SZTÁRVILÁG
A Rovatból

„Az az igazság, hogy évek óta tisztában voltam vele, hogy rossz úton járok” – Béres Anett őszintén vallott arról, miért ment el a teaszeánszra

„Elmúltam negyvenéves, és már nemhogy ketyeg, de hangosan csörög a biológiai órám. De most legalább esélyem van arra, hogy megvalósítsam azt, ami a legnagyobb vágyam – árulta el a volt ValóVilág-játékos.


Mint mi is írtunk róla, a volt ValóVilág-játékos tavaly nyáron egy úgynevezett teaszeánszon vett részt, ahol azt mondja, magát a sátánt látta. Beszaladt egy erdőbe, ahol a végkimerülésig futott, majd felmászott egy magaslesre. Onnan álmában lezuhant, és arra ébredt, hogy nem tud megmozdulni.

Egy évvel az eset után most úgy érzi, hogy rájött, mi vezette el őt a sorsfordító eseményekig - írja a Borsonline.

Úgy érzi, hogy a szörnyű eset után kapott egy második esélyt és most végre újra képes őszintén nevetni és értékelni az apró jót is.

„Nehéz a történteket balesetnek hívni, de ha az eredményét tekintjük, akkor mégis csak az volt, mégpedig nagyon-nagyon súlyos. Nagyon rossz életszakaszban voltam, amikor arra gondoltam, hogy az ayahuasca-szertartáson majd megvilágosodom. Legalábbis így éreztem és gondoltam, pedig ez nagyon nem volt igaz.

Ma már tudom, hogy minden gondomra ismertem a gyógyírt vagy megoldást, csak túl gyenge és gyáva voltam hangosan kimondani és beismerni legalább magamnak. Sőt, ha őszinte akarok lenni, az az igazság, hogy évek óta tisztában voltam vele, hogy rossz úton járok”

– mondta a lapnak.

„Az elsődleges ok, amiért elmentem arra a szertartásra, az volt, hogy mindennél jobban szerettem volna saját családot alapítani és gyermeket szülni. Ezek a vágyaim pedig egy átléphetetlen akadályba ütköztek. Beleragadtam egy olyan kapcsolatba, aminek nem volt jövője. Az akkori párom, akivel hét éven át voltunk együtt, egyáltalán nem szeretett volna tőlem gyereket, és hát bár kétszer is eljegyzett, sosem adta jelét annak sem, hogy valaha szeretné, hogy a felesége legyek. Persze nagyon sokáig hitegetett és manipulált, de egy ponton túl már tudtam, hogy csak az időm megy mellette és sosem lesz teljes az életem, ha vele maradok.

Igazából azt reméltem, hogy a szertartáson meglátom a kiutat ebből az életből, és végül ha nem is úgy, ahogyan azt gondoltam, de megkaptam a választ. Hatalmas pofon volt ez önmagamtól önmagamnak, de felébresztett”

– árulta el.

Ugyanakkor tisztában van a lehetőségeivel:

"Elmúltam negyvenéves és már nemhogy ketyeg, de hangosan csörög a biológiai órám. Ugyanakkor most legalább esélyem van arra, hogy ha az utolsó percekben is, de megvalósítsam azt, ami a legnagyobb vágyam ebben az életben. Ehhez persze meg kell találnom azt a férfit, aki mellett azt érzem, hogy igazán a társam, barátom, cinkosom lehet, és akiben látom, hogy ugyanúgy szeretne családot alapítani, mint én.

Ez pedig…

Innen nézve eléggé lehetetlennek tűnik. Ha nagyon gyakorlatias vagyok, akkor erre úgy másfél évem van. Ennélfogva lélekben már kezdem elfogadni, hogy eljöhet az idő, amikor el kell engednem az anyaságot, és meg kell találnom azt a boldogsághoz vezető utat, amiben ha nem is társ nélkül vagy magányosan, de gyermektelenül járok majd.

Ez nem is olyan nehéz, ha arra koncentrálok, ami szép az életemben. Ma már értékelem magam és ez a legfontosabb. A többit pedig a sorsra bízom. Sokkal pozitívabb vagyok, mint korábban valaha és már nem támasztok feltételeket a boldogságomhoz. Ja, és megtanultam felismerni, ha csak játszik velem valaki” – mondta el őszintén Béres Anett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Élő adásban jelentette be az ATV műsorvezetője, hogy 12 év után eltűnik a képernyőről
Gulyás Eszter és Somos András első közös gyermeküket várják. Kapcsolatuk 15 éve a televízió szerkesztőségében kezdődött.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 01.



Gulyás Eszter bejelentette, hogy babát vár, ezért egy időre elbúcsúzik a képernyőtől. A műsorvezető 12 év után ideiglenesen távozik az ATV-től, búcsúját élő adásban mondta el.

Párja, Somos András szintén az ATV arcai közé tartozik. Tizenöt éve a munkájuk hozta össze őket, korábban egy kisbabájukat elveszítették. Pár hónapja kiderült, hogy Eszter újra várandós, első közös kisfiukat várják. A kismama 14 évvel fiatalabb párjánál.

„Elérkezett szeptember utolsó napja, ami egyben egy időre az én utolsó napom is a híradóban” – írta a közösségi oldalán.

A déli Híradó végén Eszter a Fórum műsorvezetőjével, Szlazsánszky Ferenccel egyeztetve, élő adásban köszönt el:

„És Önöknek is köszönöm a 12 éve tartó figyelmet és támogatást, szeretetet, ahogy a főnökeimnek és kollégáimnak is. Most egy időre elköszönök, mert fontos feladatok várnak rám, de majd érkezem vissza, hogy tájékoztassam Önöket a legfrissebb hírekről”

– mondta a naphire.hu beszámolója szerint.

Eszter az utolsó trimeszterben hagyja abba a műsorvezetést, és most a családjára figyel. A nézőktől és kollégáitól kapott támogatást külön megköszönte.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
A várandós Hosszú Katinka elárulta második gyermeke nemét és nevét
A háromszoros olimpiai bajnok szeptember elején jelentette be a babahírt. Most a család első gyermeke, Kamília reakciója is látható egy sztoriban.


Hosszú Katinka második babáját várja. A háromszoros olimpiai bajnok szeptember elején az Instagramon osztotta meg a hírt, és rengeteg gratuláció érkezett hozzájuk.

Kedden új fotóval jelentkezett, és további részleteket is elárult: kiderült a kicsi neme és a neve.

„Nagyon várunk már, Szofi!”

– írta a bejegyzésben.

A nagytesó is készül a bővülésre: Gelencsér Mátéval közös első gyermekük, Kamília lelkesen várja a kistesót. Erről egy meghitt fotó tanúskodik, amely az úszólegenda 24 óráig látható Instagram-sztorijában jelent meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Sallai Nóra: A legnagyobb nehézséget a kisfiam körüli mindennapi gondolataim jelentik
A Jóban Rosszban egykori szereplőjét egy ideig mesterséges kómában tartották az orvosok. Sokáig kritikus állapotban volt, hetekkel a baleset után került le a lélegeztetőgépről.
F. O. - szmo.hu
2025. október 01.



Sallai Nóra és kisfia egy évvel ezelőtt szenvedtek súlyos autóbaleset. A tragikus napon egy másik sofőr tarolta le őket az útról Alsónémediben. A színésznőt válságos állapotban szállították kórházba, kisfia életét azonban nem tudták megmenteni. Bende nem sokkal a karambol után elhunyt.

A Jóban Rosszban egykori szereplőjét egy ideig mesterséges kómában tartották az orvosok. Sokáig kritikus állapotban volt, hetekkel a baleset után került le a lélegeztetőgépről, majd komoly kezelésekkel folytatódott a gyógyulása.

„Mentálisan még nagyon nehéz megmagyarázni a lehetetlent. A legnagyobb nehézséget a kisfiam körüli mindennapi gondolataim jelentik”

mondta a Borsnak a színésznő, aki jelenleg vidéken lábadozik.

Sallai Nóra elmondta: kisfia haláláról rehabilitációja közben értesült a férjétől és az édesanyjától. Szeretne minél előbb meggyógyulni és visszatérni az életbe, ezen az úton a családja és a barátai segítik őt. Még nem tudja, mikor, de a későbbiekben szeretne visszatérni a színpadra is.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Szerelmes voltam belé” - Szépréthy Roland először beszélt Mihályfi Lucával történt szakításáról
A tévés ritkán beszél magánügyeiről, most mégis felidézte a fél évig tartó románcot. Úgy fogalmazott, szerelmes volt, de ma a munkára koncentrál.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 30.



2024 őszén a Sztárbox stúdiójában láttuk először együtt Szépréthy Rolandot és Mihályfi Lucát: élő adásban csattant el a csók, addig nem beszéltek a kapcsolatukról. A románc nagyjából fél évig tartott, azóta külön utakon járnak. Mihályfi Luca azóta a Dancing with the Starsban táncol együtt Hegyes Bercivel, a magánéletben is egy párt alkotnak.

Szépréthy közben szakmailag is nagyot lépett: a Sztárbox kommentátori és közösségimédia-feladatai után már a Megasztár műsorvezetője, az RTL-től a TV2-höz igazolt.

„Nem igazán jut időm a szórakozásra. A legutolsó kapcsolatom még Mihályfi Lucával volt, ami nyilvános is volt. Durván fél évig tartott. Az a legtisztább, ha köztünk marad, miért lett vége. Nem szívesen beszélnék erről. Nagyon szép, intenzív kapcsolat volt. Szerelmes voltam belé.

Ő egy gyönyörű lány, szép lelke is van. Azóta viszont semmi. Azóta voltak próbálkozások, randik, de semmi komoly. Nem abban az életszakaszban vagyok, ahol ez a prioritás. És felesleges lenne belemenni egy olyan kapcsolatba, amibe nem tudok beleadni mindent” – mondta a Borsnak.

Arról is beszélt, kiknek a munkáját figyeli közelről.

„A Sebestyén Balázs-féle műsorvezetés áll legközelebb hozzám. De Tillát is meg fogom most nézni, hogy ellessek tőle pár dolgot” – taglalta a műsorvezető.

A teljes beszélgetést itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk