Magyar Honvédség. A programban minden olyan repülő eszköz bemutatkozott, amely a honvédség birtokában van, köztük vadonatúj harci és szállító gépek is, amelyek most először tűntek fel a főváros felett.

Az érdeklődők a bemutatón láthatták

a már jól ismert MI–17 és MI–24 helikoptereket, de a legújabb H145M és H225M típusok is feltűntek.

Az eseményen készült fotóinkat itt tudjátok megnézni (kattintás után galéria nyílik):


Link másolása
KÖVESS MINKET: