KULT
A Rovatból

„A legjobb felesleges folytatás, amit valaha láttam” – Epikus mennyiségű fejlövés és akció a John Wick 4-ben

Hosszú is, felesleges is, de kritikusunknak nagyon bejött. Ha kilencven percet kivágnánk belőle, akkor is megértenénk a filmet, de pont a lényege veszne el.
B. M.; képek forrása: Rotten Tomatoes és YouTube - szmo.hu
2023. március 22.



Nem gondoltam volna, de a John Wick negyedik része a legjobb felesleges folytatás, amit valaha láttam. Ennek a filmnek nem szabadna léteznie. Az első John Wick egy egyszerű, kis költségvetésű filmremek volt, papírvékony karakterekkel és kilencven perc tömény akcióval. A második és harmadik rész próbálta jobban bemutatni ezt a bűnözővilágot, telepakolták felesleges szabályokkal és tradíciókkal a filmeket, kissé túlmagyarázták az egészet. Mindezt egyre hosszabb kiadásban, a rövidke első etap után a második már kétórás volt, a harmadik pedig két óra tíz perc.

Az eredeti film rajongói, mondanom sem kell, nem nagyon kedvelték ezeket a túl hosszú folytatásokat.

A negyedik eresztés ezen a téren is emeli a téteket, John Wick legújabb ámokfutása szolid 170 perc környékén ér véget.

Ez nagyon sok idő a darálásból. Márpedig ez a film nem más, mint véget nem érő erőszak és gyilkolás. Az a legszomorúbb az egészben, hogy közben hihetetlenül szórakoztató. Tipikus férfifantázia, egy átlag férfinek olyan megnézni a John Wick 4. felvonását, mint egy Alkonyat-rajongó hölgynek a filmadaptációkat. Mindenki pontosan tudja, mi-mikor fog történni, tudjuk, hogy buta és agyatlan, amit látunk, de nem tudjuk levenni a szemünket a vászonról. A felesleges is egy jó kifejezés a filmre.

A játékidőből ki lehetne vágni kilencven percet, a történet szempontjából semmit sem számítana, de mégis úgy érzem, pont a lényege veszne el.

John Wick annyit akciózik, ugrál, esik-kel, hogy egy-egy epikus akciójelenet közben a néző fárad el helyette. Embertelen, amit a kaszkadőrök és a színészek megvalósítanak ebben a filmben.

Chad Stahelski rendező maga is kaszkadőrként kezdte a szakmát, ami meg is látszik művein, olyan magas szintre emelte a „gun-fu” és kaszkadőrtrükkök színvonalát, hogy arra nincsenek jelzők. A filmben van négy hihetetlen nagyszabású akció-jelenetsor. Ezek mind-mind egyre komplikáltabbak, hosszabbak és szórakoztatóbbak. A párizsi kergetőzést kapásból betenném a legjobb kaszkadőr-teljesítmények közé Hollywood történelmében.

A francia bérházban lévő lövöldözés közben még az állam is leesett.

Ahogy megkomponáltak ugyanis egymás után két vágás nélküli jelenetet, azt tanítani lehetne filmes iskolákban. Nem tudom, milyen arányban áll a tényleges felvétel és a számítógépes effekt, de ez a jelenetsor beleégett a kis filmkocka-agyamba.

Keanu pont olyan, mint eddig. Tökéletes a csendes gyilkológép Wick szerepében, amíg ő bírja szusszal, addig lesznek John Wick-filmek. Visszatérnek régi ismerősök is, Winston szerepében a mindig szórakoztató Ian McShane, a hajléktalanok királya Laurence Fishburne előadásában, vagy a nem oly régen

tragikus hirtelenséggel elhunyt, karakteres hangú Lance Reddick.

Sajnos nincs nagy szerepe Reddicknek, de az alkotók méltóképp köszöntek el a karaktertől. Hatalmas veszteség, mert nemcsak remek karakterszínész volt, de kiváló ember is.

De ne aggódjunk, érkezett pár újonc is a csapatba. Aktuális főgenyónkat Bill Skarsgård adja elő, akin látszik, hogy élvezte a forgatás minden pillanatát. Sokszor annyira túljátssza a szerepét, hogy szinte leesik a vászonról. Élmény volt nézni, ahogy az érdekes arcú svéd színész dühöng, tör-zúz, vagy csak a szemével gyilkolna. Donnie Yen a Zsivány Egyes után ismét egy vak harcművészt játszik, ami már teljesen természetes.

Meglátjuk Donnie-t egy bottal, felismerjük, hogy nem lát, már el is fogadjuk, hogy mindenkit szénné fog verni/vágni/lőni a szobában, ahol éppen tartózkodik.

Találkozunk Hiroyuki Sanada nevével is, aki Hollywood egyik legfoglalkoztatottabb japán színésze, a híres harcművész/kaszkadőr Scott Adkins is beköszön elképesztő mennyiségű műanyag maszk alatt, de a Harry Potterből ismerős Natalia Tena is Wick mellé áll. Számomra a széria legszórakoztatóbb új belépője Shamier Anderson Nyomkövetője és kutyája volt. Velük akár egy spin-off sorozatot is el tudnék képzelni.

Nagyon messze kerültünk az első rész már-már kisstílű lövöldözéseitől.

A negyedik film egy epikus videojátékra emlékeztet.

A párizsi Diadalívnél az autós kergetőzés pont olyan, mintha egy ilyen játékadaptációt néznénk, az ellenfelek vég nélkül, egyesével özönlenek Wickhez, ő irtja őket, elveszi a fegyverüket, lőszereiket, majd jön egy miniboss, miközben a „nem játékos karakterek” az autóikban körülöttük köröznek és ütik el a nem figyelő rosszfiúkat vagy éppen a szerencsétlen főhősünket. Senki sem viselkedik úgy ebben a világban, mintha éppen egy lövöldözést látna, a rendőrség nem jön ki, egy trance klubban lévő darabolás közepette a tömeg csak nyugodtan táncol a harcoló felek körül.

Röhejes, de ugyanakkor nagyon stilizált és iszonyatosan hangulatos az egész.

Ha már említettem a diszkójelenetet: a film zenéje az elektronikus dalok szerelmeseinek szól. Nem találtam meg még a hivatalos dallistát, de ha meglesz, biztos, hogy megy a kedvencek közé. A film első felében nem nagyon tűnik ki a zene, inkább csak a túlkevert hangeffektek, aztán megérkezünk az említett klubba, vagy a híres párizsi Sacré-Coeur templom lépcsőihez, és megszólal a filmzene.

Sokszor mintha a zenére koreografálták volna a képeket, mint egy videoklip esetében,

a hideg futkosott a hátamon, annyira menő az egész. A világ egyik leghosszabb videoklip-gyűjteménye is lehetne a John Wick 4. felvonás, a szó legjobb értelmében. Menő, stilizált, egyértelműen a stílus uralkodik a tartalom felett, és ezzel nincs is semmi baj, ha tudjuk a helyén kezelni.

Nem tudom eléggé dicsérni az alkotókat, az egész stábot, kiemelten a kaszkadőröket, de azért meg kell említeni sok problémát is. A CGI-effektek, vérfröccsenések még mindig gagyik. Értem, hogy a vérpatronokkal, tényleges praktikai effektekkel sokkal nagyobb büdzsé elment volna, de sajnos így elég béna megoldás született (mondjuk ez a hiba az első rész óta megvan). A 18-as karikát szerintem csupán az erőszak mennyisége követelte meg, mert egy-két keményebb kivégzést láthattunk csupán, amiknél már 16-os korhatáros filmekben is láttunk durvábbat.

Tény, hogy annyira töményen és sallangmentesen ömlik ránk az akció,

talán ezért adhattak 18-ast rá. A történet is ezer sebből vérzik. Túlkomplikálják ezt a bérgyilkos-társadalmat, miközben a normál világ infrastruktúráját elfelejtik. Nincs rendőrség, se kommandósok, még a kávézókban is zömmel orgyilkosok ülnek békésen várva arra, hogy a főhős megérkezzen és jól legyilkolja őket. De mindez egyáltalán nem zavaró, sőt ez az absztrakt világkép még jót is tesz a filmnek. A második óra felére már teljesen elfogadjuk, hogy a bérgyilkosoknak saját rádióállomásuk van az Eiffel-torony tetején, ahol van egy DJ-jük, aki csak nekik játszik zenét, miközben narrálja az eseményeket.

Aki csak a John Wick első részét szerette, annak nem a negyedik felvonás lesz a kedvence. Viszont akinek a folytatások is bejöttek, azok megnyalják mind a tíz ujjukat a legújabb után, jómagam már most eldöntöttem, hogy mikor nézem meg újra. Úgy gondolom, nem túlzás kijelentenem,

a negyedik a legjobb folytatás a sorozat történetében.

Viszont nem kell tartanunk tőle, hogy sokáig wicktelenek leszünk: még idén bemutatatnak egy angol címén még csak Ballerinának keresztelt spin-off mozit, melyben Keanu valami John Wick nevű fickót fog játszani, illetve már az ötödik részt is bejelentették. Érdekes kérdés, hogy miről fog szólni, hiszen a jelenlegi epizód tökéletesen lezárta Mr. Wick pusztításának balladáját. Azt viszont sosem szabad elfelejteni, hogy a pénz nagy úr, lesz itt még folytatás, pedig ez egy lassan tízéves sorozat, de még mindig friss, kegyetlen és szórakoztató.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Elhunyt Simor András
Vasárnap, 88 éves korában meghalt Simor András költő, író és pedagógus. Életműve a spanyol és latin-amerikai líra magyarországi megismertetésében, valamint a magyar klasszikusok spanyolra ültetésében is kulcsfontosságú volt.


Életének 88. évében, vasárnap elhunyt Simor András költő, író, műfordító és pedagógus, a magyar–hispán irodalmi kapcsolatok egyik legfontosabb alakja – írta a Szombat Online. Munkássága a hazai kulturális élet és a folyóirat-kiadás több területén is meghatározó volt.

Simor András 1938. július 5-én született Budapesten.

Irodalmi pályája az 1960-as évek elején, a Tűz-tánc-antológiában indult, első verseskötete pedig 1962-ben jelent meg Tereld a felhőket címmel. Terjedelmes költői életműve mellett számos tanulmányt és esszét is írt, időnként pedig a szépirodalmi prózával is kísérletezett.

Pályájának későbbi szakaszaiban a szatírikus költészet nagymesterévé vált, amit a Z-füzetek sorozatában és önálló versesköteteiben publikált művei is bizonyítanak.

Irodalomszervező tevékenységének csúcsa az Ezredvég című folyóirat volt, amelynek főszerkesztőjeként szellemi műhelyt és publikációs felületet biztosított mind az idősebb, mind a pályakezdő írógenerációnak. A lapot mindvégig a kritikus, társadalomközpontú szellemiség jellemezte.

Kulcsszerepet játszott abban, hogy a magyar olvasók megismerhessék a spanyol nyelvű költészetet, de hatalmas munkát fektetett abba is, hogy a magyar klasszikusok verseit spanyolra ültesse át.

Műfordítóként a spanyol klasszikusok, valamint a huszadik századi spanyol és latin-amerikai líra egyik legjelentősebb hazai tolmácsolója volt. Kétirányú kultúraközvetítő tevékenységét nemzetközileg is elismerték, többek között a Kubai Írószövetség érdemrendjével, valamint a Venezuelai Köztársaság rangos érdemrendjével is kitüntették.

Pedagógusként több mint négy évtizeden át tanított spanyol nyelvet: 1962-től 1977-ig a Szinyei Merse Pál Gimnázium és Általános Iskolában, majd 2004-es nyugdíjba vonulásáig a Táncsics Mihály Gimnáziumban. Tankönyvírói munkássága, köztük a korszakos jelentőségű Spanyol nyelvkönyv, generációk számára számított alapműnek.

Gazdag életművét számos díjjal ismerték el. Megkapta a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet, a Táncsics-gyűrűt, a Nagy Lajos irodalmi díjat és az MSZOSZ-díjat is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
„Kicsit olyan, mintha a szádba hánynál” – Anya-fia csók csattant el a Sárkányok házában, még a főszereplők szerint is sokkoló a jelenet
A nézők igencsak kiakadtak a Sárkányok háza harmadik évadának premierjében látott jeleneten. Az Aemondot alakító színész, Ewan Mitchell és az Alicent karakterét megformáló Olivia Cooke is elmondta, mit gondolnak a polgárpukkasztó anya-fia csókról.


„Kicsit olyan érzést kelt, mintha a szádba hánynál” – így jellemezte az Aemond Targaryent alakító Ewan Mitchell azt a jelenetet a Sárkányok háza 3. évadának premierjében, amelyben karaktere szájon csókolja az édesanyját, Alicentet. A főszereplők a People magazin exkluzív interjújában reagáltak, miután a nézők igencsak kiakadtak a sorozat eddigi legmerészebb jelenetén.

A sorozat harmadik évadának vasárnapi amerikai premierjében Aegon király eltűnése utáni káoszban Aemond egy feszült beszélgetés során csókolja meg anyját. Mitchell szerint a jelenet „elég sokkoló” volt, ugyanakkor lehetőséget adott arra, hogy karakterét új oldaláról mutassa meg.

„Elég nehéz falat, nem? Szájon csókolni az anyádat, pláne így” – mondta a színész.

Úgy véli, Aemond torz szeretetkifejezése a gyermekkori elhanyagoltságban gyökerezik.

Az Alicentet alakító Olivia Cooke szerint a jelenetnek „ödipuszi aláfestése” van, amiről karaktere, Alicent mit sem sejt. A színésznő szerint a helyzet rendkívül veszélyes, mivel Aemond kiszámíthatatlan.

„Tudja, hogy egy rossz arckifejezés, egy vélt elutasítás az életébe kerülhet. Úgyhogy nagyon-nagyon óvatosan próbál lépkedni” – mondta Cooke.

Ewan Mitchell szerint Aemond anyja iránti rendíthetetlen hűsége az első évad egyik kulcsjelenetére vezethető vissza, amikor a fiú elvesztette a szemét, és egyedül Alicent állt ki mellette. „Azt a pillanatot biztosan soha nem fogja elfelejteni. Örökre hozzá van kötve” – fogalmazott a színész.

A sorozat ezzel a jelenettel rögtön beváltotta a korábbinál is kegyetlenebb évadra vonatkozó ígéreteket. Az események lassú építkezése nem új, hiszen már az első évadot is sokan egy hosszúra nyúlt bevezetőnek tartották. A történetet jegyző George R. R. Martin korábban úgy nyilatkozott, a teljes cselekmény elmeséléséhez legalább négy évadra lenne szükség.

A Sárkányok háza új részei Magyarországon hétfőtől láthatók az HBO-n és a Max streaming-szolgáltatón.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Meghalt a Jóbarátok rendezője, megható sorokkal búcsúzik tőle Ross és Joey
James Burrows, a legendás sitcom-rendező 85 éves korában elhunyt. A stábtagok, köztük David Schwimmer és Matt LeBlanc is, személyes hangvételű posztokban emlékeztek a pilotot is jegyző szakemberre.


Elhunyt James „Jimmy” Burrows, a 85 éves rendező, aki a Jóbarátok pilot epizódját is a pályára állította. A hírre a sorozat több főszereplője is reagált. A Ross-t játszó David Schwimmer egy apafiguraként emlékezett a rendezőre, aki mellett a stáb biztonságban érezhette magát.

„Melegség, alázat, nagylelkűség jellemezte. Biztonságban éreztük magunkat körülötte, mintha egy család lennénk” – írta Schwimmer.

Joey karakterét megformáló Matt LeBlanc az Instagramon köszönt el tőle. „Jimmy, szavakkal nem lehet kifejezni, mekkora hatással voltál ránk és mindenki másra, akit az a szerencse ért, hogy ismerhetett. Igazi ikon vagy, oly sok téren. Hiányozni fogsz. Isten áldjon.” Lisa Kudrow (Phoebe szerepében láthattuk) egy közös fotóval emlékezett egykori kollégájára az Instagramon – írta az Associated Press.

Burrows szerepe a sorozat indulásánál kulcsfontosságú volt. Ő rendezte a pilot epizódot, és a stábtagok szerint neki volt köszönhető az a tempó és kémia, ami a Jóbarátokat a kezdetektől sikeressé tette. A többkamerás sitcom-formátum mesterének számított, ami biztonságot adott a fiatal színészeknek.

A rendező családja a People magazinnak adott közleményében azt írta, Burrows pénteken, szerettei körében, békésen távozott.

Kiemelték, hogy ritka képessége volt arra, hogy mindenkit jobbá tegyen, és a stáb minden tagját névről ismerte.

Burrows a Cheers társalkotójaként írta be magát a tévétörténelembe, de a nevéhez fűződik a Taxi, a Frasier és a Will & Grace számos epizódja is. Pályafutása során több mint ezer sorozatrészt rendezett, munkáját tizenegy Emmy-díjjal ismerték el. 2016-ban az NBC külön gálaműsorral tisztelgett életműve előtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Több mint 1400 világító selyemlámpás költözött Budapestre – ingyenesen látogatható a különleges koreai kiállítás
A lenyűgöző fényinstallációkon keresztül a látogatók megismerhetik a dél-koreai Csindzsu városának selyemkultúráját és világhírű lámpásfesztiválját.


A fénynek története van, a selyemnek pedig emlékezete. Legalábbis Dél-Korea egyik legismertebb kulturális városában, Csindzsuban, ahol évszázadok óta összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások különleges világa. Ennek az örökségnek egy látványos szelete érkezett most Budapestre: a „Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai” című kiállítás június 19. és szeptember 4. között várja a látogatókat a Koreai Kulturális Központban.

Egy dél-koreai város, amelyet a selyem és a fény tett híressé

Csindzsu Dél-Korea egyik legfontosabb kulturális központja, ahol évszázadok óta szorosan összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások világa. A most Budapestre érkezett kiállítás ezt az örökséget mutatja be látványos, kortárs formában.

A tárlat középpontjában olyan különleges installációk állnak, amelyek fényből és selyemből készültek.

Ezek az alkotások egy több mint ezeréves kulturális hagyományt fordítanak le a mai vizuális nyelvre, miközben megőrzik annak eredeti jelentését és hangulatát.

A kiállítótérben több mint 1400 selyemlámpás kapott helyet, amelyek szinte teljesen átalakítják a teret. A színes, világító alkotások között sétálva könnyű úgy érezni, mintha az ember egyszerre járna egy művészeti installációban és egy távoli koreai fesztiválon. A látvány különösen azok számára lehet emlékezetes, akik szeretik az olyan kiállításokat, ahol nemcsak nézni, hanem átélni is lehet a műveket.

Egy több száz éves történet, amely ma is él

A csindzsui lámpások története egészen az 1592-es Imdzsin-háborúig vezethető vissza.

A korabeli feljegyzések szerint a Nam folyón lebegő fényeket kommunikációs célokra használták, ugyanakkor reményt és üzeneteket is közvetítettek azok számára, akik a háború nehézségeivel néztek szembe.

Az évszázadok során a lámpások jelentése fokozatosan átalakult. Ma már a közösséghez tartozás, az emlékezés és a béke szimbólumaiként tekintenek rájuk. Ez a hagyomány ma is élő része Csindzsu mindennapjainak: a város minden évben megrendezi a világhírű Csindzsui Lebegő Lámpások Fesztiválját, amelynek idején több tízezer fény ragyogja be az utcákat és a folyópartot.

Ahol a selyem több mint textil

A kiállítás másik főszereplője a selyem. Csindzsu a világ egyik meghatározó selyemközpontjának számít, ahol több mint száz éve készülnek kiemelkedő minőségű selyemtermékek. A város azonban ma már nem csupán textilipari központként tekint önmagára.

A selymet a design, a képzőművészet és a városi identitás részeként értelmezik újra, így a hagyományos alapanyag kortárs kulturális eszközzé válik. A budapesti tárlat pontosan ezt a szemléletet mutatja meg: hogyan lehet egy történelmi örökséget úgy megőrizni, hogy közben a jelenhez is szóljon.

A világ több pontja után Budapestre érkezett

A kiállítás a KOFICE Traveling Korean Arts nemzetközi program részeként valósul meg, amely a koreai művészetet és kultúrát mutatja be a világ különböző országaiban.

A tárlat már Délkelet-Ázsiában és Németországban is sikeresen bemutatkozott, most pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt a különleges kulturális utazást.

A látogatók nemcsak a fényinstallációkat csodálhatják meg, hanem közelebb kerülhetnek Csindzsu történetéhez, selyemkultúrájához és ikonikus fényfesztiváljához is. A kiállítás egyszerre szól a múltról és a jelenről, a hagyományról és az innovációról, miközben olyan atmoszférát teremt, amelyből nehéz egyetlen fotóval visszaadni az élményt.

A Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai nemcsak azoknak lehet érdekes, akik rajonganak az ázsiai kultúráért, hanem mindenkinek, aki szeretne néhány órára egy másik világba csöppenni. Egy olyan világba, ahol a fény emlékeket őriz, a selyem történeteket mesél, és ahol a több száz éves hagyomány a jelenben talál új formát.

Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai

Koreai Kulturális Központ (1023 Budapest, Frankel Leó út 30–34.)

2026. június 19. – szeptember 4.

A belépés ingyenes, a Koreai Kulturális Központ nyitvatartási idejében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk