A háborúban harcol az egykori ukrán képviselőnő, aki a Majdan téri tüntetések egyik vezetője volt
Fegyvert ragadott az az ismert ukrán újságírónő is Ukrajna védelméért, akit a 2014-es Majdan téri tüntetések egyik hősének neveztek - számolt be róla a Daily Mail.
Tetjana Csornovol oknyomozó újságíró neve már a 2010-es évek elején ismert volt az országban: korrupciós ügyek feltárásával foglalkozott és aktivistaként is számos akcióban vett részt. A 2012-es ukrán választásokon képviselő-jelöltként indult, a szavazást megelőző kampányidőszakban többször is megverték.
Csornovol volt a 2013 novemberében kezdődött Majdan téri tüntetéssorozat egyik vezetője, akit aztán 2014 márciusában kineveztek a kormány Nemzeti Korrupcióellenes Bizottságának élére. Erről a pozícióról fél évvel később lemondott, mert szerinte a kormányban "nem volt elég akarat egy nagyszabású korrupció elleni háborúra". Ősszel aztán az új Népfront párt alapító tagjaként bekerült az ukrán parlamentbe, 2019 nyaráig volt képviselő. Azóta ismét újságíróként és aktivistaként tevékenykedik, most pedig katonaként harcol az orosz-ukrán háborúban.
A 42 éves nőnek két gyereke van és özvegy - férjét 2014-ben, az oroszbarát szakadárok elleni harcokban ölték meg Kelet-Ukrajnában.