News here

SZÍNES

Úgy tudta, nem lehet gyereke, ezért örökbefogadott egyet, végül négy babát is szült ezután

Az immár tízgyerekes amerikai nő évekig próbálkozott a teherbe eséssel, tizenegyszer vetélt el, mire anyává vált.

Link másolása

Ma már tíz gyerek anyukája egy amerikai nő, aki azt hitte, sosem lehet természetes úton gyermeke - számolt be róla a Metro.

A New Yorkban élő Alicia Dougherty és férje, Joshua kilenc évig próbálkoztak a gyermekáldással, ez idő alatt tizenegy vetélést kellett megélniük.

Mivel a nő négyes stádiumú endometriózisban szenved, az orvosok közölték vele, hogy ne nagyon reménykedjen abban, hogy természetes úton gyereket szülhet. A párt nagyon lesújtotta ez, hiszen minden vágyuk volt, hogy gyerekük legyen.

De nem adták fel. A természetes fogantatásról lemondtak, ezért 2010-ben örökbe fogadtak egy négyéves kisfiút. Alicia New Yorkból egészen Dél-Dakota államig repült, hogy magával vigye a kis Alexet, aki legalább annyira örült annak, hogy családba kerül, mint a házaspár, hogy végre szülőkké válhatnak.

"Annyira elképesztő volt, hogy végre van egy gyerek a házban. Beszaladt a szobába és annyira izgatott volt, azt kiabálta, hogy "anya, apa!". Nagyon boldog volt, hogy velünk lehet. Nekünk is nagyon jó érzés volt, de ez egy határvonal is volt számunkra, hiszen addig nem volt gyerekünk, és nem is tudtuk, hogyan kezdjük a közös életet" - emlékezett vissza a nő.

Alig hat nappal Alex (aki már 15 éves) érkezése után viszont újabb csoda történt velük: Alicia megtudta, hogy várandós. Annyira meglepte őket a váratlan terhesség, hogy órákig teljes sokkban voltak, csipkedték is magukat, hogy ugye nem álmodnak.

Legnagyobb örömükre ezúttal a baba végig velük maradt 9 hónapig, így 2021-ben megszületett első közös gyermekük, Zoey, aki már 9 éves.

A pár azonban nem elégedett meg két gyerekkel, ezért egy évvel később tovább bővítették a családjukat: örökbe fogadtak még egy fiút, Jamest, aki már 14 éves.

Ekkor már úgy érezték, teljes a családjuk, ráadásul azt hitték, hogy az újabb teherbe esésnek minimális az esélye, ezért nem gondolták, hogy még többen lesznek. De tévedtek, Alicia ismét várandós lett, és meg is szülte a babát, Dasht, aki már 7 éves.

2015-ben ideiglenesen nevelőszülei lettek egy ikerpárnak, akik nagyjából egyidősek voltak Dash-sel, így a három kicsiről úgy gondoskodtak, mintha hármasikrek lennének. Az ikreket, Jordant és Jasont azonban csak három év után fogadták hivatalosan örökbe, miután az ideiglenes időszak alatt természetesen nagyon a szívükhöz nőttek.

Ezután folytatódott a sorminta: az anya újra teherbe esett és életet adott a most kétéves Bodhinak, majd örökbefogadtak egy kisfiút, a most 12 éves Patricket és a 10 éves Bree-t, majd szült még egy gyermeket, aki a Harle nevet kapta.

Bár Alicia eleinte még nem tudta, azért sikerült többször is teherbe esnie, mert a progeszteron, amit korábban szedett, folyamatosan javította nála a termékenységet. Végül annyira hatásosnak bizonyult, hogy négy babát is világra tudott hozni ennek köszönhetően.

Az immár tízgyermekes anya saját szavai szerint egy "őrült, kaotikus házban" él családjával, és persze minden idejét a gyerekek foglalják le, de egy cseppet sem bánja, és nem is cserélné el semmire.

"Miután évekig abban a hitben éltem, hogy sosem lehet kisbabám, kitártam a szívemet, hogy minél több gyerek beleférjen. Hihetetlen belegondolni, hogy már 10 gyerekem van, pedig kilenc évig azt hittem, hogy egy se lehet. Biztos vagyok benne, hogy még fogunk örökbe fogadni, még akkor is, ha már így is 12-en vagyunk"

- mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


SZÍNES
Kulcsár Edina először posztolt olyan képet, amin már jól látszik a gömbölyödő pocakja
Eddig még nem nagyon mutatta meg magát így.

Link másolása

Augusztusban tudhattuk meg, hogy Kulcsár Edina harmadik gyermekét várja, aki egyben az első közös gyereke is lesz jelenlegi párjával, G.w.M-mel. Az influenszer akkor még a terhessége nagyon korai szakaszában járt, csak azért volt kénytelen elárulni ezt a nyilvánosság előtt, mert emiatt kellett visszalépnie az idei Dancing with the Starstól.

Az egykori szépségkirálynő - aki nemrég vált el férjétől, Szabó András "Csutitól", akitől két gyereke is van - elmondta, hogy váratlanul jött a baba, mert fogamzásgátlót szedett. Ennek ellenére nagyon boldogok voltak párjával, amikor megtudták, hogy bővül a családjuk.

Edinát rendszeresen faggatják a követői a várandósságáról az Instagramon, de ő egyelőre nem sokat árult el. Részben azért, mert G.w.M családjában nem szokás a terhességről nyilvánosan beszélni, másrészt pedig azért, mert az első hónapokban még ő is elzárkózott ettől. A babaváró bulin az már kiderült, hogy kislányt vár.

Egy napokban tartott kérdezz-felelek során az influenszer elmondta, hogy a mostani, harmadik terhessége teljesen más, mint a korábbiak, sokkal fáradékonyabb és érzékenyebb, de a szüléstől nem fél. Elárulta, hogy már megvan a kislányuk neve, de egyelőre még nem szeretnék megosztani mindenkivel. Annyit mondott csak, hogy különleges nevet választottak, amiből rögtön tudni lehet, hogy az ő közös gyerekükről van szó.

Edina eddig nem mutatott magáról olyan fotót, amin nagyon látszana a hasa. Most viszont egy olyan képet posztolt, amin egy szűkebb fazonú, kötött ruhát viselt, így látható, hogy már szépen gömbölyödik a pocakja.

A fotót ide kattintva nézheted meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZÍNES
Újabb kamujelenet lepleződött le a Harry-Meghan-dokumentumsorozatból
Nem „úgy” és nem „azért” készült az eredeti fénykép, mint a képkockák sugallják.

Link másolása

Tegnap mi is írtunk róla, hogy megérkezett a Harry herceg és Meghan Markle házasságáról és a királyi család többi tagjához fűződő viharos kapcsolatukról szóló dokumentumsorozat második előzetese, ami erős állításokat tesz és nagyobb botrányokat vetít előre. Ahogy arról is beszámoltunk, hogy máris hazugságon kapták a produkciót.

Kiderült, hogy nem egy olyan rész van a sorozatban (pontosabban már annak előzetesében), ami nem teljesen fedi a valóságot. Láthatunk egy olyan jelenetet, amelyben a sussexi hercegi pár kisfiukkal sétál, egy fotós pedig egy erkélyről fényképezi őket még 2019-ben.

A 24.hu kiszúrta, hogy Robert Jobson, a királyi családra specializálódott újságíró a Twitteren leleplezte ezeket a képkockákat.

„Ez a Netflix, illetve Harry herceg és Meghan hercegné által használt fotó, ami a sajtó tolakodását sugallja, teljesen hamis. Desmond Tutu érsek fokvárosi rezidenciájának akkreditált fotósa készítette. Mindössze három embernek volt akkreditációja akkor. Harry és Meghan beleegyeztek a felvétel elkészítésébe. Én is ott voltam”

– írja a publicista. Ennek bizonyítására egy másik fotót is közölt, amit a hivatalos látogatás során készített.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZÍNES
John Travolta szívfacsaró posztban búcsúzik Kirstie Alleytől: Veled volt az egyik legkülönlegesebb kapcsolatom egész életemben
A 68 éves színésznek rengeteg gyásszal kellett megküzdenie az utóbbi években.

Link másolása

Mi is beszámoltunk róla, hogy 71 éves korában rövid, súlyos betegség után elhunyt Kirstie Alley, akit legtöbben a Nicsak, ki beszél?-filmekből ismerhettek.

Filmbéli partnere, John Travolta egy rendkívül szívhez szóló Instagram-posztban búcsúzott a sztártól.

„Kirstie-vel volt az egyik legkülönlegesebb kapcsolatom egész életemben. Szeretlek, Kirstie! Tudom, hogy találkozunk még”

– írja.

Alley és Travolta 1989 és 1993 között három Nicsak-filmben játszottak házaspárt.

Travolta életét a közelmúltban egyébként végigkíséri a gyász. 2009-ben elvesztette 16 éves fiát, Jettet. Születésnapjáról azóta is minden évben megemlékezik, így tett idén áprilisban is.

2020 nyarán hosszú betegség után elhunyt felesége, Kelly Preston. Idén augusztusban pedig másik szeretett kollégájától, Olivia Newton-Johntól kellett búcsúznia, akivel a Grease-ben játszott együtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZÍNES
Súlyos baleset: félrenyelt a kardnyelő az élő show közben
Tüdejének egy részét eltávolították, de már jól van. A kardnyeléssel viszont fel kell hagynia.

Link másolása

Kórházba került Scott Nelson világhírű kardnyelő, miután egy előadásán félrenyelte a kardot – írja a 444.

Az eszköz megvágta a hasüregét és átszúrta a májlebenyét.

A baleset még október 31-én este történt egy washingtoni előadáson, de Nelson csak most osztott meg róla posztot a Facebookon. A férfit súlyos, de nem életveszélyes állapotban szállították egy helyi kórházba. Tüdejének egy részét eltávolították, és a hírek szerint az orvosok nem bíztak a felépülésében. A CBS tudósítása szerint azonban már jól van.

Azt egyelőre nem tudni, Scott Nelson mit fog dolgozni a jövőben, mert az egyértelműnek tűnik, hogy a kardnyeléssel fel kell hagynia.


Link másolása
KÖVESS MINKET: