SZTÁRVILÁG
A Rovatból

A Szomszédok Gábor Gábora még mindig nem tudta eltemetni a feleségét

Koltai János több mint három hónapja vesztette el imádott feleségét, azóta is csak a fotóját nézi naphosszat és ahhoz beszél. A színpadra való visszatérés lehetőségéről is őszintén mesélt.


Már több mint három hónapja, hogy Koltai János elvesztette a hosszú ideje betegeskedő, imádott feleségét, Pap Évát, akivel hatvan éven át hű társai voltak egymásnak. A 88 esztendős színész azóta sem tud felocsúdni a gyászból, egyelőre képtelen felesége holmijaihoz hozzányúlni, csak a fotóját nézi naphosszat és ahhoz beszél - írja a Blikk.

A Szomszédok Gábor Gáborjaként egy ország által megkedvelt színész napjait egyelőre a sok ügyintézés teszi ki, folyamatosan ingázik budapesti lakásuk és az Ádándon lévő birtokuk között.

"Jelenleg a fővárosban vagyok, de nemsokára indulok vissza vidékre. Eldöntöttem, hogy ott szeretném a hátralévő időt tölteni.

Még mindig nem tudtam megemészteni Éva elvesztését, és talán már nem is leszek képes erre. Nem igazán érdekel semmi a kerten kívül. A kerti munka talán segíthet – ha csak néhány órára is – elfelejteni a fájdalmamat. A növényeket mind Évával együtt ültettük, nekem pedig innentől kezdve az adja az élet értelmét, hogy ezeket megfelelően gondozzam és életeben tartsam, ameddig még itt vagyok"

- magyarázta szomorúan a színművész.

"Ádándon fogjuk őt örök nyugalomra helyezni a családom sírhelyén, ahová majd én is kerülök. Egy táblát is készítettem neki, de nem lett kész a nyár végére. Úgy tervezem, télre már hagyom, és majd a születésnapján, március 15-én temetjük el"

- mondta hozzátéve, hogy addig is Éva hamvai otthon lesznek vele.

"Van egy fotó róla, ahhoz szoktam beszélni. A fiam és a családja rengeteget segítenek, de még így is sok az intéznivaló. Ha ezen túl leszünk és sikerül kicsit megnyugodnom, szeretnék annyi erőt gyűjteni, hogy megjelentessem Éva könyvét, ami már kész van, sőt, korábban kiadásra el is fogadták, csak aztán egyéb okok miatt végül nem lett belőle semmi. Jó lenne ezt megvalósítani..." - sóhajtott fel az egykori sorozatsztár.

Koltait nemrégiben egy munkával is megkeresték: a Fantom című előadást szerették volna az ő közreműködésével visszahozni, ő azonban nemet mondott rá, mivel elmondása szerint már egyáltalán nem érdekli a munka, ráadásul a lábai sem bírnák már valószínűleg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
A Nagy Ő: Forró jelenetek a fürdőben – elcsattant az első csók Stohl András és Kiara Lord között!
Stohl András már korábban bevallotta, hogy könnyen beleszerethetne Kiarába, aki rámenősen küzd a szívéért. A wellnessrandin elcsattant csók után vajon a többi lánynak maradt még esélye a színésznél?
M.M. / Fotó: TV2 - szmo.hu
2026. február 05.



Úgy tűnik, megvan az idei évad abszolút befutója? Kiara Lord nem bízza a véletlenre a dolgokat: céltudatos fellépésével teljesen levette a lábáról Stohl Andrást. A színész-műsorvezető sem titkolja vonzalmát, sőt kijelentette: Kiarába bizony nagyon könnyű belehabodni.

A csütörtöki adásban Stohl „szabad jelzést” ad a fizikai közeledésnek, Kiara pedig azonnal él is a lehetőséggel. Kiara Lord Lékai-Kiss Ramóna segítségével egy forró wellnessrandit szervez, ahol végre elcsattan a várva várt első csók is.

A kémia már a kezdetektől működik köztük, még a volt felnőttfilmes Stohl kancsalításra tett, kissé nyers megjegyzése sem tudta elrontani az összhangot.

A kapcsolatuk komolyságát jelzi, hogy a volt felnőttfilmes sztár – aki civilben a Sapkin Katalin nevet viseli – kész lenne feladni karrierjét a féltékeny típusú Stohl kedvéért. Sőt a színész már a kollégáinak is bemutatta a hölgyet, akinek elmondása szerint nemcsak a külseje, hanem az esze is lenyűgözte. Bár Kiara ezzel a „pole pozícióba” került, kérdés, hogyan reagálnak a vetélytársak a látványos előnyre.

A csütörtöki adás előzetesét itt tudjátok megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Mi hármunkat, a zenekar tagjait senki meg nem hívta” – ezért marad távol Szikora, Dolly és Novai Fenyő Miklós megemlékezésétől
Novai Gábor közleményben tudatta, miért nem vesznek részt a Hősök terén tartandó gyertyagyújtáson a Hungária tagjai. A szervezők a felvetésre úgy reagáltak, hogy a megemlékezés egy spontán, nyitott esemény, nem pedig hivatalos rendezvény.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. február 06.



Pénteken gyertyagyújtással búcsúzik a közönség a rock and roll királyától a Hősök terén, a megemlékezésről azonban a Hungária három meghatározó alakja, Szikora Róbert, Novai Gábor és Dolly is távol marad – döntésüket pedig mindannyian megindokolták.

A Budapesti Show-színház által szervezett nyilvános eseményen DJ Várkonyi Attila és DJ Rákász Béla gondoskodik a zenéről. A szervezők ígérete szerint a zenész barátai és családtagjai is jelen lesznek, Fenyő Miklós párja, Erika azonban jelezte, hogy bár hálás a lehetőségért, nem vesz részt a megemlékezésen.

A zenekar tagjai közül elsőként Szikora Róbert jelezte, hogy nem megy el. Közösségi oldalán azt írta,

egyrészt a médiából értesült a gyertyagyújtásról, másrészt a zenekar tagjai senkitől nem kaptak meghívást.

Később Novai Gábor is tudatta, hogy Dollyval egyetértésben ő is távol marad – írta a Blikk.

Novai Gábor a következőket írta: „A pénteki Miki emlékére rendezett gyertyagyújtáson egyetértésben Dollyval és Robival nem veszek részt, részint mert csak a médiából értesültem, részint mert mi hármunkat, a zenekar tagjait senki meg nem hívta.” Hozzátette, hogy ők másképp gyászolnak:

„A mi gyertyáink már szombat óta égnek a szívünkben, azt hirdetve, hogy ‘sosem felejtünk el, mindig velünk maradsz’.”

Szikora Róbert korábban ehhez hasonlóan fogalmazott: „A mi gyertyáinkat a szívünkbe helyeztük és kiolthatatlanul ég, hirdetve, sosem felejtünk el és imádkoztunk tovább érted a lelked nyugalmáért!”

A zenészek felvetésére a szervezők úgy reagáltak, hogy egy spontán szerveződésről van szó, nem pedig hivatalos rendezvényről.

„Nem hívtunk meg külön senkit, hanem egyben, MINDENKIT” – hangsúlyozták.

Fenyő Miklós január 31-én, szombat hajnalban hunyt el 78 éves korában.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Drámai fordulat A Nagy Ő-ben: Stohl András váratlanul kosarat kapott
A rózsaceremónia végén a színész Mónikának nyújtotta a virágot. A nő azonban meglepő választ adott, amire Stohl sem volt felkészülve.


Drámai fordulatot hozott A Nagy Ő legutóbbi rózsaceremóniája: Stohl András két nőt is hazaküldött, a harmadiknak szánt rózsáját azonban visszautasították, így az adás a legizgalmasabb pillanatban ért véget.

A TV2 párkereső realityjének ceremóniája feszült hangulatban telt, a végjátékban ugyanis már csak két szál virág maradt három, a színész szívéért küzdő hölgynek. Stohl először a 48 éves Melindát küldte haza:

„Megpróbáltuk, de ennyi volt. Nem tudok rózsát adni, de nagyon köszönök mindent, és megígérem neked, hogy végigviszem azokat a dolgokat, amiket mondtál. Nagyon sokat segítettél nekem tegnap”

– mondta búcsúzóul.

Majd a négygyermekes, brazil Miriamhoz fordult:

„Neked sem tudok rózsát adni. Nem azért, mert nem vagy kívül-belül gyönyörű, hanem mert nem engem keresel. A mi életünk szerintem nagyon nehezen lenne összeegyeztethető, szerintem ezt te is így gondolod.”

Az utolsó rózsáját Mónikának szánta, a nőtől azonban váratlan választ kapott.

Amikor megkérdezte tőle, hogy elfogadja-e, a párjelölt így válaszolt: „Nem tehetem.”

Ezzel a jelenettel zárult az epizód, a nézőkben pedig rengeteg kérdés maradt, hiszen nem derült ki, hogy Mónika döntése a műsorból való távozást is jelenti-e. A következő adás minden bizonnyal e beszélgetés folytatásával fog indulni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Szikora Róbert nem búcsúzik Fenyő Miklóstól a Hősök terén – szerinte őt és a zenekart sem hívta senki
A Budapesti Showszínház által szervezett pénteki eseménytől az énekes a hivatalos meghívás hiánya miatt marad távol. A szervezők hangsúlyozzák: a nyilvános búcsúztatóra mindenkit szeretettel várnak.


Péntek este a Hősök terén gyújtanak gyertyát Fenyő Miklós emlékére, a megemlékezést azonban máris vita árnyékolja be: Szikora Róbert, a zenész egykori társa bejelentette, nem megy el, mert meg sem hívták. A rock and roll királya január 31-én, 78 éves korában hunyt el.

A legendától a rajongók február 6-án, pénteken 18 és 21 óra között búcsúzhatnak a budapesti Hősök terén. Bár zenei aláfestés is lesz, a szervezők halk, méltóságteljes és csendes eseményre készülnek.

Az eredeti helyszín a Szent István park lett volna, de a terület csupán pár száz ember befogadására alkalmas, így a nagy érdeklődésre való tekintettel esett a választás egy tágasabb helyszínre.

„Az eredeti elképzelés szerint egy nagy méretű Fenyő Miklós-fotó előtt bárki leróhatja a tiszteletét. Ez mára kicsivel nagyobbra nőtt, mint gondoltuk, köszönhetően a két lemezlovasnak is, akik zenével is készülnek” – mondta a Storynak Tóth Ádám, a Budapesti Show-színház igazgatója.

Azonban lesz, aki nem megy el a megemlékezésre:

„A pénteki Miki emlékére rendezett gyertyagyújtáson nem veszek részt, részint mert csak a médiából értesültem, részint mert mi hármunkat, a zenekar tagjait senki meg nem hívta. A mi gyertyáinkat a szívünkbe helyeztük és kiolthatatlanul ég, hirdetve ,,sosem felejtünk el és imádkoztunk tovább érted a lelked nyugalma ért!” – írta közösségi oldalán csütörtökön Szikora Róbert, az R-Go frontembere.

A szervezők azonban úgy vélték: „Ez egy spontán szerveződés volt, nem hivatalos rendezvény. Nem hívtunk meg külön senkit, hanem egyben, MINDENKIT” – közölte a Budapesti Showszínház.

Az eseményen Fenyő Miklós élettársa, Erika sem vesz részt, de köszönetét fejezte ki a szervezőknek a lehetőségért. A szervezők ígérete szerint a Hősök terén a zenész barátai és családtagjai is jelen lesznek.

A megemlékezés Facebook-oldalán arra kérik a gyászolókat, hogy egy mécsessel vagy egy szál virággal érkezzenek. A zenei aláfestésről két lemezlovas, DJ Várkonyi Attila és DJ Rákász Béla gondoskodik.


Link másolása
KÖVESS MINKET: