prcikk: 10 izgalmas dolog 1989-ből | szmo.hu
MÚLT
A Rovatból

10 izgalmas dolog 1989-ből

The Cure, Teréz anya látogatása, Roger Nyúl, elfeledett Nirvana koncert, határnyitás, bizarr reklámok. Folytassuk?


1989. október 23-án Szűrös Mátyás a Magyar Rádióban ünnepélyesen kikiáltotta a köztársaságot. Azon a szokatlanul forró októberi napon kabát nélkül, pólóban és farmerben ültünk a gimi lebetonozott udvarán, hallgattuk a kihangosított adást, és mérhetetlenül boldogok voltunk, hogy valami egyedülálló dolog részesei lehetünk. Biztosak voltunk abban, hogy az életünk örökre megváltozik.

Ha visszatekintünk az 1989-es évre, számtalan emlékezetes mozzanat vagy esemény jut eszünkbe, amelyek közül akadt, ami apróságnak tűnt, 25 év távlatából azonban úgy látszik, hogy a maga műfajában mégis mérföldkőnek bizonyult. 10 izgalmas tényt vagy említésre érdemes momentumot gyűjtöttünk össze 1989-ből. Kíváncsian várjuk kommentben, hogy ti mivel egészítenétek ki a listát!

1. Filmbemutatók özöne

Egymást érték a kasszasikerek a hazai mozikban, és ez annak is köszönhető, hogy éppen 1989-ben alakult meg Magyarországon az InterCom, azzal a céllal, hogy a Columbia, a TriStar (ma Sony) a Warner és a Buena Vista (ma Disney) filmjeit elhozza nekünk. Már az első évben nagyot kaszáltak az Ikrek, a Koktél és a Vörös zsaru bemutatójával. Akkor még nagy szó volt az is, hogy az 1988-ban piacra dobott A hal neve: Wanda, a Drágán add az életed! és az Esőember nem több éves késéssel került a hazai mozikba. A mi kedvencünk az 1989-ben bemutatott filmek közül a Roger Nyúl a pácban, amely minden idők egyik legsikeresebb vegyes technikájú mozija. Valós díszletek között valódi és rajzolt szereplők folytatnak kitűnően megírt és remekül lefordított párbeszédeket. Egyetlen percet sem unatkoztunk!

VIDEÓ: A Roger Nyúl a pácban nyitó jelenete

2. Nálunk járt Kalkuttai Teréz anya

1989. június 16-án érkezett hozzánk a Nobel-békedíjas személyiség, hogy elindítsa az általa alapított Szeretet Misszionáriusai rend magyarországi működését. Ebben az évben kaptak újra működési engedélyt hazánkban a szerzetesrendek, ténykedésük hivatalosan ugyanis több évtizeden át szünetelt. Teréz anya (aki 1910-ben született a mai Macedónia területén, Szkopjéban, és 18 évesen döntötte el, hogy missziós nővér lesz Indiában) egyetlen dologhoz ragaszkodott, ahhoz, hogy ott legyen a rendház, ahol szegények élnek. Két üresen álló egyházi épületet ajánlottak fel e célra: a Bokréta utcai kápolnát a IX. kerületben, Érd-Parkvárosban pedig egy elhagyatott plébániát. Utóbbi lett a Szeretet Misszionáriusai Rend első hazai központja. A rend adományokból él, állami támogatást nem fogadnak el. 1989-ben négy nővér érkezett Teréz anyával, ingyenkonyhát indítottak, és elkezdték a munkát, közben magyarul tanultak. A közösség célja a szenvedők fájdalmának enyhítése a szó konkrét és átvitt értelmében is.

madre_teresa_di_calcutta_1

3. A Danubius áttért a teljes egészében magyar nyelvű adásra

Emlékeztek még az 1986-os balatoni nyaralásra? És arra, amikor a rádió gombját tekergetve rátaláltatok a német nyelven, kiváló minőségben sugárzó Danubiusra? Először azt hittük, osztrák adó, ám hamarosan rájöttünk, hogy remek zenei kínálattal rendelkező adás itthon készül, turistáknak. 1985-ben Ausztriában született meg az első magyarországi kereskedelmi rádió ötlete - ott lehetett ilyen adókat üzemeltetni -, így jutott el a projekt a Magyar Rádióhoz. A vezetőség valami miatt ráharapott az ötletre, és 1986 júliusában a Balatonnál a 100,5 MHz frekvencián megszólalt az akkori szignál.

Kezdetben reggel 7-től este 18 óráig volt műsor, és kizárólag a turistaszezonban. 1989 nyarán még német nyelven készült az adás, ezért az akkor hazánkba nagy számban érkező, és hazamenni nem szándékozó kelet-német vendégekhez is szóltak. Mivel a rádió nagy siker volt a németül nem tudó magyarok között is - természetesen a zenének köszönhetően -, az év folyamán váltott a Danubius magyar nyelvre.

