Tóth Amarissa második körös búcsúját követően elnézést kért a Budapesten zajló, 250 ezer dollár (86 millió forint) összdíjazású salakpályás női tenisztorna első fordulójában legyőzött kínai ellenfelétől, Csang Suajtól.
"Nem gondoltam volna, hogy pályafutásom első WTA-főtáblás sikere ekkora vihart kavar. Nagyon sajnálom a történteket, tisztelem Csang Suajt játékosként és emberként is. Soha nem állt szándékomban tiszteletlennek lenni, bántani vagy felzaklatni senkit, kiváltképpen az ellenfelemet"
- mondta a 20 éves magyar játékos a keddi meccséről, miután csütörtökön kiesett.
Kedden a nyitókörben 5:5-ös állásnál a második helyen kiemelt Csang Suaj egy kereszt tenyerese után a vonalbíró outot ítélt, majd a székbíró is megerősítette ezt, Csang azonban továbbra is hevesen reklamált, mert meggyőződése szerint a labda a vonalon pattant.
Here is the full video of what happen with Zheng vs toth, these small clips are manipulating you all.
It was a god awful call. No doubt, but the decision was made and wasn’t going to be changed by anyone. Also another point was played before she even erased it.
A pályára kérette a torna supervisorát (versenyigazgatóját) is, aki azonban közölte: nem az ő feladata megítélni, hogy a labda kint volt-e vagy sem. A játék folytatódott, majd a következő labdamentet követően Tóth Amarissa a nyomhoz sétált és a lábával eltüntette, ezt azonban ellenfele zokon vette. A hazai játékos megnyerte az ominózus játékot - elvette Csang adogatását -, amellyel 6:5-re vezetett az első játszmában, riválisa azonban - akit láthatóan nagyon megviseltek a történtek - nem vállalta a folytatást. A női versenyeket szervező WTA csütörtökön közölte, megvizsgálja, mi történt a mérkőzésen.
A világranglistán 548. helyen álló, a magyar fővárosban szabadkártyával induló Tóth Amarissa elsősorban a meccs utáni ünnepléséért kért elnézést:
"Tisztában vagyok vele, hogy nem kellett volna úgy ünnepelnem, ahogy a meccs után tettem, ezt sajnálom. A meccs hevében elragadtak az érzelmeim és a pillanat. A teniszre koncentráltam, nem így akartam nyerni"
- jelentette ki Tóth, aki hozzátette, reményei szerint lesz lehetősége beszélgetni Csang Suajjal. Tóth egyébként azóta kiesett a tornáról.
(MTI)
Tóth Amarissa második körös búcsúját követően elnézést kért a Budapesten zajló, 250 ezer dollár (86 millió forint) összdíjazású salakpályás női tenisztorna első fordulójában legyőzött kínai ellenfelétől, Csang Suajtól.
"Nem gondoltam volna, hogy pályafutásom első WTA-főtáblás sikere ekkora vihart kavar. Nagyon sajnálom a történteket, tisztelem Csang Suajt játékosként és emberként is. Soha nem állt szándékomban tiszteletlennek lenni, bántani vagy felzaklatni senkit, kiváltképpen az ellenfelemet"
- mondta a 20 éves magyar játékos a keddi meccséről, miután csütörtökön kiesett.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke nemrég Magyar Péter fórumán beszélt arról, hogy hamarosan nyilvánosságra hoz egy, a végrehajtó maffiával kapcsolatos bizonyítékot hoznak, amely „megrendíti a kormányt”.
Az ATV Egyenes beszéd című műsorában Toroczkai most elárult néhány részletet ezzel kapcsolatban. A politikus elmondta, hogy jövő héten a YouTube-csatornáján teszik közzé a bizonyítékokat, amelyek elmondása szerint hangfelvételek.
Toroczkai azt állította, hogy nem a végrehajtói kar bíróság előtt álló, korábbi vezetője, Schadl György volt a végrehajtói maffia feje.
„Nem ők voltak a csúcson. Amit mi meg fogunk mutatni, az egy miniszter, egy kormánytag”
– fogalmazott a Mi Hazánk elnöke, de azt nem árulta el, hogy az illető jelenleg is tagja-e a kormánynak. Azt ígérte, két héten belül elmondja, kiről van szó.
Megnevezett azonban egy személyt, aki állítása szerint kapcsolatban állt a miniszterrel: Bohács Zsoltot, aki ötszörös kenu világbajnok volt, és 2010–2014 között a Fidesz színeiben országgyűlési képviselőként dolgozott.
Toroczkai azt mondta, állítását hangfelvétellel tudja igazolni, és feljelentést tett Bohács ellen. Azt viszont nem részletezte, pontosan milyen ügyben. Annyit mondott, hogy „ugyanúgy adták-vették 20 millió forintokért a végrehajtói helyeket”.
Szerinte a nyomozati anyagban egyáltalán nem szerepelnek azok a szálak, amelyeket feltártak.
A forrásaival kapcsolatban azt is elárulta, hogy végrehajtók segítik a munkájukat.
Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke nemrég Magyar Péter fórumán beszélt arról, hogy hamarosan nyilvánosságra hoz egy, a végrehajtó maffiával kapcsolatos bizonyítékot hoznak, amely „megrendíti a kormányt”.
Az ATV Egyenes beszéd című műsorában Toroczkai most elárult néhány részletet ezzel kapcsolatban. A politikus elmondta, hogy jövő héten a YouTube-csatornáján teszik közzé a bizonyítékokat, amelyek elmondása szerint hangfelvételek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Geszti Péter a múlt heti hódmezővásárhelyi koncertjén több poénnal is odaszúrt a MÁV-nak. A közönségnek azt mondta: külön gratulál azoknak, akik vonattal érkeztek, mert sikerült időben odaérniük. Hozzátette: „most nemrég hallottuk, hogy a MÁV bejelentette: 2026-ban embert juttatnak el a Balatonra, úgyhogy remélem, rajta leszünk a sínen mindannyian.”
Amikor a nézők közül többen bekiabálták, hogy gyalog jöttek, Geszti annyit felelt: „gondolom nem gyalog.”
A Fidesz-frakció szóvivője, Németh Balázs ezt nem hagyta annyiban. Facebook-oldalán így reagált: „Geszti Péternek, aki a vonattal utazókkal 'vicceskedik' a koncertjén: Németországban a távolsági vonatok pontossága: 62,5%, Magyarországon: 80%. Tudom-tudom, itthon minden sz*r!”
A Hír TV-ben még keményebben fogalmazott: „Ha erre a Geszti Péter-idézetre visszatérhetünk, igazi suttyó, prosztó poén volt szerintem onnan a színpadról egy olyan embertől, aki valószínűleg soha nem jár vonattal, vagy nagyon régen járhatott vonattal (...). Arról van szó, hogy hergelni kell, uszítani kell, gyűlöletet kell kelteni mindenféle közszolgáltatással kapcsolatban. Azt próbálják bebizonyítani, arról próbálják meggyőzni a magyar embereket, hogy nem működik az ország. Miközben azt tapasztalhatjuk a hétköznapokban, hogy igen, persze, vannak hibák – hiszen minden területen mindig vannak hibák –, de összességében sokkal jobban működik Magyarország, mint 2010-ben.”
Geszti nem sokkal később a Facebookon reagált: „Tisztelet a vasutasoknak! Az orvosoknak, a kórházi dolgozóknak, a tanároknak, és még sorolhatnám. Tisztelet mindazoknak, akik alkalmatlan eszközrendszerekkel kell, hogy működtessék hivatásuk feladatait! Ezt a tisztánlátás és a pontosság kedvéért írom le. Amikor ironikus megjegyzést tettem a koncertjeimen a MÁV drámai állapotára, természetesen nem az ott dolgozók kritikája vezetett, hanem egy közszolgáltatás leromlott állapota miatti hiányérzet. Amikor az ember kiszolgáltatottsága miatt lehetetlen helyzetbe kerül, jobb híján humorral igyekszik oldani a stresszhelyzetet.”
Majd így folytatta:
„Ezt 'suttyózta' le a minap egy hivatásos klubharcos, aki korábban rezzenéstelen arccal hazudott hosszú éveken át hírolvasóként a nézők arcába, ezzel egy másik közszolgáltatást, a hiteles újságírást amortizálva le. Szép munka. Góg és Demagóg sokadik fia a szokásos hergelés során arra is célzott, hogy én biztos nem utazok vonattal. Pedig de. Annyit biztosan, mint ő.”
Az énekes hozzátette, hogy szokott vonattal utazni, főleg Intercityvel, mert kényelmes és pihentető, közben lehet olvasni, zenét hallgatni vagy nézelődni.
Bejegyzését így zárta: „Mivel azonban ez a harcos kötekedés is csak egy olyan sunnyogó kommunikációs stratégia része, amely a bulváros személyeskedéssel a lényegi problémákról akarja elterelni a figyelmet, az általa hamisított statisztikákra mutogat, és ostromlott várként sajnáltatja magát, nem folytatom a gondolatmenetet. Ez nem párbeszéd. Csak pártbeszéd. Lenne. Arra pedig nincs szükségem. Ennyike.”
Németh Balázs sem maradt csendben, kommentben így üzent vissza: „Ohh, a jól ismert liberális, gőgös, felsőbbrendű vádaskodás, fűszerezve egy csipetnyi gyávasággal és visszavonulással. Szóval érdemes vonattal utazni Magyarországon, az Intercity még kényelmes is! Jó ezt hallani egy ismert fővárosi művésztől, Gyurcsány egykori dalszövegírójától, aki most lelkes ellenzéki aktivistaként mindenáron azt akarja bizonygatni, hogy ebben az országban semmi nem működik. (…) Ami pedig a 'hiteles újságírást' illeti. Művész úrnak javaslom, hogy nézze rendszeresen a Harcosok óráját (hétfőtől – csütörtökig reggel 7:30-tól élőben), rengeteget megtudhat a hiteles liberális újságírásról.”
Geszti Péter a múlt heti hódmezővásárhelyi koncertjén több poénnal is odaszúrt a MÁV-nak. A közönségnek azt mondta: külön gratulál azoknak, akik vonattal érkeztek, mert sikerült időben odaérniük. Hozzátette: „most nemrég hallottuk, hogy a MÁV bejelentette: 2026-ban embert juttatnak el a Balatonra, úgyhogy remélem, rajta leszünk a sínen mindannyian.”
Amikor a nézők közül többen bekiabálták, hogy gyalog jöttek, Geszti annyit felelt: „gondolom nem gyalog.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Donald Trump nem érti, hogy Ukrajnát eddig miért csak védekezni engedték, támadni nem
Az amerikai elnök a közösségi oldalán bírálta Bident, amiért nem hagyta támadni Ukrajnát. Trump azt is hozzátette, hogy az ő elnöksége alatt meg sem kezdődhetett volna a háború.
„Nagyon nehéz, ha nem lehetetlen megnyerni egy háborút anélkül, hogy megtámadnánk a megszálló országot” – írta ki a közösségi oldalára, a Truth Socialre csütörtökön Donald Trump amerikai elnök – szúrta ki a Telex. A sport világából hozott példát: szerinte olyan ez, mintha egy csapatot csak védekezni engednének, támadni nem. Úgy látja, ez történik Ukrajna és Oroszország háborújában is.
Trump azt írta, Joe Biden nem engedte visszatámadni az ukránokat, csak védekezhettek. Hozzátette, ha ő lett volna az elnök, akkor el sem kezdődik a háború. „Érdekes idők jönnek!!!” – zárta posztját.
Trump július közepén arra biztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, hogy lője az orosz hátországot, és meg is kérdezte tőle, el tudja-e találni Moszkvát – emlékeztetett a portál. Ukrajna egyébként támad orosz ipari és katonai infrastruktúrát, például olajfinomítókat, gyárakat, vasútvonalakat és hajókat.
„Nagyon nehéz, ha nem lehetetlen megnyerni egy háborút anélkül, hogy megtámadnánk a megszálló országot” – írta ki a közösségi oldalára, a Truth Socialre csütörtökön Donald Trump amerikai elnök – szúrta ki a Telex. A sport világából hozott példát: szerinte olyan ez, mintha egy csapatot csak védekezni engednének, támadni nem. Úgy látja, ez történik Ukrajna és Oroszország háborújában is.
Trump azt írta, Joe Biden nem engedte visszatámadni az ukránokat, csak védekezhettek. Hozzátette, ha ő lett volna az elnök, akkor el sem kezdődik a háború. „Érdekes idők jönnek!!!” – zárta posztját.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Felemás péntek: délelőtt még esős, borongós, kora őszi idő lesz, de délutánra már kisüthet a nap
Többfelé esős, hűvös idő várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 19 és 25 fok között alakul. A hétvége is hűvösebb lesz, akkor is csak 25 fok körül alakulnak majd a maximumok.
Pénteken a nap első felében jellemzően erősen felhős idő várható, és északnyugatról újabb csapadékzóna érkezik, amely délkelet felé mozog. Kora este már inkább csak a keleti megyékben fordulnak elő erősen felhős vagy borult, csapadékos területek, majd késő estére ott is eláll az eső - írja előrejelzésében a HungaroMet.
A zivatarok miatt elsőfokú figyelmeztetést adtak ki Pest, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyékre. De Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves vármegyékben felhőszakadásra is figyelmeztetnek.
A Dunántúlon délután már napos idő valószínű.
Az egyre nagyobb területen északnyugatira forduló szelet többfelé erős lökések kísérhetik, de zivatarok környezetében is előfordulnak erős, főként a déli országrészben akár viharos széllökések.
A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 19 és 25 fok között alakul, ennél pár fokkal hűvösebb az északi tájakon, míg melegebb a Viharsarokban lehet. Késő estére 15 és 20 fok közé csökken a hőmérséklet.
Estére keleten is felszakadozik, csökken a felhőzet, de egy összeáramlási vonal mentén a keleti tájakon maradhatnak kissé felhősebb vidékek is. Másutt derült vagy gyengén felhős lesz az ég. A csapadékgócok legkésőbb késő estére mindenütt megszűnnek. A légmozgás többnyire mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 16 fok között alakul, de az északi völgyekben hidegebb lesz.
Szombaton gomolyfelhős, napos idő valószínű csapadék nélkül. Az északnyugati, nyugati szél többfelé megélénkül, helyenként megerősödik. Délután 20, 25 fok várható.
Vasárnap a gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Északkeleten - illetve esetleg délnyugaton - néhol zápor, zivatar előfordulhat. Az északnyugati, északi szél élénk, helyenként erős lesz. A minimum jobbára 9, 15 fok között várható, azonban a hidegre hajlamos tájakon ennél alacsonyabb értékek is előfordulhatnak. A maximum 19, 24 fok között alakul.