800 milliós ajándékot szánt Kósa Lajos édesanyjának a rejtélyes megbízó
Mint azt megírtuk, a Magyar Nemzet keddi számában olyan dokumentumokból közölt részleteket, amelyekből az derült ki, hogy Kósa Lajos több mint négymilliárd euró felett rendelkezhetett.
A lap birtokába jutott iratok szerint 2013. január 28-án kötött szerződést megbízójával, egy csengeri háztartásbelivel. Ennnek részleteit közjegyzői okiratba is foglalták.
Az okiratban a megbízó felruházza Kósa Lajost, hogy helyette és az ő képviseletében az összegből magyar államkötvényeket vásároljon, és azokat a megbízó nevén vezetett befektetési számlán elhelyezze. A fideszes politikus csak a számla megszüntetésére nem kapott jogosultságot, ezen kívül pénzt vehetett fel róla, átutalásokat végezhetett és teljes körű számlaügyintézést bonyolíthatott le.
A Magyar Nemzet szerdai száma tovább göngyölíti az ügyet: azt írják,
a megbízó kétmillió-hatszázharmincháromezer-négyszáznegyvenöt euró, vagyis több mint nyolcszázmillió forint ajándékozásáról foglalt nyilatkozatot hiteles közjegyzői okiratba.
A lapnak birtokában van egy dokumentum, amely szerint az illető ezt a pénzt Kósa édesanyjának szerette volna átutalni saját bankszámlájáról a „megajándékozottal történt előzetes egyeztetés alapján”. A dokumentumban a miniszter édesanyjának banki adatai is szerepelnek.
Kósa Lajos az ügy keddi kirobbanása után átverésről és szélhámosságról beszélt, a dokumentumok hitelességét viszont nem vitatta. A 800 milliós ajándékról akkor nem ejtett szót.
A megbízó és a politikus közötti kapcsolatról a 2013. január 28-án kelt okirat árulkodik először, az utolsó pedig 2015. november 16-án kelt. Kósa ezzel szemben azt állította, hogy az ügy még a debreceni polgármestersége ideje alatt történt, pedig az 1998 és 2014 között volt.