HANGFELVÉTEL: Néhány perc a Danubius kezdeti, magyar nyelvű adásából

4. A határnyitás

1989 májusában elkezdték lebontani az osztrák-magyar határon a megfigyelőberendezéseket, és akkor már hónapok óta zajlott különösebb felhajtás nélkül a szovjet csapatok kivonása Magyarországról.

drotakadaly_lebontasa

Fotó: Urbán Tamás - Fortepan

5. A páneurópai piknik

A határzár bontásáról az akkori ellenzéki MDF egyik tagjának jutott eszébe a páneurópai piknik ötlete, vagyis hogy a burgenlandi és a magyarországi résztvevők a saját hazájukban, de nyitott határnál találkozzanak és beszélgessenek. A Magyar Demokrata Fórum, a Szabad Demokraták Szövetsége, a FIDESZ és az FKGP helyi szervezetei együtt szervezték az eseményt, Habsburg Ottó és Pozsgay Imre fővédnökségével.

Közben azonban nem számoltak azzal a több ezer NDK állampolgárral, akik a határzár lebontásának hírére a balatoni nyaralás ürügyén makacsul hazánkban maradtak. Abban az évben feltűnően sokan voltak a Balaton partján. A páneurópai piknikre röplapokon hívták fel a figyelmüket, így a rendezvény napján már rengeteg menekült volt a környéken. 1989. augusztus 19-én a délután 15 órakor 3 óra hosszára megnyitott határon 600 NDK állampolgár szökött nyugatra. A magyar határőrség az akkor még érvényben levő lőparancs ellenére sem avatkozott közbe. A többi nálunk vendégeskedő NDK állampolgár hivatalosan 1989. szeptember 11-én távozhatott Ausztriába.

grenzoeffnung1989

Szökés a nyitott kapun át Ausztriába - Forrás: Múlt-kor

urban_tamas

NDK állampolgárok mennek a hegyeshalmi határátkelőhöz 1989. szeptember 10-én. Fotó: Urbán Tamás, Fortepan.

6. Elindult a Calypso Rádió

A Danubius 1986-os indulása és 1989-ig elért sikerei bátorítólag hatottak a kereskedelmi rádiózás fejlődésére, így Calypso a Magyar Rádió és a Multimedia Organisation a főváros 70 km-es körzetébe kezdett el sugározni. Naná, hogy ez is könnyűzenei adó lett! A budapestiek és a főváros környékén élők biztosan szívesen emlékeznek vissza a rádióra. Az adás főszerkesztője B. Tóth László volt, és olyan műsorvezetők fordultak meg az évek során a stúdióban, mint Déri János, Fenyő Miklós, Fiala János, Dombóvári Gábor, Kudlik Júlia, Molnár Dániel, Szilágyi János vagy Zorán. A Calypso vezette be a hallgatók rendszeres betelefonálását az élő adásba.

fortepan_56361

B. Tóth László a Calypso stúdiójában 1989-ben - Fotó: Vahl Ottó, Fortepan.

7. A The Cure fellépése a Kisstadionban

Több szempontból is izgalmas volta The Cure hazai fellépése. Egyrészt a zenekar a legendák szerint csak akkor vállal fellépést, ha a helyszín rendelkezik azokkal a technikai eszközökkel, amelyeket kérnek - nem mindegy ugyanis számukra, hogy milyen a hangosítás. Másrészt abban az évben jelent meg új albumuk, a Desintegration, amelynek több dala is igen népszerű lett. Harmadrészt a nyolcvanas években erőssé vált itthon a dark-gót vonal, szinte minden városban rohangáltak gruftik, a Depeche Mode és a The Cure nálunk is tízezreket öltöztetett feketébe.

"A budapesti koncerten, ahová 17 ezer dark zarándokolt el, köztük Robert Smith mindkét nembeli hasonmásai, sajnos rövid ideig tartott a sokk. Talán a Kisstadion észbontó akusztikája, talán a túlfényezett színpadkép volt az oka, talán az, hogy a zenekar teljes keresztmetszetet akart adni a pályájáról. (Elterjedt, hogy ez a Cure utolsó turnéja…) Voltak döbbenetes pillanatok: a Kyoto Song tompa dübörgése, Robert Smith pszichedelikus gitárszólója vagy a Between the Eyes (Inbetween Days - a szerk.) remegése" - írta az Ifjúsági Magazin riportere. Erre így reagált az egyik kommentelő a Cureous blogon: "Egyvalamit azonban egyértelműen kijelenthetek, szerintem kb. 16999 társammal együtt: ez egy totális kiütés volt. És nem volt a színpad túlfényezett. Ez volt A KONCERT."

koncertfoto

Fotó: Madbobrjscure

8. Bemutatták A legényanya című filmet

Schwajda György A rátóti legényanya című könyvéből 1988-89-ben készült filmet Gyermelyen forgatták, rendezője Garas Dezső volt, a férfi főszereplő Eperjes Károly. A szatírának számos aranyköpést köszönhetünk: "Béláim, az Úrban! Na, akkor gondolkodjunk!" "Túltoltuk!" "Meg kéne nyújtani a padot!" Az alapsztori szerint Rátóton minden férfit Bélának hívnak, akik egész nap a kocsmában vannak. A sorból Rozi lóg csak ki, aki a fiát Józsinak keresztelteti. Felnő Józsi, de nem érdeklik a lányok, ezért édesanyja imádkozni kezd a Szűzanyához. Közben belopózik Józsihoz Ágika, a fiú pedig várandós lesz...

VIDEÓ: Túltoltuk!

9. Úgy járt itt a Nirvana, hogy gyakorlatilag észre sem vettük

Sokáig városi legendának számított a nagyközönség számára, hogy 1989-ben, a köztudatba való berobbanásuk előtt Budapesten adott koncertet a Nirvana. Még fórumok is foglalkoztak ezzel, folyamatosan nyomozva, hogy ugyan, jelentkezzen már, aki járt azon a koncerten a PeCsában. Néhány éve az UrbanLegends utánajárt a dolognak, és némi guglizás után kiderítette, hogy maga Novoselic töltött fel budapesti képet a Live Nirvana oldalra. A zenekar 1989 október végén az Egyesült Királyságban turnézott, majd november elején egy csomó koncertet adtak Hollandiában (elsején például kettőt is!) ezután Nyugat-Németországban zenéltek, nem sok időt hagyva a pihenésre. November 21-én léptek fel nálunk - állítólag meglehetősen indiszponált állapotban - a TAD, a The Love és a nagy hazai alter kedvenc, a Szexepil társaságában. Mondanunk sem kell, hogy a Szexepil több embert vonzott a PeCsába, mint az akkor még szinte senkinek számító Nirvana...

Budapest_01

10. Ma már különösnek ható reklámok jelentek meg

Bizony, a sok változással, a privát bankok és pénzintézetek, az első valódi magáncégek alapításával elindult a piaci verseny és ezzel a valódi kereskedelmi reklámok megjelenése. Ma szemmel azonban elég porosnak és avíttnak tűnnek eszközeikben, képeikben és időnkét ötleteikben is.

Ha tetszett az összeállítás, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
„Az anyja lehetnék” – Edith Piaf 20 évvel fiatalabb szerelmét mindenki aranyásónak tartotta, amíg ki nem nyitották a végrendeletet
A francia sanzon királynőjének utolsó férje, Théo Sarapo pénz helyett hatalmas tartozást örökölt. Megtehette volna, hogy lemond mindenről, és éli világát tovább. Ő más utat választott.


Párizs, 1962 ősze. A vakufények és a tolakodó újságírók gyűrűjében egy törékeny nő kapaszkodik egy nála majdnem húsz évvel fiatalabb, feltűnően jóképű férfi karjába. A legendás Edith Piaf, a sanzon királynője ekkor már súlyos beteg. Az orvosok többször megműtötték,

a teste lassan felmondta a szolgálatot, a hangja, amely egykor milliókat babonázott meg, már csak foszlányokban emlékeztet régi önmagára.

Ebben a kétségbeejtő állapotban mutatja be a világnak új férjét, a görög származású párizsi fodrászfiút, Théo Sarapót, polgári nevén Théophanis Lamboukast. A közvélemény és a sajtó azonnal ítéletet mond. A lapok hasábjain és a kávéházak teraszain mindenki biztosra veszi, hogy a fiatalember kizárólag a világsztár hatalmas vagyonára és a busás örökségre pályázik. A kegyetlen pletykák futótűzként terjednek, miközben a valóság, amely a zárt ajtók mögött és a későbbi végrendelet soraiban lapul, egy egészen más, sokkal megrendítőbb történetet rejt.

A provokációnak tűnő kapcsolat 1962 januárjában kezdődik, amikor a zenei karrierről álmodó Sarapo megismerkedik az énekesnővel.

A viszony gyorsan komolyra fordul, és a pár 1962. október 9-én, napra pontosan egy évvel és egy nappal Piaf halála előtt, hivatalosan is összeköti az életét.

A házasulók a párizsi tizenhatodik kerületben tartják a polgári szertartást, majd a görög ortodox Szent István-székesegyházban tesznek fogadalmat Isten színe előtt. A frigy nem hoz békét, sőt, valóságos sajtócunamit indít el. A korabeli újságírók „a görög gigoló” névvel illetik a férfit, és a gúnyolódás még Piaf közvetlen környezetét is megmérgezi. A házasság előtti hezitálás egyik legmélyebb pillanatában maga az énekesnő is szinte visszakozik.

„Mindent törölj, nevetséges leszek, az anyja is lehetnék!”

– mondta Edith Piaf Danielle Bonel titkárnőnek és bizalmasnak a házasságkötés előtti feszült pillanatokban.

Csakhogy a reflektorok vakító fénye és a gúnyolódó címlapok mögött egy egészen más dinamika működik a mindennapokban. A színpadon még egy utolsó, hatalmas fellángolást élnek át együtt. Duóként állnak a közönség elé, és 1962-ben közösen veszik fel Michel Emer szerzeményét, az À quoi ça sert l'amour? című dalt. Szeptember 27-én a párizsi Olympia színpadán is együtt énekelnek, majd 1963-ban a Bobino színházban adnak közös estet. A zenei kémia működik, de a színpadi fények kialvása után Sarapóra egy sokkal nehezebb szerep vár. Piaf állapota drasztikusan romlik. Házaspárként Dél-Franciaországba, először Cap-Ferrat, majd Plascassier térségébe költöznek, ahol bérelt villákban próbálják átvészelni a legnehezebb hónapokat. Sarapo ekkor már nem csupán férj és duettpartner, hanem teljes munkaidős ápoló.

Ő viszi a karjában a feleségét, amikor az már képtelen lábra állni, ő eteti kanállal, ő viszi ki a friss levegőre, és egyetlen percre sem hagyja magára,

miközben azok a barátok és haszonlesők, akik évtizedekig a tehetségéből éltek, sorra elmaradnak mellőlük.

A végjáték 1963 októberében érkezik el. Edith Piaf október 10-én, a Grasse közelében fekvő Plascassier-ben örökre lehunyja a szemét. A halál pillanata után Sarapo és a legszűkebb baráti kör egy utolsó, kétségbeesett és törvénytelen lépésre szánja el magát. Mivel Piaf mindig is azt hajtogatta, hogy Párizsban szeretne meghalni és onnan akar végső útjára indulni,

a férj és a kísérők aznap este egy mentőautóval, a legnagyobb titokban a francia fővárosba viszik a holttestet.

A hivatalos bejelentést csak másnap, október 11-én teszik meg Párizsban. Az egész országot mélyen megrendíti a hír. A lemezboltok polcairól a hétvége folyamán a vásárlók az összes Piaf-lemezt elkapkodják.

„Edith Piaf reggel hétkor halt meg Párizsban, és néhány órával később barátja, Jean Cocteau… egy órakor maga is meghalt” – írta Janet Flanner újságíró a gyász napjainak krónikásaként.

A temetés a Père-Lachaise temetőben tízezreket vonz, a tömeg szinte áttöri a kordonokat. Amikor azonban a nemzeti gyász első hullámai elülnek, a család szembesül a hagyatékkal. A pletykák és a rosszindulatú várakozások szerint a fiatal özvegy most teszi rá a kezét a mesés vagyonra. A végrendelet felolvasásakor azonban mindenki elnémul.

A mítoszokkal ellentétben Edith Piaf nem hagy maga után milliókat. Sőt, egyetlen fillért sem hagy hátra.

Helyette egy gigantikus, felfoghatatlan méretű adóssághegy szakad a férj nyakába. A francia jogszabályok értelmében a házastársi öröklés során a tartozások is automatikusan az életben maradt félre szállnak. Piaf az élete során ugyan rengeteg pénzt keresett, de a bőkezűsége, a hatalmas háztartás fenntartása, a barátok folyamatos pénzelése, valamint az utolsó évek brutális orvosi és klinikai költségei teljesen felemésztették a bevételeit. A közkeletű adatok hétmillió francia franknyi azonnali tartozást említenek.

„A világ azt hitte, mérhetetlenül meggazdagodtam. Szeretném ezt egyszer s mindenkorra tisztázni. Edith halálakor nagyon kevés pénze maradt.

Nyilván sokat keresett, de mindent felemésztettek a háztartás fenntartásának költségei, a klinikák, a betegség, az orvosok – én pedig egy évvel később mintegy negyvenmillió frank adófizetési kötelezettséggel találtam szembe magam.

A lemezek után semmit sem kapok, mert a jogdíjakat bérként kezelik; márpedig örökösnek bért nem fizetnek. Így tehát kizárólag a szerzői jogok maradnak” – nyilatkozta Théo Sarapo énekes, Piaf özvegye.

Bár Sarapo megörökli a jogokat és dönthet az életmű felhasználásáról, ez azonnali készpénzt nem jelent az adóhatóság és a hitelezők felé. Ahelyett, hogy lemondott volna az örökségről és új életet kezdett volna, vállalta a teljes adósságállományt, és visszatért a színpadra. Éveken keresztül megállás nélkül koncertezett, turnézott és új dalokat vett fel, hogy minden megkeresett frankot a hitelezőknek és az adóhivatalnak utaljon át.

„Théo úgy döntött, hogy maradéktalanul visszafizeti ezeket az adósságokat. És ez sikerült neki”

– mondta Catherine Glavas Lamboukas, Piaf egyik örököse.

A sors azonban nem ad hosszú és békés életet a tartozásaitól végre megszabaduló férfinak. 1970. augusztus 28-án Sarapo a Limoges melletti Panazolnál, a D941-es úton haladt a Citroën autójával, amikor egy ittas sofőr letérítette az útról. A jármű egy fának csapódott. A mentők még élve emelték ki a roncsok közül, de a harmincnégy éves férfi három órával később a limoges-i kórházban belehalt a sérüléseibe. A család a legfőbb kívánságának megfelelően intézte a temetést.

A párizsi Père-Lachaise temetőben, Edith Piaf családi sírjában helyezték örök nyugalomra. Neve ott áll a fekete márványon, pontosan a felesége lábainál.

A férjtől aztán a családja örökölte Edith Piaf szerzői jogait. A testvérei ma Amerikában élnek és tovább ápolják az énekesnő emlékét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
MÚLT
A Rovatból
Először azt hitték, itt a világvége: a Niagara-vízesés vize többször is elapadt az évek során
Egyik alkalommal éppen 1848 tavaszán, amikor Európa szerte forradalmak robbantak ki.
Sz. E. Fotó: Fortepan - szmo.hu
2026. március 22.



Képzeld el, amint több száz ember égő fáklyákkal a kezében sétál a Niagara-vízesés peremén. Pontosabban a vízesés hűlt helyén, miközben lent a meder közelében, ahol percekkel korábban még tajtékzott a víz, lovas katonák ügetnek.

Ez nem egy filmjelenet, hanem maga a valóság.

Többször is megtörtént, hogy a világ egyik leghíresebb természeti csodája egyszerűen megszűnt létezni.

A Niagara valójában nem egy, hanem három vízesés összefoglaló neve. A legnagyobb, a Patkó-vízesés javarészt Kanadához tartozik, tőle a Kecske-sziget választja el az amerikai oldalon lévő két kisebb zuhatagot, a Menyasszonyfátyol-vízesést és az Amerikai-zuhatagot.

1848 tavaszán, egyébként akkor, amikor Európában pont fegyveres felkelések és forradalmak zajlottak, egy kivételesen hideg tél után a márciusi meleg és az erős keleti szél hatalmas jégtömeget tolt az Erie-tóból a Niagara folyó torkolatába.

A jég hatalmas gátat képzett, ami harminc-negyven órára teljesen elzárta a víz útját. A vízhiányt először a folyóparti malmok tulajdonosai vették észre, amikor a malomkerekek megálltak.

A hírre ezrek özönlöttek a helyszínre, és óvatosan bemerészkedtek a száraz mederbe. Az emberek olyan fegyvereket találtak a sárban, amiket feltehetően az amerikai csapatok hagytak ott egy 1814-es csata után. Március 29-én éjjel több százan fáklyákkal sétáltak a vízesések peremén, miközben az amerikai lovasság a mederben ügetett. A folyó másnap indult meg újra, amikor a szélirány megváltozott, és a jégdugó feloszlott.

1903. március 22-én az amerikai oldalon ismét elapadt a víz.

A látványosságnak pedig Kanadából és az Egyesült Államokból is a csodájára jártak. A szakértők szerint azonban az 1848-as volt az egyetlen teljes, természetes leállás, a későbbi esetek inkább rendkívül alacsony vízhozamot jelentettek.

1969-ben azonban már szándékosan szüntették meg a vízesést.

Egy 1965-ös helyi újságcikk ugyanis a zuhatag végét jósolta, mivel a korábbi, 1931-es és 1954-es sziklaomlások törmeléke már megfelezte a vízesés magasságát. A közösségi nyomásra egy amerikai-kanadai bizottság jött létre, hogy felmérjék a helyzetet.

1969. június 12-én egy 180 méter hosszú, 28 ezer tonna kőből és földből épített gáttal elzárták a vizet az amerikai oldalon. Mérnökök precízen felmérték a sziklafalat, 48 kőzetfuratot vettek, és érzékelőket telepítettek a kőzettömbök mozgásának figyelésére.

A munkálatok közel fél évig tartottak, majd november 25-én a gát elbontásával a víz újra a régi medrében zubogott. A vizsgálatok után úgy döntöttek, a leomlott törmeléket nem távolítják el.

A Niagara minimális vízhozamát egy 1950-es amerikai-kanadai egyezmény szabályozza, és egy 1954-ben épült gát segít a víz elosztásában a vízesések és az erőművek között.

Hogy az 1848-as esemény ne ismétlődhessen meg, 1964 óta minden télen úszó jégtörő gátat telepítenek a folyóra, ami megakadályozza a jégdugók kialakulását. A vízesés „kiszárításának” ötlete időnként felmerül egy-egy nagyobb felújítás, például hídcsere miatt, de ez ma már hatalmas turisztikai és környezetvédelmi kérdéseket vetne fel.

Via National Geographic, Pangea blog


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
„Míg én az egyik asztalnál a Nemzeti dalt írtam, feleségem a másik asztalnál nemzeti fejkötőt varrt” - Így indultak Petőfiék a Pilvaxból
1848. március 15. egy esős nap volt, a pesti utcák macskakövein megállt a víz, de a Pilvax kávéház benti melegében már forrott a levegő, és a gőzölgő feketekávé fölött a fiatal irodalmárok lelkesen szőtték terveiket.


Egy maroknyi huszonéves fiatalember ül a híres közvélemény-asztal körül, papírokat szorongatnak, miközben a kinti szürkeséget lassan felváltja a történelem egyik legfényesebb napja. Jókai Mór feláll, és felolvassa a tizenkét pontot, majd Petőfi Sándor hangja zengi be a termet a Nemzeti dallal.

A lelkesedés azonnal az utcára sodorja a társaságot, egyenesen a Landerer és Heckenast nyomda felé veszik az irányt. Amikor a tömeg délelőtt tizenegy óra harminc perc körül megérkezik a nyomdához, cenzúra nélkül kinyomtatják a követeléseket és a verset.

Nem sokkal később a városházán Szepessy polgármester és a tanács tagjai is aláírják a dokumentumot, Rottenbiller Lipót pedig az ablakból felmutatja a friss ívet, amivel hivatalosan is megszületik a szabad sajtó első terméke Pesten.

„Egy csapat poéta, ki politikát csinál, s aztán tízezrei a csatatéren elesett hősöknek… És mégis dicső nap volt ez!” - írta Jókai Mór az Emlékeimből című művében.

A márciusi ifjak legszűkebb magjához Petőfi Sándor baráti és irodalmi köre tartozott. A költő mellett Jókai Mór író, Vasvári Pál történész és Irinyi József publicista, a tizenkét pont első változatának megfogalmazója vitte a prímet.

Hozzájuk csatlakozott Irányi Dániel, Degré Alajos ügyvéd, Bulyovszky Gyula újságíró és Vajda János költő, valamint több tucatnyi, ma már kevésbé ismert fiatal.

A történészek máig vitatkoznak a csoport pontos létszámán, hiszen tágabb értelemben a korszak teljes harminc év alatti, politikailag aktív radikális ifjúságát ide sorolják.

A kortársak mindenesetre lenyűgözve figyelték őket. „Petőfit hallva az emberekben a kebel mintha lángba csapott volna fel” - mondta Degré Alajos a Visszaemlékezéseimben.

A Pilvax a reformkori pesti kávéházi kultúra lüktető központjaként működött. A napi menü egyszerű és praktikus elemekből állt. Reggelente kávét és tejet ittak, amihez kiflit, kalácsot vagy kuglófot ettek.

Napközben meleg ételek, hideg falatok, kolbász és virsli is felkerült az asztalokra.

Petőfi a visszaemlékezések szerint szinte mindig a legolcsóbb reggelit választotta a kínálatból. A társaság tagjai a kávé mellett előszeretettel fogyasztottak helyi fehér és vörös borokat, csemegeborokat, hideg időben pedig forralt bort kortyolgattak, a sör viszont egyáltalán nem számított divatos italnak a köreikben.

Békeidőben a Pilvax sokkal többet jelentett egy egyszerű vendéglátóhelynél, valóságos nyilvános klubként funkcionált.

A fiatalok újságokat olvastak, parázs politikai és irodalmi vitákat folytattak, asztaltársaságokat alakítottak, mint például a Tízek Társasága vagy a Fiatal Magyarország.

Ha éppen nem a nemzet sorsát vitatták meg, tekéztek, biliárdoztak, vagy Rózsavölgyi Márk kis zenekarának muzsikáját hallgatták. Az akkori kávéházi hangulatot jól jellemzi egy korabeli leírás, amely szerint azok, akik e mulatóhelyen újságot nem olvasnak, nem tekéznek vagy a játszókat nem nézik, többnyire politikai vagy irodalmi dolgokról szoktak egymás közt beszélgetni.

A forradalmi ifjúság nemcsak a gondolataival, hanem a megjelenésével is diktálta a trendeket.

A nemzeti érzelmek kifejezése a divatban is egyértelműen megmutatkozott. A férfiak magyaros viseletet hordtak: zsinóros dolmányt, nadrágot, vállra vetett mentét, és különösen népszerűnek számított a derékban szabott, testhez álló attila.

A nyugati, párizsi stílusjegyek és a hagyományos magyar elemek tudatosan keveredtek a ruhatárukban.

A frizurák és a kiegészítők terén a Kossuth-kalap hódított, ami a büszke magyaros tartást szimbolizálta.

A legnagyobb slágernek természetesen a nemzeti színű kokárda és karszalag számított, amelyeket a pesti hölgyek, köztük Szendrey Júlia készítettek a férfiak számára, akik ezeket a mellükön vagy a kabátjukon viselték.

„Míg én az egyik asztalnál a Nemzeti dalt írtam, feleségem a másik asztalnál nemzeti fejkötőt varrt” - jegyezte fel Petőfi Sándor a naplójában.

A színsorrend körül ugyan a szakértők a mai napig vitatkoznak, de a múzeumban őrzött eredeti Petőfi-kokárda egyértelműen piros-fehér-zöld elrendezést mutat.

A kávéházi viták végül március idusán értek be igazán, amikor a fiatalok szigorú menetrend szerint vitték végig a napot. A nyomdai siker után délután hatalmas nagygyűlést tartottak a Nemzeti Múzeumnál, majd a tömeg elindult Budára, hogy kiszabadítsa börtönéből Táncsics Mihályt.

Az eufórikus nap a Nemzeti Színházban érte el a csúcspontját. A közönség közkívánatra a Bánk bánt követelte a színpadra.

Az előadás azonban nem ment le végig, a színházba betóduló hatalmas tömeg miatt a játék félbeszakadt, a helyét pedig spontán ünneplés, éneklés, szónoklatok és ünnepi kórusok vették át.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
Brutális hatalmi játszmát játszottak Báthory Erzsébettel – ezért kellett vérgrófnőt csinálni az ország leggazdagabb asszonyából
Thurzó György nádor 1610-ben indított vizsgálatot a grófnő ellen, több száz tanút hallgattak ki. A peres eljárás nélkül, házi őrizetben tartott úrnő vagyonát végül a rokonok és a korona osztotta fel.


Képzeljük el az ország leggazdagabb, legnagyobb hatalommal bíró asszonyát, aki elképesztő méretű birtokbirodalmat irányít, hatalmas vagyonokat mozgat, és még a királyi udvar is súlyos összegekkel tartozik neki. Aztán képzeljük el, ahogy ezt a briliáns, kőkemény üzletasszonyt a történelem és a politika egyetlen tollvonással átírja egy B-kategóriás horrorfilm vérben fürdő szörnyetegévé. Pontosan ez történt Magyarország leghírhedtebb grófnőjével.

Vajon tényleg szüzek vérében fürdött a csejtei vár úrnője, vagy csupán a politikai elit festette vörösre a nevét, hogy rátehesse a kezét a mesés vagyonára?

A levéltári poros iratok nagyon is beszédesek. Amit feketén-fehéren bizonyítani tudunk, az egy teljesen más történetet rajzol ki, mint a kor vádpontjai. A Magyar Nemzeti Levéltár hivatalos iratanyagai egy szikár, rideg, de annál izgalmasabb hatalmi játszmát mutatnak be, ahol a vérnél sokkal fontosabb szerepet játszott a pénz.

Ami a tények csupasz vázát illeti: Báthory Erzsébet 1560-ban született Nyírbátorban, és 1575-ben ment feleségül Nádasdy Ferenchez, a kor egyik legjelentősebb hadvezéréhez. Házasságukkal a két hatalmas család vagyona egybeolvadt, létrehozva egy olyan birtokbirodalmat, amely várakat, városokat és falvak tucatjait foglalta magába.

Férje 1604-es halála után Erzsébet egyedülálló, önállóan döntő, hatalmas vagyon felett rendelkező özvegyasszonyként maradt a politika színpadán.

Ő irányította a több százezer holdas birtokot, támogatta a külföldön tanuló peregrinus diákokat, jobbágyaival szeretettel bánt. Hitelesnek minősült levelei alapján egyértelműen szociális érzékenységgel megáldott, istenhívő asszony volt. Gyógyítással is foglalkozott, kastélya kórházként is működött.

Mivel nem volt hajlandó újraházasodni, hatalma sokak számára kényelmetlenné vált. 1610 márciusában a grófnő saját rokona, Thurzó György nádor hivatalos vizsgálatot indított ellene. A következő másfél évben, 1611 júliusáig, összesen 317 tanút hallgattak ki, főként a nyugat-dunántúli birtokokon. Az iratokból kiderül, hogy a vallomások döntő többsége hallomásokon alapult, közvetlen, perdöntő bizonyítékot a nyomozók nem találtak. Az 1610. december 29-i, hírhedt csejtei rajtaütés során sem került elő semmi, ami a tömeges gyilkosságokról szóló legendákat alátámasztotta volna. A grófnőt ennek ellenére soha nem állították bíróság elé.

Míg cselédei közül többet 1611-ben, kínvallatás után tett vallomások alapján elítéltek és kivégeztek, Báthory Erzsébetet formális ítélet nélkül csejtei várába zárták.

Itt halt meg 1614. augusztus 21-én. Hogy pontosan hol temették el, máig vita tárgya; a csejtei templom kriptájának feltárását sosem engedélyezték, a helyi közösség pedig a mai napig megosztott a grófnő megítélésében.

Ha a 17. századi jegyzőkönyvekben nincs nyoma a vérgőzös szörnyetegnek, akkor honnan ered a kép, amit a világsajtó és a popkultúra annyira szeret? A válasz nem a bírósági termekben, hanem a könyvtárak polcain keresendő.

A szűz lányok vérében fürdő, örök fiatalságra vágyó grófnő motívuma több mint egy évszázaddal a halála után, 1729-ben bukkant fel először nyomtatásban.

Turóczi László jezsuita szerző „Tragica Historia” című munkájában egy moralizáló példázatot írt le egy hiú, protestáns asszonyról, aki egy véletlen pofon után fedezte fel, hogy a szolgálólány vérének cseppjeitől kisimul a bőre. Turóczi szerint a grófnő ekkor tette fel a végzetes kérdést: „Micsoda? Ha ilyen kismennyiségű vér ilyen nagy finomságot kínál, mi mindenre lenne képes, ha teljesen átitatna?” Ebből az egyetlen, irodalmi fordulatból nőtt ki a teljes vérfürdő-mítosz.

A legendás 650-es áldozati szám is egy későbbi kor terméke, amely egy soha elő nem került, állítólagos naplóra hivatkozik.

A modern történetírás ezt egyértelműen legendának tartja. „Ez nyilvánvalóan egy bugyuta mese, ami kapóra jött Turóczinak, hogy befeketítsen egy református asszonyságot” – foglalja össze a vélekedést Szibler Gábor helytörténész a National Geographic magyar kiadásában. A józan ész is a mítosz ellen szól. Tony Thorne, a King’s College London kutatója és a témával foglalkozó könyv szerzője rámutatott:

„A kozmetikai vérfürdő ötletével szembeni egyik prózai ellenvetés az, hogy a vér gyorsan megalvad.”

A mese tehát irodalmi, de a háttérben kőkemény politikai és gazdasági érdekek húzódtak.

A Báthory–Nádasdy-vagyon királyi mércével is hatalmas volt, a bécsi udvar pedig jelentős összegekkel tartozott a családnak. Egy önálló, hatalmas befolyással bíró, újraházasodni nem akaró özvegyasszony, aki a Habsburgokkal feszült viszonyban álló erdélyi rokonokkal is kapcsolatot tartott, komoly politikai kockázatot jelentett. A grófnő protestáns vallása a katolikus ellenreformáció korában szintén támadási felületet biztosított. A vádak,

a per nélküli elzárás és a vagyon későbbi felosztása a rokonok és a korona között egy olyan forgatókönyvet sejtet, ahol a cél nem az igazságszolgáltatás, hanem egy kényelmetlen hatalmi tényező eltávolítása és a vagyon megszerzése volt.

A modern kutatók is egyre inkább a politikai konspiráció irányába hajlanak. Kimberly L. Craft amerikai ügyvéd és történész, az „Infamous Lady” című könyv szerzője egy podcastinterjúban egyértelműen fogalmazott: „Nem ölt meg 600 embert.” Majd hozzátette: „Meghalt 30 vagy 50? Igen.” Ez a szám már sokkal közelebb állhat a valósághoz, ami egy kora újkori nagybirtokon, a kor kegyetlen fenyítési szokásai mellett elképzelhető, de messze elmarad a ponyvák rémtörténeteitől. A „nő mint szörnyeteg” toposzának túlhajszolása ellen emel szót Annouchka Bayley, a Cambridge-i Egyetem docense is.

„Ennél jobbat érdemel, mindannyian jobbat érdemelünk” – mondta, utalva arra, hogy a történelem hajlamos démonizálni a hatalommal bíró nőket.

A helyiek emlékezete is kettős. „Vannak legendák Báthory Erzsébetről... Az idősebbek hisznek ezekben a mesékben, de a fiatalabbak talán már kevesebbet tudnak róluk” – nyilatkozta egy csejtei gazda.

A legenda életben tartásához persze nagyban hozzájárult a modern popkultúra is. Juraj Jakubisko 2008-as Bathory című filmje vagy Julie Delpy 2009-es A grófnő (The Countess) című alkotása, bár eltérő módon, de tovább formálták a mítoszt. Ezek a filmek, a zenei feldolgozások és a népszerű „true crime” műsorok gyakran a 18. századi irodalmi toposzokat kezelik tényként, ezzel újra és újra megerősítve a vérgrófnő képét a köztudatban, miközben a bonyolult politikai és gazdasági háttér a feledés homályába merül.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk