HÍREK
A Rovatból

Az EU tovább támogatja Ukrajnát, Szijjártó Péter leginkább a migránsoktól tart

A magyar külügyminiszter szerint a háború miatti bizonytalan gazdasági helyzet miatt újabb migrációs hullámok indulhatnak el Európa felé.


Az Ukrajnának nyújtandó katonai segítségről tárgyaltak az uniós védelmi miniszterek Prágában, a helyszínre érkező magyar külügyminiszter viszont egész máshova helyezte a fókuszt – írja a hvg.hu Eurológus rovata.

Az informális megbeszélés utáni sajtótájékoztatón Josep Borell az EU külügyi főképviselője azt mondta, hogy

a tagállamok továbbra is készek támogatni Ukrajnát addig, ameddig szükséges.

Beszélt arról is, hogy a katonai támogatás folyamatos, és az Európai Békekereten belül eddig már 2,5 milliárd eurós katonai támogatásról döntöttek a tagállamok, ezen túl pedig a legtöbb ország kétoldalú alapon is segítette Ukrajnát.

Hozzátette ugyanakkor, hogy a megbeszélés informális jellege miatt nem határozhattak arról, hogy az EU felállítson-e egy katonai segítségnyújtási missziót, de – mint fogalmazott – „elindítják ezt a munkát a jogi és működési paraméterek meghatározásával”.

A védelmi minisztereket követően a külügyminiszterek informális ülése kezdődött a soros elnökséget adó Csehország fővárosában. Ezen a legfontosabb téma az általános helyzetértékelés mellett az orosz vízumkiadások szigorítása, azaz lényegében az orosz turisták kitiltása az EU-ból. Ebben várhatóan nem lesz megegyezés, bár az Oroszországgal szárazföldön határos országok egyenként hozhatnak ilyen döntést.

A külügyminiszterek találkozójára megérkezett Szijjártó Péter magyar tárcavezető is, aki a fő témához nem szólt hozzá, viszont megjegyezte: „beláthatatlan kockázatokkal fog járni Európa számára, ha nem ér véget hamarosan az ukrajnai háború”.

A miniszter szerint ebben az esetben újabb migrációs hullámok indulnak majd el Európa felé azokból az országokból, ahol a háború élelmiszerválságot okoz, mivel a világ ezen térségei amúgy is sajnos hajlamosak a destabilizációra.

Szijjártó szerint „gyakorlatilag a 24., de inkább már a 25. órában vagyunk. Félre kell tenni a háborút eszkaláló javaslatokat és végre a béketeremtésre kellene koncentrálnia mindenkinek”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk





Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk




Link másolása
KÖVESS MINKET:





Link másolása
KÖVESS MINKET: