A Rovatból

312 óra közmunkát kapott a férfi, aki felfújta a Kossuth téri zászlórúdra, hogy "SZTRÁJK!"

Ha nem teljesíti, fogházra váltják át a büntetést.


A Pesti Központi Kerületi Bíróság a 312 óra közérdekű munka elvégzésére ítélte, fizikai munkakörben azt a férfit, aki december 19-én festékkel fújta rá a Kossuth téren egy zászlórúdra azt, hogy "SZTRÁJK!"

Ha a kötelezettségének nem tesz ennek eleget, fogházban kell leülni a büntetését, úgy, hogy 4 óra 1 napot ér. A büntetésből az őrizetben töltött 72 órát levonják.

Mint arról a hvg.hu beszámolt, a Kossuth téri tüntetőt gyorsított eljárásban állították bíróság elé. A vádirat szerint 27.178 forintos kárt okozott;

a Belváros-Lipótváros Városüzemeltetés munkatársai távolították el a feliratot, szerintük ez 21.400 forint + Áfá-ba került, de számlát nem tudtak kiállítani róla, mert az ilyen munkákra van egy keretszerződésük az Országgyűléssel.

A cég azt állította, a feliratot nem is tudták elsőre teljesen eltávolítani, csak elhalványítani. A férfit védő ügyvéd,

Szegedi Zsolt azonban csatolt egy felvételt arról, hogy teljesen tiszta a zászlótartó rúd.

Ráadásul szerinte miután vízbázisú festéket használt a tüntető, szivaccsal is le lehetett volna mosni a feliratot. A csatolt bizonyítékot megnézve a bíró is megállapította, hogy a zászlórúdon már nem látható a felirat.

"Az ügyész a perbeszédben azzal érvelt, a vádlott nem politikai véleményt nyilvánított, hanem bűncselekményt követett el. Külön kiemelte, hogy a jogalkotó az elszaporodott graffitizés miatt változtatott a jogszabályokon. Mikor a cselekmény társadalomra veszélyességéről kezdett beszélni, a teremben ülő hallgatóság néhány tagja felröhögött,

mire a bíró közölte, újabb rendzavarás esetén el kell hagyniuk a termet" - írja a hvg.hu.

A TASZ ügyvédje ezzel szemben azzal érvelt, az elkövetés helyét, idejét és a feliratot nézve egyértelmű, hogy politikai véleménynyilvánításról van szó, annak ellenére, hogy vád vandalizmusnak állította be.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Rejtélyes körülmények között halt meg a tévés, arccal lefelé fekve találták meg a csatornában, a thaiföldi paradicsom lett a veszte
Jordan Wright új életet kezdett a thaiföldi Phuketen, és látszólag boldogan posztolt az utazásairól. Az utolsó felvételeken azonban már egy zavart férfi látható, akinek holttestét egy csatornában találták meg.


Új életet akart kezdeni Thaiföldön, de a halál várt rá egy phuketi csatornában. A 33 éves brit tévésztár, Jordan Wright holttestére szombaton találtak rá, a rendőrség egyelőre nem talált erőszakra utaló jeleket, de az utolsó, róla készült kamerafelvételek nyugtalanítóak.

A hatóságokat március 14-én, helyi idő szerint dél után fél egykor riasztotta egy helyi lakos, miután rátalált a férfira. Wright januárban jelentette be, hogy Thaiföldre költözik, utolsó bejegyzését pedig március 6-án tette közzé, amelyben phuketi utazásáról posztolt, és látszólag semmi problémája nem volt - írja a Borsonline. A rendőrség most a boncolási eredményekre vár, hogy kiderüljön, alkohol vagy bódító szerek közrejátszottak-e a halálában.

A színészt arccal lefelé fekve találták meg a csatornában, szürke ingben és fekete nadrágban, de cipő nem volt rajta. A zsebében ott volt a Coco Phuket Bangtao Hotel kulcskártyája, a telefonját pedig a közelben, a csatorna partján fedezték fel. A nyomozást nehezíti, hogy az utolsó kamerafelvételeken az látszott, hogy valami nincs rendben vele, majd pár órával később a rendőrök már csak az eszméletlen testét találták meg.

A szállodai alkalmazottak szerint Wright egyedül érkezett, és március 13-án, pénteken kellett volna kijelentkeznie, de a szobájában sem találtak semmi gyanúsat.

Phuketen nem ez az első hasonló tragédia. 2024 novemberében egy másik brit férfit, a 36 éves Fraser Wrightot szintén egy nyitott csapadékvíz-elvezetőben találták meg. Az akkori kamerafelvételek szerint a férfi elvesztette az egyensúlyát és a csatornába zuhant, a halálát baleset okozta. Jordan Wright esetében a halál pontos okát a Vachira Phuket Kórházban elvégzett boncolás fogja tisztázni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Gyászol a rendőrség: meghalt a 22 éves rendőr, akit elgázoltak Veszprémnél
Zalavári Bálint Zsoltot akkor ütötte el egy autó a 8-as főúton, amikor kollégájával egy elgázolt szarvas tetét vitték le az úttestről. A fiatal járőr olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy nem tudták megmenteni az életét.


Szomorú hírt közölt a rendőrség: meghalt egy járőr, akit szolgálatteljesítés közben elgázolt egy autó a 8-as főúton. Zalavári Bálint Zsolt csak 22 éves volt.

Ahogy megírtuk, a baleset csütörtök hajnalban történt Veszprém külterületén. A fiatal rendőr és kollégája egy elgázolt szarvas testét próbálta levinni az úttestről, amikor egy szemből érkező autó elgázolta őket. Mindketten rendkívül súlyos sérüléseket szenvedtek. A rendőrség friss közleménye szerint Zalavári Bálint Zsolt nem élte túl a gázolást. A másik sérült rendőr állapotáról egyelőre nem adtak tájékoztatást.

Zalavári Bálint Zsolt 2003. április 14-én született Veszprémben. A 10 hónapos rendőrjárőr képzést követően 2025. január 14-én próbaidőre kinevezték a Veszprémi Rendőrkapitányság állományába járőrnek, őrmesteri rendfokozatba, majd 2026. január 14-ével beosztásában véglegesítették.

A rendőrség oldalán jelezték: a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság és Magyarország Rendőrsége megrendülve és együttérzéssel osztozik az elhunyt rendőr családjának fájdalmában. A gyász miatt a rendőrség Facebook-oldalán fekete-fehérre változtatták a profilképet, amelyre a gyászszalag is felkerült.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Akkora tűz volt a Nemzeti Atlétikai Központ közelében, hogy még a Széchenyi-hegyről is látták
Hulladéktűz keletkezett szombat délután a IX. kerületi Szabad Hongkong úton. A Fővárosi Katasztrófavédelem megerősítette, hogy a tűzoltók megfékezték a lángok továbbterjedését.


Sötét füstfelhő gomolygott szombat délután a főváros déli részén, miután a IX. kerületben, a Szabad Hongkong úton kigyulladt a hulladék egy körülbelül 200 négyzetméteres területen - írta az Időkép. A Fővárosi Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint

a helyszínre érkező tűzoltók körbekerítették a lángoló területet, és megakadályozták a tűz továbbterjedését.

Azt sem lehet tudni egyelőre, hogy mi okozta a tüzet, és arról sem érkezett hír, hogy a beavatkozás forgalomkorlátozással jár-e a környéken.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Megdöbbentő videó: dühöngő Merci-sofőr terrorizálta a szabályosan közlekedő nőt Budapesten
Egy fedélzeti kamera rögzítette, ahogy egy férfi a II. kerületben büntetőfékezett, majd inzultált egy sávot váltó nőt. A Budapesti Autósok Közössége által közzétett videó nagy felháborodást váltott ki.


Dudálás, bevágás, hirtelen fékezés, majd kiszállva üvöltés és köpködés – egy fehér Mercedes sofőrje nemcsak egy szabályosan közlekedő autóst, hanem a környék forgalmát is veszélybe sodorta csütörtökön a Komjádi uszoda közelében. Az esetet egy fedélzeti kamera rögzítette.

A Budapesti Autósok Közössége által közzétett videó szerint az eset a II. kerületben, az Óbuda felé vezető úton történt.

A felvételt készítő nő sávot akart váltani, amikor egy fehér Mercedes sofőrje agresszívan akadályozta, majd büntetőfékezett és kiszállva inzultálta.

A nő elmondása szerint a konfliktus a sávváltási szándékának jelzésekor kezdődött. „Amikor kitettem az indexemet, a mögöttem jövő fehér autós azonnal dudálva a gázra lépett, majd folyamatosan nyomta a dudát” – írta a videó beküldője. A kialakult helyzetben a nő egy ideig két sáv között haladt, mert nem tudta, mire készül a másik sofőr. A Mercedes vezetője ezután mutogatva megelőzte, bevágott elé, és hirtelen megállt.

A sofőr beszámolt a legijesztőbb pillanatokról is, amikor a férfi kiszállt a járművéből.

„Üvöltve felém rohant, szidalmazott, leköpte az ablakot, a telefonjával hadonászott, a tükrömet valószínűleg csak azért nem törte le, mert jeleztem neki, hogy veszi a kamera”

– számolt be az esetről.

A büntetőfékezés az elmúlt években elterjedt jelenség lett a magyar utakon. Korábban az M0-s autópályán is rögzítettek már hasonlóan veszélyes jelenetet. A megijedt nő elmondása szerint sok mindent látott már az utakon, de ilyen agresszív viselkedéssel még sosem találkozott.

Via TV2


Link másolása
KÖVESS MINKET: