Ahogy arról korábban írtunk, perrel fenyegetett Majka egy hódmezővásárhelyi cukrászdát, amiért egy süteményüket Bindzsisztán-szelet néven árulták, ráadásul megkérdezése nélkül az ő arcképével. A rapper azóta elnézést kért, amiért – állítása szerint – aránytalanul kemény hangú volt a posztja.
Hétfő estére aztán teljesen szentté válhatott a béke: maga a vásárhelyi cukrászda is elnézést kért, amiért engedély nélkül használta fel Majka képét. Facebook-posztjukban azt írják:
„Először is elnézést kérünk Majkától, hogy nem voltunk eléggé körültekintőek a felhasznált képpel kapcsolatban. E kreatív sütemény egyfajta tisztelgés a Csurran, cseppen című klip előtt. Nem az volt a célunk, hogy bárkit megkárosítsunk vagy jogsértést kövessünk el, csak egy mókás újdonsággal szerettünk volna kedveskedni vendégeinknek. Cukrászaink folyamatosan azon dolgoznak, hogy időről időre megújítsák az üzlet kínálatát, ez a sütemény is ennek jegyében készült, egy kreatív ötletnek adtunk teret és lett ebből az, ami. Hálás köszönetünk a rengeteg támogató és pozitív visszajelzésért, amelyeket az elmúlt napokban eljuttattatok hozzánk.”
Azt is egyértelművé tették, hogy bármikor várják a zenészt egy Bindzsi-szeletre: „A megújult sütiből tettünk félre neked, gyere el hozzánk, várunk szeretettel! Csatlakozunk hozzád: Isten áldja a jószándékú embereket és Bindzsisztánt!” – írták posztjuk végére.
Ahogy arról korábban írtunk, perrel fenyegetett Majka egy hódmezővásárhelyi cukrászdát, amiért egy süteményüket Bindzsisztán-szelet néven árulták, ráadásul megkérdezése nélkül az ő arcképével. A rapper azóta elnézést kért, amiért – állítása szerint – aránytalanul kemény hangú volt a posztja.
Hétfő estére aztán teljesen szentté válhatott a béke: maga a vásárhelyi cukrászda is elnézést kért, amiért engedély nélkül használta fel Majka képét. Facebook-posztjukban azt írják:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A TV2 is reagált a Hajós András körül kialakult botrányra. A Nagy Duett vasárnapi adásában ugyanis hatalmas port kavart, amikor Hajós megjegyzést tett Balázs Klári énektudására. A zsűritag Mihályfi Luca és Hegyes Berci produkcióját értékelve beszélt arról, hogy bárcsak minden kapcsolat és együttélés azt hozná magával, hogy mindkét fél tud énekelni, majd arra utalt, hogy ez Balázs Klárikának nem jött össze.
A stúdióban többen felszisszentek a kijelentésen. Kasza Tibor, aki szintén a zsűriben ült, azonnal védelmébe vette az énekesnőt, és azt mondta: „Klári jól énekel!”
A megjegyzés Korda Györgyöt is felháborította. Úgy fogalmazott: „Ilyen bunkósággal én még nem is találkoztam, még akkor sem lehetne ilyet mondani, ha igaz lenne. De egy ötven éve pályán lévő énekesnőnek, akiről tudjuk, hogy milyen gyönyörűen énekel, nem is értem. Annyira hihetetlen. Még az is gusztustalan lenne, ha az ott elhangzott énekhangokra tenne megjegyzést, pedig aztán ott voltak olyanok, akiknél a kiskutyám jobb hangot ad, ha meghúzzák a farkát”.
A történtek után Balázs Klári és Korda György közös sajtóközleményt is kiadott, amelyben visszautasították „minden sértő, a nőket, a feleségeket és személy szerint Balázs Klári énekesnőt ért vádakat, célozgatásokat és obszcén kijelentéseket, poénokat.”
A közleményben azt is írták, hogy „számunkra értelmezhetetlen és felháborító a magát zsűritagként pozicionáló, számunkra ismeretlen celeb tegnap esti megnyilatkozása. Elhatárolódunk minden általa tett kijelentéstől és hivatalosan megkérjük, hogy a jövőben kerülje az ilyen és ehhez hasonló megnyilatkozásait.”
A házaspár jelezte, hogy pályafutásuk alatt nem tapasztaltak ehhez hasonló esetet, és fontolgatják a jogi lépéseket is.
A történtek kapcsán a 24.hu megkereste a TV2-t is.
„A zsűri tagjai saját véleményüket fogalmazzák meg, ami utólag okozhat akár kellemetlen helyzeteket. A humor szubjektív dolog, és lehet, valakit egy-egy megfogalmazás érzékenyebben érint. Hajós András megjegyzésére Kasza Tibi rögtön kontrázott, két ellentétes vélemény hangzott el az adott szituációról a műsorban”
A TV2 is reagált a Hajós András körül kialakult botrányra. A Nagy Duett vasárnapi adásában ugyanis hatalmas port kavart, amikor Hajós megjegyzést tett Balázs Klári énektudására. A zsűritag Mihályfi Luca és Hegyes Berci produkcióját értékelve beszélt arról, hogy bárcsak minden kapcsolat és együttélés azt hozná magával, hogy mindkét fél tud énekelni, majd arra utalt, hogy ez Balázs Klárikának nem jött össze.
A stúdióban többen felszisszentek a kijelentésen. Kasza Tibor, aki szintén a zsűriben ült, azonnal védelmébe vette az énekesnőt, és azt mondta: „Klári jól énekel!”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szilágyi Liliána ledobta a textilt! Jógaoktatóként hódít külföldön az egykori úszóklasszis
A korábbi válogatott úszó végleg maga mögött hagyta a sportot, és a mentális jólétre helyezi a fókuszt. Már online jógaórákat is tart, miközben elképesztő formában van.
Szilágyi Liliána ismét elhagyta Magyarországot, és külföldön kezdett új életet. Az egykori úszó már korábban is arról beszélt, miszerint nem tervezi, hogy hosszabb időre letelepszik valahol, inkább utazgat a világban. Egyik állomása Mexikó volt, ahol egy jógaközösséghez csatlakozott, és új barátokat szerzett.
Az elmúlt években egyre inkább a spiritualitás és a mentális jólét kezdte érdekelni. Ennek hatására megszerezte a jógaoktatói minősítést, és már órákat is tart. Február végén jelentette be, hogy elindította saját online jógaóráit.
„Egy új fejezet kezdődik. Évekig kutattam a mélységeket – a mozgás, az elme, a lélek birodalmait”
– írta közösségi oldalán.
Bár élsportolóként komoly sikereket ért el, egyáltalán nem bánja, hogy felhagyott az úszással. Korábban elmondta, hogy a tavalyi, párizsi olimpián sem akart részt venni, és nem tervezi, hogy visszatér a versenysporthoz. Úgy érzi, most sokkal jobban megtalálta a saját útját.
Liliána modellként is dolgozik, és gyakran oszt meg fotókat követőivel.
Nemrég bikinis képet tett közzé az Instagram-sztorijában, amelyben megmutatta elképesztő alakját. Egyértelmű, hogy a jóga és az új életmód formában tartja!
Szilágyi Liliána ismét elhagyta Magyarországot, és külföldön kezdett új életet. Az egykori úszó már korábban is arról beszélt, miszerint nem tervezi, hogy hosszabb időre letelepszik valahol, inkább utazgat a világban. Egyik állomása Mexikó volt, ahol egy jógaközösséghez csatlakozott, és új barátokat szerzett.
Az elmúlt években egyre inkább a spiritualitás és a mentális jólét kezdte érdekelni. Ennek hatására megszerezte a jógaoktatói minősítést, és már órákat is tart. Február végén jelentette be, hogy elindította saját online jógaóráit.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kedd délután elfogadta a Parlament a gyülekezési jog korlátozásáról szóló törvényjavaslatot, amivel a kormány – idén először – betiltja a Pride felvonulást Budapesten. Tiltakozásul tüntetők több órára megbénították a Margit híd forgalmát a fővárosban.
A törvény ellen már tervezet korában többen tiltakoztak. Az elfogadás után nemtetszésének adott hangot Puskás-Dallos Peti is. Az énekes egy kreatív módját választotta a tiltakozásnak:
megosztott egy képet magáról 24 órán látható Insta-sztorijában, amelyen női ruhában, magassarkú cipőben illegeti magát a színpadon
Nem ez volt az egyetlen, amikor Peti női előadót utánzott a színpadon, valószínűleg ezért is tett egy epés megjegyzést a törvénymódosításról:
„Hát, ha a Pride veszélyes, én voltam maga a Halálcsillag”
– írta a fotójához.
A történetben külön fricska, hogy a produkciók – amik betű szerint a gyermekvédelmi törvénybe ütköznének, és ami miatt kapott is feljelentést a műsor – a kormányközeli TV2 legnépszerűbb műsorában voltak láthatók.
A Pride betiltása ellen tiltakozó, kedd esti tüntetésünk galériáját itt lehet megnézni.
Kedd délután elfogadta a Parlament a gyülekezési jog korlátozásáról szóló törvényjavaslatot, amivel a kormány – idén először – betiltja a Pride felvonulást Budapesten. Tiltakozásul tüntetők több órára megbénították a Margit híd forgalmát a fővárosban.
Lakatos Márk új életet kezdett – Kiderült, hol lakik most a botrányba keveredett stylist
A stylist egy újlipótvárosi lakásban húzta meg magát, ahol a helyiek már többször látták. Nem jár boltokba, taxival közlekedik, és igyekszik kerülni a feltűnést a nyilvánosság előtt.
Lakatos Márk néhány hete elköltözött budai otthonából, és jelenleg egy ismerősénél lakik a XIII. kerületben. Az ismert stylist az újlipótvárosi művésznegyedben él, ahol a helyiek már többször is látták. Egy környékbeli szerint napszemüvegben és baseballsapkában jár az utcán, és nem keresi a kapcsolatot másokkal.
Lakatos Márk neve azután került a figyelem középpontjába, hogy Ábrahám Róbert újságíró egy videóban pedofíliával kapcsolatos vádakat fogalmazott meg, és ebben az ő nevét is említette. Az ügyben egy gyermekotthonban nevelkedett, 15 éves fiú állította, hogy történtek ilyen esetek.
A stylist a közösségi oldalán tagadta a vádakat, és jelezte, hogy együttműködik a hatóságokkal.
A botrány után sokáig nem lehetett tudni, hol tartózkodik. Egyesek azt feltételezték, hogy egy időre a kubai párjához utazott. A Blikk munkatársa azonban tavaly decemberben még budai otthonánál találkozott vele, de akkor nem kívánt nyilatkozni. Néhány napja egy közösségi médiás bejegyzésben osztotta meg, hogy a párja nála van.
Lakatos Márk jelenleg egy barátjánál lakik. „Három hete költözött oda, de nem tudni, meddig lesz itt. A lakását nem adta el, úgy tudom, egy ismerősénél él most, mert nem szeretné, ha az otthona környékén várnának rá, hiszen egyre többen ismerték a címét. Mivel dolgozik, nem teheti meg, hogy ki se mozduljon, a barát ingatlanja pedig pont ideális volt számára, hiszen mindenhez közel van, és eddig nem is nagyon tudta senki, hogy itt él” – mondta egy informátor a lapnak.
A környéken már többen tudják, hogy Lakatos Márk ott él, de igyekszik a nyilvánosságot kerülni.
„Mindig baseballsapka és napszemüveg mögé rejtőzve megy el otthonról, állítólag edzésre jár. A Pozsonyi út elején lakik, taxiba száll, majd elhajtanak. Ha ismerősökkel találkozik, különösen művészekkel, akkor váltanak néhány szót, de nem barátkozik senkivel. Se pékségbe, se boltba nem jár, keresi a magányt, de egyébként korábban is sokszor megfordult itt, a művésznegyedben” – nyilatkozta egy helyi lakó.
Ábrahám Róbert egy új videóban azt állította, hogy Lakatos Márk az ő közelébe költözött. Azt mondta, hogy személyesen is találkozott vele, de a stylist nem reagált a kérdéseire, és végül rendőrt hívott.