A NAP SZÉPE
A Rovatból

Ez a lány nyerte az első magyar női tetovált szépségversenyt

Mutatjuk a győztest, aki egy népszerű borászat reklámarca is lesz.


Magyarországon először rendezték meg a Tetovált Nők Szépségversenyét. A döntőt Budapesten rendezték, a beküldött fotókból kiválasztott tíz versenyző részvételével. A győztes a húszéves pécsi vendéglátós, Kása Zsófi Zoé lett. A verseny kitalálója a híres mádi borász, Demeter Endre volt, aki a Borsnak elmondta, hogy a győztes jutalma, hogy ő lehet a Délceg bor arca az idén.

tetova

Zsófi nyilatkozott is a lapnak: "Van egy fotós barátom, aki a tudtom nélkül feltöltötte a képem a netre, majd írt, hogy bekerültem a legjobbak közé.

"
Én meg azt gondoltam, ha már így alakult, akkor nem hátrálok ki.

A gyönyörű lányra tizennégy évesen, az édesanyja engedélyével varrták az első tetkót. Az első egy nonfiguratív alkotás volt, virággal, csillagokkal. Elmondása szerint a legtöbb tetoválása a buddhizmushoz kapcsolódik, ami pozitív gondolkodást és nyugalmat sugall a számára. A jobb karján például a dalai lámától van egy idézet. "A tetoválás számomra csodálatos dolog, bár vannak hátrányai. Kevés munkahelyen fogadják el, pedig szerintem gyönyörű. Ezek nem azért készülnek, hogy mutogassam magam, mert egy kicsit szégyenlős vagyok, de ha úgy adódott volna, bikiniben is megmutattam volna magam a versenyen." - mondta még el a Borsnak a boldog győztes.

Via Bors


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


A NAP SZÉPE
Több mint 720 férfival szexelt a világ legfittebb nagyija – most elképesztő fotókat posztolt
Mindenki maga eldöntheti, hogy jogos-e a fiatal generáció rajongása az 53 éves brazil testépítőnő iránt.


A világ legjobb karban lévő nagyijának is szokták emlegetni Andrea Sunshinee-t, aki testépítőként, modellként és influenszerként dolgozik. A Daily Star most kiszúrta, hogy újabb remek fotósorozattal örvendeztette meg a közönséget.

Az 53 éves nagymamáról az a hír járja, hogy eddigi élete során több mint 720 férfival feküdt le.

Ki tudja, talán ez is segíthetett abban, hogy megtartsa tökéletes alakját – bár a képeket elnézve ehhez azért némi orvosi segítséget is igénybe vett a népszerű fitneszmodell.

A brazil származású, Londonban élő Andrea szerint nagyon sok férfi rajong érte a fiatalabb generációból is, akik mind a kegyeit keresik. Mint mondja, jól esik neki a figyelem, de bizarrnak tartja, hogy sokkal fiatalabb fiúk is érdeklődnek iránta. A testépítő igyekszik inspiráló, kifejező sorokat is írni képeihez, de tartunk tőle, hogy nem ez az, ami elsőre megfogja a férfi követőket, akik egyébként képei mellett sem fukarkodnak a bókokkal.

Legújabb sorozata Amszterdamban készült, és IDE kattintva lehet megtekinteni.

(RTL.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
A NAP SZÉPE
Szilágyi Liliána ledobta a melltartót, szexi fotókon mutatta meg hibátlan testét
Egy szexi, hálós ruhában és magassarkúban fotózták az egykori úszónőt.


Merész fotókkal rukkolt elő az Instagramon Szilágyi Liliána.

A volt úszónő 2022-ben állt ki a nyilvánosság elé azzal, hogy apja - aki korábban az edzője is volt - zaklatta és bántalmazta őt és az édesanyját is. A vallomásában Szilágyi Liliána azt is elmondta, hogy szerinte az apja már akkor is verte az édesanyját, amikor ő terhes volt vele. Az ügy kirobbanása után Szilágyi Zoltán becsületsértés miatt perelte be a lányát.

Tavasszal a Mindenségit! című podcast adásban Liliána azt mondta, hogy

nem haragszik az apjára, „nem magától lett olyan, amilyen, neki sem volt könnyű gyerekkora”.

Az egykori sportoló egy ideje már nem nyilatkozott, a közösségi oldalán azonban rendszeresen bejelentkezik. Divatfotókat már korábban is posztolt, legutóbb azonban egy egészen merész szettben mutatta meg magát. Liliána ugyanis egy hálós ruhában, melltartó nélkül, magassarkúban pózol a közzétett képeken.

(Forrás: Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


A NAP SZÉPE
Észveszejtő képekkel jelentkezett be a nyaralásáról Tolvai Reni – mindent ledobott, amit lehetett
Sok csodálatos van a nyárban, abból az egyik az énekesnő bejelentkezése a Balaton mellől.


Tolvai Reni nyaral – az Instagramra feltöltött fotóinak hashtagjeiből azt is megtudhatjuk, hogy a Balatonon. Ez önmagában még csak neki lenne jó hír, de az, hogy képet osztott meg róla, már egészen biztosan sok férfi követője szívét megdobogtatta.

Reni nem szégyenlősködött, gyakorlatilag minden ruhájától megszabadult:

mindössze egy apró bikini maradt a testén, amikor úgy döntött, kifekszik kicsit napozni.

A képekről megállapíthatjuk, hogy nagyon szépen sikerül barnulnia az énekesnőnek. Rövid videókon a szálláshelyéről is mutat részleteket, amihez aláfestő zenének A Fehér Lótusz című sorozat főcímét választotta.

De helyettünk beszéljenek inkább maguk a felvételek:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

A NAP SZÉPE
Anna-bál szépei: mindhármuknak ugyanaz a keresztneve, és mindhárman elsőbálozók
A budapesti Szabó Laura lett a 200. Anna-bál szépe, első udvarhölgye a balatonfüredi Windisch Laura, második udvarhölgye pedig a szintén balatonfüredi Zsoldos Laura lett. A bál szépei vasárnap délelőtt a Kisfaludy Színpadon találkoznak az érdeklődőkkel, majd sétakocsikáznak a városban.


A budapesti Szabó Laura lett a 200. Anna-bál szépe, első udvarhölgye a balatonfüredi Windisch Laura, második udvarhölgye pedig a szintén balatonfüredi Zsoldos Laura lett, mindhárman elsőbálozók.

A 200. balatonfüredi Anna-bálon idén is a báli közönség szavazta meg a 15 legszebb lányt. Közülük egy szakmai zsűri választotta ki a bál szépét és udvarhölgyeit, akik megválasztásuk után hagyományteremtő módon lesétáltak az Anna Grand Hotelből a Tagore-sétányra, és csokraikkal jelképesen megkoszorúzták a Balatont.

A bál szépei vasárnap délelőtt a Kisfaludy Színpadon találkoznak az érdeklődőkkel, majd sétakocsikáznak a városban.

Az első Anna-bált 1825. július 26-án tartották Balatonfüreden, a Horváth-házban, Szentgyörgyi Horváth Fülöp János fogadójában a házigazda leányának tiszteletére. Az ifjú Anna Krisztina azon az estén ismerkedett meg majdani férjével, Kiss Ernő huszár főhadnaggyal, aki később az 1848-49-es szabadságharc aradi tábornok-vértanúja lett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk