SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Ábel Anita a Madách Gimnázium ügyéről: Szülőként is azt gondolom, hogy hülyeség a rendelet

Egykori diákként és anyaként reagált az igazgató kirúgásának hírére. Szerinte a Madáchban a tanulók eddig is használtak mobilt, ez azonban nem ment a tanulás rovására.
Fotó: YouTube - szmo.hu
2024. augusztus 28.



Azonnali hatállyal menesztette a Belügyminisztérium a Madách Imre Gimnázium igazgatóját szerdán délelőtt. Az intézményvezető azután került célkeresztbe, hogy az iskola nem volt hajlandó elvenni a diákoktól a telefonokat a tanítási napok elején, ami pedig kötelező lett volna az új kormányrendelet értelmében.

A BM szűkszavú közleményében annyit írt:

„Egy jogszabályt be nem tartó, azzal nyíltan szembehelyezkedő vezető nem irányíthat állami intézményt.”

Az egész ügy hátterében egy augusztus 8-án megjelent kormányrendelet áll, amely előírja, hogy a diákoknak be kell adniuk a telefonjaikat az iskolában a tanítás kezdetén, és csak a tanítás végeztével kaphatják vissza azokat.

Mészáros Csaba, aki 2000 óta vezette a gimnáziumot, most tehát kénytelen távozni, miután 31 éve dolgozott az intézményben.

A kirúgás hírére több ismert személyiség is megszólalt, köztük Ábel Anita, a gimnázium egykori diákja.

„Ez azért vicc. Ja, nem… és nem azért, mert a volt iskolám. Egyébként az egyik legerősebb gimi, ahova olyan nehéz bekerülni, mint egy macskát fürdetni. Pedig a diákok használtak mobilt eddig, és mégse ment a tanulás rovására. Szülőként is azt gondolom, hogy hülyeség a rendelet. Komolyan, mi történik itt…”

– írta Ábel az Instagramon.

Lilu, az RTL műsorvezetője sem maradt csendben: „Nem baj, srácok. Azok a diákok, akikkel megint kicsesztetek, egyszer majd szavaznak. Hajrá.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Hogy sz*pja ki apa a f*szodat” – G.w.M alpári módon köszöntötte fel 4 éves kisfiát
A születésnapi köszöntődalhoz fűzött még hozzá egy félmondatot a rapper. A kommentelők kiakadtak.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. február 06.



Alpári módon köszöntötte fel 4 éves kisfiát G.w.M, vette észre a story.hu. A család összegyűlt és közösen énekelték el a rapper nagyobbik fiának a talán legismertebb szülinapi köszöntőt, amihez még a végén hozzáfűzött néhány keresetlen gondolatot G.w.M.

„Boldog, boldog születésnapot! Kívánjuk, hogy legyen még sok ilyen szép napod!” – énekli hangosan a család. – Éljél sokáig, fiam, drága szerelmem, isten éltessen sokáig kétszáz évig, hogy szopja ki apa a faszodat!”

- hallható a Redditen is megosztott videón.

A lap megjegyzi, hogy a felvétel még tavaly júliusban, a kis Márk születésnapján készült, ezért is visel mindenki lenge öltözetet az asztal körül. A szokatlan köszöntést azonban csak most fedezték fel az internetezők, akiknek megvan a véleményük a rapperről.

„Nem akarom elhinni, amit most hallottam. A legaljának is a legalja” – írta az egyik kommentelő. Egy másik hozzászóló pedig csak annyit írt: „Szegény gyereket őszintén sajnálom”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Metró elé ugrott gyerekként Czutor Zoltán fia: „Akkor az történt, hogy lepofoztam”
11 éves volt a fia, és azzal vagánykodott az osztálytársai előtt, hogy beugrált a földalatti elé. Ő pedig pont meglátta ezt.
Ferencz Péter - szmo.hu
2025. február 06.



A hatgyermekes édesapa, Czutor Zoltán egy interjúban elárulta: korábban időnként kénytelen volt fizikális erőt is bevetni, ha úgy hozta a helyzet. Az énekes bevallotta: felpofozta a fiát, amikor a metró elé ugrott.

„A tizenegy éves fiam, aki ma már 32, hogy vagánykodjon az osztálytársai előtt, azt játszotta, hogy beugrált a földalatti elé. Én pont akkor mentem le a metrómegállóba, és ez az a helyzet volt, amikor az ember nem válogatja meg az eszközeit, hogy megvédje a gyerekét, vagy végleg elvegye a kedvét attól, hogy újra megpróbáljon ilyet tenni. 

Akkor az történt, hogy lepofoztam. Nem sok ilyen volt az életünkben, de nagyon meglepődnék, ha erre ő úgy emlékezne, hogy apu milyen szemét volt”

– mondta Czutor, aki nem tartja jó iránynak, ha a szülő egyenrangú partnerként kezeli a kisgyermekét, inkább a hierarchia-rendszerben hisz.

„Nekem ez mindig kizárólag helyzetfüggő. Megkérdőjelezhetetlen, hogy mind a hat gyerekemet szeretem, imádom, törődöm velük, de léteznek olyan szélsőséges helyzetek, amikor az ő védelmükben nem tudod elkerülni, hogy ne lépj fel keményen” – mondta a zenész a VIASAT3 egyik beszélgetős műsorában.

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Elnézést kérek, hölgyem, holnap levágatom!” – Szoboszlai Dominikot lehajléktalanozta egy kommentelő a haja miatt
Szoboszlai Dominik hosszabb frizurára váltott, de nem mindenki fogadta ezt kitörő örömmel. Egy kommentelő durván nekiment a focistának, azt állítva, hogy hajviselete 15 évvel öregebbnek mutatja – sőt, egyenesen „hajléktalannak” nevezte.


Szoboszlai Dominik a napokban több meccsfotót is megosztott Instagram-oldalán, amelyeken hosszabb hajjal látható, mint ahogyan azt a szurkolók megszokhatták. A változás nem mindenkinek nyerte el a tetszését, egyik követője pedig különösen kemény kritikát fogalmazott meg, vette észre a 24.hu.

A hozzászóló azt írta:

„Nyilván te viseled! De szerintem és nem csak szerintem nagyon szar! +15 év! Borzasztóan nézel ki! Tényleg! Kb. mint egy hajléktalan! Nem értem, hogy ilyen fiatalon miért kell ezt így elcseszni!”

Szoboszlai nem hagyta szó nélkül a megjegyzést, és ironikus hangnemben reagált:

„Elnézést kérek, hölgyem, holnap levágatom!?”

A focista válasza gyorsan elterjedt a közösségi médiában, és sokan kiálltak mellette, míg mások tovább vitatták az új frizuráját.

A szóban forgó komment ezekre a fotókra érkezett:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Olyan durván lefogyott Hajdú Péter, hogy már félmeztelen képet is mer posztolni magáról
A műsorvezető azt mondja, hogy semmit különlegeset sem használt a fogyáshoz, egyszerűen csak elkezdett sportolni és odafigyel az étrendjére.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. február 06.



Durván lefogyott Hajdú Péter. A műsorvezető ennek bizonyítására egy félmeztelen fotót is megosztott magáról, vette észre a Blikk.

„Megfogadtam, hogy mindenféle táplálékkiegészítő és turmix nélkül, hétköznapi diétával és sporttal lefogyok és rendbe teszem a testemet. Több hónapja csinálom és most már meg merem mutatni nektek, bár meg nem értem el az általam megálmodott célt. De azt hiszem, jó úton haladok”

– írta a valóban látványos átalakuláson átesett Hajdú Péter a kép mellé.


Link másolása
KÖVESS MINKET: