Rengeteget fogyott Fásy Ádám lánya. Fásy Zsüliett 41 kilótól szabadult meg két és fél év alatt. A Mokkában elmondta, hogyan sikerült elérnie ezt a szép eredményt. A lány még alig kezdett bele a történetbe, a műsorvezetők, Pachmann Péter és Istenes László rögtön felállították, hogy jobban látni lehessen, milyen hatalmas változáson ment keresztül.
"Mit csináltál? Nem ettél? Vagy mást ettél?"
- kérdezte hüledezve Pachmann Péter.
Zsüliett elmondta, hogy először fokozatosan elhagyta a cukros üdítőket, a kenyeret, majd a joghurtokat és sajtokat lightosabb verzióra cserélte.
A műsorban közben mutattak egy képgalériát is arról, milyen komoly változáson esett át a fiatal lány. A fotók közben a műsorvezetők is megjegyezték, hogy hát, nem biztos, hogy megismerték volna, ha összefutnak az utcán. Erre Zsüliett azt felelte, hogy bizony az ismerősei is ugyanezt mondták.
Rengeteget fogyott Fásy Ádám lánya. Fásy Zsüliett 41 kilótól szabadult meg két és fél év alatt. A Mokkában elmondta, hogyan sikerült elérnie ezt a szép eredményt. A lány még alig kezdett bele a történetbe, a műsorvezetők, Pachmann Péter és Istenes László rögtön felállították, hogy jobban látni lehessen, milyen hatalmas változáson ment keresztül.
"Mit csináltál? Nem ettél? Vagy mást ettél?"
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Isten kegyelmezzen nektek, mert én nem fogok” – üzente a kórházból Szentesi Éva
Személyes fogadalmat tett posztjában Szentesi Éva, amelyben az Országos Onkológiai Intézetet bírálta. A bejegyzésben a tizenkét évvel ezelőtti gyógyulására utalva ígérte, hogy most is cáfolni fog.
„Te vagy a pokol, Országos Onkológiai Intézet” – ezekkel a szavakkal jelentkezett be kedden a Facebook-oldalán Szentesi Éva, közvetlenül az intézményből. Az írónő egy rendkívül kemény hangvételű posztban bírálta az onkológiai ellátás egyik központját – írta a 24.hu.
„Te magad vagy a halálra ítélés, a kegyetlenség, az embertelenség” – fogalmazott bejegyzésében.
Az írónő a posztban fogadalmat is tett.
„A föld alá küldtök most már másodjára, Isten kegyelmezzen nektek, mert én nem fogok, és az életemmel fogok rátok cáfolni, ahogy tizenkét évvel ezelőtt is.”
Az írónőnél 2024 tavaszán újra daganatot találtak, ami után egy hétórás műtéten esett át. A kezelések részeként kemoterápiát is kapott, ami miatt ismét hullani kezdett a haja, ezért úgy döntött, kopaszra borotválja a fejét. Az év őszén reménykeltő hírről számolt be, miután egy kontrollvizsgálat szerint a CT nem mutatott tumort.
2026-ot azonban ismét egészségügyi nehézségekkel kezdte: a szilvesztert és a 41. születésnapját is kórházban töltötte egy visszatérő kismedencei tályog miatt. Szentesi a betegségével való küzdelem mellett folyamatosan aktív maradt rákedukációs aktivistaként is, korábban nyilvánosan bírálta például Rubint Réka rákbetegeknek adott táplálkozási tanácsát. A mostani bejelentkezés ennek a hosszú küzdelemnek az újabb fejezete.
„Te vagy a pokol, Országos Onkológiai Intézet” – ezekkel a szavakkal jelentkezett be kedden a Facebook-oldalán Szentesi Éva, közvetlenül az intézményből. Az írónő egy rendkívül kemény hangvételű posztban bírálta az onkológiai ellátás egyik központját – írta a 24.hu.
„Te magad vagy a halálra ítélés, a kegyetlenség, az embertelenség” – fogalmazott bejegyzésében.
Az írónő a posztban fogadalmat is tett.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Túl vagyok azon a beavatkozáson, ami a gyógyulásom érdekében történt. Ma este a Rozsnyaiban Norbi vár titeket nagyon sok szeretettel, én pedig lélekben veletek vagyok” - kezdte keddi bejelentkezését Rubint Réka, aki jelenleg az Országos Onkológiai Intézetben lábadozik egy beavatkozás után.
A fitneszlady üzent azoknak a rosszindulatú embereknek, akik kételkednek betegsége valódiságában, és egy érdekes csavarral úgy fogalmazott, hogy azt válaszolja ezekre a megjegyzésekre, hogy egyetért, tényleg
„Nem vagyok beteg, a gyógyulás útján járok, mert meg fogok gyógyulni, mindent megteszek ennek érdekében!”
Majd kitért arra, hogy ebben a mentalitásban hite is segíti, és elővett egy kis rózsafüzért éjjeli szekrényéről.
„A jó Isten, mint az elmúlt négy évben is, itt van velem, bennem, mellettem, és segít nekem abban, hogy meggyógyuljak, teljesen. Nagyon szeretlek titeket.”
Rubint Réka négy éve lágyrészszarkómával, egy agresszív daganatos betegséggel küzd. A daganat a légcsöve mögött, a nyirokrendszerben helyezkedik el. Állapotát sokáig titokban tartotta, de nemrég a nyilvánosság elé állt, és sokkoló részleteket osztott meg arról, milyen lelki és fizikális szenvedést okozott neki és családjának a betegség.
A videójához azt írta: „Amíg van egy utolsó esélyed, van esélyed a győzelemre is!
Mert a statisztika nem számol a szívvel!”
„Túl vagyok azon a beavatkozáson, ami a gyógyulásom érdekében történt. Ma este a Rozsnyaiban Norbi vár titeket nagyon sok szeretettel, én pedig lélekben veletek vagyok” - kezdte keddi bejelentkezését Rubint Réka, aki jelenleg az Országos Onkológiai Intézetben lábadozik egy beavatkozás után.
A fitneszlady üzent azoknak a rosszindulatú embereknek, akik kételkednek betegsége valódiságában, és egy érdekes csavarral úgy fogalmazott, hogy azt válaszolja ezekre a megjegyzésekre, hogy egyetért, tényleg
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Fel van fújva a feje” - Nekiestek a nézők Katona Szandrának, aki egy határozott fogadalmat tett
A Kincsvadászok nézői a műsor egyetlen női szereplőjének, Katona Szandrának estek neki egy fehér ruha miatt. A műtárgykereskedő elmagyarázta a jelenség okát, és egyben fogadalmat is tett a jövőre nézve.
„Soha többé fehér a kamerák előtt!” – ezzel a határozott kijelentéssel reagált Katona Szandra, a Kincsvadászok műtárgykereskedője azokra a bántó kommentekre, amelyek a műsor múlt heti adása után árasztották el a csatorna közösségi oldalát.
A nézőknek az tűnt fel, hogy a hátrahúzott hajjal, elegáns fehér szettben megjelenő szakértő arca drasztikusan megváltozott.
A kommentelők hízást vagy botoxkezelést emlegettek.
Olyan megjegyzések érkeztek, mint: „Nem előnyös Szandinak a teljesen fehér öltözék, mert a fehér szélesít, kövérít”, vagy „Én is észrevettem: vagy botoxoltatott vagy meghízott.”
Voltak, akik szerint „fel van fújva a feje”, mások egyszerűen azt írták: „Püffedt lett ez a Szandra.”
A műtárgykereskedő mindenkit megnyugtatott, és a story.hu cikke szerint elmondta, a változás csupán optikai csalódás volt. „Nem, nem botoxoltattam és nem is híztam meg. Egy nap alatt több heti adást rögzítenek, többször is átöltözöm ilyenkor. Szerencsére csak a fehér ruha láttán kaptam ilyen negatív kritikát a nézőktől. Soha többé fehér a kamerák előtt! Mert amit az életben megdicsérnek, az nem mutat jól a képernyőn” – magyarázta.
A tapasztalatait így foglalta össze: „Mert amit az életben megdicsérnek, az nem mutat jól a képernyőn.”
A jelenség mögött az áll, hogy a fehér szín visszaveri a stúdiófényeket, ami a képernyőn teltebbnek mutathatja viselőjét. Ezt a hatást a hátrafogott frizura is erősítette, ami kerekebbé tette az arcát.
Érdekesség, hogy a hatás csak a televízióban jelentkezett: Szandra közösségi oldalán megosztott egy videót, amelyen ugyanabban a ruhában látható, és ott a követői dicsérték a megjelenését.
„Soha többé fehér a kamerák előtt!” – ezzel a határozott kijelentéssel reagált Katona Szandra, a Kincsvadászok műtárgykereskedője azokra a bántó kommentekre, amelyek a műsor múlt heti adása után árasztották el a csatorna közösségi oldalát.
A nézőknek az tűnt fel, hogy a hátrahúzott hajjal, elegáns fehér szettben megjelenő szakértő arca drasztikusan megváltozott.
A kommentelők hízást vagy botoxkezelést emlegettek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Vitray Tamás és Földi Teri drámája: harminc évig nem beszéltek, a halálos ágyon pedig már késő volt
A színésznő halálának évfordulója kapcsán került elő ismét a pár lezáratlan története. Vitray Tamás szerint a házasságuk megmenthető lett volna, de az évtizedes hallgatás végleg elválasztotta őket.
Vitray Tamás megrendítő vallomása szerint volt felesége, a 2020. június 2-án elhunyt Földi Teri a kórházi ágyon már nem ismerte meg.
A legendás tévés rendszeresen látogatta a kórházban Földi Terit, a sors fintoraként azonban a múltat már nem tudták megbeszélni. A művésznő betegsége miatt már nem ismerte fel egykori férjét.
Vitray utolsó találkozásaik egyikét így idézte fel: „Rézi, gyere, menjünk le a parkba sétálni. De csak nevetett, hangosan nevetett, és azt kérdezte: ’Ki vagy te, és mit akarsz tőlem?’”
A végső búcsú pillanatában azonban Vitray Tamás a színésznő lányával együtt fogta Földi Teri kezét, lezárva egy évtizedes szerelmet és egy harminc évig tartó, fájdalmas hallgatást.
A frigy tíz évig tartott, ám a boldogság időközben elillant – írta a Blikk. Vitray szerint felesége a karrierjében ért csalódások miatt megkeseredett, ami rányomta a bélyegét a magánéletükre is. Amikor a tévés életében megjelent Kállay Bori, Földi Teri harc nélkül, beletörődéssel fogadta a helyzetet. A válást követően a két ismert ember között teljesen megszakadt a kapcsolat, harminc éven át nem beszéltek és nem is találkoztak egymással.
A tévés utólag úgy véli, alakulhatott volna másképp is a sorsuk: „Ma úgy érzem, sosem válunk el, ha nem beletörődéssel fogadja, hanem küzd a házasságunkért.”
A Jászai Mari-díjas színművész, Földi Teri 2020. június 2-án, 86 éves korában hunyt el. A Vígszínház egykori tagját a közönség a Szomszédok postáskisasszonyaként, vagy éppen Jane Fonda, Glenn Close és a Szívek szállodája Emily Gilmore-jának ikonikus magyar hangjaként zárt a szívébe.