SPORT
A Rovatból

Úszd körbe az országot: Nyíltvízi úszósorozat indul profiknak és amatőröknek

Hazánkban először kerül megrendezésre három tájegységen, három szabadtéri víztípusban az Open Water Tournament (OWT) elnevezésű verseny, július 11. és augusztus 22. között.


A nyáron három magyar tájegységen, három szabadtéri víztípusban rendezik meg az Open Water Tournament elnevezésű nyílt vízi úszóversenyt. A háromállomásos sorozatra várják mindazokat, akik szeretnek úszni és kipróbálná magát a különböző távokon, legyen akár profi vagy amatőr.

A sorozat július 11-én, szombaton a balatonfűzfői öbölben indul, majd augusztus 1-jén, szintén szombaton Gyékényesen folytatódik és augusztus 22-én, szombaton Szarvason zárul. Az első két helyszínen az amatőrök a 3, míg a profik a 9 kilométeres távon bizonyíthatnak, a történelmi Magyarország mértani középpontjának számító Szarvason pedig 2,5 és 7,5 kilométeren közül választhatnak az indulók.

A kezdeményezés mellé állt több híres magyar sportoló is. Többek között az olimpia bajnok, Risztov Éva, a válogatott szinkronúszó, Stumpf Kata és a Ferencvárosi Torna Club két klasszisa, az Európa-bajnok testvérpár, Verrasztó Dávid és Verrasztó Evelyn, akik a fűzfői állomáson rajthoz is állnak majd.

“Végre a nyíltvízi úszás nem csak a profiknak szól! Több helyszínen kipróbálhatja magát az ember, hogy milyen napsütésben, esőben, vagy akár hullámokkal megküzdeni. Nagyon örülök, hogy ezt a rendezvénysorozatot és egy olyan sportágat népszerűsíthetek, ami az én életemet is döntően meghatározta.” - mondta az eseményről Risztov Éva, olimpiai bajnok.

Az OWT bajnokság célja a nyílt vizek népszerűsítése, továbbá a profi versenykörülmények megteremtése és biztosítása az ország különleges folyóiban és tavaiban.

A helyszínekről

Az első versenyhelyszín az ország medencéje lesz, ahol a szervezők újranyitják a balatonfűzfői-öblöt. Az amatőr úszók Balatonfűzfőről rajtolva Balatonalmádiig teljesíthetik a 3 km-es távot, ugyanezt a szakaszt, az extrém - profi versenyzők - háromszor tehetik meg.

“A medence kizárólag a versenyről szól, ahol a fekete csíkot hajtjuk fel, s alá, evvel szemben a nyíltvíz egy élmény, egyrészt a környezet miatt, ami sokkal gazdagabb, mint az uszodában, másrészt pedig ez a VÍZ MOZOG, ami KÜLÖN KIHÍVÁST JELENT!” - nyilatkozta Verrasztó Dávid, kétszeres világbajnoki ezüstérmes, háromszoros Európa-bajnok, olimpikon.

A második állomás a Gyékényesi bányató lesz, amely eddig csak a hazai és nemzetközi búvárok között volt népszerű helyszín, mivel a tó 15 méter mély, vize pedig kristálytiszta.

“Magyarország vizeiről híres, az egy főre jutó vízkészlet nálunk a legmagasabb Európában; nem véletlenül vagyunk mi, magyarok, a világ legjobb úszói. Ideje tehát uszoda helyett tavainkat, folyóinkat választani, mert az ORSZÁG ÚSZVA ISMERSZIK meg!” - mondta Stumpf Kata, válogatott szinkronúszó, az OWT nagykövete.

A ország úszva-járásának harmadik és egyben befejező helyszíne Szarvas lesz, ahol a belvárost kettészelő Köröst kell meghódítaniuk a versenyzőknek. Az úszóknak az egykori ország középpontjától egészen a város közepéig, a Vízi Színházig tart a verseny, ahol a gyalogos hídra csapva ér véget a kihívás.

Profi versenykörülmények várják az indulókat

A bajnokságra egyéni időponttal lehet nevezni, hogy se a regisztrációnál, se az indítás során, de még a vízben se alakuljon ki tömeg. A szervezők a pályákat úgy alakítják ki, hogy a versenyzőknek a vízben ne kelljen sétálniuk és minél kevesebb bóját kelljen kerülniük. Ezért a start és cél-pontok helyszínben eltérnek egymástól, a versenyzőket busz viszi a start-kőhöz.

Távok, dátumok, tudnivalók

Az OWT minden állomása két különböző távra épül; az amatőrök 2-3000 méteren, a kihívást keresők és hivatásos úszók 7-9000 méteren indulhatnak.

“...mikor a barátaim nyaralásból hazatérnek, mindig arról mesélnek, hogy erre jártak, arra jártak... én mindig a vizekről mesélek, erre úsztam, arra úsztam! Ezt adja majd az OWT is! - nyilatkozta Verrasztó Evelyn, Európa-bajnok magyar úszó, olimpikon.

Verseny időpontok

Balaton - 07.11.

Gyékényes - 08.01.

Szarvas - 08.22.

Részletes információkért keressétek az esemény Facebook oldalát ahol a technikai információkon kívül a felkészüléshez is kaphattok tanácsokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
A Rovatból
„Héder eltűnt a pénzzel, ígérgetett, de nem fizet” – tavaly nyár óta várnak a pénzükre az olimpia vívóversenyein dolgozó stábtagok
A stáb több tagja végrehajtást indított a Sportos Aramis Média Zrt. ellen, de a számlán mindössze 200 ezer forint alatti összeg volt. Héder Barna elismerte a tartozást, és ígéretet tett arra, hogy három héten, de legfeljebb egy hónapon belül kifizeti az elmaradásokat.
Fotó: MTI/Zih Zsolt - szmo.hu
2025. szeptember 02.



A Nemzeti Sport információi szerint Héder Barna, az ismert sportriporter a 2024-es párizsi olimpia vívóversenyein dolgozó 47 ember bérét még mindig nem rendezte. A tartozás összege legalább 50 millió forint, de ennél nagyobb is lehet.

A lap arról számolt be, hogy Héder elismerte a tartozást, és ígéretet tett arra, hogy három héten, de legfeljebb egy hónapon belül kifizeti az elmaradásokat. Azt mondta, mindenki megkapta az előleget, és a fedezet is rendelkezésre áll. Hozzátette, hogy a nyár és a szabadságok miatt lassult le a folyamat, de a múlt héten ismét tárgyalások kezdődtek az ügyben.

A Nemzeti Sport felidézte, hogy az olimpiai közvetítések kifizetésével évek óta gondok vannak. Már a 2021-es tokiói játékokon is előfordult, hogy a magyar Emmy-díjas stáb késve vagy egyáltalán nem kapta meg a pénzét, pedig a fedezet akkor is megvolt. A stáb a Sportos Aramis Média Zrt.-vel kötött szerződést, amelynek vezetője Héder Barna.

A helyzet egy Facebook-videó alatt került napvilágra, ahol Varga Norbert és Ács Ferenc is hozzászóltak. Varga arról írt: „Héder neki és a teljes magyar stábnak tartozik a fizetésével, ám nem lehet őt elérni, és azt sem tudni, hol van a pénz.” Ács hozzátette: „Héder eltűnt a pénzzel, ígérgetett, de nem fizet, és heteken-hónapokon keresztül elérhetetlen.”

A lap szerint a stáb több tagja végrehajtást indított a Sportos Aramis Média Zrt. ellen, de a számlán mindössze 200 ezer forint alatti összeg volt. A végrehajtók a cég telephelyén sem találtak semmit, mert Héder korábban eladta az ingatlant.

A 47 érintett közös levélben fordult Mark Wallace-hoz, az Olympic Broadcasting Services tartalomgyártásért felelős sportigazgatójához. Azt kérték tőle, hogy a jövőben, ha elégedett a magyar stáb munkájával, inkább más céggel kössön szerződést.

A Nemzeti Sport cikke szerint a tartozás folyamatosan nő, mivel a párizsi olimpia óta már egy év telt el, és minden hónapban késedelmi kamat rakódik az összegre. Héder egyszer, 2024. október 15-én tájékoztatta e-mailben a stábot, hogy a cég vállalja a következményeket, de a források szerint a feltételek irreálisak voltak.

A lap emlékeztetett arra is, hogy Héder Barna három évtizede ismert szereplője a sportmédiának. Dolgozott a Telesportnál, az Eurosport magyar adásában, volt a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke, az M4 Sport igazgatója, legutóbb pedig az RTL Sztárbox című műsorának műsorvezetőjeként láthatták a nézők. Az olimpiai közvetítések rendezőjeként 1996 óta dolgozik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SPORT
A Rovatból
Videó: Szoboszlai Dominik bombagóljával verte a Liverpool az Arsenalt
A magyar válogatott csapatkapitánya a 83. percben lőtt szabadrúgásból a londoni csapat kapujába. Rayának esélye sem volt a 25 méterről megeresztett lövés ellen.


Harmadik meccsét is megnyerte a Premier League idei szezonjában a Liverpool. A bajnokcsapatban ezúttal is jobbhátvédként kapott szerepet a kezdőcsapatban Szoboszlai Dominik, a védelem másik szélén Kerkez Milos játszott.

A mérkőzés előtt mindkét csapat 2-2 győzelemmel állt a tabellán, a lefújás után azonban már csak a Liverpool mérlege maradt száz százalékos. A meccs egyetlen gólját Szoboszlai Dominik szerezte szabadrúgásból a 83. percben.

A magyar válogatott csapatkapitánya 25 méterről vágta a jobb sarokba a labdát, mely előtte még a kapufát is érintette. Hiába vetődött Raya, az Arsenal kapusa, esélyes sem volt elérni a lövést.

A bombagólt itt lehet megnézni a bíró szemszögéből:

Itt pedig egy néző szemszögéből:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
„Ne cigányozz, és az XY homoszexuált is felejtsd el!” - Varga Barnabás és az MLSZ visszafogottságot kér a szurkolóktól
A magyar táborban rendre felhangzik a „Cristiano homoszexuál” rigmus, ha a portugálokkal játszunk. Többek között ezt akarja megfékezni az MLSZ Varga Barnabás segítségével.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 04.



A közelgő világbajnoki selejtezők előtt kampányt indított a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ), hogy a válogatott mérkőzésein minden szurkoló tartózkodjon a diszkriminatív szabálysértésektől, írja az MTI.

Varga Barnabás, a Ferencváros 23-szoros válogatott csatára szerepel abban az egyperces kampányvideóban, amely a válogatott mérkőzésekről korábban kitiltott huszonhárom szurkoló bevonásával, egyetértésével és pénzügyi támogatásával készült.

Az MLSZ tájékoztatása szerint a nemzetközi és európai szövetség egyaránt zéró toleranciát alkalmaz a rasszista, diszkriminatív megnyilvánulások esetében, amelyek közé tartoznak az etnikai kisebbségekre és a szexuális hovatartozás megkülönböztetésére vonatkozó rigmusok.

A szövetség kiemeli, hogy tilos megsérteni „egy ország, egy személy vagy egy embercsoport méltóságát vagy integritását faj, bőrszín, népcsoport, nemzetiség, társadalmi származás, nem, fogyatékosság, szexuális orientáció, nyelv, vallás, politikai vagy bármilyen más vélemény, gazdagság, születés alapján.”

A felhívásban az MLSZ kéri a szurkolókat, hogy tartózkodjanak a hasonló szólamok éneklésétől, ellenkező esetben az UEFA zártkapus büntetés kiszabását alkalmazhatja a vb-selejtezők alatt.

A kampányhoz egy videó is készült. Ebben Varga Barnabás, a Ferencváros válogatott támadója többek között azt mondja:

„Ne cigányozz, és az XY homoszexuált is felejtsd el, mert ezek esetén a következő meccs zártkapus lesz!”

Varga ezzel arra céloz, hogy a Portugália elleni meccsek során rendre felhangzik a magyar táborból az a rigmus, amivel Crsitiano Ronaldo - ő lenne a kampányfilmben csak XY-ként emlegetett játékos - vélt szexuális beállítottságára utalnak a szurkolók.

A kampányfilmet itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
A Rovatból
Pech: Rögtön össze is törte a trófeáját a Forma-1-es újonc, aki először állhatott dobogóra
A 20 éves Isack Hadjar korábban nem jutott be az első háromba. A nagy eredmény miatt elszabadult az ünneplés, ami a trófeájába került.
Szerző: GJ - szmo.hu
2025. szeptember 01.



A hétvégén rendezett Holland Nagydíjon Lando Norris kiesett, így az időmérőn bravúrosan teljesítő Isack Hadjar végzett a harmadik helyen, ami a Forma-1-es pályafutása során először történt meg a húszéves versenyzővel.

A Racing Bulls újoncát jó alaposan megünnepelte a csapat a dobogós helyezésért, így hirtelen azt sem tudta, hogy az autótól merre induljon el az eredményhirdetésre.

Az önfeledt ünneplés a csapatfotózás közben is folytatódott, és közben valahogy eltört a harmadik helyért járó trófea. Hadjar ezt csak akkor vette észre, amikor le akarta tenni: a trófeának csak a csonka felső része maradt meg a kezében.

Hadjarnak ettől függetlenül nyilván kiváló hétvégéje volt, de ugyanezt nem mondhatja el magáról a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, aki a verseny első kiesője volt, sőt, a leintés után még meg is büntették.

A versenyfelügyelők bejelentették, hogy Hamilton a felvezető körön egy figyelmeztető zászlót hagyott figyelmen kívül: túl gyorsan hajtott, ezért a következő futamra érvényes, ötrajthelyes büntetést szabták ki rá. Ezt éppen a Ferrari hazai versenyén, Monzában hajtják majd végre.


Link másolása
KÖVESS MINKET: