hirdetés

A NAP SZÉPE

Bugyiban és melltartóban mutatta meg gömbölyödő pocakját Sáfrány Emese

A légtornász már a harmadik trimeszterben jár, júliusban születik meg első gyermeke.

Link másolása

hirdetés

Sáfrány Emese tavaly áprilisban még azt mondta, hogy bár készen állnak a családalapításra fociedző párjával, a koronavírus miatt felfüggesztették a babaprojektet, mert ő felelőtlenségnek tartaná, ha a gyermekáldással próbálkoznának olyan bizonytalan helyzetben, mint ami tavaly ilyenkor volt.

Bár a járvány még most, egy évvel később is tart, Aleskáék meggondolhatták magukat, mert februárban bejelentették, hogy már úton van a baba.

Már az is kiderült, hogy kisfiuk lesz, aki júliusban születik majd meg. Párja, Ádám márciusban megkérte Emese kezét, így már jegyespárként várják a kicsi érkezését.

Amióta a légtornász megosztotta a gólyahírt a követőivel, a közösségi oldalán szinte csak a várandósságról szólnak a posztjai. Számos fotót mutatott már arról, hogyan növekszik a pocakja.

hirdetés

Legutóbb például egy csillógó ruhában fotózkodott.

Most újabb pocakos fotót posztolt, amin alul csak egy bugyit visel, felül pedig csak egy melltartó van rajta a bőrdzseki alatt.

Lapozz a képhez!




hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
A NAP SZÉPE

Kárpáti Rebeka retus nélkül, szexi fürdőruhában mutatta meg formás fenekét

A modell nem fél megmutatni a striáit, a követői pedig nagyon díjazzák ezt.

Link másolása

hirdetés

Kárpáti Rebeka bomba alakkal büszkélkedhet, de igyekszik hangsúlyozni, hogy ő sem tökéletes. Az utóbbi időben úgy döntött, hogy többször beszél erről közösségi oldalon, mert úgy érzi, sokan azt hiszik, hogy a közszereplők mindig top formában vannak és nincsenek hibáik.

Néhány hónappal ezelőtt így írt erről:

"Ti, akik többnyire csak profi, fotós által készített előnyös képet láttok rólam/másokról az Instagramon, ne higgyétek, hogy nekünk nincsenek hibáink és mindig tele vagyunk jókedvvel és önbizalommal.

Mert nekem is narancsbőrös a combom, striás a fenekem, szabálytalan a fogam, itt van még a keratosis pilaris is és volt, hogy negyed ennyi hajam volt mint most... De őszintén szólva már nem érdekel.

Mindig figyeltem arra, hogy az oldalaimon ne csak a “tökéletes” pillanataimat mutassam meg nektek (mind testileg mind lelkileg) de azt hiszem a jövőben sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetnem erre".

hirdetés

A modell akkor meg is mutatta, hogy bizony sok nőhöz hasonlóan neki is vannak striái a fenekén.

Most ismét bevállalta, hogy retus nélkül mutatja meg striás, de láthatóan formás fenekét. Ráadásul egy szexi fürdőruhában pózolt, ami a kebleit is igencsak kihangsúlyozza.

Lapozz a fotókhoz!



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
A NAP SZÉPE

Tóth Andi a konyhapultnál készített egy szexi szelfit

Csak egy kis pántos trikót visel, igazán laza, otthonos szerkóban látható.

Link másolása

hirdetés

Tóth Andi rendszeresen meglepi követőit egy-egy szexi fotóval. Hol vadító ruciban, hol otthon, a kádban, hol a forgatásra sietve készít képeket. Legutóbb például fehérneműben pózolt.

De ez a hétvége sem múlhatott el egy csajos kép nélkül. Igaz, most a konyhát választotta helyszínül, ahol smink és minden cicoma nélkül lőtt egy szelfit magáról.

A fotóért lapozz!



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
A NAP SZÉPE

Mélyen kivágott topban és rövid szoknyában fotózkodott Opitz Barbi

Egyes követői szerint az énekesnő túl kihívóan öltözködik, de úgy látszik, ő nem akar ezen változtatni.

Link másolása

hirdetés

Opitz Barbi nemcsak csodálatos hanggal, de szép nőies alakkal is büszkélkedhet, amit szeret is kihangsúlyozni a közösségi oldalára feltöltött fotóin.

Most, hogy berobbant a nyár, természetesen az énekesnő is egyre rövidebb és lengébb ruhákat vesz fel.

Nemrég azonban több követője jelezte neki, hogy kicsit túl kihívóan öltözködik, pedig ez régebben nem volt jellemző rá.

Akkor Barbi egy rövid rózsazsín szoknyában és egy topban pózolt egy Instagram-fotóján. Egy kommentelő azt kifogásolta, hogy a szoknya túlságosan rövid, egy másik pedig azt, hogy a korábbi X-Faktor-győztes már nem az a lány, akit régen volt. Valaki pedig azt írta, hogy szerinte százszor jobban és visszafogottabban meg tudná mutatni a nőiességét és a szépségét ilyen ruhák nélkül.

A fiatal lányt azonban láthatóan nem zavarják ezek a megjegyzések, nem változatott az öltözködésén.

hirdetés
Most is egy rövid szoknyában és mélyen kivágott topban fotózkodott Instagram-oldalán.

Lapozz a képekhez!



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
A NAP SZÉPE

Szexi, csipkés fürdőruhában pózol Metzker Viki a jakuzziban

A dögös lemezlovas nemcsak férfi rajongóit nyűgözte le új fotójával.

Link másolása

hirdetés

Mint sok más előadó, Metzker Viki számára is hivatalosan megkezdődött a nyár. A lemezlovas hosszú idő után végre újra zenélhet élőben közönség előtt, amit már természetesen régóta és nagyon várt.

Már több fellépése is volt azóta, hogy a járvány után engedélyezték a koncerteket, ezekről természetesen az Instagram-oldalán is beszámolt.

Nemrég egy új dallal is előrukkolt, ami igazán dögösre sikerült. Ráadásul rapper párja májusban megkérte a kezét, így most talán a legboldogabb időszakát éli.

hirdetés

Viki természetesen a hétvégén is fellépett, de ezen a héten sem fog sokat pihenni, ugyanis számos helyre megy zenélni. Meg is osztotta rajongóival, hogy hol találkozhatnak vele,

ráadásul ezt egy dögös bikinis fotó kíséretében tette.

Lapozz a képhez!



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: