KÉK HÍREK
A Rovatból

„Az ütés után nem tért magához többé” – tragédiába torkollott a szomszédok vitája Erdőkertesen

Sándor a párjával és ötéves kisfiukkal az anyósáéknál bográcsozott, amikor szóváltásba keveredtek a szomszédokkal. Végül verekedés tört ki, a 29 éves családapát az arcán érte ütés, amitől összeesett.


Családi bográcsozásnak indult, szörnyű tragédiába torkollott egy születésnap ünneplése Erdőkertesen. Két éve áprilisban Sándor a párjával és ötéves kisfiukkal látogatta meg az anyósáékat a településen. Délután szóváltásba keveredtek a szomszédokkal, akik már korábban is panaszkodtak rájuk. A család szerint viszont aznap nem volt indokolt a szomszédok panasza a zaj miatt.

"Még csak délután négy volt aznap, akár hangoskodhattunk is volna, de nem így történt. Őket minden zavarta, még az is, ha a gyerekek kiabáltak. Zenét sem hallgathattunk, fel is jelentettek minket" – mesélte Roxána, az elhunyt férfi párja a Blikknek.

A vita akkor mérgesedett el, amikor egy falécet átdobtak a szomszéd kertjébe, amit visszahajítottak. Mindkét fél telefonon kért erősítést a rokonoktól, majd az utcán elszabadultak az indulatok.

"A párom arcát érte az ütés, amitől egyből összeesett. Masszív, nagy darab ember volt, mégis elájult. Pánikbetegségre szedett gyógyszert, és először azt hittük, epilepsziás rohamot kapott, de sajnos nagyobb volt a baj. Nem tudjuk, hogy mibe üthette be a fejét, de az ütés után nem tért magához többé. Néha ugyan a kórházban kinyitotta a szemét, így azt hittem, észleli, hogy mellette vagyok, de kommunikálni már nem lehetett vele"

– idézte fel zokogva Roxána.

A 29 éves férfi eszméletlen állapotban feküdt a földön, habzott a szája, a nyelvét az anyósa húzta ki, majd még a mentő kiérkezése előtt kórházba szállították.

A vádirat szerint a szomszéd, S. G., egy másik személy válla felett ütötte meg Sándor fejét. A férfi hanyatt esett, és olyan súlyos agykárosodást szenvedett, hogy két hónap múlva meghalt a kórházban.

A Blikk információi szerint a tragédia óta a szomszédok elköltöztek egy közeli településre. Az áldozat családja szerint még csak részvétet nyilvánítottak, ami rosszul esett nekik. Sándor kisfia még mindig nem tudta feldolgozni apja elvesztését, pszichológus segít neki. A család ezért kártérítési pert is tervez indítani.

A Blikknek sikerült elérnie a vádlottat is, aki azt mondta, hogy a folyamatban lévő ügyről nem nyilatkozhat. Annyit azért hozzátett, hogy jogos védelmi helyzetre hivatkozik, de azon kívül, hogy valójában őt támadták meg hárman, mást nem kíván elmondani. Az ügyészség beismerés esetén két év börtönt kért rá, három év próbaidőre felfüggesztve.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Szívszorító részletek derültek ki Kaszás Nikolett tragédiájáról, megszólalt egy közeli ismerős
Az ismerős szerint kiderülhetett, hogy a Nikolett mellett talált palackban valóban fagyálló volt. Ráadásul a nő édesapja is hasonló módon vetett véget az életének korábban.


Kaszás Nikolett szeptember 7-én indult el egyedül túrázni a Pilisbe, négy nappal a születésnapja után, haza viszont már nem tért.

A 27 éves monori nő gyakorlott túrázó volt, a pilisi Spartacus-ösvény nem jelentett számára különösebb kihívást, különösen tiszta időben. A hozzátartozók kezdetben nem keresték, mivel azt hitték, máshol alszik.

Holttestét három héttel később találták meg. Az azonosítás a helyszíni információk és az utolsó ismert ruházata alapján történt meg.

A rendőrség kizárta az idegenkezűség lehetőségét, sajtóinformációk alapján pedig a lány mellett egy palackot is találtak.

A Bors cikke szerint a fiatal nő közeli ismerőse azt állítja, hogy a palackban fagyálló volt.

„Senki sem akarta először elhinni, hogy a lány öngyilkos lett. Várni kellett a rendőrségre, hogy megvizsgálják a testet. Én úgy tudom, hogy nemrég kiderült: valóban fagyállót vitt magával Niki. Az volt a palackban”

– fogalmazott.

Ugyanez az ismerős azt is elmondta, hogy információi szerint Kaszás Nikolett édesapja is hasonló módon vetett véget az életének.

„Azt is megtudtam, hogy elvileg a rendőrségnek van felvétele arról, hogy Niki megveszi a fagyállót. Úgy tudom, a család összeroppant Niki elvesztése kapcsán”

– tette hozzá.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Juhász Péter után újabb youtubernél tartottak házkutatást a rendőrök, ő egy gyilkossági ügyről beszélt
A Nemzeti Nyomozóiroda munkatársai adathordozókat, telefont foglaltak le, majd egy határozatban közölték vele, hogy miért indult ellene eljárás.


Egy youtuber ellen indítottak eljárást, arra hivatkozva, hogy

a csatornáján egy olyan interjú jelent meg, amiben egy magas rangú kormánytag állítólagos érintettségére utaltak egy 10 évvel ezelőtt meggyilkolt lány ügyében

- számolt be az RTL Híradó.

Mindez azt követően történt, hogy Juhász Péter volt ellenzéki politikusnál is megjelentek a hatóság emberei, lefoglalták számítógépét és mobiljait, majd kihallgatták.

A Nemzeti Nyomozóiroda munkatársai a youtubernél is adathordozókat, telefont foglaltak le. Egy határozatot is átadtak neki, amiben az szerepel: “nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett rágalmazás vétségének gyanúja miatt" nyomoznak.

A youtuber a Híradónak elmondta:

"Csináltam egy videóinterjút Juhi Zsolt bácsis felvétele után, ez egy 10 évvel ezelőtti meggyilkolt prostihoz kötődik, akit annak idején kapcsolatba hoztak egy magas rangú kormánypárti politikussal. Az apja megnevezte ezt a személyt. Ennek kapcsán pár nappal később magyar kormányzati szerv letiltotta ezt a videót youtuberól, nem törölték, hanem az elérését korlátozták Magyarországon".

A Híradó emlékeztet rá, hogy Puzsér Róbert „Elég a megfélemlítésből! címmel vasárnapra egy szolidaritási demonstrációt hirdetett Juhász Péter mellett a Kossuth térre. Felszólal majd Látó János is, aki a Juhász által nyilvánosságra hozott hangfelvételen először említette Zsolt bácsit.

A Parlamentben tizenkét napja hangzott el Arató Gergely DK-s képviselő kérdése arról, hogy ki az a Zsolti bácsi? A képviselő Juhász videója kapcsán szólította meg a miniszterelnök-helyettest. A felvételen egy névtelen telefonáló bizonyítékok nélkül azt állította, hogy 10 éve Ózd környékén állami gondozott gyerekek azt mesélték neki, hogy felismerték egy politikus hangját a tévében, aki éjszakánként molesztálta őket. Semjén Zsolt ezt követően visszautasította Arató Gergely kérdését.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Elgázolt egy embert a 4-es metró
A Rákóczi téri állomáson történt baleset vasárnap délelőtt. A műszaki mentés idejére leállt a forgalom.


Elgázolt egy embert az M4-es metró Budapesten, a Rákóczi téri állomáson vasárnap délelőtt, nem sokkal 11 óra előtt - tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint helyreállt a közlekedés.

Kisdi Máté elmondta,

a fővárosi hivatásos tűzoltók a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett kiemelték a sínek közül és átadták a mentőknek az elgázolt embert.

A műszaki mentés idejére leállt a forgalom.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint helyreállt az M4-es metró közlekedése.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Harminc éve vár a halálsoron a nő, aki tiniként féltékenységből brutálisan megkínozta, majd megölte egy diáktársát - most kitűzték a kivégzése napját
Christa Gail Pike brutális tette sokkolta a világot. Tennessee-ben 200 év után most először hajthatnak végre halálbüntetést nőn.


Christa Gail Pike harminc éve ül a halálsoron, miután 1995-ben brutális kegyetlenséggel megölte 19 éves osztálytársát, Colleen Slemmert. Most már biztos, hogy Tennessee állam 2026. szeptember 30-án végrehajtja rajta a halálos ítéletet. Ő lehet az első nő, akit az államban több mint kétszáz év után kivégeznek, írta a Ladbible.

Pike féltékeny volt, mert attól tartott, hogy Slemmer el akarja csábítani a barátját.

A bírósági iratok szerint a barátjával és egy másik diákkal együtt csalta ki Slemmert Knoxville egyik erdős részére. Azt mondták neki, hogy egy fiú miatt akarnak vele beszélni. Ehelyett Pike brutális kegyetlenséggel végzett vele.

A nő több mint egy órán át kínozta az áldozatot, dobozvágó késsel és húsbárddal vagdosta, majd egy pentagramot vésett a mellkasára és homlokára. Végül fejbe verte egy nagy aszfaltdarabbal, ez bizonyult végzetesnek. Pike később eldicsekedett tettével, sőt, egy darabot az áldozat koponyájából „emlékként” őrizgetett és mutogatott más diákoknak.

A rendőrök 36 órán belül elfogták őket. Pike beismerte, hogy ő kínozta és ölte meg Slemmert, de azt állította, eredetileg csak meg akarták ijeszteni.

1996. március 22-én az esküdtszék néhány óra tanácskozás után bűnösnek találta Pike-ot. Halálbüntetést kapott, valamint 25 év börtönt a csoportos elkövetés miatt. Az ítélethirdetés után könnyek között fordult a bíróhoz: „Megölelhetem az édesanyámat, mielőtt elvisznek?” – kérdezte. A bíró ezt nem engedélyezte, ő pedig így folytatta: „Kérem, hadd öleljem meg! Szeretlek.”

A nő védői arra hivatkoznak, hogy Pike még fiatal volt, amikor elkövette a bűncselekményt, és mentális problémái is voltak. A bírósági iratok szerint gyerekkorában fizikai és szexuális bántalmazás érte, valamint elhanyagolták. Később bipoláris zavart és poszttraumás stressz szindrómát diagnosztizáltak nála.

Az Egyesült Államokban a halálbüntetés rendkívül ritkán érint nőket: 1976 óta mindössze 18-at végeztek ki, szemben 1623 férfival. Jelenleg körülbelül 48 nő vár kivégzésre, míg a férfiak száma több mint 2000. Tennessee-ben utoljára a 19. század elején végeztek ki nőket, köztük három fekete rabszolganőt.

(via Sassy.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: