News here

SZÍNES

„A 15 éves fiam mindennap könyörög, hogy töröljem magam az OnlyFansről” – vallotta be az erotikus modell

Bár a 40 brit nő nem pornózik, kamasz fiának nem tetszik, hogy egy olyan oldalon keres egy rakás pénzt a képeivel, amit pornóoldalként tartanak számon.

Link másolása

A korábbi glamour modell, Carla Bellucci májusban jelentette be, hogy két évvel azután, hogy regisztrált az OnlyFans oldalra, befejezi az erotikus modellkedést. Akkor azt nyilatkozta, hogy már elég pénzt gyűjtött, így most már inkább a gyerekeire akar koncentrálni, akiknek már így is mindenük megvan. Elmondta, hogy bár sokan kritizálták amiatt, hogy erotikus fotóiból keres vagyonokat, szerinte ők csak irigyek, hiszen nekik 8 órában kell megdolgozniuk tizedannyi pénzért, ráadásul csak 65 évesen mehetnek nyugdíjba.

A 40 éves nő 2020-ben regisztrált a fizetős felnőttartalom-megosztó platformra, ahol már a koronavírus-járvány ideje alatt is 40 ezer fontot (18,8 millió forint) keresett havonta. Akkor sem hagyta abba a modellkedést, amikor tavaly babát várt, a pocakos fotóival még többet is kaszált. Sőt, élőben közvetítette a szülését azoknak az előfizetőinek, akik hajlandóak voltak mintegy 4 millió forintot kicsengetni neki ezért.

Mostanra azonban már eleget keresett ahhoz, hogy nyugdíjba vonuljon. Májusban kijelentette, hogy év végéig lesz még elérhető az OnlyFansen, utána már csak Instagram-oldalán lehet nézegetni a képeit (ahol egyébként 140 ezren követik). Most viszont kiderült, hogy nemcsak azért döntött így, mert már eléggé megszedte magát pénzzel. A Daily Starnak bevallotta, hogy kamasz fia erősen ellenezte a tevékenységét.

"Tudom, hogy ez kissé álszentül hangzik az én számból, de azért is kell lemondanom az OnlyFansről, mert a fiam már 15 éves, és nem akarja, hogy ezt csináljam. Szinte már minden egyes nap könyörög azért, hogy töröljem magam az oldalról, többször beszéltünk már erről. Jayden szereti a pénzt, a jutalmakat és a nyaralásokat, de utálja annak a gondolatát is, hogy én fenn vagyok az OnlyFansen. Nem hazudok, gyűlöli ezt."

A modell nem posztol pornográf tartalmat magáról, fia azonban már tudja, hogy pornó is van az oldalon, és tudja, hogy emiatt az anyját is megbélyegezhetik.

"Ezért akarja, hogy abbahagyja. Nemrég azt mondta, 'anya, ha be akarsz kerülni a Big Brother-házba, törölnöd kell magad az OnlyFansről"

- mondta Carla.

Bár már korábban is úgy gondolta, hogy ha betölti a 41-et, nem fog már modellkedni, de a mostani áremelkedések miatt nehéz volt meghoznia ezt a döntést, hiszen négy gyereket nevel. Ráadásul az általa megkeresett pénzből a családját is elkényeztette, a gyerekei megkapták a legdivatosabb ruhákat, a legmenőbb kütyüket, és luxusnyaralásokra mentek együtt.

A fényűző életük viszont sokak szemében felháborító, ugyanis Belluccit azért utálta meg egész Nagy-Britannia, mert az adófizetők pénzből csináltatta meg az orrát, nem is akárhogy.

Eljátszotta, hogy depressziós, ráadásul egy háziorvost is elcsábított azért, hogy az egészségbiztosítás állja a plasztikai műtétjét.

Ezután ráadásul egy fenékplasztikát is adományokból akart finanszírozni. Úgy tűnik azonban, hogy sokakat ez nem érdekelt annyira, hogy ne fizessenek az erotikus képeiért, nekik köszönhetően pedig igencsak meggazdagodott az egykori glamour modell.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


SZÍNES
Csak egy jó kis tengerparti képet szeretett volna, alaposan meglepődött az eredményen a fiatal nő
Mikor a fotót először megosztotta, a sok aggódó komment miatt törölni kényszerült. Végül az amerikai lány magyarázattal együtt posztolta ki újra a vicces felvételt.

Link másolása

Egy véletlen optikai illúzió miatt kellett egy képet törölnie egy fiatal nőnek. Madi Marotta a tengerparti vidámságát szerette volna megörökíteni, ezért bikiniben, napszemüvegben és széles mosollyal pózolt a kameránk. Majd a fotót meglátva ő maga is elcsodálkozott azon, amit látott.

A képen ugyanis egy napozó nő karja úgy lóg be a képbe, hogy azt a látszatot kelti, mintha a lánynak pénisze nőtt volna, ráadásul még ki is lógna az alsójából.

A vicces fotót minden magyarázat nélkül kitette az Instagramra, ahol aztán dőltek a barátoktól az aggódó üzenetek. Ezért a képet törölte, és a TikTokon egy rövid magyarázattal együtt osztotta meg újra - írja a LadBible, a brit lap a felvételt is megosztotta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZÍNES
Videó: Forró pillanatok a Való Világ zuhanyzójában, közös fürdést csaptak a lányok
Volt, aki még a bikinifelsőtől is megszabadult.

Link másolása

Három villalakó lány úgy döntött, hogy közös zuhanyzást csapnak. VV Anita, VV Reni és VV Lissza a fürdés kezdetén még fürdőruhában tisztálkodott, de végül

Lissza úgy döntött, hogy ledobja a felsőrészt.

Szemmel láthatóan nem volt szégyenlős, míg a két másik lány azért a textilt húzogatva próbált meg mindenhol lefürdeni.

VIDEÓ: A zuhanyból


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZÍNES
Hat nappal egy rejtélyes videó után meghalt az egyik legnépszerűbb kanadai TikTok-sztár
A 21 éves Megha Thakur halálának részleteit nem közölte a család.

Link másolása

21 éves korában váratlanul elhunyt az egyik legnépszerűbb kanadai TikTok-sztár, írja a Metro. Megha Thakur utolsó videóját hat nappal halála előtt posztolta. A felvételen egy New York-i utcán sétál, és csak annyit írt hozzá:

„Ne feledd, hogy te felelsz a sorsodért”, majd a videóban még azt mondja, hogy „Igazi erőt akarsz érezni? Ébredj rá, hogy ki a fasz vagy”.

@meghamind_ YOU’RE in charge of your destiny. Remember that ? #confidence #selflove ♬ original sound - Megha

A közel 1 millió követővel rendelkező Thakur a család közleménye alapján november 24-én a hajnali órákban hunyt el. A halál okát nem közölték.

Thakur három évvel ezelőtt kezdett tiktokozni. Az ontariói nő a testpozitív mozgalom lelkes tagja volt, ezen felül még az önbizalomról szóltak posztjai. Legnépszerűbb videója több mint 10 millió embert ért el, és azt mutatta be, hogyan kell mozgatni a fenekünket tánc közben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZÍNES
Hal a tortán: L.L. Junior rendelt pizzát szolgált fel Zámbó Árpynak
A vendég értelemszerűen nem volt elragadtatva az ételtől.

Link másolása

Véget ért a Hal a tortán e heti műsorfolyama, a versenyt ezúttal Zámbó Árpy nyerte meg. A csapat utoljára L.L. Juniornál vendégeskedett, bár a főzést a rapper másokra hagyta.

Zámbó Jimmy testvére egyébként nem járt jól a vacsorával, mert a tenger gyümölcseit nem szereti, a menü egyik fele pedig tulajdonképpen csak abból állt.

Junior egy hirtelen jött, de nem épp díjnyertes ötlettel oldotta meg a dolgot: egy rendelt pizzát tett Árpy elé, majd tetézve a dolgot, közölte:

„Neked egy ilyet sütöttem gyorsba’”.

A vendég érthetően nem volt elragadtatva a helyzettől. Mint megjegyezte:

„Szerintem ezt valakinek rendelte: vagy a segítőinek vagy valakinek. Ideadta nekem, hogy nesze, itt van, kussoljál, itt a kaja. Így csinált a fejében. Nem eszel? Akkor egyél pizzát. Fain vagy, Junior.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: