ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

7 elképesztő névadási szokás a nagyvilágból

A finneknél fiúk is kaphatnak lányneveket, az USA-ban akár Messiás vagy Kossuth is lehet a kicsi keresztneve - de mi is ott vagyunk a listán.

Link másolása

1. Kisfiúk lánynevet, kislányok fiúnevet kaphatnak Finnországban

Egyelőre a fiúk csak férfi-, a lányok pedig női nevet kaphatnak a skandináv országban, ám már előkészítettek egy törvényjavaslatot ennek a megkötésnek a feloldásáról. Az állami névbizottság egyetlen kikötése, hogy a névnek a jó ízlés határain belül kell maradnia, és nem hátráltathatja a gyermek boldogulását. Mivel a finn nyelvben nincsenek tipikus női és férfi végződések, annak, aki a keresztnévből szeretné laikusként kikövetkeztetni a viselője nemét, már most sincs könnyű dolga. Ha a törvényt elfogadják, akkor pedig a dolog gyakorlatilag lehetetlenné válik.

2. Nagy-Britannia: a világ leghosszabb keresztneve

Az angolszász országokban a névadás a végletekig liberalizált. Angliában például előfordult, hogy az eredetileg George Garratt névre hallgató fiú, miután nagykorú lett, rögtön megváltoztatta a nevét - méghozzá erre: Captain Fantastic Faster Than Superman Spiderman Batman Wolverine Hulk And The Flash Combined. (Lefordítva kb.: "Fantasztikus Kapitány Aki Gyorsabb Mint Superman Pókember Batman Farkas Hulk És A Villám Együttvéve"). És a hatóságok csont nélkül engedélyezték neki! Ezzel egyébként a leghosszabb keresztnév világrekorderi címét is elorozta a korábbi tulajdonosától, egy Rhoshandiatellyneshiaunneveshenk Koyaanisquatsiuth Williams nevű, 1984-es születésű texasi lánytól.

nev1

3. A USA-ban olyan nevet adhatsz, amilyet nem szégyellsz

A másik példa a kötöttségek hiányára az Egyesült Államok, ahol szinte teljes a névadási szabadság. Ennek oka az alkotmányuk Első Kiegészítése, amire az amerikaiak igen érzékenyek. Így nem csoda, hogy a Kossuth-ból is kedvelt keresztnév vált - legalábbis majdnem ezer amerikait így hívnak. Azért van, amikor az amerikaiaknál is betelik a pohár. Ilyen eset volt Tennessee államban, 2013-ban, amikor egy helyi kisvárosban a Messiah keresztnevet adta egy pár a csecsemőjének. Egy helyi bíróság azonban kötelezte a szülőket, hogy változtassák meg fiuk nevét. A bírónő indoklása szerint „ez egy olyan cím, amit egyetlen személy viselhet: Jézus Krisztus”. A szülők azonban fellebbeztek, és végül győztek: így gyermekük csatlakozhatott ahhoz a több ezerhez, akik ezt a nevet kapták az USA-ban. De Mohamedből, Jézusból és még Krisztusból is jó néhány szaladgál az Államokban.

4. Magyarország: legyen a gyerek neve Móka, Fahéj vagy Balzsam!

Egyre több formabontó keresztnévvel találkozhatunk Magyarországon. Annak ellenére, hogy az új keresztneveket engedélyeztetni kell, és az illetékes hivatal jó pár hajmeresztő változatot visszadob, még mindig átmennek olyanok, amelyektől sokaknak égnek áll a hajuk. Néhány példa: Dagobert; Dzsindzser; Hófehérke; Mandula. A Gyűrűk Ura trilógia is nagy hatással volt az ifjú szülőkre, így kerülhetett be a magyar utónevek közé a Gandalf, a Frodó vagy a Boromir. Ha ezek még mindig túl unalmasnak tűnnek, jöjjön egy csokorral a legfrissebbek közül: Adeodát; Anicét; Aníziusz; Sáfély; Sudár; Erátó; Kilit; Mikolt; Móka; Hárs; Dió; Fahéj; Fehér; Móka; Március; Gesztenye; Ozora; Szeder; Balzsam; Színes; Remény; Béke; Áldás; Amondó. Utóbbi különösen egy bemutatkozáskor lehet vicces: "Amondó vagyok".

nev3

5.Defektes nevekért Oroszországban sem kell sokáig kutatni

Bár az olyan hagyományos keresztnevek, mint a Marija és az Alexandr még mindig ott vannak a legkedveltebbek közt, azért Oroszországban is nagyot fordult a világ. Volt olyan fiúcska, akinek a szülei a Makszim-Moszkva nevet adták, másokat Mir (béke) vagy Kozmosz névre anyakönyveztettek. A lánynév-különlegességek között szerepelt a Legenda és a Cselszi is (a Chelsea futballcsapat után). Egy kérést azonban visszautasítottak a hatóságok. Egy kisfiút az orosz "biologicseszkij objekt cseloveka", azaz "emberi biológiai objektum" meghatározás rövidítéséből BOCS-nak akartak elnevezni, de az anyakönyvi hivatal ebbe nem ment bele. A gyermek már 6-7 éves lehet, de még mindig nincs papírja, mert a szülei ragaszkodnak az elnevezéshez.

6. Malajziában nincs vezetéknév

A maláj muszlim családoknál nem használnak a szó hagyományos értelemben vett vezetéknevet. Ehelyett az újszülött a papája keresztnevét (vagy keresztneveit) kapja vezetéknév gyanánt, ezt általában a teljes név végére írják. Elé kerül fiúknál a "bin" szócska (jelentése: valakinek a fia; lányoknál ugyanez a "binti"). Legelőre a keresztnév kerül. Tehát egy példával élve: egy Daud keresztnevű férfi kisfiának neve lehet Adnan bin Daud , kislányé pedig Afrina Binti Daud.

nev2

7. Mexikó: a testvérek keresztneve azonos

Persze csak az egyik, hiszen hagyományosan két keresztnevet használnak. (Tehát két testvér neve például lehet Antonio Rodriguez Capetillo és Fernando Rodriguez Capetillo). Nem csak Mexikóra, egész Latin-Amerikára jellemző, hogy előszeretettel adják a gyerekeknek a szüleik keresztnevét, de a bibliai nevek is népszerűek.

Forrás: SZM, Éva Magazin, tescobaba.hu, Hír24, 444.hu, HVG

Ha érdekes volt, nyomj egy lájkot!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
Nagyon a zsebedbe kell nyúlnod, ha a budapesti agglomerációban akarsz ingatlant – mutatjuk, hol a legdrágábbak
Majdnem 20 százalékkal nőtt a négyzetméterár, nincs nagy meglepetés a települések listáján.
MTI/Máthé Zoltán - szmo.hu
2024. április 26.


Link másolása


A Duna House csütörtökön közölte adatait az MTI-vel, amikből kiderül, hogy 2023-hoz képest nőtt az adásvételek száma, az otthonteremtés költsége pedig 10 millió forinttal nőtt a Budapest környéki területek ingatlanpiacán.

Tavaly a gazdasági nehézségek és magas hitelkamatok miatt országosan csökkent az ingatlanvásárlási kedv, ami az agglomerációban is éreztette hatását, 2022-hez képest 18 százalékkal esett vissza a forgalom.

Az ingatlanközvetítő adatai alapján idén is a nyugati szektorba vágyók (Biatorbágy, Budajenő, Budakeszi, Budaörs, Páty, Törökbálint, Zsámbék) fizetik meg a legmagasabb átlagos négyzetméterárat, ami jelenleg 19 százalékkal több, mint tavaly, 824 ezer forint.

12 százalékos emelkedést tapasztaltak a délkeleti szektorban is (Alsónémedi, Gyál, Gyömrő, Maglód, Ócsa, Üllő, Vecsés), ott jelenleg átlagosan 569 ezer fointba kerül egy négyzetméter.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Drága lesz idén a családi nyaralás, akár 30 ezer is lehet csak a strandbelépő
Van olyan strand, ahol a családi jegy is 23.700 forintra jön ki naponta. Ahol pedig nincs ilyen, ott még drágább lesz bejutnia egy családnak.

Link másolása

<

Drága lesz idén strandolni, egy család számára már a belépő is több tízezres kiadást jelent majd – derül ki a Blikk összeállításából. Azt írják:

Van olyan strand, ahol a családi jegy is 23 700 forintra jön ki naponta. Ahol pedig nincs ilyen összevont kedvezményes belépő és két gyerekjegyet is muszáj venni, a számla közelít a 30 ezer forinthoz.

Budapesten a legnépszerűbb a Palatinus a lap szerint, ahol június 15-től 5000-5500 forint lesz a belépő. Az előszezonban egy családi belépő 11 ezer forint, június közepétől már 13 900 illetve 15 300 forintot kell fizetniük, létszámtól és hétköznaptól, hétvégétől függően.

Kiemelkedik az áraival Hajdúszoboszló, ahol 8500-9000 a felnőtt jegy, a gyerekeknek pedig 5500 illetve 6000 forintot kell fizetni. Egy kétgyermekes családnál ez éppen 30 ezer forint, viszont a jegy érvényes lesz a csúszdaparkra is.

Szegeden a legdrágább a szimpla strandbelépő: a felnőtteknek 8300, a diákoknak 4600 forintot kell fizetniük. A családi jegy 23 700 forint.

Az olcsóbbak közé tartozik a Gyulai Várfürdő, felnőtteknek 4300, diákoknak 3900 forintért. Eger strandja pedig most 3800 forintos napi és 9700 illetve 12 100 forintos családi belépővel látogatható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Ezeket a dolgokat bánják meg a legtöbben a halálos ágyukon
Egy ápolónő összegyűjtött öt dolgot, amire a leggyakrabban gondolnak, ha közeleg a vég.

Link másolása

Bronnie Ware ápolónő palliatív ellátással foglalkozik, vagyis olyan betegeket gondoz, akik valamilyen súlyos, életet rövidítő betegségben (pl. végső stádiumú daganatos megbetegedés) szenved – írja az UNILAD.

Munkáját körbeveszi tehát a halál, s éppen ezért összegyűjtött 5 dolgot, amit az emberek többsége az utolsó pillanataiban sajnálni kezdenek.

Bárcsak ne dolgoztam volna olyan sokat!

Bronnie az egyik leggyakoribb megbánást a munkával kapcsolatban hallotta.

Ugyanis a legtöbben - főként a férfiak - túl sok időt szenteltek a munkának, és jóval kevesebbet a szeretteiknek.

Bárcsak a saját életemet életem volna, ahelyett, amit mások elvártak.

Haláluk perceiben sokan úgy érzik, elnyomták valódi vágyaikat, és nagyon sajálják, hogy nem valósították meg az álmaikat.

Sajnálom, hogy nem ápoltam jobban a baráti kapcsolataimat!

Ahogy idősebb lesz az ember, annál elfoglaltabb, és egyre nehezebb fenntartani a barátságokat.

Egy tavaly készített felmérés szerint az Egyesült Államokban a válaszadók nyolc százaléka mondta azt, hogy nincsenek közeli barátai.

Ki kellett volna mutatnom az érzéseimet!

Bronnie szerint nagyon sok ember, aki elmondta neki az utolsó szavaival, mit érez, hozzátette azt is, hogy egész életében elfojtotta az érzéseit, hogy békében legyen másokkal.

Bárcsak boldogabb lettem volna!

Az ápolónő páciensei gyakran tették fel azt a kérdést: vajon tényleg tudjuk értékelni a boldog pillanatokat? A válaszuk pedig a halálos ágyukon érte őket: a boldogság egy választás lehet, amivel érdemes volna élnünk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Az első babavárósok negyedénél nem született meg a gyerek, és mindjárt lejár a határidő
A kormányhivatal méltányosságból részletfizetést és halasztást is engedélyezhet, vagy akár el is engedhetik a tartozás egy részét.

Link másolása

Remekül kezdett a csok plusz a legfrissebb, márciusi adatok alapján, mondta az Indexnek Hornung Ágnes. A Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szerint március végéig több mint 3100 igénylést adtak be, vagyis ennyi fiatal házaspár élt a lehetőséggel már az első három hónapban.

A befogadott kérelmek összege 83 milliárd forint, azaz a családok átlagosan 26 millió forint hitelt igényeltek

- mondta az államtitkár. Az interjúból az is kiderül, hogy az egy gyereket tervezők átlagosan 23 millió, a két gyereket tervezők 29 millió, a nagycsaládra vágyók pedig 44 millió forint összegű kölcsönt igényelnek. A családok mintegy háromnegyede első közös otthonának megszerzésére, negyedük pedig másik otthonba való költözéshez igényli a kölcsönt.

Hornung Ágnes az elmaradt gyerekvállalásokkal kapcsolatban elmondta, eddig csak a csok támogatás kapcsán állnak rendelkezésre részleges adatok, hiszen ott az előre vállalt gyermekek esetében a támogatást akkor kell visszafizetni, ha az első gyermek 4 éven belül nem érkezik meg.

Ám még nem tudnak teljes körű adatokkal szolgálni, hiszen ugyan az első gyermek vállalására vonatkozó négyéves határidők az első években igénylőknél elvileg már lejártak, de építkezés vagy bővítés esetén ez a határidő csak a munkák befejezésétől, vagyis akár több évvel később indul; a második gyermekek születésére előírt 8 éves határidők és különösen a három gyermeknél irányadó 10 éves határidők pedig értelemszerűen még nem esedékesek.

Az államtitkár kitért a babaváró hitelre is, ami 2019 júliusában indult. Ott az első gyermek születésére 5 éves intervallumot biztosítottak, így most még senkinek sem járt le ténylegesen, de 2024 második félévében, júliustól már lehetnek ilyenek. A Magyar Államkincstárnál lévő legfrissebb összevetés szerint

a 2019-ben igényelt babavárók esetében az igénylők kevesebb mint negyedénél nem volt igazolva az, hogy megszületett az első gyerek.

Bizonyosan nincs remény a gyermekvállalásra, ahol a gyermeket vállaló pár elvált. Ilyenkor a kamattámogatást a jegybanki alapkamat +5 százalékos büntetőkamattal kell visszafizetni.

Hornung hangsúlyozta: a kormányhivatal méltányossági eljárás keretében a fizetési kötelezettség teljesítésére részletfizetést, vagy legfeljebb 5 évre fizetési halasztást engedélyezhet, illetve a fizetési kötelezettséget részben vagy teljesen el is engedheti.

Link másolása
KÖVESS MINKET: