FELFEDEZŐ
A Rovatból

43 millió dollárt nyert New Yorkban egy kaszinóban, végül nem kapta meg a pénzt – cserébe egy ingyen steakkel kárpótolták

Katrina Bookman abban a hitben élt, hogy milliókat nyert – de az igazság ennél sokkal kiábrándítóbb volt.
Karkó Ádám - szmo.hu
2024. július 05.



Katrina Bookman ellátogatott a Resorts World Casino-ba, New Yorkban, ahol úgy döntött, hogy kipróbálja a szerencséjét egy nyerőgépen – írja az Unilad.

Az Investopedia szerint csak egy az 5.000-hez és egy a 34 millióhoz az esélye annak, hogy megnyerjük a főnyereményt a nyerőgépeken.

De Katrina esetében a képernyőn megjelent egy nyolcszámjegyű összeg. Abban a pillanatban azt gondolta, hogy az életét megváltoztató összeget nyert – de az álmai hamarosan szertefoszlottak. Ugyanis egy nappal később, amikor visszatért a kaszinóba, lesújtó hírrel kellett szembesülnie: nem annyit nyert, mint gondolta.

A New York-i Állami Szerencsejáték Bizottság szerint a nyerőgép meghibásodott, és valójában csak 2,25 dollárt nyert.

A gép kiírta a figyelmeztetőüzenetet, amely szerint az esetleges meghibásodás érvényteleníti az összes nyereményt, és ennek eredményeként a bizottság szerint törvény szerint csak azt az összeget adhatták oda Bookmannek, amit valójában megnyert.

De jóindulatból a kaszinó felajánlott Katrinának egy ingyenes steakvacsorát.

A Resorts World szóvivője, Dan Bank, a CNN-nek nyilatkozott az esetről:

„Amikor értesültek a helyzetről, a kaszinó munkatársai meg tudták állapítani, hogy a penny slot gépen megjelenő összeg egy nyilvánvaló meghibásodás eredménye volt”

– ezt később a New York-i Állami Szerencsejáték Bizottság is megerősítette.

Katrina pert indított a Resorts World Casino, a Genting New York LLC és a szoftverszolgáltató IGT ellen, ragaszkodva ahhoz, hogy fizessék ki neki a milliókat, amiket állítása szerint megnyert.

Katrina ügyvédje szerint legalább a gépen elérhető maximális jackpotot – 6500 dollárt – kellene kifizetniük az ügyfelének. Legnagyobb csalódására a bíró a kaszinó javára döntött, és Katrina nem kapott semmiféle pénzt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Botrány: az anya félbeszakította a mentősöket a lánya életéért folytatott küzdelem közben
A brit nő csak egy barát felhívása után tárcsázta a segélyhívót. Az elhunyt fiatal nő ikertestvére szerint az anya összeesküvés-elméletei miatt halt meg a Miss Universe döntőse.


Paloma Shemirani mindössze 23 éves volt, amikor 2024. július 24-én szívroham következtében életét vesztette. Az Essexben született cambridge-i nőnél 2023 decemberében non-Hodgkin limfómát állapítottak meg. Egészségügyi szakértők szerint a szívroham közvetlen összefüggésben állt a betegséggel – írja a LadBible.

A diagnózist követően Paloma elutasította a kemoterápiát, és kizárólag alternatív módszereket választott, például zöld turmixokat és kávés beöntést. A Miss Universe döntőse korábban úgy fogalmazott: „Messze állok attól, hogy kiszolgáltatott fiatal felnőtt legyek. Mióta Cambridge-be költöztem egyetemre, önálló lettem, és ugyanazokat az elveket követem, amelyekben felnőttem.” A diagnózist „bizonyíték nélküli abszurd fantáziának” nevezte, és azt állította, hogy az NHS dolgozói megsértették az emberi jogait. „Ha megbetegedtem, mindig először anyát kértem tanácsért, mivel képzett ápolónő és okleveles táplálkozási szakértő” – írta.

Az édesanyja, Kay „Kate” Shemirani korábban valóban az NHS ápolónőjeként dolgozott, de elvesztette az állását, miután álhíreket terjesztett a koronavírus-járvány elleni gyógyszerekről és oltásokról. Nyilvánosan ellenezte a kemoterápiát, amit „veszélyesnek és mérgezőnek” nevezett, bár később tagadta, hogy ezt mondta volna.

Paloma 2024. július 19-én, édesanyja otthonában kapott szívleállást – írja a BBC. Robin Bass mentőápoló a bíróságon arról számolt be, hogy az anya „komoly kihívást jelentett, mert folyamatosan félbeszakította a csapat munkáját, miközben ellátták a lányát”. Hozzátette: bizonyos pontokon „elég határozottnak kellett lennünk… meg kellett kérnünk, hogy legyen csend, amíg ellátjuk a lányt”.

A mentőápoló szerint Kate említett egy daganatot a lánya mellkasán, de amikor közölték vele, hogy ez akár rák is lehet, tagadta, és azt mondta, Paloma ételtől fulladozik. A koroner meghallgatta azt is, hogy az anya csak azután hívta a 999-es segélyhívót, hogy előbb felhívott egy barátot.

Dr. Peter Anderson, aki a kórházban látta el Palomát, elmondta, hogy a nő mellkasában és hátában nagy daganat volt, ami összenyomta a légutakat és károsította a főbb ereket. A hatóságok gyermekvédelmi jelentést kértek a rákkezelés elutasítása és az anya szerepe miatt. Paloma ikertestvére, Gabriel szerint édesanyja összeesküvés-elméletekkel átszőtt hite vezetett a tragédiához.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
12 évet agy nélkül egy louisianai kisfiú – senki nem hitte volna, hogy megéri az első születésnapját
Egy ritka állapot miatt Trevor Judge Waltripnek csak az agytörzse működött. A családja etetőszondával és állandó törődéssel gondoskodott róla.


2001-ben, a louisianai Shreveportban született Trevor Judge Waltrip, aki rendkívül ritka betegséggel jött világra. Hiányoztak az agya nagyagyféltekéi, és csak az agytörzse maradt meg. Ez tette lehetővé, hogy lélegezzen, a szíve dobogjon, és reagáljon az érintésre, de nem tudott beszélni és nem is látott.

Az orvosok különlegesnek nevezték, amikor minden várakozással szemben megérte az első születésnapját. Kezdetben azt gondolták, hogy legfeljebb 12 hetet él, végül azonban 12 évet élt.

Családja etetőszondával gondoskodott róla, és rendszeres mozgással segítette, hogy izmai és ízületei épek maradjanak. Édesanyja, Elizabeth szerint „nagyon éber” maradt, és nem szeretett „egyedül lenni”. „Azt is megérzi, ha egyedül hagyjuk” – mondta 2014-ben a KSLA News 12-nek.

2005-re Trevor jó állapotban volt, hízott, és 15 foga nőtt. „Harap, tehát tudja, mit csinál” – mondta akkor az édesanyja, aki hozzátette: „Úgy gondolom, hogy oka van annak, hogy itt van, és minden nap hálát adok ezért Istennek.”

Trevor végül 2014. augusztus 25-én hunyt el. Gyászjelentésében ez állt: „Mindenki szerette, aki találkozott vele, tele volt élettel és személyiséggel. Mindenki hiányolni fogja. Hátrahagyta édesanyját, Elizabeth Pottert és az ő férjét, Eric Potter Sr.-t; édesapját, Kevin E. Addie-t; nővéreit, Haley Pate-et, Dallas Waltripet, Abigail Pottert; fivéreit, Joshua Waltripet, Eric Potter Jr.-t.”

Fia halála után Elizabeth rátalált egy támogató csoportra olyan szülőknek, akiknek gyermekei Trevorhoz hasonló állapotban éltek.

„Tudni, hogy vannak más babák is odakint, mert azt hittem, egyedül vagyok… Ettől igazán sokkal jobban érzem magam”

– mondta.

(via LADbible)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Putyin fura kézmozdulata: így reagált az orosz elnök, amikor Trump vadászgépeket küldött a feje fölé
Az orosz és az amerikai elnök Alaszkában találkozott, ahol vadászgépek és bombázók szelték át az eget felettük. A szakemberek szerint a látványos erődemonstráció közben árulkodó volt Putyin testbeszéde.


Trump és Putyin Anchorage-ben, Alaszkában találkozott augusztus 15-én. A két vezető az alaszkai Joint Base Elmendorf-Richardsen katonai bázisára érkezett meg, és miközben a vörös szőnyegen vonultak végig, négy F-35-ös vadászgép és egy B-2 Spirit bombázó repült át felettük.

Putyin felnézett az égre, Trump pedig összekulcsolta a kezét. Putyin a repülőgépeket nemcsak a szemével, hanem a fejével is követte.

Trump közben megérintette Putyin karját, jelezve, hogy a bemutatót tiszteletből tartják, összegezte a látottakat az unilad.com oldal.

A testbeszéd-szakértő Inbaal Honigman szerint Putyin előbb hallotta meg a repülőgépeket, mint Trump. „Még ha a zaj meglepetésként éri is az orosz államfőt, és nem jelent nagy sokkot az amerikai számára, látható, hogy Putyin egyenesen a zaj irányába tekint, és a jobb keze megmerevedik a zsebe felett” – mondta. A szakértő hozzátette, hogy

Putyin híres „fegyverhúzó járása” miatt az egyik keze mindig mozdulatlan marad, mintha bármikor elő tudná rántani a fegyverét. „Nem a testőreitől várja a cselekvést – ha bármi történik,

Vlagyimir bátran szembenéz vele egyedül” – fogalmazott.

A bemutató alatt Putyin többször bólintott és fejet hajtott. Honigman szerint ezzel tiszteletet mutatott Trump iránt.

A történteket Darren Stanton testbeszéd-szakértő is értékelte. Úgy fogalmazott: „A vadászgépek kapcsán sokan bírálták Trumpot, amiért így fogadta Putyint a vörös szőnyeggel és katonai bemutatóval – de tulajdonképpen azt jelzi: nekem is vannak fegyvereim, nekem is van felszerelésem.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Megnyílt az aszfalt a biciklisek alatt: hatalmas lyuk tátong a Boldog és Jászfényszaru közötti kerékpárúton
A kerékpárút közepén olyan széles hasadék nyílt, hogy egy rossz mozdulat is komoly sérülést okozhat. A képeken jól látható, hogy egy bicikli kereke simán elfér benne.


A Boldog és Jászfényszaru közötti gáton futó kerékpárúton nagy repedés jelent meg – írja a Dívány. A fotókat egy kerékpáros tette közzé a Bringázás Facebook-csoportban amely figyelemfelhívásként osztotta meg a felvételeket.

A hasadék akkora, hogy még a szélesebb gumik is beleférnek, országúti kerékpárral pedig különösen veszélyes lehet. A bejegyzés szerzője főként a szürkület után közlekedőket figyelmeztette, mivel nappal könnyebb észrevenni az úthibát.

Az utóbbi hetekben több baleset is történt a hazai kerékpárutakon, köztük tragikus kimenetelűek is. A balesetek elkerülésében segíthet a megfelelő felszerelés, a fényes, az úttestre irányított lámpa, valamint a folyamatos figyelem. Bár nem kötelező, a sisak viselése is sokat segíthet, hiszen kialakítása baleset esetén megóvhatja a fejet.

Egy hozzászóló szerint a repedés már tavaly is látható volt ezen az útszakaszon. Egy másik kommentelő azt írta, a Mezőpeterd és Berettyóújfalu közötti úton is hasonló szétnyílás veszélyezteti a kerékpárosok biztonságát.


Link másolása
KÖVESS MINKET: