„A heroinfüggő: menekülő” – interjú Csernus Imrével

Beszélgetésünk apropója Herendi Gábor Toxikoma című filmje és Szabó Győző azonos című könyve volt.

– Ha ez egy klasszikus A vihar kapujában-helyzet lenne, amiben mindenkinek megvan a maga igazsága – ha maga is írna Győző és az ön történetéről egy könyvet, az miben lenne más? És mondjuk mi lenne a címe?

– Nehéz így mondanom egy könyvcímet, amikor nem is gondolkodtam ezen. Győzőről nem írtam és nem is akarnék könyvet írni. Találkoztam körülbelül öt-hatezer ilyen emberrel, akik ugyanilyen szituban voltak. Miért kéne Győzőről írnom?

– Van olyan páciense, akiről írna?

– Nem. Miben különböznek? Az orvosi eskü eleve nem arról szól, hogy én most felesküszöm a Győzőre vagy bármelyik páciensre. Van egy orvosi esküm, az az emberről szól, és az összes könyvem az emberi önbecsapásról, menekülésről és az abból történő talpraállásról szól. Nem igazából értem ezt a felvetést.

– Mi indította arra anno, hogy a nőgyógyászat felől a pszichiátria felé forduljon?

– Kisasszony, ezt már lenyilatkoztam.

– Tehát unalmas válaszolni rá. Amúgy még mindig Adélnak hívnak.

– Nem unalmas, kisasszony, hanem, tudja, az interjú mindig olyan, mint a kérdező.

– Nem szoktam rossz interjúkat csinálni.

– Egyelőre ez nekem sablon.

– Szerintem ne az interjú minőségét elemezzük, hanem beszélgessünk.

– Ön irányít.

– Most jól kibillentett. Ebben azt gondolom, nagyon profi. Tényleg elhangzott az Ön szájából az a mondat egy függő páciens felé, amit Győző ír a könyvben, hogy „Meg fogsz dögleni”?

– Már rég észrevettem, hogy ha ebben a sokszínű és sok ingert adó világban, abban az éles helyzetben, amikor a másik ember esetlegesen nyitott arra, hogy meghallja, amiről én véleményt formálok, nem mindegy, hogy milyen szavakat használok.

A legelső és legfontosabb lépés az, hogy az illető elfogadja, hogy ő függő. Az emberek általában tiltakoznak azon felismerések ellen, ami fájdalmat generál bennük, legfőképpen, ha az illetőnek intenzíven magas az egója. A magas egóval bíró ember nehezen tudja elfogadni az emberi létét és a saját hiányosságát valamivel kapcsolatban. Elképzelhető, hogy elhangzott ez.

– Ön magas egójú ember?

– Én elfogadom azt, hogy emberből vagyok, hogy öregszem, múlik az idő – nincs nekem ezzel gondom.

– Van ez a Hiperkarma szám, aminek ez a címe: Mindenki függ valamitől. A könyv végén a saját jegyzetében ön is megbocsátó a függőkkel kapcsolatban.

– Nagyon nehéz úgy beszélni bármiről, ami ki van emelve a kontextusból. Nem tudom, mire gondol, kisasszony.

– Nálam van a könyv, megmutassam?

– Nem kell.

– Azt figyeltem meg, hogy a könyvben lévő, ön által írt jegyzetek hideg fejjel végiggondoltak, tárgyilagosak, mondhatni kíméletlenek. A végén mégis olyan volt a zárójegyzete, mintha erősebb elfogadással viszonyulna a pácienshez.

– Ez a könyv a Győző könyve. Én sok olyan dolgot, amit a Győző máshogy gondolt, nem írtam bele, inkább egy óvatos narratívát vezettem bele.

– Orvosi konzultánsként jelölik meg a film vége-főcímében. Ez mit jelent?

– Annak idején elküldték a forgatókönyvet, jó párszor kommunikáltunk. És azzal a színésszel, aki engem játszott, sokat beszélgettem. Nem arról, hogy szerintem ő hogyan formálja meg Csernus Imrét, hanem arról, hogy én hogyan gondolkodom. Hogy a kognitív, paradox, disszonánsan hangzó terápiás módszer mit jelent, hogy hogyan feszítettem egymásnak a dolgokat, hogyan alakítottam ki kríziseket. Lehetséges, hogy ezért lettem az ő számára konzultáns.

– Ez a módszer, ami eléggé jellemző önre, egy meglehetősen erőteljes módszer. Belelátunk a filmben, milyen volt, amikor Győzőn is alkalmazta. Ma is ilyen a módszere?

– Nagyon régóta nem foglalkozom addiktokkal.

– És a terápia?

– Már öt-hat éve nem végzek terápiát.

– Pedig egy oldalon még ott a neve és a rendelési ideje. És nem hiányzik?

– Minek hiányozzon?

– Nem érezte a hivatásának?

– Dehogynem, csak másként csinálom.

– Hogyan?

– Ajánlatokat teszek. Könyvekben, előadásokban. Sok helyre járok az országban beszélve az érzelmi intelligencia fejlesztéséről,

– Hogy tetszett a film?

– A film filmnek jó, de az én életem nem ez a film. Az alkotói szabadság az, hogy Herendi Gábor és a forgatókönyvírók így gondolták és én ezt tiszteletben tartom. Nincs ezzel semmi baj, annak ellenére, hogy sok minden, ami a filmben megtörténik, az életben nem történt meg.

– A film egyik leghatásosabb jelenete, amikor Győző megkapja a gyógyszeres ampullát és már a kijáratnál rosszul lesz. Ezt ő a könyvben máshogy írta meg.

– Ez nem is így történt. A szobámban ültünk, láttam rajta, hogy drogozott. Ez egy olyan gyógyszer volt, egy opiátantagonista szer, ami azt jelenti, hogy az opiát-receptorhelyekről szinte azonnal lelöki az opiátmolekulákat, ezáltal nagyon súlyos megvonási tünetcsoportot idéz elő. Utólag beszéltünk erről, én mondtam neki, hogy ez mivel jár. Ő azt állította, hogy rendben van, plusz nem akarta elhinni, hogy ennek a gyógyszernek a hatása ilyen brutális.

– A függőséget mentális betegségnek nevezhetjük?

– A BNO szerint igen. Ez a betegségek nemzetközi osztályozása.

– Én úgy látom, hogy a mentális betegségek spektrumán nem élesek a határok, összemosódhatnak a dolgok, mégis, sokszor egyértelműen kijelentik valakiről, hogy ő bipoláris, vagy depressziós stb. Pedig mintha ez nem ilyen egyszerű lenne.

– Laikusokról beszélünk vagy professzionális véleményről?

– A professzionálisról, én laikusként kérdeztem. Nekem van egy ilyen érzésem.

– Az érzések azok érzések, kisasszony. Ez bennem sosem merült fel kérdésként. Mivel nem foglalkoztam ezzel, nem tudok válaszolni.

– Egy heroinfüggő az ön meglátása szerint betegnek tekinthető mentálisan?

– Menekülőnek gondolom.

– El tudná magyarázni ennek a filmben is ábrázolt gyógyszernek a működését? Szabó Győző a könyvében is leírja, hogy ha bevette, utána „nyugodtan” használhatott heroint, nem hat úgy a drog - viszont fordított sorrendben rosszul lett, mint ahogy láttuk is.

– Ha valaki nem használt heroint és tiszta, ez a gyógyszer hozzákötődik az opiátreceptorokhoz, ezáltal a heroin hiába jön be a szervezetbe, nincs hová kapcsolódnia. Ez olyan, mint amikor a zárban ott a kulcs és hiába próbálom az ugyanolyan kulccsal kinyitni, nem tudom kinyitni, mert benne van a kulcs. Nem tud kapcsolódni a heroinhoz. De ha nincs benne ez a gyógyszer és ő heroint használ, akkor a heroin hozzácsapódik ezekhez a kötőhelyekhez. Csak ez a gyógyszer olyan, mintha egy mágneses kulcs lenne, kiütné az előző kulcsot a helyéről és ő megy bele. És ez a hiányérzet okoz megvonási tüneteket.

– Fájdalmas szenvedésekkel jár leszokni ezekről a drogokról.

– Talán mert nem szeretnek szenvedni. Mindenben a könnyebb utat választják, nem?

– Az egy dolog. De együtt jár a kettő.

– Győző és önmaga között fedezett fel valami párhuzamot? A film úgy ábrázolta a két karaktert, mint amikor két nagy ego találkozik, akik valamiért szimpatizálnak is egymással.

– Győző azért feküdt kórházban, mert lezártam előtte a menekülési kiskapukat. Mert a Katona József Színház akkori igazgatója felhívta és azt mondta, hogy ha nem fekszik be, akkor ellehetetleníti a színészi pályáját. Én tiszteletben tartom a nagy egót, csak az nem a terápia része.

– Az ön módszere Győző esetében az egyetlen működő módszernek tűnt.

– Nemcsak Győzőnél, hanem a függőknél. Ha ők lettek volna a főnökök, akkor mit keresek ott? Akkor főnökösködjenek kint, a saját életükben. De nem tudták megoldani. Éppen ezért a terápia egy irányított vezetés.

– Mindenféle droggal kapcsolatban úgy gondolja, hogy érdemes nemet mondani rá, és hogy az „első osztályra”, a heroinhoz vezető út már akár a marihuánánál elkezdődik?

– Nagyon fontos tudni, hogy a drog egy molekula. Teljesen mindegy, milyen drogot nézünk. Ha valakinek olyan a személyiségszerkezete, alapjában véve a drog hatása vagy pozitív élményeket vált ki, vagy negatívakat. Nem a drog a jó vagy a rossz – a drog az drog. A hatás és a drog rövid és hosszú távú, személyiségre gyakorolt hatása az igazi gond.

– Deformál a személyiségen?

– Győző sikerélmény volt Önnek?

– Győző mellett még volt sok ezer más betegem. Egy segítő sosem kérdezi meg, mi vagy ki volt a legnagyobb sikerélmény.

– De az, hogy Ön segített, és sikerrel járt, az csak jó érzés…

– Kisasszony, én ajánlatot tettem. Az, hogy ő elfogadta, az ő dolga. Én csak ajánlattevő vagyok. Amit nem lehet megcáfolni, az egy ember érzése. Az ő percepciója. Az én dolgom az volt, hogy ajánlatot tegyek, lezárva a megfelelő kiskapukat. És ha ő így vagy úgy reagált volna, én annak megfelelően cselekedtem volna, konfrontáltatva őt a következményekkel. Banális példa: a gyalogátkelőhelyen az autóknak zöld van, és ha én átmegyek a piroson, feltehetőleg elcsap egy autó. Ez egy következmény. Ha türelmes vagyok, még így is elcsaphat egy autó, de akkor is körültekintően járok el, és akkor tudok átmenni relatív szabadon.

A másik ember élete az a másik emberé. Nagyon sokáig tartott, amíg kialakítottam azt, hogy tiszteletben tartom a másik ember döntését, még akkor is, ha tudtam, mi lesz a következménye. Ha én megtettem mindent, és már mondjuk orvosi szempontból nincs veszélyeztetett állapotban, és annak ellenére, hogy tudja, ez mit eredményez, mégis csinálja tovább – innentől kezdve ez az ő élete és az ő dolga.

– Nehéz lehetett azzal szembesülni, hogy sokan ebbe belehaltak. Mennyi időbe telt kialakítani, hogy érzelmileg távolságot tudjon valamennyire tartani?

– Sok évbe. Súlyos traumatikus élményeket cipeltem egy ideig, mindaddig, amíg meg nem értettem, hogy ha én megtettem mindent, az ő halála nem az én halálom.

– A könyv végén azt írja, akkor jön az igazi leszokás, amikor kijön a pszichiátriáról a beteg. Volt utánkövetés Győzőnél?

– Kijött, onnantól kezdve az ő élete az övé volt.

– Kapcsolatban maradtak?

- Találkoztunk, amíg még akut fázis volt, egy ideig talán, mert két hét alatt senki sem váltja meg a mennyországot. Már nem emlékszem, mennyi ideig járt még vissza.

– Ha a függő mindig függő marad….

– Ön is fogyasztott heroint.

– Igen, volt idő.

– Mennyire volt nehéz lejönni róla?

– Pont ma mondtam egy barátomnak, hogy a Lipóton dolgozva vettem észre, hogy

Ebből a szempontból Győző sakk-matt helyzetben volt és ezért jött be a kórházba. Utána visszamenni a heroinhoz neki önmagával szemben nagy bukás lett volna. Ritkán alakulnak így a dolgok.

– Ön segítséggel jött le a heroinról?

– Nem. Szintén a körülmények eredményezték. Ez nagyon rég volt és külföldről szereztem be a drogot, majd nem tudtam kimenni. Hála Istennek Magyarországon nem alakítottam ki semmilyen nexust, ez a nyolcvanas évek vége volt.

– Egyszer csak nem jutott hozzá?

– Dehogynem, csak úgy alakítottam, hogy ne jussak hozzá. Viszont motivált voltam, hogy abbahagyjam. Mivel külföldről szereztem be a drogot, ezért vizsgaidőszakban nem tudtam kiutazni. Az útlevelemet eláztattam.

– Azért áztatta el az útlevelét, hogy ne tudjon kimenni… És utána?

– Két hónap vizsgaidőszak. De motivált voltam. Viszont még azt sem tudtam, mit jelent az önismeret.

– De annyi önreflexió csak volt magában, hogy rájöjjön, hogy meg fog halni, ha nem hagyja abba.

– Nem, ez nem érdekelt.

– Akkor miért hagyta abba?

– Azért, mert rájöttem arra, hogy így nem fogom tudni elvégezni az orvosit.

– Szeret sok emberre hatással lenni? Sokan olvassák a könyveit…

– Nem foglalkozom vele.

– Most mi a legfontosabb, ami motiválja az életben?

– Amikor úgy érzem, hogy az alkotásban, vagy a teremtésben valamit elértem, és az, hogy ezt megőrizzem, tehát megmaradtam azon a szinten, másrészt, hogy ha valamiben lehetőségem nyílik megújulni. Hogy alkossak, amíg élek.

– Ki szokott mozdulni a komfortzónájából?

– Magamat akkor szoktam kimozdítani tudatosan, amikor egy olyan szitu elé keveredek, amire mások azt mondják, hogy lehetetlen. Az számomra nagyon izgalmassá válik.

– Fontos önnek a kedvesség, mint érték?

– Kedves kisasszony…

- Tényleg, fontos, hiszen kedvesnek nevezett végig...

– Ilyenkor azt szoktam mondani, lehet velem háborúzni, de a játszma a háború része. Jó vagyok benne. Tudja, miért tudtam ilyen eszközöket használni? Mert mindenkiben ott van az angyal és az ördög. Én azonnal tudom használni mindkettőt. Az előbb elkezdett provokálni, én is tudom ezt, de brutális leszek.

– Bevallotta, hogy elkövette azt a hibát, hogy Győzővel barátok lettek.

– Érzett olyat, hogy sorsszerű volt a találkozásuk? Ha maga nincs, a Győző lehet, hogy már nem lenne?

– Elképzelhető. Szerintem véletlenek nincsenek, két ember találkozása is sorsszerű. Ebből mindenki azt bányászhatja ki, amit szeretne. Ezzel egy ponton túl nem foglalkozom ezzel.

– Győző megtanította valamire?

– Nemcsak a Győző, hanem sok mindenki más is. Ön is tanított engem ma.

– Mire?

– Hogy hogyan ne legyen hideg a kezem, amikor kezet fogok. A hideg kéz a meg nem oldott félelmek szimbolikája mindig.

– Volt olyan már, hogy hideg volt a keze, amikor kezet fogott?

– Ritka az olyan ember, akinek meleg a keze.