KULT
A Rovatból

A Park is egy ilyen utolsó előtti lépcsőfok - ez egy nagyon nagy dolog a zenekar életében – Interjú a 4S Streettel

A pop-rockot játszó gyergyószentmiklósi zenekar már több díjat is elnyert, az igazi robbanást azonban a Mesélek a bornak című dal hozta meg számukra, amely hatalmas sláger lett, már 38 millióan hallgatták meg a YouTube-on.


„A legkedvesebb zenekar! Fénylő üstökösként szárnyalnak egyre magasabbra a magyar zeneiparon belül!” - Általában így szokták jellemezni a 4S Street zenekart a kollégáik és a rajongók is. De miben más ez a csapat, mint a többi azonos stílusban alkotó előadó? Erről beszélgettem velük.

Ha véletlenül valaki nem ismerné a bandát, helyezzük el őket térben és időben. A pop-rockot játszó 4S Street 2018-ban alakult Gyergyószentmiklóson, és már abban az évben megnyerték a Legszebb Magyar dalnak járó díjat 25 év alatti kategóriában az Egyszer fenn című szerzeményükkel. Az igazi robbanást azonban a Mesélek a bornak hozta meg számukra, amely hatalmas sláger lett, valamint több mint 38 millióan hallgatták meg a YouTube-on. A csapat több, igencsak nívós elismerésben részesült, többek között ők lettek Az év zenekara 2022-ben, amiért megkapták a Petőfi zenei díjat, valamint Fonogram-díjat kaptak 2023-ban és 2024-ben is.

Egy héttel az interjú előtt találkoztam velük az egyik Balaton melletti koncertjükön, és a helyzet az, hogy igaz volt a városi legenda. Egy teljesen közvetlen, humoros, kedves és laza csapatot ismerhettem meg személyükben. Na de kik is ők valójában? Miért érezzük rögtön azt az első találkozásnál, hogy velük akarunk grillezni és iszogatni a hétvégén? A zenekar énekesével, Alin Nicuta-val és a gitáros Fülöp Loránddal beszélgettem.

- Az a hír járja rólatok, hogy ti vagytok a legaranyosabb zenekar a magyar zeneiparban. Ezt egyre több helyről hallom. Mit csináltok, amitől ennyire jófejnek tartanak titeket? Miben vagytok ti mások?

Fülöp Loránd: Amikor azt hallom, hogy „aranyos", akkor mindig egy szép lány vagy egy kisgyerek jut eszembe. 30 éves zenész férfiemberek körében ez egy kicsit furcsa jelző. Mi az első perctől kezdve becsületesen és hitelesen működünk, próbálunk önmagunk lenni a színpadon és azon kívül is. Ez megmutatkozik a dalainkban és a koncertjeinken is, úgyhogy szerintem innen jöhet.

- Az egész zenekar itt lakik együtt, egy hatalmas házban. Eleve már a koncertezés és a turnézás során is előfordul, hogy elege lesz az egyiknek a másikból, az együttélés pedig sokszor még a házasságokat is kikezdi. Hogy van ez nálatok? Vannak súrlódások, vagy jól kijöttök egymással?

Alin Nicuta: Már nincs súrlódás. Az elmúlt hét évet konkrétan együtt töltöttük a buszban, és amikor nem ott, akkor Airbnb-ben (helyesen: airbnb-ben → Airbnb-ben), vagy közös nyaralásokon. Úgyhogy ez csak hab a tortán, hogy itt lehetünk.

Fülöp Loránd: Volt olyan, hogy éppen szanaszét voltunk, én pedig pont stoppoltam Gyergyótól Szárhegyig, erre valamelyik tag vett fel, hogy hazavigyem. Ha nem akarunk együtt lenni, előbb-utóbb valahol akkor is találkozunk, mert relatíve kicsi közösségben vagyunk, egymásra vagyunk utalva sok szempontból.

- Mi a különbség a magyarországi és az erdélyi koncertjeitek között? Van bármi, amit másképp csináltok?

A.N.: Nem igazán. Maga a színpad egy olyan burok, ami mindenhol ugyanaz. Ugyanazok az emberek vannak a színpadon, ugyanaz a stáb kísér minket, éppen ezért abszolút nem tekintünk másképp a közönségünkre. Mindenhol jó emberek várnak minket, úgyhogy 100 százalékosan próbálunk teljesíteni. Akármilyen probléma van, a színpad az a hely, ahol kiteljesedik az ember. Lóri régebben a koncert után elment sétálni, haszontalannak érezte magát.

F.L.: Ez máig így van. Onnantól kezdve, hogy leszálltam a színpadról, már érvényét veszítette a napom, mert onnantól kezdve nincs sok dolgom. Szerintem néptáncos koromból jön, amikor kicsi voltam, akkor is így volt. Onnantól kezdve nincs sok kedvem a dolgokhoz.

Hogy írjunk slágert?

- És mi a helyzet a közönséggel? Ott sincs különbség?

A.N.: Nagyságrendileg van, és decibel szempontjából is szokott lenni. Attól függ igazából, hogy milyen hangulatban van a közösség, milyen az időjárás, ki hogy kelt fel aznap reggel, de már majdnem mindenhol ugyanúgy fogadnak minket, sőt, konkrétan szerintem 99 százalékban ugyanúgy fogadnak minket. Azt az egy százalékot meghagyjuk az ilyen vis maior jellegű dolgoknak, időjárás vagy akármi más, ami közrejátszhat ilyenkor.

- A zenétek alapvetően slágeres, de tartalmaz folkos, népzenei motívumokat, elemeket. Ez elsőre tudatosnak tűnik, de tényleg az? Szándékos ez a fajta slágeresség? Vagy pedig egyszerűen ez jön, amikor leültök és elkezdtek zenélni?

F.L.: Ha tudatos lenne, akkor mindenkinek nagyon könnyű lenne slágereket írni. Ez nem lehet tudatos, hanem valójában ez egyfajta metszéspont aközött, amit mi képviselünk, és ami tetszik az embereknek. Hogyha ez a kettő találkozik, akkor lesz sláger. Az, hogy valaki tudatosan slágert írjon, szerintem nem létezik. A folkos elemekre visszatérve,

hogyha hitelesen alkotunk, akkor megkerülhetetlen, hogy az a közeg, ahol felnőttünk, valamilyen formában hasson ránk, és hogy ez megjelenjen a dalainkban. Ebből eredhet az, hogy van egy sajátos dallamvilág a zenekarban.

- Kik azok az előadók, akik leginkább hatottak rátok? Akár az elején, akár azóta, hogy szerves részei vagytok a magyar zeneiparnak.

A.N.: Ez mindenkinél teljesen más. Azért is tud ilyen színes lenni a zenei világunk, mert mindenki más közegből jön, és a sajátosságát próbálja belerakni. Én nagyon szeretem a lírai- és a slágeres hangzású dalokat. Lóri és Laci a rock vonalon mozogtak inkább, azt is hallgatják. Andor is nagyon színes, a Sleep Token-től a reggae-ig mindent szeret. Ő a zenekar Shazamja. A sokszínűség akkor tud belekerülni, amikor már hangszerelünk. Az elején még kerestük az utunkat, az első nagylemeznél, a Fellegvárnál, ott például nem nagyon voltak ízes, rockos gitárhangszínek. Azután, hogy mindenki elkezdett kiteljesedni, már érezhető, hogy ki mit hallgat, és hogy mivel azonosul. És ez így a legjobb, amikor mindenki bele tudja tenni saját magát.

- 2018-ban alakultatok, és azóta úgy haladtok fölfele, mintha a világ legkönnyebb dolga lenne. De mikor volt az a pont, amikor azt éreztétek, hogy kezd komolyra fordulni a sztori?

F.L.: Mi az első pillanattól kezdve komolyra fordítottuk, de persze eltelt némi idő, ameddig ténylegesen, a külvilág számára is érzékelhetően is komolyra fordult.

Az elejétől fogva úgy álltunk hozzá, hogy ez legyen mindenkinek a megélhetése, a közös álma és a saját álma is egyszerre.

Mi ezt tudatosan kezdtük építeni 2018-ban, aztán jött egy nehezebb másfél év, ami nyilván nemcsak nekünk volt nehéz, hanem mindenkinek, de az az időszak nagyon sok mindenre megtanított. Akkor születtek nagyon jó dalok, 2020-ban pedig az első igazán sikeres lemezünk. 2021 áprilisában megjelent a Hova tűntél, onnantól éreztük, hogy léptünk egy lépcsőfokot felfelé, majd jött a Mesélek a bornak, és gyökeresen megváltoztak a napjaink. Ekkor hároméves volt a zenekar, és elkezdtük érezni a közönség számában, a megtekintésekben, a visszajelzésekben szakmai részről.

VIDEÓ: Mesélek a bornak

- Ezek szerint nézitek a megtekintéseket.

F.L.: Soha… (nevet). Igen, persze, hazudna, aki azt mondaná, hogy nem.

- Csalódottak vagytok, ha egy dal, amihez nagy reményeket fűztök, gyengébb számokat produkál? Egyáltalán előfordult már veletek ilyen?

F.L.: Sokszor van olyan, hogy belülről úgy ítéljük meg, hogy valamiből nagy sláger lesz, imádjuk, aztán valahogy úgy alakul, hogy nem. Szerencsére fordítva is igaz, például

nem gondoltuk volna a Mesélek a bornakról, hogy valaki hallgatni fogja, közben mindjárt 40 millió megtekintésnél jár.

Tehát ez két irányba működik. Hogyha csak az előző fordulna elő, akkor az elég keserédes lenne, de mivel nagyon sok jó történik, inkább csak leszűrjük a tanulságokat, és dolgozunk azon, hogy azokat a hibákat még egyszer ne kövessük el.

- Kellett áldozatot hoznotok a csapatért és a karrierért?

A.N.: Folyamatosan. Már az első évtől kezdődően. Amikor alakult a zenekar, nekem volt munkahelyem, de volt, aki suliba járt, aki tervezett dolgokat, aki egyetemre járt. Nem könnyű felmondani egy munkahelyen az első években, belemenni a bizonytalanságba. Bizalmat szavaztunk valami olyannak, amiről magunkból kiindulva tudtuk, hogy jó lesz, de nagyon sok külső tényező határozza meg a jövőben, hogy sikeres tud-e lenni valami, és milyen formában. Alapvetően nagyon fontos, hogy a megélhetőségünket megteremtsük, és ha az nincs meg, az nyomasztó tud lenni. Mi hálásak vagyunk, hogy meg tudtuk magunknak teremteni abból, amit a legjobban szeretünk, viszont nagyon sok áldozattal is járt folyamatosan, de ezek olyan dolgok, amiket bevállalunk, és mindig előre nézünk. Másképp abszolút nem lehetne ezt csinálni.

F.L.: Pont megfogalmazódott bennünk a napokban, hogy mi egy olyan zenekar vagyunk, akik nem azért zenélünk, hogy pénzt keressünk, hanem azért keresünk pénzt, hogy zenélhessünk. Tehát, nem egy civil munkahelyre kell bemenni, és majd szabadidőben színpadra állni, hanem hál’ istennek meg tudtuk teremteni az anyagi feltételeit annak, hogy ne kelljen mással foglalkoznunk. Így sokkal több időnk marad a zenére, ami szerintem elengedhetetlen ahhoz, hogy bizonyos színvonal fölött teljesítsen az ember.

Sztárélet, vagy könnyed hétköznapok?

- A környezetetek támogatott titeket ebben? Akkor, amikor úgy döntöttetek, hogy feladtok minden mást, és csak a zene marad?

A.N.: Én például személyesen azt tudom mondani, hogy a szüleim támogattak az elején, de volt olyan, hogy azt éreztem, hogy nem bíznak a dologban. Apukám rendőr volt, anyukám tanító néni, ők minden hónap közepén megkapták a fizetést, és tudtak tervezni. Nálunk a tervezési fázissal baj volt. Nem tudhattuk, hogy mikor jön be egy koncert, ezért például nem tudtunk nyaralást sem szervezni. Párkapcsolati szinten is eléggé nehéz, meg kell találni azt a személyt, aki ezt elfogadja, aki ezt meg tudja emészteni.

- Van ilyen?

A.N.: Van, persze, de folyamatos útkeresésben vagyunk.

F.L.: Voltak lemorzsolódások is. Amúgy mondhatnám, hogy vegyes volt a támogatás, de alapvetően ehhez szkeptikusan állnak otthon. Nem egy hétköznapi dolog az, hogy valaki ilyen formában zenélésből éljen meg, tehát otthon ez nagyon-nagyon idegen. A közvetlen környezetünk nagyon gyorsan beállt mögénk, elkezdett támogatni, viszont a baráti kör, meg mondjuk a szomszédok, vagy az ismerősök nehezen fogadták. Tudod, nálunk az a bevett szokás, hogy az igazi munka az, amikor valaki reggel felkel, bemegy a civil munkahelyére, délután hazajön. Az, hogy valaki sportból, zenéből vagy színészetből keresse a kenyerét, ez nálunk otthon a konzervatív gondolkodás miatt eléggé furcsa dolog. Vékony burokban élünk zenészként, egy nagyon áldott állapot, hogy a pár évvel ezelőtti hobbink, meg gyerekkori álmaink valóra válnak a színpadon.

- Alin, te később csatlakoztál a zenekarhoz, a többiek már előtte is együtt zenéltek. Érződik még ez bármilyen szituációban, vagy egyáltalán nem?

A.N.: Nagyon sokszor. Nekik volt egy régebbi zenekaruk, ahol négyen voltak. Nagyon fontos a színpadon a megszokás, hogy ismerjük egymást a színpadon, a mozdulatokat, a kiállásokat. Bennük ez megvolt, és amit ők képviseltek zeneileg, az én adottságaimmal lélekileg még jobban tudtuk közvetíteni kifele. Volt egy csatorna, amin keresztül ők is meg tudtak szólalni, nem beszélve, hanem rajtam keresztül. Amikor én hozzászólok a közönséghez, akkor az nem én vagyok, hanem az mindegyikünk hangja. Vannak olyan konfok, amikor nem pont magamra gondolok, hanem pont valaki másnak a lelkiállapotára, és úgy konferálok. És ez nagyon fontos, hogy legyen meg a közönség számára is az összkép. Nagyon fontos, hogy amikor ránk néznek, egy egységet lássanak, ne pedig egy énekest és mellette a zenészeket.

F.L.: Ez egy külön kihívás a mai világban, mert régebben, amikor volt egy zenekarnév, bármi legyen az, tudtad, hogy ha valakinek nem a kereszt- és vezetéknevéből állt, akkor az egy zenekar. Tehát ez így működött hosszú évtizedekig. Most egy olyan világot élünk, hogy valaki elnevezi magát bárminek, mindenkinek a fantáziájára bízom, és ő mégiscsak egy egyéni előadó. Ez egy számomra érthetetlen helyzet, és ez rajtunk úgy csapódik le, nem Alin ellen szólva, hogy „Szia, 4S Street, gratulálok, nagyon tetszenek a dalaid.” Ez nem csak ránk nézve rossz, egyszerűen csak felismertük, hogy egy olyan rohanó világban élünk, ahol konkrétan nehéz képviselni azt, hogy egy zenekar az nem egy emberből áll.

- Hogy néznek ki a hétköznapjaitok, amikor nem koncerteztek, vagy nem épp a stúdióban vagytok? Mit csináltok?

A.N.: Ez változó. Van, amikor egy héten keresztül próbálunk, végig a műsorral foglalkozunk, de néha van időnk pihenni, amikor haza tudunk menni. Például most már két hónapja nem voltunk Erdélyben. Ezen kívül próbálunk saját magunkkal is foglalkozni, kilépni kicsit a komfortzónánkból, sportolni, amikor lehetőségünk van rá, minőségi időt együtt tölteni. Elmentünk koncertre, focimeccsre, és foglalkozunk minden olyannal, ami önmagunkat, mint embert elsősorban épít, és persze a zenekar egységét is. Nagyon fontos a folyamatos csapatépítés. Alapból az, hogy egy házban élünk, ez egy végtelen mókuskerék, egy végtelen csapatépítő, viszont azon belül is megvan mindenkinek a magánszférája, az intimitása, és ez így van rendjén. Tehát amikor bemegyünk egymás szobájába, bekopogunk. Belépsz valahova, ahol az az ő világa.

- „Szex, drog, rock and roll” - így szól a szentháromság a könnyűzenei iparban. Ti jófiúk vagytok, vagy ha buli van, akkor mehet, ami a csövön kifér?

F.L.: Mindig figyeltünk arra, hogy jó hangulatban teljenek a hétköznapjaink, első perctől kezdve a mai napig. Ez csak annyiban változott, hogy egyre jobban telnek. (nevet)

- Pár napja jelent meg a Köszi, hogy eljöttél című legújabb dalotok. Ez kicsit eltér az eddigi hangzásvilágotoktól. Együtt dolgoztatok Horváth Gáspárral, azaz Jumodaddyvel. Ez most egy új irány, amin haladtok majd tovább, vagy csak egy kikacsintás az eddigiből?

A.N.: Elsősorban egy kikacsintás, és nem utolsósorban egy új irány. Most úgy érezzük, hogy van két stabil ember, akivel együtt tudunk dolgozni. Bagossy Laci az egyik, akivel otthon szoktunk felvenni, viszont Gáspárral nagyon hamar megtaláltuk az összhangot. Emberileg és zeneileg is felnézünk rá. Eleinte elhittük neki, amiket mondott, most meg már bízunk benne.

- Hogy jött a közös meló? Hogy találtátok meg egymást?

A.N.: Az MVM Dome-ban, a Republic-koncerten találkoztunk. Egyből megtaláltuk a közös hangot, és amikor elkezdtünk szakmailag is együttműködni, akkor éreztük rajta, hogy érzi azt, ami a fejünkben van. A kémia a legfontosabb, akárcsak a párkapcsolatban. Hogyha nem jó a szex, akkor lehet, hogy hosszú távon nem lesz jó. Na, nálunk a zenei életben a szex az a stúdiózás, meg az alkotás folyamata.

F.L.: Igen, meg alapvetően úgy akar megváltoztatni, hogy nem akar megváltoztatni. Bízik a mi alkotói készségeinkben, meg azokban a dolgokban, amiket bele akarunk vinni a munkába. Pont abba a 10 százalékba nyúl bele, amit csak a külső fül hall.

- Hogy írjátok a dalokat? Együtt, vagy külön hoz valaki egy ötletet, ami szinte teljesen kész, és hozzáteszitek a magatokét?

A.N.: Folyamatosan írunk, jegyzeteljük az ötleteket, rengeteg dalrészlet lapul a telefonomban, mindig igyekszünk figyelni arra, hogyha jön az inspiráció. Minden alapötlet azután ölt formát, amikor a zenekarral elvonulunk pár napra a próbaterembe. Általában az első nap az egymásra találás, amikor egymásra hangolódunk, a második nap, amikor addig játszottunk, hogy érezzük, hogy ki mit szeretne, hova szeretnénk elkanyarodni. Az a szép benne, hogy nincsen recept, nincs konkrétan megírva, hogy ezek hogyan történnek, teljes mértékben szabad kezünk van mindenben. És ugye nincsen külsős dalszerző, szövegírónk, úgyhogy 100 százalékos a szabadságunk, ami nagyon nagy erőt és biztonságot ad. A közönség és a szakma visszajelzése is igazolja azt, hogy bizalmat szavaztak nekünk, így még bátrabban tudunk alkotni, még bátrabban tudjuk közvetíteni azt, ami bennünk van.

Túlzás a vörös szőnyeg

- Igazi nagyszínpados előadók lettetek, de eddig „csak” előzenekarként játszottatok a Budapest Parkban vagy a Papp László Budapest Sportarénában. Most viszont készültök az első önálló parkos koncertetekre, ahova 9 ezren férnek be. Ez egy álomnak a megvalósulása, vagy már a gépezet része, hogy jönnek a nagyobb helyszínek?

F.L.: Gépezetnek nem nevezném. Álomnak olyan szinten lehet nevezni, hogy aki útnak indul egy zenekarral, az valamikor nagyszínpadokon szeretne majd játszani. Szép lassan, egyesével megléptük ezeket a lépcsőfokokat, ami az A38-at és az Akváriumot vagy a Kobucit illeti. Ezek olyan helyszínek, ahol először valaki előtt játszottunk, de aztán visszatérhettünk önállóan. A Park is egy ilyen, fogalmazzunk úgy, utolsó előtti lépcsőfok, még van, amit említettünk az előbb, de még félve mondjuk ki azt, egyelőre most erre koncentrálunk. Ez egy nagyon nagy dolog a zenekar életében, de azt gondolom, hogy felelősséggel is jár. Nemcsak a színpadok nőnek nagyra, hanem előttünk is egyre többen állnak. Ez azt jelenti, hogy egyre több emberre hatnak a dalaink, egyre több ember számára vagyunk fontosak, akár egységként, akár a dalaink által, és mi igyekszünk ezt felelősséggel kezelni, méltó módon felkészülni, és méltó módon teljesíteni. (A Budapest Parkos koncert Facebook-eseménye ITT található.)

- Kik a ti célközönségetek?

A.N.: Mindenki. De ezt igazából ők válogatják. Úgy kell ezt elképzelni, mint egy párkapcsolatot. Első körben mi szavazunk bizalmat magunknak és egymásnak. Ezzel a párkapcsolatban megtettük az első lépést. A szerelem az ott van bennünk. A közönségünk ennek a kapcsolatnak a másik fele, akik elfogadják és tiszteletben tartják az érzéseinket, majd megjelenik bennük is a szeretet. Ha ez a kettő középen találkozik, és szeretetből halad előre, akkor jönnek az olyan helyszínek, mint az A38, a Kobuci vagy a Budapest Park. Ha gyarapodik a közönség, az azt jelenti, hogy a szeretet is nő, és akkor elkerülhetetlen a végtelenig tartó utazás. És ugyan helyszínek terén vannak Magyarországon határok, de belül nincsenek.

- Gyergyószentmiklóson alakult a zenekar. Amikor hazatértek, akkor ti vagytok a helyi sztárok, vagy gond nélkül le tudtok menni a boltba tejet venni?

F.L.: Mi vagyunk a helyi sztárok, minden utcában, ahova megyünk, vörös szőnyeget terítenek le. (Nevet) Nem, egyrészt igyekeztünk megmaradni ugyanazoknak, akik voltunk, és hát a saját hazánkban mi sem lettünk próféták, ami valahol szerintem helyén is van. A szomszéd néninek mi ugyanazok a gyerekek vagyunk, amikor hazamegyünk, akik 10 évvel ezelőtt voltunk. Nem zenészekként tekintenek ránk, hanem ugyanolyan emberként, mint bárki másra. Őszintén szólva ez megnyugtató érzés, és nem is szeretnénk, ha valaha változna.

VIDEÓ: 4S Street - Köszi, hogy eljöttél


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Megszólalt Krasznahorkai László: Ha néhány pillanat úgy telt el Magyarországon, hogy sokan boldognak érezték magukat, talán még meg is lehet szokni
A Nobel-díjas író pár mondatban reagált ma a díjra, az azt követő jókívánságokra, és meg is köszönte az olvasóinak őket. Záporoznak is a kommentek a poszt alá.


Néhány napja jelentették be, hogy Krasznahorkai László kapta a 2025-ös irodalmi Nobel-díjat, akkor volt egy rövid nyilatkozata, de azóta nemigen szólalt meg az író. Most a közösségi média oldalán írt pár sort a követőinek a maga fanyar humorával:

„Krasznahorkai László hálás az Elkerülhetetlen Véletlennek, hogy ennyi embernek okozott örömöt. Köszöni a jókívánságokat. Ha néhány pillanat úgy telt el Magyarországon, hogy sokan boldognak érezték magukat, talán még meg is lehet szokni”
– írta a Facebookon.

A kommentek túlnyomó része pozitív reakciókat tartalmaz, köszönik a könyveket, az olvasás élményét, és gratulálnak a frissen díjazott írónak:

"Pont a mester kötetét olvasva kaptam a híreket. Hát persze hogy boldogság."

"Itt Erdélyben is nagy volt az öröm. Egy könyves kávézóban dolgozom, jó volt elsőnek két német egyetemi hallgatónak elújságolni a hírt, hallottak a szerzőről!"

"Mikor évekkel ezelőtt egy brit könyvtárban dolgoztam karbantartóként, mindig megpróbáltam becsempészni a Wenckheim báró hazatér angol nyelvű, keménykötésű kiadását az ajánlott irodalom polcra, de valaki mindig észrevette és visszatették. Végig nekem volt igazam. Gratulálok a díjhoz!"

"Igen, végre önfeledten lehetett örülni, egy időre ki lehetett lépni a nyomasztó, nehezen elviselhető mindennapjainkból. Köszönjük!"

"Hatalmas öröm és boldogság,hogy egy magyar ember ismét feltette hazámat a kultúra felső polcára.Szívből gratulálok,jó egészséget és kreatív energiákat kívánok az elkövetkezendő időkre is!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Aktnaptárt készít Tóth Enikő új főszerepében - egy pikáns darab a Játékszín színpadán
A darab a bátorságról és egy női közösség erejéről szól, és a világ számos helyén színpadra állították már. De Tóth Enikő egy másik tabudöntögető színdarabban is játszik, ami a menopauzáról szól.


Tóth Enikő nagy dobásra készül: a Játékszín Naptárlányok című előadásának egyik főszerepét viszi, amelyben egy kisvárosi női közösség aktnaptárt készít egy nemes ügyért. „Van egy női közösség, amelynek tagjai egy nemes ügy mellett elindítanak valamit, és rendkívül bátor döntést hoznak a kissé színtelen kis életükben.” – mondta erről a Blikknek.

A Naptárlányok Tim Firth műve, amelyet egy valós történet ihletett: Angliában, Yorkshire-ben egy női klub tagjai jótékonysági aktnaptárt készítettek, hogy pénzt gyűjtsenek egy barátnőjük férje emlékére és a leukémiakutatás támogatására.

A darab a barátságról, a közösség erejéről, az önelfogadásról és a veszteség feldolgozásáról mesél, sok humorral és megható pillanattal.

A színpadi jelenetek a pikáns szituációkat játékosan, ízléssel oldják meg: a szereplők a „kényes” pillanatokban hétköznapi tárgyakkal – teáskannákkal, süteményekkel, virágokkal – takarják el magukat, miközben egyre nagyobb önbizalommal állnak ki az ügyük mellett. A történet a 2000-es évek elején bemutatott, nagy sikerű film után került színpadra a 2000-es évek végén, és azóta világszerte számos színház műsorán szerepelt.

A mi kis falunk című sorozatban Zömbiknét alakít Tóth Enikő a Menopauza című darabban is brillírozik, és erős visszajelzéseket kap a nézőktől.

„Nagyon sok nőnek hozott megkönnyebbülést, hogy például a menopauzáról beszélünk a színpadon, ráadásul humorral, öniróniával, de közben úgy, hogy belefacsarodhat az emberek szíve.

Sok hölgy mondta, hogy az előadás után a férje már jobban érti, miért volt olyan a változókorban, amilyen. A nők szemében meg azt a boldogságot látom, hogy megértve érzik magukat, van bennük egy felszabadult érzés” - fogalmazott Tóth Enikő a Blikknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Színészlegendák és legendás szerepek kísérték Diane Keaton életét – galéria
A 79 éves korában elhunyt színésznő a szakma krémjével dolgozott együtt. Néhány munkakapcsolata párkapcsolattá is alakult, bár sosem ment férjhez. Egy élet és karrier képekben.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, szombaton Los Angelesben elhunyt Diane Keaton amerikai színész, rendező és producer.

Az Oscar- és Golden Globe-díjas művész pályafutása során olyan nagy sztárokkal dolgozott számos filmben, mint Woody Allen, Al Pacino, Richard Gere, Warren Beatty, Jack Nicholson, Mia Farrow vagy Jane Fonda.

Megannyi filmes szerepéből olykor romantikus kapcsolat is szövődött kollégáival, bár férjhez soha nem ment. Két örökbe fogadott gyereke Dexter (1996) és Duke (2000).

Filmes szerepeiből, pár- és munkakapcsolataiból készítettünk válogatást (a képekre kattintva galéria nyílik):


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Nem egy árváról, hanem az egész elárvult országról szól Nemes Jeles László új filmje
Az Oscar-díjas rendező (ezúttal Nemes László néven) új filmjében saját családja történetén keresztül mutatja be, hogy próbált magára találni az ország 56' után. Az Árvában a nagyszerű főszereplők mellett Iványi Gábor is feltűnik egy kameo erejéig.


(A CIKK KISEBB SPOILEREKET TARTALMAZHAT)

Rögtön az elején szeretném tisztázni a film címét, mert már látni, hogy rengeteg helyen rosszul szerepel.

Tehát helyesen: Árva – így, névelő nélkül.

Nemes Jeles László életművében kiemelt szerepe van a most bemutatott Andornak, hiszen saját családja, egészen pontosan édesapja történetét vitte filmvászonra. Jeles Andrást is foglalkoztatta a megfilmesítés lehetősége, de ő végül nem tudta elkészíteni a saját változatát. Fia szerint kellett az egy generációnyi távolság a történtektől ahhoz, hogy fel lehessen dolgozni.

A film története szerint Andor (Barabás Bojtorján) a második világháború urán négy éves koráig egy árvaházban élt, amit azonban az államosítások során bezárnak. Andornak szerencséje van társaihoz képest, akik állami otthonokba kerülnek át: ő csak félárva, és édesanyja, Klára (Waskovics Andrea) eljön érte, hogy magához vegye. Andor úgy tudja, apja egy Hirsch nevű zsidó jegyügynök volt, de koncentrációs táborba hurcolták. Miután a férfi haláláról nem győződhettek meg minden kétséget kizáróan, Andor egyre csak várja édesapja visszatérését.

Klára és Andor kapcsolata nem szokványos anya-fia viszony. A háború árnyékában annyira nem egyedi eset, hogy egy nő árvaházba adja gyermekét, de érezzük, hogy itt nem a nélkülözés az elsődleges ok. Klára próbál helytállni anyaként, rendesen bánni Andorral, de kettejük interakcióiból hiányzik az igazi anyai gyöngédség.

Csak lassan értjük meg ennek vérfagyasztó okait…

Közben telik az idő. Az 56'-os forradalom utáni hónapokban járunk. Rendkívül feszült a légkör, a város romokban, a hatóságok bárkit, bármiért vegzálhatnak. Akárki lehet besúgó, az emberek kétszer is meggondolják, kinyissák-e a szájukat.

Andornak csupán két igazán közeli barátja van. Iskolatársa, Sári (Szabó Elíz), akinek a bátyja, Tamás (Soma Sándor) részt vett a forradalomban és most egy pincében bujkál a hatóságok elől, illetve a pantomimes Géza (a Nemes-Jeles mindhárom filmjében szereplő Marcin Czarnik), aki Hirsch legjobb barátjaként szárnya alá veszi a félárvát.

Andor élete fenekestül felfordul, amikor megjelenik Klára múltjából Berend, a hentes (Grégory Gadebois egészen hihetetlen alakítása), akiről az anyja sokáig nem mondja meg az igazat. A könnyen dühbe guruló férfi egyre nagyobb részt követel magának Klára és Andor életéből. Bár Berend tud kedves és figyelmes lenni, de ha elönti a düh, senki és semmi nincs biztonságban tőle. Andor fél tőle, és elhatározza, hogy bármi áron megszabadítja tőle a családját. Miközben kamaszos dühe egye szélsőségesebb tettekre viszi, apránként fény derül a múlt nyomasztó titkaira, amiben az a legfélelmetesebb, hogy teljesen átírja Andor identitását és jövőjét.

A film tulajdonképpen Andor személyes forradalmát mutatja be 56' árnyékában, és ily módon a forradalom metaforájává válik. Elgondolkoztatja az embert, mit is jelent pontosan a bukás és a győzelem.

Talán ezért is lett a film címe Árva, névelő nélkül, mert nem egy árváról szól, hanem az egész elárvult országról.

A filmet Nemes Lászlóként jegyző rendező mesterien bánik a fényekkel és a plánokkal, a beszűkített terekkel, hogy megteremtse az ötvenes évek fojtogató miliőjét. A korfestésben nem csak a jelmezek és a technika segítségével feljavított díszletek segítenek, hanem a műgonddal kidolgozott, apró részletek is. Ily módon pedig a film arra is alkalmas, hogy kicsit megismerjük az akkori mindennapokat. A tujázás, az 56'-ban szétlőtt házak romjain játszó gyerekek, a mozi nézőterén dohányzó emberek és a szünet, amikor mutatványosok szórakoztatják az embert csak néhány apróság abból, amit az alkotók felvillantottak 1957 miliőjéből. A rendező és Erdély Mátyás operatőr precízen megkoreografált, hosszú snittekkel teszi még életszerűbbé, még átélhetőbbé a történetet.

Barabás Bojtorjánt több hónapnyi intenzív casting során találták meg Andor szerepére. Bojtorján a sajtótájékoztatón azt mondta, nem készült sohasem színészi pályára, de a film gyökeresen megváltoztatta az elképzeléseit.

Nemes-Jeles szerint Bojtorján igazi őstehetség, akivel nagyon könnyű volt együtt dolgozni, mert ahogy elindult a kamera, rögtön Andorrá változott.

Waskovics Andrea azon színésznők közé tartozik, akik teljesen fel tudnak oldódni a szerepben. Ha meg akartok győződni róla, nézzék meg a Vígszínház előadásaiban. A Letargiában például tökéletes gimnazistává változik, bármelyik középiskolában be tudna olvadni és az embernek eszébe sem jut, hogy egy érett, felnőtt nőt lát. A filmben nagyon érzékenyen hozza a szerencsétlen sorsú anyát, aki a háborúban elvesztette férjét, élete szerelmét, és az anyaságot sem képes a maga teljes gyönyörűségében megélni, mert fia a traumák élő mementója.

A film egyik nagy meglepetése a Sára nagypapáját alakító Iványi Gábor, aki kiválóan alakítja a bölcs zsidó öregembert.

Alighanem Iványi saját, személyes hitelessége és kisugárzása az, ami több mint alkalmassá teszi erre a szerepre.

(Iványi szerepeltetéséről bővebben is mesélt nekem a rendező, a vele készült interjút is hamarosan olvashatják majd a Szeretlek Magyarországon.)

Végére hagytam a Berendet alakító Grégory Gadebois-t, aki egészen elképesztő teljesítményt nyújt. Először is szenzációsan hozza a durva hentes alakját. Az efféle figurák a filmekben nagyon könnyen válnak egydimenzióssá: narcisztikus, brutális állatok, akiknek egyetlen jellemvonása az erőszakosság. De Berend nem ilyen, sokszor elhisszük neki, hogy őszintén vágyik a fiú szeretetére, elfogadására, és bizonyosan pillanatokban, amikor azt várnánk, hogy robban, a leggyöngébb oldalát mutatja. Ehhez nyilván szükséges a remek forgatókönyv is, de Gadebois alakítása is.

A legnagyobb fegyvertény azonban mégsem ez, hanem az, hogy a francia színész a szerep kedvéért megtanult magyarul. Igen, a filmben nem szinkronhangot hallunk, Gadebois maga beszél tökéletes, akcentusmentes magyarsággal, ami valami egészen egyedülálló teljesítmény.

Nincs tökéletes film, így az Árva sem az, lehet találni benne apró koszokat. Bennem például hiányérzetet hagyott, hogy nem tudjuk meg, pontosan mi volt Klára motivációja arra, hogy mégis magához vegye a fiát. De fölöslegesnek érzem a szőrszálhasogatást. Ha vannak is apró szépséghibák, azok csak még inkább kiemelik a nagy egész értékeit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk