KULT
A Rovatból

Az apja elhagyta, a félénksége miatt szorongott, majd nőellenesnek bélyegezték – Michael Douglas 79 éves

Először sorozatszínészként, majd producerként lett ismert, a filmes karrier csak ezután jött: Michael Douglas nagyjából mindent elért, amit ebben a szakmában el lehet, és még a rák sem állította meg abban, hogy színészi szenvedélyének hódoljon. Portré.


Michael Kirk Douglas 1944. szeptember 25-én született bele a showbizniszbe a New Jersey-beli New Brunswickban. Apja, Kirk Douglas az 50-es és 60-as években a világ egyik legnagyobb filmsztárja volt. Michael hatéves korában az édesanyja, Diana és Kirk elváltak, ő pedig az előbbivel és annak új férjével élt, apját pedig csak nagyjából ünnepnapokon látta. A Massachusetts állambeli Deerfieldben lévő Eaglebrook iskolába járt, ahol elkezdte valóra váltani az álmát, hogy apjához hasonlóan ő is ismert színész legyen. Kirk féltette a gyerekeit a szakmájától, mivel szerinte ez egy eléggé lehangoló iparág, amelyben sok a lejtő és nagyon kevés a felfelé vezető út, szóval azt akarta, hogy mind a négy fia, Michael, Joel, Eric és Peter kimaradjon belőle.

Kirk tehát határozottan ellenezte, hogy Michael színészi karrierbe fogjon, az ifjú Douglas azonban kitartott leghőbb vágya mellett, és miután sikeresen befejezte tanulmányait a Choate Rosemary Hallban, valamint a Kaliforniai Egyetemen, próbált elindulni a pályán.

„Félénk, befelé forduló, óvatos gyerek voltam, nem volt sok önbizalmam. Apai nagyapám kukás volt, bevándorló. Nem beszélt angolul, nem írt, és nem olvasott. Apám hét gyermek közül volt az egyik. Anyámmal a főiskola után ismerkedett meg. Apa elment a haditengerészethez, és New Yorkban éltünk egy egyszobás lakásban Greenwich Village-ben. Apám nagyon intenzív ember volt. Amikor elkezdett Kaliforniában dolgozni - azokban az időkben a színészek évente kb. öt filmet forgattak -, a házassága szétesett. Tudom, hogy szeretett engem, de bűntudata volt, mert az apja elhagyta a családját, és az egyetlen dolog, amit Kirk soha nem akart, hogy elhagyja a gyerekeit. És ő úgy érezte, hogy ezt teszi. Szóval, eléggé kínos és feszült időszak volt” – emlékezett vissza a gyerekkorára a színész.

Karl Malden sosem volt fia

Michael mozgóképes pályája az 1970-es évek elején kezdődött, abban az időben, amikor az emberek folyamatosan "a következő Kirk Douglas" címkét akarták ráragasztani. Michael azonban csírájában próbálta elfojtani ezt az előítéletet, ő más akart lenni, dacolt a kritikusokkal, és bevállalta a nyápic-, hippi- és egyéb furcsább, csendesebb szerepeket, vagyis mindazt, ami messze állt azoktól az amerikai hős karakterektől, amelyek kapcsán apja világhírnévre tett szert. Ez az igyekezet azonban nem sok szakmai hitelt hozott neki.

Egyébként első szerepét is Kirk egyik filmjében, az 1966-os Az óriás árnyékában játszotta 22 évesen, igaz, csak egy dzsipet kellett vezetne.

Szóval időbe telt, mire megtörtént az első igazi áttörése, ehhez az 1972-ben indult San Francisco utcáin című tévésorozat főszerepe kellett Karl Malden oldalán.

„Egy évadban 26 epizódot forgattunk, heti hat napon át. Ekkor már megértettem, hogy apám milyen keményen dolgozott, és hogy milyen munkamorálja volt. Nekem, aki nagyon félénk voltam, és úgy néztem a kamerába, mint egy röntgenre a fogorvosi rendelőben, ez volt a létező legnehezebb munka” – emlékezett vissza, valamint arra is, hogy mindent, amit színészként tud, Karl Maldentől tanult: „Akkoriban, amikor egy rendőrségi sorozatban a másodhegedűs voltál, és általában egy-két lépéssel lemaradtál a főszereplő mögött, mert a fókusz nem lehetett ott mindkét színészen, Karl volt az első, aki azt mondta nekem, hogy: »Gyere fel ide!«. Megosztotta velem a reflektorfényt. Ő törődött másokkal, s azt mondta, én vagyok a fia, aki sosem volt neki. Egy jó mentor sok fájdalmat megspórolhat neked.”

Száll az Oscar fészkére

Douglas számára élete egyik legnagyobb és legfontosabb mozzanata volt a San Francisco utcáin, egészen addig, amíg 1975-ben ki nem lépett belőle, hogy elláthassa a Száll a kakukk fészkére című film produceri teendőit. Ken Kesey regényének jogait még Kirk vásárolta meg, és a Broadwayn akarta tető alá hozni, de nem ment nagy sikerrel. El is akarta aztán adni a jogokat, Michael azonban, aki már az egyetemen beleszeretett a regénybe, megkérte apját, várjon még vele, mert ő szeretne filmet forgatni belőle. "A megállapodásunk része volt, hogy együtt fogjuk elkészíteni" – mondta Douglas, aki producerként bábáskodott a projekt fölött, Kirk pedig a főszereplő Randle McMurphyt akarta eljátszani, de végül úgy döntöttek, túl idős lett volna a szerephez, amelyet végül a nála 21 évvel fiatalabb Jack Nicholsonra osztottak, aki meg is kapta érte az első Oscar-díját. Sőt, mivel a Száll a kakukk fészkére a legjobb film díját is elnyerte az 1976-os gálán, Michael Douglas is hazavihette 31 évesen első Oscar-szobrocskáját, amit producerként érdemelt ki.

Más csapáson

Michael a kamerák mögötti sikere után újra a színészetre koncentrált, és olyan filmekben tűnt fel, mint a Kóma (1978) vagy a Kína-szindróma (1979). Ezután a karrierje némileg megrekedt, és kb. öt évig kevésbé népszerű filmekben tűnt fel (pl. A nagy futás, Rajtam a sor, A törvény ökle). Ez az állapot pedig arra ösztönözte, hogy vígjátékokban próbálja ki magát, aminek eredményeként leforgatta az akkor még szárnyait próbálgató Robert Zemeckis rendezővel együtt az addigi legsikeresebb filmjét, A smaragd románcát (1984), amelyben a vagány opportunistát, Jack T. Coltent alakította, akinek a New Yorkból Kolumbiába repülő és romantikus regényeket író Joan Wilder (Kathleen Turner) 375 dolláros csekket ígér, cserébe azért, hogy segít neki megtalálni az utat Cartagenába.

Colten karaktere végre rátermett és szimpatikus főszereplőként mutatta be Michaelt, és lehetőséget adott neki temérdek más szerepre.

A nyolcvanas években például A Nílus gyöngyére (1985), a Tánckarra (1985), a Végzetes vonzerőre (1987), a Tőzsdecápákra (1987), amelyért elnyerte eddigi egyetlen színészi Oscar-díját, a Fekete esőre (1989) és A rózsák háborújára (1989).

Kilencvenes sikerek, 2000-es küszködések

Majd 1992-ben újabb kiváló lehetőséget kapott az Elemi ösztön című thrillerben, amelynek középpontjában a szex és az erőszak állt, és amelyben Nick Currant, egy San Franciscó-i gyilkossági nyomozót alakított, aki egy kiszámíthatatlan krimiíróval, Catherine Tramell-lel (Sharon Stone) kerül veszedelmes viszonyba. A Végzetes vonzerő, az Elemi ösztön és az 1994-es Zaklatás után sokan hangoztatták, hogy Douglas a "férfi a nő ellen" típusú szerepekre bukik. Ő eleinte semmit sem tett a nőellenes pletykák ellen, de aztán megpróbált kitörni ebből a skatulyából, amikor 1995-ben a Szerelem a Fehér Házban című romantikus vígjátékban, illetve az 1996-os Ragadozókban vállalt szerepet. Kétségtelenül ez volt a színészi csúcsidőszaka, kiegészülve még olyan filmekkel az ezredfordulóig bezárólag, mint az Összeomlás (1993), a Játsz/ma (1997), a Wonder Boys: Pokoli hétvége (2000) vagy a Traffic (2000).

A XXI. század nem hozott neki szerencsét, a 2000-es években legalábbis már nem tudott akkora sikereket elérni, mint korábban. Igaz, soha nem tűnt el a mozik vásznairól, és ez azért egy ilyen hosszú karrier kapcsán nem kis teljesítmény. Olyan filmekkel azonban, mint az Érzéki csalódás (2001), a Ne szólj, száj! (2001), a Túl nagy család (2003), az Apósok akcióban (2003), A testőr (2006) vagy az Én, a nő és plusz egy fő (2006), nem tudta megismételni korábbi remekeit.

Időnként azért így is láthattuk kiváló szerepekben, amelyekben megcsillogtathatta tudásának legjavát, például a Kalifornia királyában (2007), a Túl a csillogásonban (2013) vagy A Kominsky-módszer című sorozatban (2018-2021). Az utóbbi 20 évben azonban minden bizonnyal a Marvel Mozis Univerzumon belül elcsípett Hank Pym szerepe volt a legnagyobb dobása, akit immár négy ízben formált meg a vásznakon (Hangya, A Hangya és a Darázs, Bosszúállók: Végjáték, A Hangya és a Darázs: Kvantumánia). Kellett egy nagy franchise így hetven fölött…

Azok a jóval fiatalabb nők…

Michael 1971-es filmje, a Lepergetett élet után kezdett randizni színészpartnerével, az Oscar-jelölt Brenda Vaccaróval (ő játszotta a Jóbarátokban egyetlen epizód erejéig Joey édesanyját, Gloriát), s ez a kapcsolat kb. öt évig tartott, 1976-ban szakítottak.

Majd 1977-ben feleségül vette Diandra Lukert, egy osztrák diplomata lányát. Douglas ekkor 32 éves volt, Luker pedig csak 19. Egy fiuk született, Cameron (1978-ban), akivel a legtöbb újság és honlap a drogproblémái miatt foglalkozott a leginkább, illetve belőle is színész lett, legutóbb A zsúfolt szoba című Apple TV+-os sorozatban lehetett látni. 1995-ben aztán Diandra beadta a válókeresetet, a procedúra azonban öt évig tartott, és a válási egyezség részeként végül 45 millió dollárt kapott.

A válásuk kimondásakor azonban Douglas már nem volt egyedül.

A Deauville-i Filmfesztiválon találkozott először az akkor éppen feltörekvő walesi színésznővel, Catherine Zeta-Jonesszal, aki szerint Michael már akkor azt mondta neki, hogy: "Én akarok a gyermekeid apja lenni."

A köztük lévő kb. 25 éves korkülönbség azonban nem zavarta őket, és 1999 márciusban elkezdtek randizni, majd 2000. november 18-án össze is házasodtak. Két gyermekük született: egy Dylan Michael nevű fiú 2000-ben és egy Carys Zeta nevű lány 2003-ban.

2013 augusztusában a People magazin azt állította, hogy Douglas és Zeta-Jones az év májusában különköltöztek, de nem tettek jogi lépéseket a válás irányába. A színésznő képviselője később megerősítette, hogy ők ketten "egy kis időt valóban külön töltenek, hogy dolgozzanak a házasságukon". Pár hónappal később azonban bejelentették, hogy kibékültek, és Catherine vissza is költözött a New York-i lakásukba. Azóta is együtt vannak, s idén ünneplik a 23. házassági évfordulójukat.

A jövő: államférfiak

2010-ben egyébként az egész világ komolyan aggódni kezdett Michaelért, hiszen tokokrákkal diagnosztizálták, ám szerencsére úgy tűnik, sikerült kilábalnia belőle, hiszen már jó ideje tünetmentes.

Az utolsó hetvenes évébe belépő filmlegenda tehát sosem tűnt el, mindig képes volt arra, hogy változtasson a karrierje alakulásán, hogy új csapásokra tévedjen, hogy kipróbálja magát gyakorlatilag minden létező műfajban, és hogy rendre megmutassa nekünk, mire képes színészként.

Mostanában például rákapott az életrajzi filmekre: legközelebb Benjamin Franklint fogja alakítani az Apple TV+-ra készülő Franklin című sorozatban, majd az Egyesült Államok 40. elnöke, Ronald Reagan szerepében tetszeleghet a Reagan és Gorbacsov (utóbbit Christoph Waltz alakítja) című minisorozatban.

A család pedig továbbra is nagyon fontos a számára, hiszen jelenleg is forgatja Blood Knot (Vérkötelék) című családi drámáját, amelyben együtt játszik a fiával, Cameronnal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Elhunyt Simor András
Vasárnap, 88 éves korában meghalt Simor András költő, író és pedagógus. Életműve a spanyol és latin-amerikai líra magyarországi megismertetésében, valamint a magyar klasszikusok spanyolra ültetésében is kulcsfontosságú volt.


Életének 88. évében, vasárnap elhunyt Simor András költő, író, műfordító és pedagógus, a magyar–hispán irodalmi kapcsolatok egyik legfontosabb alakja – írta a Szombat Online. Munkássága a hazai kulturális élet és a folyóirat-kiadás több területén is meghatározó volt.

Simor András 1938. július 5-én született Budapesten.

Irodalmi pályája az 1960-as évek elején, a Tűz-tánc-antológiában indult, első verseskötete pedig 1962-ben jelent meg Tereld a felhőket címmel. Terjedelmes költői életműve mellett számos tanulmányt és esszét is írt, időnként pedig a szépirodalmi prózával is kísérletezett.

Pályájának későbbi szakaszaiban a szatírikus költészet nagymesterévé vált, amit a Z-füzetek sorozatában és önálló versesköteteiben publikált művei is bizonyítanak.

Irodalomszervező tevékenységének csúcsa az Ezredvég című folyóirat volt, amelynek főszerkesztőjeként szellemi műhelyt és publikációs felületet biztosított mind az idősebb, mind a pályakezdő írógenerációnak. A lapot mindvégig a kritikus, társadalomközpontú szellemiség jellemezte.

Kulcsszerepet játszott abban, hogy a magyar olvasók megismerhessék a spanyol nyelvű költészetet, de hatalmas munkát fektetett abba is, hogy a magyar klasszikusok verseit spanyolra ültesse át.

Műfordítóként a spanyol klasszikusok, valamint a huszadik századi spanyol és latin-amerikai líra egyik legjelentősebb hazai tolmácsolója volt. Kétirányú kultúraközvetítő tevékenységét nemzetközileg is elismerték, többek között a Kubai Írószövetség érdemrendjével, valamint a Venezuelai Köztársaság rangos érdemrendjével is kitüntették.

Pedagógusként több mint négy évtizeden át tanított spanyol nyelvet: 1962-től 1977-ig a Szinyei Merse Pál Gimnázium és Általános Iskolában, majd 2004-es nyugdíjba vonulásáig a Táncsics Mihály Gimnáziumban. Tankönyvírói munkássága, köztük a korszakos jelentőségű Spanyol nyelvkönyv, generációk számára számított alapműnek.

Gazdag életművét számos díjjal ismerték el. Megkapta a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet, a Táncsics-gyűrűt, a Nagy Lajos irodalmi díjat és az MSZOSZ-díjat is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
„Kicsit olyan, mintha a szádba hánynál” – Anya-fia csók csattant el a Sárkányok házában, még a főszereplők szerint is sokkoló a jelenet
A nézők igencsak kiakadtak a Sárkányok háza harmadik évadának premierjében látott jeleneten. Az Aemondot alakító színész, Ewan Mitchell és az Alicent karakterét megformáló Olivia Cooke is elmondta, mit gondolnak a polgárpukkasztó anya-fia csókról.


„Kicsit olyan érzést kelt, mintha a szádba hánynál” – így jellemezte az Aemond Targaryent alakító Ewan Mitchell azt a jelenetet a Sárkányok háza 3. évadának premierjében, amelyben karaktere szájon csókolja az édesanyját, Alicentet. A főszereplők a People magazin exkluzív interjújában reagáltak, miután a nézők igencsak kiakadtak a sorozat eddigi legmerészebb jelenetén.

A sorozat harmadik évadának vasárnapi amerikai premierjében Aegon király eltűnése utáni káoszban Aemond egy feszült beszélgetés során csókolja meg anyját. Mitchell szerint a jelenet „elég sokkoló” volt, ugyanakkor lehetőséget adott arra, hogy karakterét új oldaláról mutassa meg.

„Elég nehéz falat, nem? Szájon csókolni az anyádat, pláne így” – mondta a színész.

Úgy véli, Aemond torz szeretetkifejezése a gyermekkori elhanyagoltságban gyökerezik.

Az Alicentet alakító Olivia Cooke szerint a jelenetnek „ödipuszi aláfestése” van, amiről karaktere, Alicent mit sem sejt. A színésznő szerint a helyzet rendkívül veszélyes, mivel Aemond kiszámíthatatlan.

„Tudja, hogy egy rossz arckifejezés, egy vélt elutasítás az életébe kerülhet. Úgyhogy nagyon-nagyon óvatosan próbál lépkedni” – mondta Cooke.

Ewan Mitchell szerint Aemond anyja iránti rendíthetetlen hűsége az első évad egyik kulcsjelenetére vezethető vissza, amikor a fiú elvesztette a szemét, és egyedül Alicent állt ki mellette. „Azt a pillanatot biztosan soha nem fogja elfelejteni. Örökre hozzá van kötve” – fogalmazott a színész.

A sorozat ezzel a jelenettel rögtön beváltotta a korábbinál is kegyetlenebb évadra vonatkozó ígéreteket. Az események lassú építkezése nem új, hiszen már az első évadot is sokan egy hosszúra nyúlt bevezetőnek tartották. A történetet jegyző George R. R. Martin korábban úgy nyilatkozott, a teljes cselekmény elmeséléséhez legalább négy évadra lenne szükség.

A Sárkányok háza új részei Magyarországon hétfőtől láthatók az HBO-n és a Max streaming-szolgáltatón.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Meghalt a Jóbarátok rendezője, megható sorokkal búcsúzik tőle Ross és Joey
James Burrows, a legendás sitcom-rendező 85 éves korában elhunyt. A stábtagok, köztük David Schwimmer és Matt LeBlanc is, személyes hangvételű posztokban emlékeztek a pilotot is jegyző szakemberre.


Elhunyt James „Jimmy” Burrows, a 85 éves rendező, aki a Jóbarátok pilot epizódját is a pályára állította. A hírre a sorozat több főszereplője is reagált. A Ross-t játszó David Schwimmer egy apafiguraként emlékezett a rendezőre, aki mellett a stáb biztonságban érezhette magát.

„Melegség, alázat, nagylelkűség jellemezte. Biztonságban éreztük magunkat körülötte, mintha egy család lennénk” – írta Schwimmer.

Joey karakterét megformáló Matt LeBlanc az Instagramon köszönt el tőle. „Jimmy, szavakkal nem lehet kifejezni, mekkora hatással voltál ránk és mindenki másra, akit az a szerencse ért, hogy ismerhetett. Igazi ikon vagy, oly sok téren. Hiányozni fogsz. Isten áldjon.” Lisa Kudrow (Phoebe szerepében láthattuk) egy közös fotóval emlékezett egykori kollégájára az Instagramon – írta az Associated Press.

Burrows szerepe a sorozat indulásánál kulcsfontosságú volt. Ő rendezte a pilot epizódot, és a stábtagok szerint neki volt köszönhető az a tempó és kémia, ami a Jóbarátokat a kezdetektől sikeressé tette. A többkamerás sitcom-formátum mesterének számított, ami biztonságot adott a fiatal színészeknek.

A rendező családja a People magazinnak adott közleményében azt írta, Burrows pénteken, szerettei körében, békésen távozott.

Kiemelték, hogy ritka képessége volt arra, hogy mindenkit jobbá tegyen, és a stáb minden tagját névről ismerte.

Burrows a Cheers társalkotójaként írta be magát a tévétörténelembe, de a nevéhez fűződik a Taxi, a Frasier és a Will & Grace számos epizódja is. Pályafutása során több mint ezer sorozatrészt rendezett, munkáját tizenegy Emmy-díjjal ismerték el. 2016-ban az NBC külön gálaműsorral tisztelgett életműve előtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Több mint 1400 világító selyemlámpás költözött Budapestre – ingyenesen látogatható a különleges koreai kiállítás
A lenyűgöző fényinstallációkon keresztül a látogatók megismerhetik a dél-koreai Csindzsu városának selyemkultúráját és világhírű lámpásfesztiválját.


A fénynek története van, a selyemnek pedig emlékezete. Legalábbis Dél-Korea egyik legismertebb kulturális városában, Csindzsuban, ahol évszázadok óta összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások különleges világa. Ennek az örökségnek egy látványos szelete érkezett most Budapestre: a „Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai” című kiállítás június 19. és szeptember 4. között várja a látogatókat a Koreai Kulturális Központban.

Egy dél-koreai város, amelyet a selyem és a fény tett híressé

Csindzsu Dél-Korea egyik legfontosabb kulturális központja, ahol évszázadok óta szorosan összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások világa. A most Budapestre érkezett kiállítás ezt az örökséget mutatja be látványos, kortárs formában.

A tárlat középpontjában olyan különleges installációk állnak, amelyek fényből és selyemből készültek.

Ezek az alkotások egy több mint ezeréves kulturális hagyományt fordítanak le a mai vizuális nyelvre, miközben megőrzik annak eredeti jelentését és hangulatát.

A kiállítótérben több mint 1400 selyemlámpás kapott helyet, amelyek szinte teljesen átalakítják a teret. A színes, világító alkotások között sétálva könnyű úgy érezni, mintha az ember egyszerre járna egy művészeti installációban és egy távoli koreai fesztiválon. A látvány különösen azok számára lehet emlékezetes, akik szeretik az olyan kiállításokat, ahol nemcsak nézni, hanem átélni is lehet a műveket.

Egy több száz éves történet, amely ma is él

A csindzsui lámpások története egészen az 1592-es Imdzsin-háborúig vezethető vissza.

A korabeli feljegyzések szerint a Nam folyón lebegő fényeket kommunikációs célokra használták, ugyanakkor reményt és üzeneteket is közvetítettek azok számára, akik a háború nehézségeivel néztek szembe.

Az évszázadok során a lámpások jelentése fokozatosan átalakult. Ma már a közösséghez tartozás, az emlékezés és a béke szimbólumaiként tekintenek rájuk. Ez a hagyomány ma is élő része Csindzsu mindennapjainak: a város minden évben megrendezi a világhírű Csindzsui Lebegő Lámpások Fesztiválját, amelynek idején több tízezer fény ragyogja be az utcákat és a folyópartot.

Ahol a selyem több mint textil

A kiállítás másik főszereplője a selyem. Csindzsu a világ egyik meghatározó selyemközpontjának számít, ahol több mint száz éve készülnek kiemelkedő minőségű selyemtermékek. A város azonban ma már nem csupán textilipari központként tekint önmagára.

A selymet a design, a képzőművészet és a városi identitás részeként értelmezik újra, így a hagyományos alapanyag kortárs kulturális eszközzé válik. A budapesti tárlat pontosan ezt a szemléletet mutatja meg: hogyan lehet egy történelmi örökséget úgy megőrizni, hogy közben a jelenhez is szóljon.

A világ több pontja után Budapestre érkezett

A kiállítás a KOFICE Traveling Korean Arts nemzetközi program részeként valósul meg, amely a koreai művészetet és kultúrát mutatja be a világ különböző országaiban.

A tárlat már Délkelet-Ázsiában és Németországban is sikeresen bemutatkozott, most pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt a különleges kulturális utazást.

A látogatók nemcsak a fényinstallációkat csodálhatják meg, hanem közelebb kerülhetnek Csindzsu történetéhez, selyemkultúrájához és ikonikus fényfesztiváljához is. A kiállítás egyszerre szól a múltról és a jelenről, a hagyományról és az innovációról, miközben olyan atmoszférát teremt, amelyből nehéz egyetlen fotóval visszaadni az élményt.

A Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai nemcsak azoknak lehet érdekes, akik rajonganak az ázsiai kultúráért, hanem mindenkinek, aki szeretne néhány órára egy másik világba csöppenni. Egy olyan világba, ahol a fény emlékeket őriz, a selyem történeteket mesél, és ahol a több száz éves hagyomány a jelenben talál új formát.

Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai

Koreai Kulturális Központ (1023 Budapest, Frankel Leó út 30–34.)

2026. június 19. – szeptember 4.

A belépés ingyenes, a Koreai Kulturális Központ nyitvatartási idejében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk