UTAZZ
A Rovatból

Ahol az év 300 napján süt a nap

Több ezer év történelme, a világ egyik legjobb búvárhelye, nyelvtanulás, egész évben napfény és éjjel-nappal bulizás vár Máltán.


A parányi szigeten szinte mindig süt a nap és még télen is lehet fürödni a tengerben. Máltát az utóbbi pár évtizedben fedezték fel maguknak a turisták, hiszen egész évben érdemes ellátogatni ide. A csodás kék víz, a hangulatos városkák, a több ezer éves történelmi múlt emlékei, a gasztronómia és az itt tapasztalható életvidámság sokakat vonz a szigetre. Bár kicsi az ország, de annyi a látnivaló, hogy csak belekóstolni jut idő egy nyaralás alkalmával.

Mvaros1

A napfény országa

Máltán az év 300 napján süt a nap. Eső szinte alig esik errefelé, mégis a leanderek csodás színekben pompáznak. A kaktuszok mellett a citrusok is jól érzik magukat errefelé. Az évi csapadék mennyisége átlagosan 560 mm, ennek jelentős része a télen a heves záporokkal érkezik.

Az aprócska ország mediterrán klímája igazán kellemes. Télen is enyhe, a fűtést errefelé nem nagyon ismerik, nyáron pedig a nagy meleget a víz felől érkező szellő enyhíti. Bár napközben nagy a hőség, így szívesen sziesztáznak, este azonban lehűl, ezért egy pulcsi, dzseki jó, ha kéznél van.

Ilyen a tél Máltán - Katt korábbi cikkünkért.

Mvirag

Több ezer éves múlt

A sziget 7000 éves történelmi múlttal rendelkezik. Az itt élők és az évszázadok során Máltát elfoglaló nemzetiségek kapcsolata a stílusokat és a hagyományokat is keverte, egyesítette, így a szigeten elragadóan eklektikus kultúra alakult ki.

A fennmaradt emlékek egy négyzetkilométerre eső aránya itt az egyik legmagasabb.

Mmuemlek1

Mmuemlek2

Mmuemlek5

Mmuemlek6

Málta már a neolitikus korban virágzott, ebből az időszakból maradtak fenn a termékenység istennőjének ajánlott rejtélyes megalit templomok. Később a főniciaiak, karthágóiak, rómaiak és a bizánciak is megjárták a szigetet.

I.sz. 60-ban Szent Pál Róma felé hajózva a szigetnél hajótörést szenvedett, ő hozta el a kereszténység tanait az itt lakóknak.

Az arabok 870-ben vetették meg itt a lábukat, nyelvük alapos nyomot hagyott, máig kiérződik. 1530-ig Málta Szicíliához tartozott. V. Károly hagyományozta Máltát a Jeruzsálemi Szent János Szuverén Lovagrendre, az ő uralkodásuk idején Málta aranykorát élte. 1798-ban Napoleon útban Egyiptom felé átvette a hatalmat a szigeten, de csak rövid időre maradhatott, mert a britek erősebbnek bizonyultak.

Málta 1964-ben vált függetlenné, majd 1974-ben köztársaság lett.

Mmuemlek7

Mmuemlek8

Látnivalók

A fél Budapestnyi, 316 km2-es szigetcsoporton 365 templom található. A helyiek hívő emberek, akik azonban szívesen ünnepelnek, és minden alkalmat megragadnak arra, hogy jól érezzék magukat. A védőszentjeiket is lampionokkal, virágfüzérekkel, tűzijátékokkal, fesztákkal köszöntik, előfordul, hogy a szigeteken egyszerre több helyen is nagy népünnepély zajlik.

Málta fővárosa Valletta, mérete kb. a mi budai várunknak felel meg. Egy hatalmas erődítmény veszi körül. A várost előre megtervezték, szabályos négyzethálós szerkezetűre építették. 9 hosszanti és 12 keresztirányú utcája van. A városfalon belüli részt az UNESCO a kulturális világörökség részének nyilvánította.

A világörökségi listára a több ezer éves megalitikus templomok is felkerültek. Az olykor 20 tonnás köveket cement és habarcs nélkül építették egymásra, hogy szentélyeket állítsanak isteneiknek.

A 3 szintes Hypogeumot 100 éve tárták fel. A több mint 5000 éves közösségi helyet a kőkorszaki emberek vájták a sziklába.

Ne hagyjátok ki a földalatti Szent Pál és Szent Ágota katakombákat, a Szent János lovagokhoz kapcsolódó Fort St Angelo-t és a Fort Rinella-t, melyben a világ legnagyobb ágyúja látható.

A második világháború színhelyei közül a Mgarr háborús menedékhelyet, a Marfa egykori brit katonai épületeket, a vittoriosai Fegyvertárat és a Tengerészeti Múzeumot érdemes felkeresni.

A Szépművészeti Múzeum gyűjteményét és Caravaggio Szent János lefejezése című képét a Szent János Társkatedrálisban nézzétek meg.

Rabatban található a Szent Pál-barlang, ahol a legenda szerint Pál apostol először hirdette a kereszténység tanait, ezért ezt a helyet tartják a kereszténység bölcsőjének.

Mmuemlek3

Mmuemlek4

A világ egyik legjobb búvárparadicsoma

A Máltai-szigetek tengerpartja remek hajózási, búvárkodási és vízi sport lehetőségeket biztosít. A sziklás partok mellett csak kevés helyen találni homokos plázsokat, de a kristálytiszta víz, a sok kis romantikus öböl látványa kárpótol. Az itteni víz alatti világ és az állandóan kellemes, még a téli időszakban is 18 fokos tenger sokakat vonz ide. A merülés szerelmesei szerint a világ egyik legjobb búvárhelyei itt találhatók.

Az utóbbi időben egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a sportolási lehetőségek fejlesztésére. Lehet vitorlázni, sziklát mászni, biciklizni, kirándulni, még akár a téli hónapokban is.

Mpart2

Mpart4

A part mentén rengeteg hasadék, barlang található, előfordulnak egész sportcsarnok méretűek is. A szigetek mentén több hajó- és repülőroncs is van a tengerfenéken, melyek izgalmas merülési helyszínek. Máltán a Kék Barlang és a Qawra Point, Gozon a Kék Lyuk, Cominon a Kék Lagúna a legkedveltebb.

A legnépszerűbb strandok a sziget északi felén találhatók, a Mellieha Bay és a Golden Bay mellett érdemes felkeresni a csendesebb homokos parttal rendelkező Paradise Bayt is, vagy Gozon a vörös homokjáról híres Ramla I-Hamra-t.

Bugibba mellett található egy delfinárium is.

Mpart3

Szórakozás, bulizás éjjel-nappal

Málta modern szolgáltatásaival is sokakat csábít. Számos fesztivált, sportrendezvényt, komoly és könnyűzenei programot szerveznek, ahová a világ minden tájáról érkeznek résztvevők.

A tengerparton esténként hatalmas élet zajlik. Táncmulatságok, koktélok, beach partyk és zeneszó hallatszik mindenfelé. Sliema és St. Julian’s kedvelt nyaralóhelyek, ahol pezsgő éjszakai élet és számos szórakozóhely van.

Két kézműves falu is van: egyik Máltán, másik Gozon, melyeket érdemes meglátogatni. Elleshetitek a csipkeverés, az ezüst művesség, a fazekasság, a kosárkészítés vagy szövés, kötés fortélyait. Egyik leghíresebb termékük az egyedileg fújt üveg.

A Marfa-félszigeten Mellieha-ban keressétek fel az 1979-ben itt forgatott Popeye című filmhez épített és azóta is látogatható Popeye-falut.

Mbuli1

Mbuli2

Mbusz

Málta fővárosa Valletta elnyerte a 2018-as Európa Kulturális Fővárosa címet, ehhez kapcsolódva pedig nagy fejlesztések, beruházások indulnak.

Angol nyelvtanulás egész évben pólóban

A vendégszerető helyiek egy speciális szolgáltatással is sokakat vonzzanak ide: az angol nyelviskolák egyre népszerűbbek, hiszen az oktatás mellett igazán remek dolog a kellemes éghajlatot és a szórakozási lehetőségeket is kiélvezni. A kis szigeten 40 nyelviskola működik.

M1

Meste

Jó tudni Máltáról:

- A templomokba fedett vállakkal, térdig érő szoknyában vagy nadrágban lehet csak bemenni.

Az elektromos áramhoz speciális 3 ágú aljzatuk van, amihez átalakító szükséges.

- Egyik legnagyobb gondjuk az ivóvíz. Nincs a szigeten folyó, a csapadék pedig hamar lefut, ezért a tengervízből nyernek innivalót.

- A sziget az európai madárvonulás egyik fő útvonalába esik, így vonuláskor a madarak milliói is leszállnak pihenni ide.

- Közlekedésük angol örökségként bal oldali, autópálya nincs, útjaik minősége elfogadható, de sok a murvás földút.

Mvaros2

Mvaros5

Mvaros6

Málta:

- A Máltai-szigetek a Földközi-tengeren Szicíliától kb 90 km-re találhatók.

- Az ország három szigetből áll: Málta, Gozo és Camino.

- Lakossága: kb 420 000, a világ egyik legsűrűbben lakott országa, négyzetkilométerenként körülbelül 1309 lakossal.

- Anyanyelve: a máltai, sémi eredetű, a nyelvtana latin és olasz alapú, a szigeten az angol a másik használatos nyelv.

Mkormenet

Msuti2

Mutca1

Mvaros7

Amit a szerző külön ajánl:

- Mindenképpen egyetek helyi halételeket, mert sokfélék és ízletesek

- Az alacsony alkoholtartalmú helyi rose bor esténként egy pohárral nagyon kellemes

- A máltai édességek nagyon finomak, érdemes minden nap mást kipróbálni

- A sólepárlók érdekes látványt nyújtanak, nézzétek meg őket

- Az egész sziget nagyon kicsi, autóbusszal jól bejárható, praktikus a tömegközlekedést használni

- Vallettában menjetek fel a nagy kikötő feletti Barakka Kertbe, ahonnan fantasztikus a kilátás a tengerre és az öbölben lévő hatalmas óceánjárókra. Ha szerencsétek van, akkor még egy tengeralattjáró is felbukkanhat.

- A katonai bemutatók közül egyet nézzetek meg, mert látványosak

- Az esti sétát ne hagyjátok ki, mert sokszor egészen különleges dolgokat láthattok, akár egy angol tánciskola tengerparti bemutatójára is becsöppenhettek

- Aki szereti a nemesfém ékszereket, bőven talál itt boltokat a parton, a városokban, a fővárosban egész utcányit

- Érdemes tájékozódni, hogy éppen milyen fesztivál, bemutató vagy koncert lesz, mert egészen kiváló programokba is bele lehet futni

- Ha romantikus sétára, csendes andalgásra, időutazásra vágytok, akkor Mdina, a régi főváros ideális hely ehhez, amely a mindenkori máltai érsek lakhelye is

- A cicák szigetének is lehetne hívni Máltát, ha szeretitek fotózni őket, bőven találtok modellt hozzá

- Készüljetek fel, hogy itt minden kicsi, még a már kihalt máltai elefánt is

- Sétáljatok a marsaxlokk-i kikötőkben ahol számtalan színes, piros-sárga-kék színre festett csónak ring a vízen, melyek elején Ozirisz-szem látható, ez védi meg a halászokat a gonosz szellemektől

Mcica

Milyen a cica-élet Máltán? - Katt korábbi cikkünkért.

2015 érdekes programjai:

Szent Pál Hajótörésének napja

Munkaszüneti és vallási ünnep

2015. 02. 10. Valletta

Karnevál Máltán és Gozon

2015. 02. 13. - 17.

Máltai Maraton

2015. 02. 22.

AMP Lost & Found – Málta

3 nap zene és a mulatozás

2015. 04. 03. - 05.

Minden máltai szigetek

Máltai nemzetközi tűzijáték fesztivál

Látványos pirotechnikai esemény

2015. 04. 25. - 05. 02.

Ghanafest

Földközi-tengeri Népzenei Fesztivál

2015. 06. 12. - 14.

Málta Művészeti Fesztivál

2015. 01. 07. - 07. 15.

Notte Bianca - Fehér éjszaka

Látványos éjszakai buli

2015. 10. 03.

Mhaz

Mhaz2

Mhaz3

Mhaz4

Bővebb infókat ITT találsz.

Mhaz5

Ha te is szívesen elmennél Máltára, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


UTAZZ
A Rovatból
„Turisták, menjetek haza!” – már az autókat sem kímélik a dühös helyiek Mallorcán
A spanyol szigeten fekvő Artàban ismeretlenek több kölcsönzőautó kerekét is kiszúrták. A vandalizmus mellett a falakra is festettek, az önkormányzat pedig elfogadhatatlannak nevezte az esetet.
DP, kép: freepik - szmo.hu
2026. április 02.



„Turisták, menjetek haza!” – Mallorcán már nemcsak a falakon üzennek a helyiek az elviselhetetlennek tartott tömegturizmus miatt.

A múlt héten a sziget északkeleti részén fekvő Artàban tiltakozók több kölcsönzőcég autójának kerekét is kiszúrták, a településen és a Palmába vezető út mentén pedig több turistaellenes feliratot festettek a falakra.

Az önkormányzat és a rendőrség eljárást indított, a nyárra pedig újabb feszültségek körvonalazódnak.

Manolo Galán polgármester sajnálatát és felháborodását fejezte ki a vandalizmus miatt, hangsúlyozva, hogy az véleménytől függetlenül elfogadhatatlan.

Artà önkormányzata közleményben ítélte el az incidenst. „Az ilyen jellegű cselekedetek elfogadhatatlanok, ártanak az együttélésnek, Artà imázsának és a közös terek iránti tiszteletnek” – fogalmaztak, hozzátéve, hogy „bármilyen társadalmi nézeteltérést vagy aggodalmat mindig a tolerancia jegyében kell kifejezni”.

A városvezetés jelenleg vizsgálja, milyen önkormányzati lépéseket tehetnek a helyzet kezelésére.

A feszültség a pandémia után éleződött ki igazán, miután a mintegy 978 ezer lakosú szigetre tavaly nyáron két hónap alatt közel 22,3 millió nemzetközi turista érkezett.

A helyiek szerint ez már elviselhetetlen terhet jelent.

Az egyik legnagyobb problémát a turisztikai apartmanok, például az Airbnb elterjedése okozza, ami nemcsak felhajtja az albérletek és ingatlanok árait, de a helyieket is kiszorítja a városokból.

Sok ilyen szálláshely ráadásul feketén működik, ezért a hatóságok korábban már betiltották az új, turisztikai célú apartmanok és hostelek létesítését. Ehelyett a tulajdonosokat arra ösztönzik, hogy hivatalos szállodává vagy lakóingatlanná alakítsák át az ingatlanjaikat.

Bár a mostanihoz hasonló vandalizmusra ritkán kerül sor, a helyiek elégedetlensége nem új keletű.

Az elmúlt években többször is tízezres tüntetéseket tartottak a tömegturizmus ellen, és előfordultak performatív akciók is, például amikor aktivisták vízipisztolyokkal zavarták a turistákat. A mostani események alapján a nyári csúcsszezonban is számítani lehet hasonló megmozdulásokra, bár előre bejelentett akcióról egyelőre nincs információ.

Via Drive.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
UTAZZ
A Rovatból
Magyarország egyetlen kőpiramisa egy Fejér megyei erdő mélyén rejtőzik
Fejér vármegye olyan különleges látnivalókat kínál, mint az iszkaszentgyörgyi piramis vagy a pákozdi ingókövek. Ezek a helyszínek egyetlen hétvége alatt, családbarát túrákkal is könnyedén bejárhatók.


Nem kell Egyiptomig utazni egy piramishoz, és a Velencei-tó partján sem csak a strandok kínálnak kalandot. Fejér vármegye egyetlen hétvégébe sűrítve adagolja azokat a „nem is tudtad, hogy létezik” típusú élményeket, amelyek egy tavaszi kirándulást valódi felfedezőúttá tesznek. A Vértes vadregényes gerincétől a Velencei-hegység ősi gránitszikláiig olyan útvonal rajzolódik ki, amely egyszerre szól a történelem drámáiról, a természet formabontó erejéről és a mindent legyőző emberi alkotókedvről.

A régió egy kényelmesen bejárható, családbarát körön kínálja rejtett kincseit, ahol minden kanyar után újabb fotótéma és egy elfeledett legenda vár.

A Vértes és környékének felfedezése Iszkaszentgyörgy határában, egy erdei úton indul, ahol Magyarország egyetlen ismert kőpiramisa bújik meg. A Pappenheim grófi családhoz kötődő, eredetileg tíz méter magas emlékhelyet az 1960-as években elbontották, de a helyiek összefogásának köszönhetően 2014-ben újjászületett. A ma látható, szerényebb építmény alapjaiba egy időkapszulát is elhelyeztek, amely a jövőnek üzen. A hely jelentőségét Gáll Attila polgármester fogalmazta meg a legpontosabban:

„A kőpiramis nagyon fontos része Iszkaszentgyörgy történelmének, identitásának.”

Innen csupán egy rövid autózás Fehérvárcsurgó, ahol a klasszicista-eklektikus Károlyi-kastély ötvenhektáros parkja kínál tökéletes helyszínt egy délutáni sétához. A kastély nemcsak múltidéző hangulatával, hanem aktív kulturális életével is vonz, június elején például itt rendezik meg az Európai Dísznövény és Kertművészeti Napokat. A gondozott park eleganciája után éles kontrasztot kínál a Vértes mélyén megbúvó Vérteskozma, egy valódi „időkapszula-falu”. A gondosan felújított sváb parasztházak, a kerekes kutak és az ácsolt kerítések között sétálva az ember úgy érzi, megállt az idő. A napot a Vértes északi gerincén magasodó Vitányvár romjainál érdemes zárni.

A 13. századi erődítményt a török kor viharai után, 1598-ban végül a magyar csapatok rombolták le, nehogy újra ellenséges kézre kerüljön. A ma is impozáns falmaradványok közül pazar kilátás nyílik a környező tájra.

A következő út a Velencei-hegység geológiai csodáival indul. A pákozdi ingókövek 44 hektáros területe Magyarország legrégibb gránitkibukkanásait rejti, ahol a szél és a víz évezredek alatt bizarr formákat faragott a sziklákból.

A Kocka-kő, a Pandúr-kő és az Oroszlán-szikla fantázianevű alakzatokat egy könnyen bejárható tanösvényen fedezhetjük fel.

Az 1951 óta védett terület a gyerekek számára is izgalmas terep. A természet „játszóteréről” egy ember alkotta, páratlan gyűjteményhez, a dinnyési Várparkhoz vezet az út. Ez a világ egyetlen vármakettparkja, ahol a történelmi Magyarország várainak kicsinyített másait az eredeti építőanyagokból, kőből és fából készítették el, az eredeti földrajzi elhelyezkedésüknek megfelelően. Az alapító, Alekszi Zoltán víziója egyértelmű volt.

„Vármentő parkot akartam csinálni Magyarország elfeledett, romos, halálra ítélt várainak”

– mondta az nlc.hu-nak.

A park több Guinness-rekorddal is büszkélkedhet, és folyamatosan bővül, legutóbb egy kisvasúttal. A történelem után a tudomány következik a közeli Nadapon, ahol a Szintezési Ősjegy található. Ez a szerény kőoszlop a magyarországi magasságmérés egykori főalappontja, amelyet 1888-ban létesítettek az Adriai-tenger szintjéhez viszonyítva. Az út zárásaként két látványos helyszín maradt: előbb

Tác, ahol Pannonia egyik legnagyobb római kori városa, Gorsium romjai között sétálhatunk,

majd a váli szőlőhegyen álló, monumentális „Szerelem” szobor. Alexander Milov alkotása, amely a Burning Man fesztiválon debütált, két egymásnak háttal ülő, dróthálóból formált felnőttet ábrázol, akikben egy-egy világító gyermekalak nyúl egymás felé, szimbolizálva a felnőtt konfliktusok mögött is megbúvó kapcsolódási vágyat.

Aki pedig a hétvégét Székesfehérváron vagy környékén tölti, nem hagyhatja ki a Bory-várat, a „székesfehérvári Tádzs Mahalt”. Bory Jenő építész, szobrász és festő közel negyven nyáron át, jórészt kétkezi munkával építette fel ezt a fantáziavárat a hitvesi szeretet és az alkotás örömének emlékműveként. A százoszlopos udvar, a tornyok, a loggiák és a több száz szobor mind egyetlen ember víziójának és kitartásának lenyomatai. Bory Jenő maga is elismerte, hogy műve az akkori modern technológia nélkül nem jöhetett volna létre. „Ha a cement nem volna, a Bory-vár sem volna” – írta az Építészfórum szerint, utalva a vasbetonnal való bátor kísérletezésére, amellyel egyedi formákat és szerkezeteket hozott létre. A vár minden szeglete egy külön történetet mesél, és méltó lezárása egy olyan hétvégének, amely bebizonyítja, hogy a legnagyobb kincsek néha egészen közel vannak.

Via Sokszínű Vidék


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
Tavaszi kirándulások gasztro megállókkal: 6 hely Budapesten és környékén, amit érdemes felfedezni
Kirándulnál egy jót, de közben ennél is valami igazán emlékezeteset? Mutatunk olyan helyeket, ahol a friss levegő és panoráma mellé komoly gasztroélmény is jár.


Áprilisban, amikor végre megérkezik a tavasz, különösen csábítóvá válnak a budapesti és környékbeli kirándulóhelyek: zöldbe borulnak az erdők, hosszabbak a nappalok, és egyre inkább kedvünk támad kimozdulni a szabadba. Szerencse, hogy a főváros környékén rengeteg olyan úticélt találni, ahol a természetjárás élménye egy jó gasztro megállóval válik igazán teljessé.

Cikkünkben most olyan párosításokat mutatunk, ahol a friss levegő és panoráma mellé komoly gasztroélmény is jár.

A Normafán a klasszikus vonalat képviselő Normafa Rétes, Normafa Lángos, valamint az új hullámos Normafa Smashed Burger teszik teljessé a kiréndulást, míg a Hármashatár-hegyen található Fenyőgyöngye Vendéglő erdőközeli környezetben kínál tartalmas megállót egy kiadós ebédhez. Budaörsön, a Kopárok felfedezése után a Komló és Tehén ízletes burgerei és pizzái jelentik a megérdemelt jutalmat, Budakeszin pedig a Vadaspark és az Arborétum mellé a Cziniel Budakeszi Cukrászda és Kávéház kínál tökéletes ráhangolódást vagy levezetést finom ételeivel. A Rózsadomb környékén a VAJ Buda nyugodt bázisként szolgál egy barlangtúra vagy erdei séta előtt vagy után, a hűvösvölgyi élményeket pedig a Békeidők Cukrászdájában indíthatod vagy zárhatod le széles kínálatukkal.

Normafa -  Normafa Rétes, Normafa Lángos, Normafa Smashed burger

A Normafa sokak számára egyet jelent a hétvégi kiruccanással: könnyen megközelíthető, mégis igazi hegyvidéki hangulatot ad, ráadásul az egyik legszebb panorámát kínálja Budapestre. Nem véletlen, hogy a főváros egyik legnépszerűbb kirándulóhelye, hiszen egész évben könnyű séták, panorámás túraútvonalak és aktív kikapcsolódási lehetőségek várnak.

Tavasszal különösen szép arcát mutatja a környék: a friss zöldbe boruló erdőben könnyű sétával elérheted az Erzsébet-kilátót a János-hegyen, ahonnan lenyűgöző panoráma nyílik a városra, de érdemes útba ejteni a Libegőt és az Anna-rét virágzó tisztásait is. A környéken több jól jelzett túraútvonal közül választhatsz, így akár egy rövidebb, napfényes sétát, akár egy hosszabb, erdei túrát is könnyedén beiktathatsz.

De a Normafa élménye régóta nem csak a sétáról szól. Generációk nőttek fel úgy, hogy a kirándulás része volt egy kötelező gasztro megálló is, és ez a hagyomány ma is él sőt, még izgalmasabb lett!

A klasszikus vonalat a Normafa Rétes képviseli, ami évtizedek óta a környék egyik legismertebb pontja. A rétesek a mai napig a régi, jól bevált recept alapján készülnek: az almás, a túrós vagy a meggyes változat szinte kihagyhatatlan. Sokan kifejezetten ezért kapaszkodnak fel a hegyre, és az első harapás után rögtön érthető is, hogy miért.

Ugyanilyen ikonikus megálló a Normafa Lángos, ahol a frissen sült, ropogós tészta illata már messziről odavonzza a kirándulókat. A klasszikus sajtos-tejfölös továbbra is verhetetlen, de többféle feltéttel is kérheted, így akár minden alkalommal kipróbálhatsz valami újat. Egy hosszabb séta után pedig különösen jól esik ez a laktató, igazi „magyar street food” élmény.

A hagyományos ízek mellé azonban megérkezett az új hullám is. A Normafa Smashed Burger rövid idő alatt a fiatalabb közönség egyik kedvenc találkozóhelye lett. A smashed burger a street food világ egyik legmenőbb trendje, és itt, a hegy tetején különösen jól működik: egy szaftos burger és egy hideg üdítő tökéletes lezárása lehet a kirándulásnak.

A három hely együtt adja meg azt a hangulatot, ami miatt a Normafa ma már nemcsak kirándulóhely, hanem igazi gasztro úti cél is. Ha ide készülsz, érdemes eleve úgy tervezni, hogy legalább valamelyik megálló biztosan beleférjen a programba. Itt a falatozás nem pusztán egy gyors pihenő, hanem a kirándulás szerves része, sokaknak épp annyira várva várt program, mint maga a séta.

Hásmashatár-hegy - Fenyőgyöngye Vendéglő

A Hármashatár-hegy Buda egyik legszebb és legsokoldalúbb kirándulóterepe, amelyet minden évben tízezrek választanak, ha egy könnyed délutáni sétára, hosszabb túrára vagy akár egy laza piknikezésre vágynak a természetben. A környék nemcsak a jól bejárható ösvényei és panorámás pontjai miatt vonzó, hanem azért is, mert itt mindenki megtalálja a saját tempóját a nyugodt kikapcsolódástól egészen az aktív, adrenalinban gazdag programokig.

A környéken több látványos kilátópont is vár: az Árpád-kilátó, a Guckler-kilátó vagy a Hármashatár-hegy Északi Kilátópont mind-mind különleges panorámát kínál a városra. Ha pedig egy kiadósabb túrára indulnál, a jól kiépített túrahálózatnak köszönhetően innen könnyedén továbbhaladhatsz a hegy magasabb részei felé, de akár a Nyék–Vadaskert irányába is elindulhatsz. A Guckler Károly tanösvény pedig különösen jó választás, ha egy könnyed, mégis tartalmas sétát keresel: a 14 állomásos útvonal szinte végig sík terepen vezet, miközben a környék élővilágáról és történetéről is sok érdekességet tudhatsz meg.

És ha már itt jársz, szinte adja magát, hogy a túra kezdetén vagy végén a Budai Parkerdő közepén megbújó Fenyőgyöngye Vendéglőbe térj be, amely tökéletesen belesimul ebbe a nyugodt, erdei miliőbe.

A város felett található étterem nem véletlenül a túrázók egyik kedvence: terasza szinte egybeolvad a környező tájjal, így a náluk elfogyasztott ebéd közben sem kell kilépned a kirándulás hangulatából.

A vendéglő története egészen 1935-ig nyúlik vissza, és ezt az időtálló szemléletet ma is érezni minden részletében. Itt nem trendeket akarnak követni, hanem azt mutatják meg, miért szerethető a magyar konyha generációk óta. A frissen sült húsok, a szaftos pörköltek, a gazdag gulyás vagy egy jól elkészített lecsó pontosan azt az otthonos, ismerős ízvilágot hozzák, ami egy erdei séta során különösen jól esik.

Az étlap ráadásul rendkívül választékos, több mint 120 étel szerepel rajta a levesektől a desszertekig. A klasszikus ételek mellett könnyebb, modernebb vagy akár speciális étrendhez igazodó opciók is szerepelnek rajta, így tényleg mindenki találhat kedvére valót. Ha pedig munkanapokon 12:00 és 16:00 között érkezel, érdemes számolni a hetimenüvel, ahol többféle, háromfogásos menüből választhatsz kedvező áron.

A Fenyőgyöngye nemcsak egy étterem, hanem fontos találkozópont is: innen indul több népszerű túraútvonal, és az Országos Kéktúra is érinti, így kirándulás előtt és után is kézenfekvő megálló. Mindez ráadásul csak pár percre van a várostól, mégis olyan érzést ad, mintha teljesen kiszakadtál volna: a teraszon ülve madárcsicsergés, friss levegő vesz körül.

Budaörs - Komló és Tehén

Ha egy igazán látványos, mégis könnyen elérhető kirándulóhelyet keresel Budapest közelében, Budaörs szinte adja magát. A Budai-hegység peremén húzódó Budaörsi Kopárok különleges, már-már mediterrán hangulatot árasztanak a fehéres dolomitsziklákkal és a napsütötte, kopár csúcsokkal, miközben a környék valójában meglepően gazdag élővilágnak ad otthont.

Sokan csak az autópályáról pillantják meg ezeket a hegyeket, pedig érdemes közelebbről is felfedezni őket. A környék egyik legismertebb látványossága a Kő-hegy, ahol a kápolna és a kereszt nemcsak zarándokhelyként fontos, hanem azért is, mert innen elképesztő panoráma nyílik a környező vidékre. A Csíki-hegyek lankái szintén kihagyhatatlanok: a vadregényes, hullámzó vonulatok és a 300 méter fölé emelkedő csúcsok ideális terepet adnak egy könnyed, mégis élménydús túrához. Ha pedig egy kis „mediterrán életérzésre” vágysz, irány a Sorrento-sziklák. A néhány méterre elhelyezkedő sziklatömbök között sétálva tényleg olyan érzésed lehet, mintha nem is Budapest mellett járnál. Innen már csak egy lépés a Farkas-hegy, ahol a kilátás mellett a Vitorlázórepülő-emlékmű is érdekes megálló.

Egy ilyen túra előtt vagy után pedig szinte automatikusan jön az igény: valami tartalmas, jól megérdemelt ételre. Ebben lesz tökéletes partnered a Komló és Tehén.

A hely már a nevével is mosolyt csal az ember arcára, és nem is árul zsákbamacskát: itt valóban a sör és a burger a főszereplő. A családi vállalkozás 2014 óta működik, és azóta stabil törzsvendégkört épített ki magának.

A burgerek karakteresek és átgondoltak: a klasszikus marhahúsos verziók mellett csirkés, pulled porkos és vegetáriánus opció is szerepel az étlapon. Az ételek lelke a házi szósz, amely sajtrémes-tejfölös-fokhagymás alapjával elsőre talán szokatlan lehet, de pont ettől válik igazán emlékezetessé. A rendelés leadása során az egyéni igényeknek is eleget tudnak tenni, a bucikat kérheted gluténmentes vagy teljeskiőrlésű változatban, a burgereket pedig laktózmentesen is elkészítik.

Ha pedig tovább lapozol az étlapon, hamar kiderül, hogy a kínálat jóval szélesebb: pizzák, barbecue ételek és saláták is szerepelnek rajta, így könnyen megtalálhatod azt, amihez épp kedved van. Nyáron ráadásul még lazábbra veszik a hangulatot: az eddig felsorolt ételek mellé külön nyári étlappal is készülnek - például hekkel -, mellé koktélok, hangulatos kerthelyiség és időnként kertmozis esték is társulnak. Ráadásul folyamatosan készülnek valamilyen újdonsággal is: szinte minden hónapban előrukkolnak valami friss ötlettel - ősszel bajor hetekkel, novemberben a visszatérő libamájas burgerrel, tavasszal medvehagymás burgerrel -, így mindig van miért visszatérni hozzájuk.

És ha már Komló és Tehén, akkor a sörökről sem szabad megfeledkezni. A választék egészen lenyűgöző: csapolt és üveges tételekből is válogathatsz, cseh, magyar, bajor, belga vagy akár ír különlegességek közül, így szinte biztos, hogy megtalálod a kedvenced.

Budakeszi - Cziniel Budakeszi Cukrászda és Kávéház

Ha egy olyan kirándulóhelyet keresel Budapest közelében, ahol a természetjárás mellé könnyed, családbarát programok is társulnak, Budakeszi ideális választás. A várost körülölelő erdők, tanösvények és panorámás útvonalak tökéletes terepet adnak egy lazább sétához vagy akár egy egész napos túrázáshoz is.

A környék egyik legnépszerűbb célpontja a Budakeszi Vadaspark, ahol a természetközeli élmény egészen kézzelfoghatóvá válik. A több mint 50 állatfaj mellett látványetetések, állatsimogató és játszóterek gondoskodnak arról, hogy a kisebbek számára is élménydús maradjon a nap. Ha viszont inkább a csendesebb, elmélyülős séták felé húznál, érdemes továbbindulni a Budakeszi Arborétumba. A Budai Tájvédelmi Körzet déli határán fekvő terület tavasszal különösen szép arcát mutatja: ahogy éled a természet, fokozatosan megtelik színekkel és illatokkal, és a séta szinte észrevétlenül válik lelassulássá. A környékről egyébként több túraútvonal is indul, így ha kedvet kapsz, könnyedén átkapcsolhatsz egy hosszabb erdei kirándulásba is.

A természetjárás élményét pedig érdemes egy jól időzített gasztro megállóval kiegészíteni, ebben lesz tökéletes partnered a Cziniel Budakeszi Cukrászda és Kávéház.

A Budakeszi szívében, barátságos légkörben található hely szinte kapuként nyílik a természet felé, így ideális találkozópont kirándulás előtt és után egyaránt.

Ha korán indulsz, érdemes náluk kezdeni a napot: egy tartalmas reggeli vagy brunch, mellé egy jó specialty kávé pont azt az energiát adja meg, amivel igazán jól esik nekivágni az erdei ösvényeknek. A kínálat a nap második felében is erős: a kirándulás után jól esik egy könnyed kávéházi fogás, vagy akár egy tartalmasabb ebéd, közben kibeszélni a túra során tapasztalt élményeket.

A saját készítésű desszertek és sütemények mellett folyamatosan jelennek meg szezonális újdonságok is, tavasszal például kifejezetten friss, könnyed ízekkel készülnek.

A hely hangulata kifejezetten családbarát: tágas terek, gyerekjátszó kényelmes környezet és gyerekbarát megoldások teszik lehetővé, hogy itt tényleg mindenki jól érezze magát. A terasz pedig külön pluszt ad az élményhez, lehetőséget ad arra, hogy a természetközeli élmény a sütemények, a főfogások és a kávé mellett is megmaradjanak.

Rózsadomb és környéke - VAJ Buda

Ha a budai oldal csendesebb, zöldebb részeit fedeznéd fel, a Rózsadomb és környéke ideális kiindulópont. Itt már pár lépés után magad mögött hagyhatod a városi nyüzsgést és több irányba is elindulhatsz, attól függően, mennyire vágysz aktív programra. A környék egyik legizgalmasabb látnivalója a Pál-völgyi-barlang, ami Magyarország egyik leghosszabb barlangrendszere. A hűvös, kanyargó járatok és a különleges kőformációk egészen más világba repítenek, és akkor is emlékezetes élményt adnak, ha csak egy vezetett túra erejéig merülsz el benne. Ha inkább a felszínen maradnál, a Kiscelli parkerdő nyugodt, árnyas útvonalai tökéletesek egy lazább sétához, míg a Mátyás-hegy környéke már egy kicsit vadregényesebb hangulatot hoz, kisebb szintemelkedésekkel és csendes erdei ösvényekkel. A közelben található Budapest egyik jellegzetes, már messziről is jól látható sziklaszirtje, az Apáthy-szikla is, amely nemcsak remek panorámapont, hanem különösen értékes élővilággal is büszkélkedhet.

És pont ezt a nyugodt, természetközeli hangulatot viszi tovább a környék egyik legjobb gasztro megállója is. Kirándulás előtt vagy után érdemes útba ejteni a VAJ Budát, amely a Rózsadombon, a Hello Buda teraszán vár, és már a lokációjával is azt az érzést adja, mintha nem is a városban lennél. A hét minden napján reggel 7-től este 8-ig tartanak nyitva, a helyszínen pedig két egységgel (VAJ Pékség és VAJ Kávézó), valamint egy külön, tágas ücsörgős résszel várják a vendégeket.

A kínálat erősen épít a minőségi alapanyagokra és a kézműves szemléletre, amit már az első pillantásra is látni a pultban.

A péksütemények széles választékában a klasszikus magyar kedvencek - mint a kakaós csiga, a túrós batyu vagy a saját baracklekvárral készülő Rákóczi túrós batyu - ugyanúgy helyet kapnak, mint az izgalmasabb, szezonális darabok. Tavasszal például az epres-vaníliás danish hódít friss eperrel, eperlekvárral és lágy vaníliakrémmel. A kínálat egyik sztárjai a bőségesen töltött, tekintélyes méretű croissant-ok: a pisztáciás változat házi pisztáciakrémmel készül, de a „Maxi King” (mascarpone, fehércsokis földimogyorókrém, étcsokoládékrém, sós karamell, pörkölt mogyoró) vagy a karamellizált tetejű crème brûlée verzió is komoly élményt ígér.

A házi készítésű szendvicsek terén sem aprózzák el: a saját kovászos kenyerekbe töltött, naponta frissen készülő változatok között a klasszikus toastok mellett olyan tartalmas darabok is szerepelnek, amelyek egy egész ebéddel is felérnek. Ilyen például a spicy chicken curry-s majonézzel, a tonhalkrémes miszós-tojáskrémmel, marinált hagymával, és a közönségkedvenc sajtos-sonkás perec szendvics. Emellett kovászos kenyerek és pékáruk – kifli, bagel, focaccia – is reggeltől estig elérhetők mindhárom VAJ egységben.

A desszertkínálatuk folyamatosan frissül: a Márk Szonja vezette cukrászcsapatnak köszönhetően szezonról szezonra jelennek meg az új ízek, tavasszal például az epres-bazsalikomos panna cotta és a szedres brownie színesíti a kínálatot. Ráadásul az élményt haza is viheted: házi készítésű pralinékat, és krémeket is elkezdtek árulni - pisztáciás, diós vagy maracuja-karamell - is megvásárolható kis üveges kiszerelésben.

Ehhez társul az italkínálat, ahol a specialty kávé kiemelt szerepet kap: a VAJ állandó partnere a budapesti Casino Mocca, de rendszeresen vendégeskednek náluk más európai pörkölők is. A házi készítésű limonádék, jeges teák, szörpök és kombuchák különösen jól esnek egy túra előtt vagy után.

A VAJ Buda egyik legnagyobb erőssége, hogy könnyedén alkalmazkodik a hangulatodhoz: lehet egy gyors indulás előtti állomás, egy ráérős brunch hely vagy egy nyugodt levezetés a nap végén. A Hello Budában ráadásul több térrel és egy tágas, ücsörgős résszel is várnak, így mindig találsz egy kényelmes sarkot.

Hűvösvölgy - Békeidők Cukrászdája

Ha a budai oldal könnyen elérhető, mégis természetközeli kirándulóhelyeit keresed, Hűvösvölgy ideális választás. A környék egyik legnagyobb előnye a sokszínűsége: a Gyermekvasút már önmagában élmény, különösen, ha egy szakaszt vonatozással is beépítesz a programba, a Hűvösvölgyi Nagyrét pedig tágas, napfényes terével tökéletes egy piknikezéshez vagy egy laza sétához. Itt nem kell teljesítménytúrában gondolkodni elég egy pokróc, egy kis séta és máris kiszakadtál a városból.

Ha viszont egy kicsit tovább mennél, néhány percre már a Hármashatárhegyi repülőtér vár, amit gyakran ejtenek útba az arrafelé kirándulók. Itt időről időre csendben sikló gépek rajzolnak íveket az égre, sétáló és piknikező emberekkel lehet találkozni. A közelben található a mindössze egy kilométeres Jane Goodall tanösvény pedig egy rövid, de tartalmas kitérőként is bőven megéri. A kényelmesen bejárható útvonal nemcsak egy gyors sétára ideális, hanem különleges élővilága miatt is izgalmas: információs táblák mesélnek a környék természeti értékeiről, többek között a fokozottan védett kaszpi haragossiklóról, amelynek egyik utolsó hazai élőhelye is itt található. A környéken több túraútvonal is keresztezi egymást, így könnyen alakíthatod a programot a saját tempódhoz: lehet belőle egy rövidebb, napfényes séta, de akár egy hosszabb kirándulás is a Budai-hegység gerincein.

Egy ilyen kiruccanás után pedig jól esik egy klasszikus, otthonos hangulatú megálló, ebben lesz tökéletes választás a Békeidők Cukrászdája.

A Pesthidegkúton, családi vállalkozásként működő cukrászda 2012 óta várja a vendégeket, és már az első pillanatban hozza azt a békebeli hangulatot, amit a neve is ígér.

A kínálatban a klasszikus sütemények ugyanúgy megtalálhatók, mint az izgalmasabb, újragondolt változatok: az Esterházy-tortától a zabkekszen át egészen a könnyed, akár mentes mousse-okig sokféle finomság sorakozik a pultban. A házi készítésű pékáruk, az olasz kávé és a tavaszi-nyári időszakban a kézműves fagylalt mind hozzájárulnak ahhoz, hogy ez a megálló valóban a nap jutalma legyen. A sós kínálat sem marad el az édes mögött, így akkor is találsz kedvedre valót, ha inkább egy könnyedebb falatra vágysz.

Ráadásul gondoltak azokra is, akik speciális étrendet követnek: vegán, csökkentett cukortartalmú, valamint liszt- és tejmentes sütemények közül is válogathatsz, így tényleg mindenki találhat magának valamit. Nyáron a hangulatos kerthelyiség ad még egy pluszt az élményhez, egy árnyékos asztal, egy szelet süti és egy kávé mellett könnyű újra felidézni a kirándulás legjobb pillanatait.

Ahogy a tavasz egyre inkább átveszi az uralmat a város felett, érdemes kihasználni minden alkalmat egy kis kiruccanásra főleg, ha azt egy jó falattal is megkoronázhatod. Ha legközelebb útnak indulsz, tervezz be egy gasztro megállót is: hidd el, megéri egy kicsit tovább maradni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
Velencébe utazol? Ezt a súlyos hibát ne kövesd el, ha nem akarsz pluszban fizetni
Velence városa idén is belépődíjat szed a csúcsidőszakban érkező egynapos látogatóktól a túlturizmus visszaszorítása érdekében. Azoknak, akik nem foglalnak legalább négy nappal előre, a szokásos 5 euró helyett 10 eurós díjat kell fizetniük.
Sz.E. Pexels - szmo.hu
2026. április 01.



Velence idén is belépődíjjal szűri a tömeget, mert az ott lakók számára olyan zavaró a tömeg.

A tavaszi–nyári hétvégéken a történelmi belvárosba érkező egynapos látogatóknak fizetniük kell.

A városvezetés szerint a belépődíjjal a turistaforgalmat szabályozzák, hogy jobb egyensúlyt teremtsenek a látogatók és a helyiek között. Michele Zuin tanácsos szerint az intézkedés úttörőnek számít.

„Ez hasznos eszköz a turistaforgalom szabályozására, és már nemzetközi érdeklődést váltott ki. Velence az első város a világon, amely ezt a módszert alkalmazza” – mondta.

Velence régóta küzd a tömegturizmussal a helyzetet pedig tavaly a Bezos-esküvő is súlyosbította, mert a többnapos esemény még több látogatót vonzott a városba.

A díj ellenére a napközbeni látogatók száma 2025-ben csak kismértékben csökkent: napi átlagban 13 046-an fizettek, míg 2024-ben 16 676-an. A tavalyi legforgalmasabb napon, május 2-án, pénteken 24 951 látogató fizetett a napijegyért, ami a város lakosságának több mint a fele.

Az egynapos látogatóknak 5 eurós díjat kell fizetniük, de aki nem foglal legalább négy nappal előre, annak 10 eurójába kerül a belépés.

A helyi lakosok, a Velencében születettek, a diákok, a munkavállalók, valamint a szállással rendelkező turisták mentesülnek a díjfizetés alól. A szállodai foglalással rendelkezőknek a szállás adatait kell megadniuk, ami alapján egy QR-kódot kapnak. Ezt kell felmutatniuk az ellenőrzőpontokon, például a Santa Lucia pályaudvarnál, de fizetniük nem kell, mivel a szállásdíj már tartalmazza a belépést.

Az egy napra érkezőknek áprilisban, májusban, júniusban és júliusban, jellemzően péntektől vasárnapig kell fizetniük a csúcsidőszakban, reggel 8:30 és délután 16:00 között. Ezen az időszakon kívül a belépés ingyenes.

A fizetős napok a következők:

Április: 3, 4, 5, 6, 10, 11, 12, 17, 18, 19, 24, 25, 26, 27, 28, 29, 30

Május: 1, 2, 3, 8, 9, 10, 15, 16, 17, 22, 23, 24, 29, 30, 31

Június: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 12, 13, 14, 19, 20, 21, 26, 27, 28

Július: 3, 4, 5, 10, 11, 12, 17, 18, 19, 24, 25, 26.

A tömegturizmus Európa számos más városában is komoly gondot okoz, főleg a történelmi belvárosokban.

A rengeteg látogató túlterheli az infrastruktúrát, elviselhetetlenül zsúfolttá teszi a köztereket, és növeli a zaj- és légszennyezést. Az érdeklődés emellett felveri az ingatlan- és szolgáltatási árakat, ami a helyieknek a legrosszabb.

Mint az megírtuk, Capri is drasztikus lépésre szánta el magát az overtourism miatt.

Via Euronews


Link másolása
KÖVESS MINKET: