SZTÁRVILÁG

„A szexért fizetnek az emberek, minden mást ingyen akarnak” – véli Lakatos Levente

A népszerű író szerint arra mindig van igény, hogy az ember könnyen pénzhez jusson, erre a lehetőséget most a fiatalok az influenszerségben látják.

Link másolása

Lakatos Levente az RTL Reggeli című műsorában volt vendég, ahol az OnlyFans és a fiatalokra gyakorolt hatása volt a téma.

A műsorvezető elmondta, hogy ő is fent volt az oldalon. Az OnlyFans ugyanis eredetileg tartalomgyártóknak készült, hogy pénzbevételhez jussanak a tudásuk által. Más felületeken (például Instagram, YouTube) ugyanis csak szponzoráció révén lehet bevételhez jutni.

Lakatos Levente eredetileg egy regényfolyamot akart írni, és olyan művészi aktképeket osztott meg, amelyek más közösségi felületen nem jelenhetnének meg. Mostanra viszont az OnlyFans inkább az erotikus tartalmairól ismert, ahol pár fotóval is rengeteget lehet keresni.

Ekkor csatlakozott a beszélgetéshez Polányi Viktória szakpszichológus, aki szerint a gyerekek nem látják, mennyi munka van a tartalomgyártás mögött, csak a könnyű pénzkereseti lehetőséget.

„Abba a kétes illúzióba ringatják magukat, hogy az élet, ha jól csinálom, akkor nagyon könnyű lesz. Akinek gürcölni kell, vagy akinek nagyon sok energiát bele kell fektetnie a dolgokba, az meg, mondjuk ki, egy lúzer"

- mondta.

Az is probléma, ha nincs egy biztos családi háttér a gyerek mögött, és a gyerek nem beszéli meg a szüleivel, hogy milyen pénzkereseti lehetőségek vannak.

„A gyerek saját maga hoz egy döntést, a kevés tapasztalatával, a sok illúziójával, ami nem biztos, hogy jó irányba visz” - fejtette ki a pszichológus.

Lakatos Levente szerint arra mindig van igény, hogy az ember könnyen pénzhez jusson, erre a lehetőséget most a fiatalok az influenszerségben látják.

„Nekem az a problémám, hogy a felhasználói oldal üzeni azt a fiataloknak, hogy a tartalmaddal nem tudsz pénzt keresni a Facebookon, Instán. Annyit semmiképpen, mintha az OnlyFans-re regisztrálnál fel. Azt üzenjük, hogy testedért, az aktképeidért, a szexualitásodért fizetek, de a zenédet ingyen akarom letölteni, a filmedet ingyen akarom megnézni, a könyvedet ingyen akarom olvasni. Konkrétan a szexért fizetnek az emberek"

- mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Végre kiderült! Kulcsár Edina elárulta születendő kislánya nevét – a számmisztika is közrejátszott
A szépségkirálynő és G.w.M gyereke egészen különleges névvel büszkélkedhet majd.

Link másolása

Kulcsár Edina hatalmas titokról rántotta le a leplet: hosszas várakozás után végre elárulta hamarosan születendő kislánya nevét.

Az Instagramon közzétett posztban azt írja:

„a kislányunk az Amara nevet fogja viselni.”

A szépségkirálynő elárulta, mindenképpen valamilyen különleges, szokatlan nevet akartak Varga Márkkal, alias G.w.M-mel közös első gyereküknek.

„Ezenkívül fontos szerepet játszott a név választásban az is, hogy a számmisztikai elemzése alapján, melyik szám tartozik Amara nevéhez” – árulta el a 32 éves, jelenleg kétszeres anyuka. Azt is hozzáteszi: „Az ő neve is a 7-es számot képviseli, amit az apukája neve is. Márkra egy az egyben igaz a leírás, és nagyon örülnék ha a kislányunk is olyan lenne mint ő!”

Kulcsár Edina szerint sikerült tökéletes nevet választani a kicsinek, és férjével hisznek benne, hogy az Amarának is tetszeni fog.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
ByeAlex szerint Korda Györgynek nincs miért elnézést kérnie tőle
A zenész házaspár nem ismerte fel őt egy kihívásban. Korda György később elnézést kért emiatt Alextől.

Link másolása

Korda Györgynek és Balázs Klárinak alapvetően se lenne oka elnézést kérni azért, ha nem ismernek fel vagy ha egyáltalán nem is ismernek - írta ByeAlex a Facebook-oldalán. A zenésznek azonban jól esett a bocsánatkérésük, szerinte ilyen kedvességre, és úriemberi viselkedésre igen kevesen képesek.

Az ügy onnan ered, hogy nemrég a Korda-házaspár részt vett egy népszerű TikTok-kihívásban, amelyben ismert magyar embereket kell felismerni egy fotó alapján.

A zenész házaspár azonban nem ismerte fel ByeAlexet.

Korda később a Blikk műsorában elnézést kért a zenésztől, akinek a dalait és a személyét is nagyon kedveli. Korda azt mondta, hogy Alex hajszíne zavarta meg.

„Most kérek elnézést Alextől, tényleg azért nem ismertelek föl, mert nem volt nálam szemüveg”

- üzente Korda György.

Alex a Facebook-oldalán úgy fogalmazott, hogy „napok óta megy ez a butaság”, amelyben szerinte próbálják őt összeugrasztani a Korda-házaspárral.

„Korda Györgynek és Balázs Klárinak alapvetően se lenne oka elnézést kérni azért, ha nem ismernek fel vagy ha egyáltalán nem is ismernek, hisz más generációk vagyunk” - írta a bejegyzésében. Alex azt is hozzátette direkt azért nem reagált az ügyre, mert szerinte az eredeti videó is kedves.

„Továbbá, azt is gondoltam, hogy csak azon a képen nem vagyok számukra ismerős, hiszem jellemző rám, hogy állandóan más a külsőm. Mert ha valakiről, hát róluk úgy gondolom, hogy képben vannak a mai zenékkel is”

- írta a zenész. Ahogy fogalmazott, a bocsánatkérés nagyon viszont nagyon kedven, nem számított ilyesmire.

„Egy viszont biztos: ilyen pozitív emberekre, erre a jó kedélyre, kedvességre, és úriemberi viselkedésre igen kevesen képesek. Nem véletlen, hogy évtizedek teltek el, de a mai fiatalok is rajongva fogadják őket a fesztiválokon” - tette hozzá Alex, aki a zenekara nevében is megköszönte a kedves szavakat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Többe kerül egy jegy a Sztárban sztár döntőjére, mint egy állójegy a Guns N Roses koncertjére
Állítólag exkluzívabb, és alig árulnak jegyeket, mert kicsi a stúdió.

Link másolása

27 200 forintért lehet kapni állójegyeket a Guns N' Roses budapesti koncertjére, ami 2023. július 19-én lesz. Ez még nem is olyan vészes, hisz a világ egyik legnépszerűbb rockzenekaráról van szó, és 17 éve léptek fel utoljára nálunk.

A Blikk megtudta, hogy a Sztárban sztár döntőjére viszont 39 900 forintba kerül egy darab jegy.

A műsor kilencedik évada február 19-én idnult a TV2-n, a mostani sztárok Oláh Ibolya, Schoblocher Barbara, Molnár Tibor (Trap kapitány) és Kamarás Iván, a zsűriben Tóth Andival és párjával, a valmaros Marics Petivel.

A Blikk szerint az exkluzivitást kell megfizetni, egy menedzserre hivatkozva azt írták: alig pár tucat jegyet árulnak, hiszen kis stúdióról van szó.

„A TV2 idén is értékesít jegyeket az élő show-műsorokra, így a Sztárban Sztárra is. A nézők a stúdióban megtapasztalhatják egy ilyen nagyszabású tévéshow különleges atmoszféráját, közelről láthatják az előadókat, műsorvezetőket. A stúdióban az ülőhelyek száma korlátozott, így nagy rájuk az igény. Az árakat minden évad elején több tényező alapján határozzuk meg, köztük a rendelkezésre álló ülőhelyek száma” – írta a lapnak TV2 sajtóosztálya.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Apa lesz a Harry Potter-filmek sztárja, Daniel Radcliffe
A színész és barátnője, Erin Darke szülői örömök elé néz, első közös gyermeküket várják.

Link másolása

Első közös gyermeküket várja Daniel Radcliffe és párja, Erin Darke. A hírt Radcliffe sajtója erősítette meg a People magazinnak.

A Harry Potter filmsorozatból ismert színész a lapnak elmondta, hogy nagyon boldogok együtt, és csodálatos élete van.

Radcliffe és Erin Darke az Öld meg kedveseid (Kill Your Darlings) című film 2012-es forgatásán találkoztak, és azóta is egy párt alkotnak.

A két színész között 5 év korkülönbség van: Erin Drake 38 éves, Daniel Radcliffe pedig 33.


Link másolása
KÖVESS MINKET: