SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Árpa Attila: Már nem fog megfogni egy szép bikinis test, ha meglátom, mert már nincs benne semmi különleges

A színész őszintén beszélt arról, hogyan változott meg a nők iránti vágyakozása az évek során. Úgy véli, hogy az internet és a közösségi média túl könnyű hozzáférést biztosít a tartalmakhoz, ami elveszi a különlegesség érzését.


A VIASAT3 Ki vele! című műsorában Árpa Attila elárulta, hogy a mai világban szinte bárki „két kattintással” hozzáférhet végtelen mennyiségű fotóhoz, amin kívánatos nők szerepelnek – írja a Ripost. A színész szerint régen ez egészen más volt.

„Az én fiatalkoromban komoly munka volt abban, hogy egy nőt meztelenül lássak, képen. Ott voltak a magazinok, a benzinkúton, becsomagolva, és csak tizennyolc éven felülinek adták ki. Ma ez nem így megy. Ma ez két kattintás”

– magyarázta.

Arról is beszélt, hogy az algoritmusok hogyan árasztanak el hasonló tartalmakkal. „Ma már csak felnyitod az Instagramot, és ha megnézel három ilyen fotót, utána nyolcvanmilliót fog feladni az alkalmazás. Ki is kapok érte otthon néha!” – mondta nevetve, utalva felesége reakciójára. Hozzátette, hogy az algoritmusa nemcsak bikinis nőkkel, hanem receptekkel és macskákkal is tele van.

Árpa szerint a túl sok ilyen tartalom miatt az emberek már nem a vonzó külsőt látják, hanem inkább a hibákat keresik.

„Annyi szép testű bikinis nőt látok, hogy már nem azt mondom, hogy: hoppá, de csinos. Hanem kezdem keresni a hibákat bennük, meg hogy tíz közül melyik a legcsinosabb?

Olyanfajta tökéletesség-arányt keres az ember agya, hogy ott már nincs is helye ösztönös vágynak.”

A színész elmondta, hogy számára már nem különleges, ha egy szép bikinis testet lát.

„Már nem fog megfogni egy szép bikinis test, ha meglátom, mert már nincs benne semmi különleges”

– tette hozzá. A műsorban, ahol a sztárvendégek őszintén beszélgettek a szexualitásról, Árpa nyíltan vállalta a véleményét, ami sokak számára elgondolkodtató lehet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Molnár Gusztáv újra a mélyben az alkohol miatt – barátai attól tartanak, hogy innen már nincs visszaút
A színész ismét borzalmas állapotban jelent meg az utcán, ami barátai és ismerősei körében komoly aggodalmat keltett. A Drága örökösök sztárja, úgy tűnik, nem tud szabadulni az alkohol okozta problémáktól, hiába kapott több esélyt is az újrakezdésre.


Korábban többször is beszámoltunk Molnár Gusztáv harcával az alkoholizmussal. A színész újra és újra megpróbálta elhagyni káros szenvedélyét, de fotók és videók is bizonyították, hogy sajnos mindannyiszor visszaesett.

Ismerősei most attól tartanak, újabb mélypontot ért el a sztár:

Egy privát csoportban osztottak meg képet és videót róla, miközben illuminált állapotban próbálta az utcán elvégezni a dolgát.

A felvételeken a színész háttal vagy oldalról látható, de a készítője szerint egyértelmű, hogy ő szerepel rajtuk. A színész barátai és ismerősei most attól tartanak, hogy innen már nem lesz kiút.

Molnár Gusztáv a Drága örökösök sorozat egyik ismert szereplője, aki korábban elvonókúrával és barátai segítségével próbált megszabadulni az alkoholproblémáitól. Úgy tűnt, az életében pozitív fordulat állt be, amikor Pécsről Budapestre költözött, és egy álommelót is kapott. Akkor bizakodóan beszélt az új lehetőségekről: „Még fel sem fogom szinte, hogy nemrég élni sem akartam, olyan mélyen voltam, most pedig már állásom van, egyre több a szerepem és a színházzal kapcsolatos teendőm, és mindezek mellé egy olyan nő van az oldalamon, akiről mindig álmodtam. A sport is visszatért az életembe, a kedvesemtől ugyanis egy edzésbérletet kaptam, így heti négyszer edzeni járok” – mesélte akkor lelkesen.

Korábban arról is beszámolt, hogy egy gyógyszer segítségével allergiás lett az alkoholra, és már egy korty bortól is rosszul lenne, ha inna. Most azonban úgy tűnik, hogy nem szedi a gyógyszert, ami segíthetne megszabadulni a függőségétől.

Barátai és ismerősei elkeseredetten figyelik, ahogy egyre mélyebbre csúszik. Egy névtelenséget kérő ismerős elárulta: „Volt valamilyen gond köztük a párjával, de nem tudom, végül rendezték-e a dolgot. Sajnos, Gusztinak elég egy apró lökés, egy kis nehézség, és máris a pohárért nyúl. Olyankor pedig nincs megállás. Tőlem is többször kért már kölcsön, most is kért pár ezer forintot, de már nem adok, mert tudom, hogy ilyenkor alkoholra költi” – mesélte egy barátja.

Az ismerős hozzátette, hogy sokan elpártoltak a színésztől, mert úgy érzik, minden segítség hiábavaló.

„Nagyon sajnálom, mert hihetetlenül értékes ember és remek színész, de attól félek – és több barátja is –, hogy innen már csak lefelé vezet út, és nagyon rossz vége lesz”

– tette hozzá.

Molnár Gusztáv a közelmúltban kapott lehetőségeket is könnyen elveszítheti, ha nem sikerül változtatnia az életén. Barátai és ismerősei is csak reménykedni tudnak, hogy még van visszaút számára

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Járai Kíra ledobta a textilt – merész fotóján alig takarja valami!
Járai Kíra ismét bebizonyította, hogy fantasztikus formában van. Legújabb fotóján csupán a kezével takarta el magát.
FM. Kép: YouTube - szmo.hu
2025. február 10.



Járai Kíra mindig is nyíltan vállalta önmagát, és ezt a közösségi oldalán is gyakran megmutatja. Járai Máté felesége nemcsak határozott és szókimondó, hanem kirobbanó formában is van, amit az utóbbi időben rendszeres edzésekkel ért el.

Most Mátéval együtt egy kétnapos vidéki „megtisztuláson” vesznek részt, ahol egy lazító masszázsnak is alávetették magukat. Mint a Blikk kiszúrta, Kíra itt készítette el azt a merész képet, amelyet ezután egy Instagram-sztoriban osztott meg.

A fotón teljesen meztelenül pózol, felsőtestét csak a kezével takarja.

Kíra nemrég egy másik nagy sikerről is beszámolt: sikeresen lediplomázott a Szegedi Tudományegyetemen. Mostantól nemcsak szinkronrendezőként, hanem mentálhigiénés szakemberként is dolgozhat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Jobbak a laboreredményeim, jobban is nézek ki” – Tóth Vera 11 hónap alatt 20 kilót fogyott, megmutatta, hogy küzd meg az inzulinrezisztenciával
Tóth Verának áldozatokat kellett hoznia, de végre normálisan alszik és jobb a közérzete. Követőinek is azt tanácsolja: ha kell, forduljanak szakemberhez.
FM. Kép: YouTube - szmo.hu
2025. február 10.



Tóth Vera korábban már többször mesélt arról, hogy inzulinrezisztenciával küzd, ezért évekkel ezelőtt életmódot váltott. Az énekesnő most közösségi oldalán osztotta meg, hogy kemény munkával végre megtalálta azt a diétát, amelyet ha tart, akkor jól van:

„Ha így táplálkozom, akkor normálisan alszom, nyugodtabb vagyok, jobbak már a laboreredményeim is, nem utolsósorban jobban is nézek ki.”

Az énekesnő elárulta azt is, hogy 11 hónap alatt 20 kilót fogyott az étrenddel, hozzátéve: „Maga az étkezés nagyon jó, nem vagyok éhes, ideges, és nincs hiányérzetem.” Mindez nem volt egyszerű:

„Nehéz volt minden lépés, megküzdés a hülye szokásokkal, alapanyagok teljes cseréje a konyhában, helyek felfedezése, ahonnan be tudom szerezni ezeket, helyek, ahol készen tudok fogyasztani. Le kellett mondani a jó borokról, vagyis csak mértékkel lehet, de az elején tilos volt, és még most sem szabad igazán. Megszoktam, jó így.”

Bár sokan kíváncsiak lehetnek a módszerére, hangsúlyozta, hogy nem szeretne tanácsokat adni:

„Ehhez orvos és dietetikus segítségét ajánlom, így tettem én is.”

A bejegyzésében néhány inzulinrezisztencia-kompatibilis ételt azért megosztott, amelyeket ő maga készített. Szerinte a megfelelő étrend elsősorban logisztikai kérdés, de 20-25 perc, vagy legfeljebb egy óra alatt elkészíthetők azok az ételek, amelyekkel jobban lehet lenni.

Végül Tóth azt tanácsolta a követőinek, hogy ha kell, kérjék bátran szakember segítségét:

„A cél eléréséhez idő kell, minimum fél év. Nálam. De nem tudok általánosítani, nem is szeretnék, mert ez nagyon is egyénre szabott! Lehet, neked más a problémád, mások az értékeid, a hormonjaid, a működésed. Kérd ki szakember véleményét.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Medveczky Ilona eléggé kiakadt Friderikusz Sándor egyik kérdésén: „Ordított velem, hogy mégis hogy gondolom”
A riporter a podcast adásának évfordulóján emlékezett vissza egy korábbi beszélgetésükre. A táncosnő szerinte „elementárisan kérte ki magának” az egyik kérdését.


Friderikusz Sándor a podcastjának évfordulós adásában elevenítette fel pályafutása egyik legkellemetlenebb interjúját. Elmondása szerint Medveczky Ilona egy kérdés miatt teljesen kiborult.

A műsorvezető sok év alatt rengeteg interjút készített, de voltak olyan pillanatok, amikor egy kérdés miatt igen feszült lett a helyzet. A születésnapi adásban arról beszélt, hogy fiatal korában még sokat tanult, figyelte a nagy elődök munkáját, és ebből merített ötleteket.

Egyik példaképének Szilágyi Jánost tartotta, aki a Kettesben című műsorban egykor Medveczky Ilonát látta vendégül. Az akkori adásban Szilágyi megkérdezte tőle, hogyan szólíthatja, mivel a táncosnő az osztrák herceggel való házassága miatt hivatalosan hercegné lett. Medveczky akkor azt válaszolta Szilágyinak, hogy a régi ismeretségük miatt nyugodtan szólíthatja Ilonának.

Friderikusz 10-12 évvel később ugyanezt a kérdést tette fel neki, de a reakció teljesen más volt. A táncművész teljesen felháborodott, és indulatosan válaszolt.

„Elementárisan kérte ki magának. Ordított velem, hogy mégis hogy gondolom... Hogy is mondjam, csikóállapotomban voltam, még lehetett ordítani velem. De nem értettem, hogy amit Szilágyinak szabad volt 10-12 évvel ezelőtt, azt nekem miért nem…”

– mesélte Friderikusz.

A beszélgetés akkori feszültsége mély nyomot hagyott benne, és most, évtizedekkel később is élesen emlékszik rá.

via Femina


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk