„Az, hogy ilyen sok baba meghalt szifiliszben, egyfajta tehetetlenséget tükröz” – rettenetesek a magyar adatok a szakértő szerint
A szinte már elfeledett szifilisz egész nyugati világban újból terjedőben van. Felnőtt emberek esetében antibiotikus terápiával könnyen lehet gyógyítani, azonban a szülő kezeletlen betegsége miatt a megfertőződő magzatokra életveszélyes lehet a kór. A fejlett országok többségével ellentétben Magyarországon idén már 21 csecsemő vesztette életét veleszületett szifilisz miatt. Az esetek száma tavaly 42 volt, idén pedig már 63-ra nőtt, ezért a hatóságok országosan elrendelték a szülőszobai, ingyenes gyorstesztek kötelező alkalmazását a szülés előtt álló anyáknál.
A helyzet súlyosságát jelzi, hogy az országos tisztifőorvos is kiemelt ügyként kezeli a veleszületett szifilisz visszaszorítását. A helyzetről Dr. Tisza Tímea bőr- és nemigyógyász szakorvossal, a Belvárosi Orvosi Centrum igazgató főorvosával, a Magyar STI Társaság elnökével beszélgettünk.
— Idén már 21 csecsemő halt meg veleszületett szifilisz miatt. Más országokban is hasonló az arány?
— Ez rengetegnek számít. Már önmagában a tavalyi 42 és az idei 63 veleszületett szifiliszes eset is nagyon magas az átlagos szintekhez képest, mert egy jó egészségügyi rendszerű országban legfeljebb egy-két ilyen eset csúszik át az ellenőrzési rendszeren. Tehát magának a veleszületett szifilisznek a száma is rettenetesen magas.
Mire tudomásul vettük, hogy igen, visszatért a veleszületett szifilisz, addig annyi idő telt el, hogy közben sok esetben nem sikerült időben felismerni a betegeket. Így lett a dolognak fatális következménye.
— Azt mondja, „átcsúszott a rendszeren”. A szűréskor nem ismerik fel? Vagy az egészségügy nem volt felkészülve az esetek kezelésére?
— A terhesgondozás nagyon szigorú rend szerint történik. Pontosan megvan, hogy mely időpontokban, milyen vizsgálatokat kell elvégezni a várandós nőn. Az első trimeszterben, tehát az első három hónapban egy bizonyos ponton szifilisz szerológiai vizsgálattal (vérvétellel) szűrik az illetőt. Amíg a szifilisz nem volt ilyen gyakori, ennyi elég is volt. Azonban attól, hogy több a szifiliszes beteg, nem lesz elegendő ugyanaz a protokoll, mert így többen lesznek azok a nők is, akik a terhességük során fertőződnek meg. Ha a szifilisz növekszik általánosan a lakosság körében, akkor nő a terhesek között is. Szifilisz-ügyben hosszú ideig „boldog békeidők” voltak, kevés eset volt. El kell mondanom, hogy a betegek túlnyomórészt a homoszexuálisok közül kerültek ki, mivel ők változatosabb szexuális életet élnek, gyakoribb a partnerváltás. Mostanra azonban a heteroszexuálisok között is terjedésnek indult, és így került át a gyerekekre. Nagyon fontos tudni, hogy
Nem jelenik meg rendszeresen a megfelelő kontrollvizsgálatokon, hanem egyszerűen „beesik” szülni a szülőszobára. Ezért fontos első lépésnek tartom a szülőszobai gyorstesztelést: oda mindenki előbb‑utóbb eljut, és ott végül meg lehet fogni a problémát. Természetesen ez tűzoltás. Az lenne az ideális, ha a terhesség alatt ismételnék a szifilisz szűrését, kötelezően lenne egy második szűrés a 28. héten mindenkinek. Aki pedig veszélyeztetettnek tűnik, hiszen a gondozás során ez kiderülhet, például prostituált, hajléktalan, droghasználó, rendezetlen vagy erőszakos családi háttérben él, rossz szociokulturális környezetből jön, azt bármikor újra lehessen tesztelni, hogy időben megfogjuk a bajt.
— Nem késő a szülőszobán gyorstesztelni?
— Ez nem lehet a végleges megoldás, ahogy mondtam, ez most tűzoltás. De a haláleseteket és a súlyosabb egészségkárosodások egy részét ezzel meg lehet előzni. Ha a baba már veleszületett szifilisszel jön világra, azonnal el lehet kezdeni a kezelését, és nem jut el borzasztóan rossz állapotba. A 21 gyerek közül 14 méhen belül halt el, 7 pedig a későbbi élet hónapjaiban. Ez a hét csecsemő is azért halt meg, mert lassan derült ki, mi a bajuk.
— Tehát megszületett, kívülről nem látszott, hogy beteg lenne, hanem az csak hetek‑hónapok múlva derült ki?
— Vagy nem látszott, vagy ha látszott is, nem jöttek rá, hogy szifilisze van. Ezek a tünetek az esetek egy részében bármilyen más fertőző betegséget utánozhatnak. Van korai és késői veleszületett szifilisz; akik meghaltak, nyilván a korai csoportba tartoztak. Az, hogy egy babának kiütései vannak, állandóan folyik az orra savós‑véres váladékkal, sebek lehetnek a szája körül, a nemi szervnél vagy a végbélnyílás körül; hogy kis súlyú, rosszul eszik, lázas, nagy a mája, lépe, megduzzadnak a nyirokcsomói, ez sokféle fertőzéstől lehet.
Amióta egyre több a felismert eset, sokkal gyakrabban vizsgálják ebbe az irányba az újszülötteket is. De sokáig nem erre gondoltak kapásból.
— Mi hozta vissza a szifiliszt?
— Nem csak Magyarországon van ez: egész Európában és Amerikában is megfigyelhető. Amerikában már jó ideje kimondottan magas a veleszületett szifiliszes esetek száma. Okosabb emberek is próbálják kideríteni az okát. Általában: miért terjednek a szexuális úton terjedő fertőzések? Egyrészt nincs veszélyérzet. A fiatalok nem kapnak megfelelő időben megfelelő tájékoztatást. Sokszor annak is örülhetünk, ha egyáltalán a terhesség megelőzésére felhívják a figyelmüket, pedig elég korán elkezdenek szexuálisan aktívak lenni: 16 év fölött már sokan aktívak. És ez nem feltétlenül hüvelyi szexet jelent. Az orális szex és más praktikák is terjeszthetnek STI‑ket (sexually transmitted infections = szexuális úton terjedő fertőzések), ezt kevesen tudják. Sokan azt hiszik, csak a „klasszikus” közösülés a veszélyes. Másrészt megváltozott a szexuális viselkedés. Sok az ismeretlenekkel létesített kapcsolat.
Hiszen, ha találunk egy fertőzöttet, nemcsak őt kell meggyógyítani, hanem fel kell deríteni, kitől kaphatta, kinek adhatta tovább. Minden kontaktot meg kell találni és kezelni, és velük ugyanezt végigcsinálni. Ha a partner ismeretlen, ez nyilván nem megy. Látom, hogy konszolidált fiatalok is élnek velük. Sokan még mindig azt hiszik, hogy a nemi betegség csak a periférián tengődők problémája. Pedig bárkivel előfordulhat.
— Az is csökkentheti a veszélyérzetet, hogy a szifilisz felnőttkorban antibiotikummal gyógyítható?
— Igen, a bakteriális nemi úton terjedő betegségek alapvetően antibiotikummal kezelhetők. De fontos megjegyezni: a gonorrhoea már nagyon közel van ahhoz, hogy ne lehessen hatékonyan gyógyítani, mert a kórokozója az alkalmazkodó mechanizmusok révén gyakorlatilag szinte minden antibiotikumra rezisztenssé vált. Versenyt futunk az idővel. Szerencsére a szifilisz penicillinnel még mindig jól gyógyítható. Az emberek ahhoz szoktak, hogy „kaptam egy nemibetegséget, bemegyek a bőr‑ és nemibeteg‑gondozóba, kapok egy injekciót, és kész”. Ez már messze nincs így. Arról nem is beszélve, hogy vannak nemi érintkezéssel közvetített betegségek, amelyek nem gyógyíthatók, csak kezelhetők: ilyen a herpesz, a HIV, a hepatitiszek például.
— A területi, társadalmi különbségek mennyire látszanak?
— A veleszületett szifilisznél ez eléggé kirajzolódik: gyakoribb a hátrányos helyzetű csoportokban. De időnként a „konszolidáltabb” rétegekben is felbukkan egy‑egy eset. Óvatosan kell fogalmazni:
Amikor valaki jár terhesgondozásra — már ha jár, mert olyan is van, aki egyáltalán nem —, ezt fel kell ismerni. Ismerjük a rémtörténeteket: valaki nem is tudja, hogy terhes, és a WC‑ben szül. Ez extrém, de sajnos, jó néhány olyan nő vagy akár kiskorú lány is van, aki nem vesz tudomást a terhességéről, és csak szülni megy be, esetleg ott is hagyja a babát. Ezért különösen fontos a szülőszobai gyorstesztelés: akkor kell kezelni az anyát, amikor ott van. Lehet, hogy pár óra múlva már csak a hűlt helyét találjuk. Tehát fel kell ismerni a várandósnál a kockázatot. Ne csak „könyv szerint” vegyek mintát ezen‑azon a ponton, hanem ha gyanús, menet közben is. Ha olyan tünetet lát az orvos, ami szifiliszre utalhat, azonnal kérjen vizsgálatot. Figyelni kell: a szervezett szűrés mellett a tünetes betegekre is.
— Mit csinálnak jól azokban az országokban, ahol alacsonyabb a magzati és újszülöttkori halálozás?
— Amennyire tudom, főleg a terhesgondozási rendszer szorosabb működése a kulcs. Nincsenek konkrét összehasonlító adataink. Azt gondolom, Európában jobban odafigyelnek arra, hogy egy nő lehet STD‑fertőzött. Például a magyar terhesgondozási rendszerben a HIV‑szűrés egyáltalán nincs benne. Van civil szervezet, amely régóta lobbizik érte, hogy szűrjenek HIV‑re is. Itt is vannak HIV‑fertőzött nők, belőlük HIV‑fertőzött anyák, és így HIV‑fertőzött babák születhetnek. Ha egy nő nem tudja, hogy HIV‑fertőzött, de a várandósság alatt kiderül, kezelhető, és a gyerek nem HIV‑fertőzötten születik. Lehet makkegészséges. De ha nem derül ki, akkor két ember lesz HIV‑fertőzött, akiket élete végéig méregdrága gyógyszerekkel kell kezelni. Ha készülne egy költség‑haszon elemzés, lehet, hogy az jönne ki: még Magyarország alacsony HIV‑fertőzöttsége mellett is bőven megéri beépíteni a szűrést. És akkor még nem beszéltünk arról, hány életet mentünk meg. Most is megcsináltathatja, aki akarja, de az lenne jó, ha mindenkinek „kötelező” lenne, mert kevesen gondolnak arra, hogy HIV‑fertőzöttek lehetnek, ahogy arra is, hogy szifiliszesek. Az összes STI‑re igaz, hogy hosszú tünetmentes szakaszok váltják a tüneteseket. A tünetek ráadásul sok mindennel összetéveszthetők. Ha nem keressük proaktívan ezeket az eseteket, nagy eséllyel elnézzük.
— Hogyan lehetne elérni azokat, akik nem járnak rendszeresen gondozásra?
— Hatalmas szerepe van a védőnőknek és a háziorvosoknak: sokszereplős az ellátási lánc. Ott a nőgyógyász, mellette az asszisztens, szülésznő, a háziorvos, a védőnő. Ha kiderül, hogy valaki szifiliszes, azonnal jön a bőr‑ és nemigyógyász: ő kezeli, és két évig követi, kontrollálja a gyógyulást. Azokra lehet leginkább számítani, akik a terepen vannak, tehát elsősorban a védőnőkre, akik sokszor heroikus munkát végeznek. És tisztázzuk: egyáltalán nem biztos, hogy azért nem jár valaki gondozásra, mert úri kedve úgy tartja.
Vagy gyógyszert sem tud kiváltani, bár szifilisznél a gyógyszert helyben megkapja. A szociokulturális hátrány nem makacsságot, hanem anyagi vagy logisztikai korlátokat jelent. De központilag, vagy civilekkel megszervezve el lehetne szállítani az illetőt a terhesgondozásra, vagy helybe vinni a szolgáltatást.
— Igaz is: van már szűrőbusz mellrákra, könyvtárbusz, mozgóposta – miért ne lehetne erre is?
— Biztosan meg lehet csinálni. Az új országos tisztifőorvos felvállalta ezt az ügyet. Minden tiszteletem a főorvos asszonyé. Szerintem az első lépés, a szülőszobai gyorstesztelés rögtön életeket ment, és felmérhetjük a probléma valós nagyságát. Biztosan találnak majd olyan eseteket is, amelyek később derülnének ki, vagy soha, esetleg csak már akkor, amikor a gyermeket elveszítjük.
Ehhez akcióterv kell majd, de minden cselekvés pénzbe kerül:
Közben civil szervezetek is besegíthetnek. Van már erre is jó példa, a Máltai Szeretetszolgálat egészségügyi támogató tevékenysége. Jó lenne, ha más szervezetek is célzottan foglalkoznának ezzel a problémával.
— Minden az iskolákban kezdődik. Hogy állunk a felvilágosítással?
— Nagyon kényes téma, de biztos, hogy sokkal ügyesebben és profibban kellene szervezni. Most össze‑vissza zajlik: csinálhatja iskolaorvos, iskolavédőnő, biológiatanár, osztályfőnök, de ez nem optimális. A speciális tudás sokszor hiányzik. A felvilágosításhoz nem elég a tények felsorolása: el is kell tudni magyarázni az összefüggéseket. És mivel az STI‑k a szexualitás kontextusában kerülnek elő, beszélni kell például az orális vagy anális szexről is, ehhez sok tanárnak nincsen meg a komfortja, ami teljesen érthető.
Ha csak letudjuk a felvilágosítást, és nem győződünk meg róla, hogy a diákok megértették, nem lesz hatása. Speciális edukátorok kellenek speciális tananyaggal. Nem mindegy, hogy egy rózsadombi elitiskolában dolgozunk, vagy ott, ahol ha azt mondom: „baktérium”, fogalmuk sincs, miről beszélek. A befogadó közeghez kell adaptálni az átadás módját. Ez nagyon komoly projekt. És kapcsolódik a terhesség megelőzéséhez is, sőt beszélhetnénk dohányzásról, alkohol- és droghasználatról, táplálkozásról, energiaitalokról. Sok minden hordoz veszélyt. Most éppen itt borult ki a bili, de tudjuk, hogy más bombák is ketyegnek.
— Én még az 1989–90-es rendszerváltás előtt jártam iskolába. Őszintén szólva nem látom, hogy 35 év alatt előreléptünk volna a szexuális felvilágosításban.
— Sajnos ez így van. Ha már a nemi betegségeknél tartunk: a múlt rendszerben nagyon szigorú volt a járványügy. Ha egy kontaktusra fény derült, és nem volt hajlandó az illető bejönni, akár rendőrrel is elő lehetett vezettetni. A szifiliszt akkor két‑hetes, egyhónapos injekciós kúrákkal kezeltük, nem ezzel a lökésterápiával, mint most. Volt kényszergyógykezelés kórházban is. Ezek mozgatták a járványügyi intézkedéseket. Később ezeket érthetően, emberi jogi okokból félretettük. Ezt viszont edukációval kellett volna kiváltani. Ne azért jöjjön el valaki kezelésre, mert rákényszerítik, hanem mert belátja: ez az ő érdeke! Értenie kellene, hogy a partnerét is kezelni kell, mert különben visszakapja tőle, és felesleges lesz a saját kezelése. Ezt az átmenetet nem sikerült jól abszolválni: a kényszer helyett a magyarázatot kellett volna erősíteni.
