SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Alekosz azt állítja, hogy álnéven bokszolt, ezért nem emlékszik rá Kokó

Alekoszként ugyanis akkoriban irritálta volna a „prolibokszolókat”, így lett Nagy Sanci.

Link másolása

Álnéven bokszolt a '90-es évek elején, ezért nem emlékszik rá Kokó a közös múltjuk ellenére - ezt állítja Nagy Alekosz. A celeb azt írta: nincs harag benne az ügy miatt.

A görög származású celeb múlt héten Hajdú Péter Frizbi című műsorában vendégeskedett. Alekosz itt többek között arról beszélt, hogy

a kilencvenes évek elején a Központi Sport- és Ifjúsági Egyesületben (KSI) együtt bokszolt Kovács „Kokó” Istvánnal, akivel a szekrényük is szomszédos volt.

Sőt, a celeb szerint olyannyira hasonlítottak is egymásra, hogy az edzők gyakran össze is keverték őket.

Az egykori villalakó történetének hitelességét azonban nem erősítette meg, mikor a világbajnok bokszolót is megkérdezték erről.

„Az a helyzet, hogy nagyjából arról sincs fogalmam, hogy ki is az a Nagy Alekosz. Abban pedig biztos vagyok, hogy soha nem volt ilyen nevű szekrényszomszédom. És természetesen jól tudja, nem edzettem a KSI-ben” - válaszolta Kokó a megkeresésre.

Alkeoszt azonban úgy tűnik nem hagyta nyugodni az ügy, ezért szerdán egy Facebook-bejegyzésben egy újabb csavarral állt elő. Ahogy fogalmazott: nem szereti az igazságtalanságot, „a dolgokat most végleg a helyükre” teszi.

„A világbajnok csak azért nem tudta megmondani azt hogy ki az a Nagy Alekosz, mert én kérem álnéven voltam a sportiskolában. Abban az időben - 1990 Alekoszként irritáltam volna a prolibokszolókat. Nagy Sándor - Sanci lettem. Így szólítottak.”

Alekosz szerint így történhetett, hogy a világbajnok nem ismerte fel a nevét.

„Nincs harag bennem” - tette hozzá a celeb, aki sorait egy latin idézettel zárta, miszerint „tévedni emberi dolog”.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Drámai pillanatok: T. Danny és Lissák Laura lett a harmadik a Dancing with the Starsban
A versenyzők megrendülten és könnyeiket nyelve búcsúztak a versenytől. Társaik köréjük állva, ölelve próbálták vígasztalni őket. Hamarosan kiderül, ki nyeri a táncversenyt.

Link másolása

A közönségszavazatok alapján T. Danny és Lissák Laura búcsúztak a Dancing with the Stars versenyéből. Mindketten szomorúan, és könnyeikkel küszködve köszönték meg egymásnak a közös munkát.

Laura szerint tánctudást tekintve Danny nyerte a versenyt. Danny pedig úgy vélte, hogy tanára megmutatta, hogy két méter fölött is lehet táncot tanulni.

Így a döntőbe Krausz Gábor és Marics Peti, valamint tánctanáraik-partnereik Stana Alexandra és Mikes Anna között dől el, hogy ki lesz az idei verseny győztese.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
Megvan, kik nyerték a Dancing with the Stars 4. évadát
A legjobb három páros közé T. Danny és Lissák Laura, Krausz Gábor és Mikes Anna, valamint Marics Peti és Stana Alexandra jutottak.

Link másolása

Véget ért a Dancing with the Stars 4. évada, kihirdették a 4. évad győztes párosát.

A legjobb három páros közé T. Danny és Lissák Laura, Krausz Gábor és Mikes Anna, valamint Marics Peti és Stana Alexandra jutottak. A döntőben a 3. helyen T. Danny és Lissák Laura végzett, így az első helyért Marics Peti és Stana Alexandra, valamint Krausz Gábor és Mikes Anna versenyzett tovább.

A nézői szavazatok alapján a Dancing with the Stars 4. évadának győztese: Krausz Gábor és Mikes Anna.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Tóth Gabi és Krausz Gábor kibékült egymással?
Erre nem sokan számítottak: a viharos szakításuk után az énekesnő gratulált volt szerelmének a Dancing with the Starsban aratott győzelemhez.

Link másolása

Tóth Gabi Instagram-oldalán, egy 24 órán keresztül látható sztoriban gratulált volt férjének, Krausz Gábornak a Dancing with the Stars negyedik évadának megnyeréséhez.

Ahogyan beszámoltunk róla, Krausz Gábor és táncpartnere, Mikes Anna nyerte meg a Dancing with the Stars negyedik évadát. Mint ismert, a sztárséf és Tóth Gabi augusztusban jelentette be, hogy hat év után elválnak. Viharos körülmények között szakítottak, és azóta többször is üzengettek egymásnak a nyilvánosságon keresztül, így a kapcsolatuk sok mindennek mondható, de barátinak biztosan nem.

Ám most úgy tűnik, Tóth Gabi kész kibékülni: Instagram-oldalán, egy 24 órán keresztül látható sztoriban gratulált Krausz Gábornak a Dancing with the Stars negyedik évadának megnyeréséhez.

„Gratulálok nektek!” – írta az énekesnő Instagram-sztorijához, melyhez egy képet is csatolt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban: A Tűz ceremónián minden bent maradt játékos felfedte magát
Kiderült az igazság, bár Töröcsik Dani mindent megtett azért, hogy elbizonytalanítsa a többieket. Próbálta meggyőzni társait arról, hogy nem ő az, akit keresnek.

Link másolása

Kiderült, hogy ki volt a gyilkos Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban játékban. Az utolsó nap versenyautóba pattantak, baltát dobáltak, majd az utolsó kerekasztal szertartás után kiderült az igazság.

A Tűz ceremónián ugyanis mindenre fény derült - írja az RTL.hu.

VIDEÓ: A műsorból

„Elég meggyőző tud lenni a srác”

– mondták Törőcsik Daniról, aki mindent elkövetett, hogy elbizonytalanítsa az ártatlanokat.

A kastélyban a végére ő lett az elsőszámú gyanúsított. Mindenkit megpróbált meggyőzni, hogy hiába derült ki egyik közeli bizalmasáról, hogy ártatlan, de valaki más számára már egy ideje gyanússá vált…

Link másolása
KÖVESS MINKET: