SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Drámával kezdődött a Nyerő páros: Détár Enikőéknek máris fel kellett adniuk a versenyt

A színésznő párját kórházba kellett szállítani, majd műteni is kellett.

Link másolása

Hétfő este elindult az RTL Klubon a Nyerő páros hatodik évada, melynek már az első részében kénytelenek voltak Détár Enikőék feladni a versenyt, ugyanis párját, Kiss Pétert kórházba kellett szállítani.

„Egy ártatlan mozdulat volt az egész. A villában leesett valami, Péter lehajolt érte, ami után pokoli fájdalmai lettek. Egy ideig még próbálta tartani magát, de mivel egyre nagyobb kínjai voltak, szóltunk a stábnak. Azonnal biztosítottak nekünk egy autót, amivel a kórházba vittek minket”

– emlékezett vissza Détár Enikő a Blikknek. Pétert három orvos vizsgálta meg, egy branült is bekötöttek neki, arra az esetre ha azonnali műtétre lenne szüksége. Végül a vizsgálatok után közölték, hogy a köldöksérve szakadt ki, ami beavatkozást igényel ugyan, de néhány napig el lehet halasztani.

Bár az orvosi diagnózis ellenére is visszatértek a villába, hogy folytassák a versenyt, idővel jobbnak látták, ha feladják.

„Megbeszéltük, hogy majd én próbálok emelgetni és mindent megcsinálok, amit csak tudok. Mégis be kellett látnunk, hogy ez a verseny számunkra most véget ért. Jobbnak láttuk, ha feladjuk, ami mindkettőnk részéről nagyon nehéz döntés volt, hiszen kudarcként éltük meg, de azt is mindketten tudtuk, hogy most Péter egészsége a legfontosabb. Hiszek a sorsban, és tudom, hogy ennek így kellett lennie még akkor is, ha nagyon sajnáltuk, hogy távoznunk kellett a játékból”

– tette hozzá a színésznő, akinek párját 3 nappal később meg is műtötték, mely során egy 15-ször 15 centis hálót helyeztek be a hasába. Jelenleg muszáj kímélnie magát, de szerencsére már teljesen jól van. Péter hosszú évek óta élt együtt a köldöksérvével, ami egészen idáig semmiféle problémát nem okozott nála.

Így összesen még hét pár maradt versenyben: Törőcsik Dániel (ÉNB-sztárból lett tetoválóművész) és Bíró Bea világhírű topmodell, Megyeri Csilla és párja, Molnár Zsolt, Muri Enikő és Tóth Szabi, Hódi-Tóth Pamela és Tóth Bence, Lotfi Begi és felesége, Lotfi-Schadi Réka, Zdroba Patrik, az X-Faktor felfedezettje és szerelme, Bádoki Bettina, valamint Madár Veronika színésznő és férje, Landor Richárd, egykori vadászpilóta.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Meghalt Avicii volt barátnője, nem tudta megemészteni a DJ elvesztését, végül borzasztó tragédia érte őt is
Emily Grace Goldberg két évig volt a világhírű DJ párja, akit egy zenei eseményen ismert meg. A lány lebetegedett, majd mikor végre úgy érezte, hogy legyőzte a kórt, nem sokkal később elhunyt.

Link másolása

Megrázó sors jutott Emily Grace Goldbergnek. Hat éve vesztette el barátját Aviciit, akivel két éven át alkottak egy párt. A lány később rákbeteg lett és nemrégiben elhunyt - írja a Blikk.

A svéd Tim Bergling, azaz Avicii 2018. április 20-án halt meg egy hotelszobában az ománi Muscatban. A világhírű Dj éveken át közdött a függőségeivel és mentális gondjaival, végül nem bírta tovább, egy üvegdarabbal megvágta magát, majd elvérzett.

A lemezlovas barátnője Emily nem tudta feldolgozni kedvese elvesztését. A betegség pedig őt is legyőzte és a 34 éves fiatal nő tüdőembóliában halt meg Kaliforniában április 3-án.

A lány szerette a művészetet és a fotózást. 2012-ben végzett a főiskolán, majd egy elektronikus zenei turnéval járta a világot, akkor ismerte meg Avicii-t is.

A közösségi oldalán a kórházból posztolt egy fotót magáról, de akkor még azt írta, hogy legyőzte a rákot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Ilyen még nem volt a Zsákbamacskában: a nyertes odaajándékozta autóját játékostársának
A két versenyző meghatottan ölelte meg egymást, még a könnyük is eleredt. Sőt, Kárpáti Rebeka is elsírta magát a stúdióban.

Link másolása

Ilyen nem volt még a Zsákbamacska című műsor történetében - egy nyereményt nem a szerencsés játékos, hanem egy másik vihetett haza - írja a 24.hu.

Szente Vajk és T. Danny a Királylány nevű játékossal játszott, aki az elején bevallotta, hogy egy autót szeretne majd, mert az övé elromlott. Bár közel járt a nyeréshez, de végül veszített.

A lány nagyon elkeseredett, főleg, mikor megnézték, mit takart a függöny. Egy piros autó állt ott. „Nem hiszem el, ilyen a világon nincs!” – mondta sírva a játékos.

A játékot végül a Shanti nevű játékos nyerte meg. Ám ő előzőleg azt mondta a Királylánynak, hogy ha ő nyerné az autót, akkor a sajátját odaadja neki.

Így mikor a győztesé lett a 6,5 milliós autó, tartotta ígéretét:

"Ahogy megígértem Királylánynak, ha megnyerem, az enyémet neki adom" - mondta a győztes.

A két versenyző megölelte egymást, még könnyeztek is, sőt Kárpáti Rebeka is elsírta magát a stúdióban. A megható pillanatok ITT láthatók.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Elkezdték Tompos Kátya kezelését Németországban: önerőből nem tudja a folytatást finanszírozni
A színésznő nem szerette volna, hogy kiderüljön betegsége, végül barátai meggyőzték, hogy szükség van a segítségre. De most nagyon sokat jelent neki a támogatás.

Link másolása

Németországban folytatják Tompos Kátya kezelését, és bíznak a terápia sikerében. A színésznő barátai szerdán osztották meg felhívásukat, melyben elárulták, hogy súlyos betegséggel küzd, és a gyógyításához szükséges pénzt a család és a barátok már nem tudják előteremteni. A közösséghez fordultak támogatásért, egy jótékonysági színházi estet szerveznek és pénzadományra is van lehetőség.

A betegség kezelésére idehaza nincs megfelelő terápia, ezért kellett külföldre utaznia. Ám a terápia sokba kerül.

"Kátya már elkezdte ezt a kezelést, ám önerőből nem tudja a folytatást finanszírozni. Ez a gyógyulása érdekében egy olyan lehetőség, amelyet muszáj megragadni"

– mondta el a Blikknek a színésznő munkatársa, Kálnási Anikó.

Kátya nem akarta nyilvánosságra hozni a betegséggel való küzdelmét, de a barátok meggyőzték végül, és máris sok felajánlás érkezett.

"Kátya számára ez nagyon sokat jelent, mert ő eddig méltósságteljesen, családja és szűk baráti köre támogatásával küzdött, de mostanra elfogytak a tartalékai. Külön szeretnénk megköszönni a segítséget a Fábián Juli Alapítvány, akik teljes erőfeszítéssel mellénk álltak"

– tette hozzá Anikó.

A színésznő korábban beszélt arról, hogy az éneklés számára mennyire fontos, ám most erre sincs módja. 2020-ban úgy nyilatkozott a vehir.hu-nak: "Ha a hivatásomat nézzük, akkor színésznő vagyok, ugyanakkor gyerekkoromban az első kifejező eszközöm az ének volt: apukám magyarul, anyukám – orosz származásából adódóan – oroszul beszélt hozzám, végül egy harmadik nyelvet találva az énekléssel fejeztem ki magam".

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Megrendítő üzenetet küldött a rákbetegséggel küzdő Tompos Kátya: Úgy éreztük, nincs más remény, nincs más lehetőség
Gyűjtést szerveztek a gyógyulása érdekében. A színésznő most megköszönte a közönségnek az eddigi támogatásokat.

Link másolása

Korábban írtunk róla, hogy teljesen megdöbbentő hír érkezett Tompos Kátyáról: a 41 éves énekesnőt azért nem láthatta már két éve a közönség, mert rákkal küzd.

Bár eddig tiszteletben tartották a színésznő kérését, és nem hozták nyilvánosságra a betegségét. Végül azonban úgy döntöttek, hogy a Fábián Juli Emlékalapítvánnyal együtt gyűjtést szerveznek számára a gyógyulása érdekében, és egy jótékonysági gálát is tartanak május 25-én.

Tompos Kátya közösségi oldalán nemrég közzétettek egy bejegyzést, amiben megköszönték a közönségnek az eddigi támogatásokat.

„Nem találunk szavakat arra, amit alig néhány óra leforgása alatt véghez vittetek. Nincs jobb szó a KÖSZÖNÖMnél, de amikor az összefogás, a TI összefogásotok reményt ad, mégis kevésnek tűnik”

- írták a posztban, majd így folytatták:

„Amikor Kátya néhány barátjával, kollégájával és a Fábián Juli Emlékalapítvánnyal úgy döntöttünk, hogy belevágunk ebbe az akcióba, azért tettük, mert úgy éreztük, nincs más remény, nincs más lehetőség. Kátya az utolsó pillanatig a nyilvánosság teljes kizárása mellett igyekezett minden lehetőséget megragadva gyógyulni, küzdeni, de egyedül elérte a határait.”

Végül ezzel zárták a bejegyzést:

„Messze még a vége, de köszönjük a reményt és a szeretetet! Hajrá, Kátya!”

A gyűjtésről itt lehet további információt találni!

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk