Bár Brad Pitt és Angelina Jolie 2016-ban váltak el, még 6 év elteltével is megvádolják egymást különböző dolgokkal. A legfrissebb bombát Jolie dobta le, aki most azt állítja, hogy egykori férje egyik közös gyereküket fojtogatta, míg egy másikat arcon ütött egy 2016-os magánrepülőgépes út során.
A színésznő nyilatkozata szerint Pitt mindent bevetett annak érdekében, hogy a bántalmazásról ne beszéljen. Az eset 2016. szeptember 14-én, egy magánrepülés során történt, mely után Jolie beadta a válókeresetet. Az iratok alapján,
amikor az egyik gyerekük verbálisan megvédte Jolie-t, Pitt nekiesett a gyereknek. Jolie bár hátulról megragadta a színészt, hogy megállítsa, Pitt hátradobta magát a repülőgép ülései közé, megsértve Jolie hátát és könyökét. A gyerekek berohantak, és megpróbálták megvédeni egymást. Mielőtt vége lett volna az incidensnek, Pitt fojtogatta az egyik gyereket, egy másikat pedig arcon ütött. Néhány gyerek könyörgött Pittnek, hogy hagyja abba. Mindannyian meg voltak rémülve.
De Jolie szerint repülőutakon gyakran előfordult, hogy Pitt kiabált a gyerekekkel, egyszer pedig sört öntött a színésznőre.
A dokumentumokban az is szerepel, hogy Jolie „mindent megtett, hogy megpróbálja megóvni a gyerekeiket attól, hogy újra átéljék azt a fájdalmat, amit Pitt okozott a családnak azon a napon”.
Brad Pitt képviselője a CNN-nek kommentálta a vádakat.
Mint mondta,
„Jolie története minden alkalommal változik új, megalapozatlan állításokkal mesélve el a dolgokat. Brad eddig is vállalta a felelősséget azért, amit tett, de olyan dolgokat nem fog felvállalni, amiket nem tett meg. Ezek az új állítások teljesen valótlanok."
Bár Brad Pitt és Angelina Jolie 2016-ban váltak el, még 6 év elteltével is megvádolják egymást különböző dolgokkal. A legfrissebb bombát Jolie dobta le, aki most azt állítja, hogy egykori férje egyik közös gyereküket fojtogatta, míg egy másikat arcon ütött egy 2016-os magánrepülőgépes út során.
A színésznő nyilatkozata szerint Pitt mindent bevetett annak érdekében, hogy a bántalmazásról ne beszéljen. Az eset 2016. szeptember 14-én, egy magánrepülés során történt, mely után Jolie beadta a válókeresetet. Az iratok alapján,
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Molnár Áron reagált Várkonyi Andrea üzenetére: Andi, csak egy nadrágod egymillió forintba került
„Andi, annyira aranyos vagy. Nem. Mi segítünk nektek. Mi, adófizetők. Ha ti adakoztok is, azt a mi befizetett adónkból teszitek” - fogalmazott a színész.
Paródiavideóval reagált Molnár Áron Várkonyi Andrea fanyalgóknak címzett üzenetére. Mészáros Lőrinc felesége egy jótékonykodás nyomán osztotta meg gondolatait a világról, egyúttal pedig a fanyalgóknak azt üzente: szerinte azt kéne meglátniuk, hogy ők legalább segítenek, és ebbe nem belekötni kellene, hanem egy köszönömöt mondani.
Molnár Áron videóját azzal kezdte, amit Várkonyi mondott, hogy a világ kifordult magából.
„Amúgy ezt én is észrevettem. Folyamatosan adósítja el a kormány a magyarokat, az EU legszegényebb országává váltunk, kábé lehetetlen egy lakást venni, és ti pedig soha nem látott ütemben gazdagodtok. Ugye például nemrég egymilliárdos osztalékot vettél ki a cégedből. Egymilliárd? Hú! Erre gondoltál, ugye?”
- fogalmazott a színész.
Áron ezután bevágta Várkonyi megjegyzését a fókusz elvesztéséről.
„Igen. Teljesen. Igazad van. A miniszterelnök egy szuverén, megtámadott ország, Ukrajna ellen kampányol, miközben csak az elmúlt két napban leállt a teljes baleseti sebészeti ellátás a János kórházban, és egy 72 éves utas fejére zuhant egy leszakadt lámpa az InterCityn. Én úgy örülök, hogy te is kivagy ezektől”
- mondta a színész, aki ezután Várkonyi fanyalgós üzenetére is reagált.
„Andi, annyira aranyos vagy. Nem. Mi segítünk nektek. Mi, adófizetők. Ha ti adakoztok is, azt a mi befizetett adónkból teszitek. És nem az a baj, hogy gazdagok vagytok, hanem az, hogy a mi pénzünkből. Nem a tehetségeteknek, nem a szorgalmatoknak köszönhetitek a vagyonotokat, hanem egyedül annak, hogy Mészáros Lőrinc Orbán Viktor jó barátja, pont. Nincs az országban versenyhelyzet, minden pályázaton ti nyertek, mindent túláraztok, és aztán pedig szar munkát végeztek. Dupla, tripla annyi pénzből, dupla, tripla annyi idő alatt. És ez bassza szét a gazdaságunkat. A nem versenyalapú, hanem kézi vezérlésű gazdaság. Egy normális versenyhelyzetben már rég milliárdos kötbéreket kellene fizetnetek, és felszámolnák az összes cégeteket. De amíg a NER létezik, ti is szabadon garázdálkodhattok” - fogalmazott.
„Te mikor segítettél, amikor Iványi Gáboréknak felszámolták az iskoláikat és óvodáikat? Dehogy mindegy, Andi! Mármint nektek mindegy. Nekünk nem. Mert hogy mi fizetjük a TB-t, de az egészségügy romokban. Ti viszont magánkórházakba jártok és magánkórházakat vásároltok. Mi a MÁV-val utazunk, ami ugye napról napra lerohadt, ti magánhelikopterrel és magánrepülővel utaztok. Mi nem tudunk elmenni nyaralni, mert spórolunk, de ti milliárdos jachtokon nyaraltok. Andi, csak egy nadrágod egymillió forintba került”
- folytatta Várkonyi azon mondatára reagálva, miszerint „a lehetősége, hogy segítsen, mindenkinek megvan a saját körülményeihez és adottságaihoz mérten, legyen az ezer forint vagy egymillió, teljesen mindegy”.
Molnár Áron ezután hosszasan köszönetet mondott mindenkinek, aki szerinte „muníciót ad az ellenállásnak”, mert naponta emlékezteti arra, „mi ellen harcolunk”, és milyen felemelő lesz a rendszerváltás.
A paródiavideó végén pedig előbb szívet villantott, majd középső ujját mutatta a kamerába, és hozzátette: „neki is jár”.
Paródiavideóval reagált Molnár Áron Várkonyi Andrea fanyalgóknak címzett üzenetére. Mészáros Lőrinc felesége egy jótékonykodás nyomán osztotta meg gondolatait a világról, egyúttal pedig a fanyalgóknak azt üzente: szerinte azt kéne meglátniuk, hogy ők legalább segítenek, és ebbe nem belekötni kellene, hanem egy köszönömöt mondani.
Molnár Áron videóját azzal kezdte, amit Várkonyi mondott, hogy a világ kifordult magából.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nekiment Azahriah-nak a Tények, Gönczi Gábor a nyilvános WC-s videót is felemlegette
A Tények az énekes véleményére reagálva azt emlegette, hogy a fiatalok körében népszerű előadót - szerintük - „egy botrányos, nyilvános vécés videó kapcsán ismerte meg az ország”.
Mi is írtunk róla, hogy Azahriah kemény szavakkal írt a Fidesz szavazókról. Egy fotóhoz azt írta: „Gyönyörűen süt a Nap, mert ő is tudja, hogy már csak az igazán szektás, értelmileg és mentálisan is visszamaradott véglények maradtak, mint Fidesz-szavazók”.
Az énekes posztjára Németh Balázs is reagált. A Fidesz-frakció szóvivője szerint: "Szerencsére túltolják a bringát a srácok! Marha nagy pofára esés lesz a vége ‘26-ban”.
Az üggyel a keddi Tények is foglalkozott. A műsorvezető, Gönczi Gábor arról beszélt, hogy
"a Fidesz szavazóit sértegette a fiatal énekes, akit korábban egy botrányos, nyilvános vécés videó kapcsán ismert meg az ország. A fiatalok körében népszerű előadó mentálisan visszamaradottnak nevezte a Fidesz szavazóit".
A beszámolóban ezt követően arról beszéltek, hogy Azahriah korábban egy koncerten egy nyilvános vécé mögött "intim kapcsolatba került" egy rajongójával. Az énekes szerintük a botrányos felvétel miatt lett ismert. Majd bejátszottak egy régebbi felvételt, ahogy az énekes beszámolt arról, mi történt a koncerten.
VIDEÓ: A Tények beszámolója
Mi is írtunk róla, hogy Azahriah kemény szavakkal írt a Fidesz szavazókról. Egy fotóhoz azt írta: „Gyönyörűen süt a Nap, mert ő is tudja, hogy már csak az igazán szektás, értelmileg és mentálisan is visszamaradott véglények maradtak, mint Fidesz-szavazók”.
Sidlovics Gábor, a Tankcsapda korábbi gitárosa márciusban jelentette be, hogy 13 év után elbúcsúzik a zenekartól. Akkor még nem árult el részleteket, most viszont az Abaházi presszó című műsorban őszintén mesélt a döntés hátteréről, vette észre a Bors.
Mint mondta, nem kirúgták, ő maga állt fel. „Nem rúgtak ki, saját döntésem volt, én álltam fel január végén, hogy nekem ennyi volt, szeretnék elmenni” – idézi a beszélgetést a lap. A Tankcsapdával megegyeztek, hogy májusban a Budapest Parkban lesz a búcsúkoncertje.
Sidi úgy fogalmazott, hogy a zenekar elmúlt két éve leginkább próbálkozással telt, de nem sikerült rendezni a kapcsolatokat. „A beszélgetés akkor egyébként úgy indult, hogy rakjuk helyre a dolgokat, de nálunk ez a Tankcsapdában sose volt egyszerű. De nem árulok el nagy titkot, ha elárulom, hogy a zenekar elmúlt két éve kicsit azzal telt, hogy megpróbáltuk helyre rakni a dolgokat, de nem sikerült.”
A gitáros szerint sok volt a feszültség a zenekaron belül. Mindhárman erős karakterek voltak, és idővel olyan ellentétek alakultak ki, amiket már nem tudtak áthidalni. Elmondása szerint ő és Lukács László is reménykedtek, hogy sikerül megoldani a problémákat, de egyre világosabbá vált, hogy teljesen másként látják a dolgokat.
A zenei különbségek mellett személyes okok is közrejátszottak. Sidi szerint ezek inkább etikai kérdések voltak.
Úgy érzi, leginkább ő változott meg, és eljött egy pont, amikor már nem tudott tovább úgy maradni, hogy nem hisz abban, amit csinálnak.
Már négy éve nem érezte jól magát az együttesben, de csak most szánta el magát a váltásra. Úgy fogalmazott, inkább választja a lelki békét, mint a biztos anyagi hátteret. „Mert a saját szemüvegemen keresztül nézve én jobban szeretek nyugodtan aludni, meg reggel tükörbe nézni, mint hogy legyen egy jó fizum.”
Nem tartja magát túl idősnek ahhoz, hogy újrakezdjen valamit, és fontosnak tartja, hogy önmaga szemében tisztán tudott maradni. A Tankcsapdával töltött évekre hálával gondol vissza, még ha nem is mindegyikre egyformán. „Én nagyon nagy hálával nézek vissza erre a 13 évre, vagy inkább 9-re… Mert az én életemben a Tankcsapda egy nagyon fontos dolog, szeretettel fogok mindig rá gondolni, rengeteget kaptam tőle!”
Azt is elárulta, hogy leginkább Fejes Tamással romlott meg a viszonya.
Kiemelte, hogy neki köszönheti, hogy anno bekerült a zenekarba. „Mi évekig nagyon jóban voltunk, amikor például nálunk otthon zűr volt és el kellett jönnöm, akkor felajánlotta, hogy költözzek be hozzájuk a felső szintre. Én ezeket soha nem felejtem el!”
Sidlovics Gábor utoljára május 2-án állt színpadra a Tankcsapdával a Budapest Parkban. A zenekar azóta tíz gitárost nevezett meg, akik közül bárki lehet az új tag. Az is kiderült, hogy a következő albumon mind a tízen szerepelnek majd, de hogy hosszú távon ki lesz ott Lukács László és Fejes Tamás mellett, arról egyelőre nincs információ.