Egy sümegi diák nemrég a vonat elé vetette megát, mert iskolatársai folyamatosan piszkálták a súlya miatt. A kamaszfiút Big Macnak csúfolták, és bántalmazásokat többször videóra is vették, majd feltöltötték az internetre. Szülei semmit sem tudtak arról, mi történik.

Budapesten 13–14 éves gyerekeket fenyegettek gázpisztollyal, térdeltettek le és bántalmaztak iskolatársaik. Erről szintén több alkalommal is mobilfelvételeket készítettek, hogy azokat egy kihívás keretében meg tudják majd osztani az egyik közösségi oldalon.

A Guardian pedig hétfőn arról írt, hogy brit iskolákban már a mesterséges intelligencia segítségével hoznak létre megszégyenítő, szexuális zaklatást megvalósító hamis képeket az iskolatársaikról diákok.

Az egyre gyakoribbnak és súlyosabbnak tűnő iskolai zaklatásokról, bántalmazásokról Stáhly Katalin pszichológussal, a Hintalovon Alapítvány munkatársával beszélgettünk.

– Az csak optikai csalódás, hogy ilyen sok a zaklatásos eset? Vagy mindig volt ennyi, de most a sajtó jobban foglalkozik ezekkel?

– A sajtó egyáltalán nem ír meg minden esetet, néha fölkap egyet-egyet, de az valóban igaz, hogy az iskolai bántalmazás egyre többször fordul elő. A sajtó a legtöbbet a tragédiába torkolló esetekkel foglalkozik, miközben tudjuk, hogy az iskolai bántalmazás komoly, napi szintű problémát jelent az iskolákban, és más közösségekben is.

kétharmadukat pedig rendszeresen érte bántalmazás. Ezek nagyon nagy számok.

– Pontosan mit értünk iskolai bántalmazás alatt?

– Akkor beszélünk iskolai bántalmazásról, amikor társas közegben szándékosan, ismétlődően, valamilyen hatalmi erőfölényt kihasználva viselkedik bántóan egy vagy több gyerek a másikkal. A bántalmazásnak nem csak két szereplője van, az áldozaton és a bántalmazón kívül fontos a szemtanúk szerepe is, akik azzal is a bántalmazót támogatják, ha nem tesznek semmit. Közbelépésük nagyon fontos a bántalmazás megállításában, de a megelőzésben is közösségnek van a legnagyobb szerepe. Azok a gyerekek, akik valamilyen szempontból hátrányos helyzetűek, nagyobb eséllyel lesznek bullying helyzet áldozatai. Ne felejtsük el, hogy nagyon nagy zsúfoltságban élünk.

De az, hogy ezek a helyzetek kialakulnak, nem jelenti azt, hogy ez ellen ne lehetne tenni. Szerencsére nem magától értetődő, hogy ahol ilyen sok ember van, ott biztos, hogy bántalmazássá fajul egy konfliktus. Az, hogy nem értünk egyet, hogy mást gondolunk bizonyos helyzetekről, az természetes, és fontos része az együttélésnek és együttműködésnek. De amikor rendszeresen, hosszú időn keresztül ugyanazzal a gyerekkel szemben alakul ki ellenségeskedés, mindig őt bántják, akkor már iskolai bántalmazásról beszélünk.

– A pedagógusnak valószínűleg az is a feladata, hogy ezt idejekorán észrevegye. Mekkora esélye van erre?

– Az iskolai bántások nagy része az iskolaudvaron, a folyosón történik, ritkábban ott, ahol kevesen vannak, mondjuk az iskolai mosdóban. Azt is tudjuk, hogy ezeken a helyszíneken, mint az iskolaudvar és a folyosó, nagyon sok gyerek van, és nagyon kevés a tanár a gyerekek számához képest. Az, hogy mindent észrevegyenek a tanárok, nem mindig tud megvalósulni. A bullying megelőzése és kezelése szempontjából is nagyon fontos az osztálytanítók vagy osztályfőnökök munkája, akik sok időt töltenek a gyerekekkel.

vagy maga a bántalmazott sem tudja ezt jól megfogalmazni, csak azt érzi, hogy neki ez nagyon rossz. A bántalmazó sincs minden esetben tisztában azzal, hogy mennyire bántó a másiknak, amit csinál, vagy mond. Egészen kicsi kortól lehet a gyerekekkel beszélni arról, hogy mit nevezünk bántalmazásnak, hogy, a gúnyolódás, a bántó szavak használata, a kirekesztés, a fenyegetés nincs rendben. Fontos a gyerekekkel együtt tisztázni, hogy hol vannak a határok, hogyan lehet és hogyan nem lehet egymással viselkedni, és milyen következménye lehet az iskolai bántalmazásnak az áldozatra, a bántalmazóra és az egész közösségre nézve.

– Sajnos nincsen mindenhol iskolapszichológus, mások is közbeléphetnek ilyenkor?

– Nagyon nagy szükség lenne az iskolapszichológusra, sokkal többre, mint amennyien ma dolgoznak a rendszerben. De nem csak az iskolapszichológus tudja észrevenni, ha a gyerek nincs jól. Fontos, hogy legyen több olyan felnőtt az iskolában, legyen az akár a zenetanár vagy az osztályfőnök vagy bárki, akivel tényleg úgy érzik a gyerekek, hogy hozzájuk fordulhatnak, őszintén beszélgethetnek, van rá idő és hely, meghallgatják a gyerekeket és komolyan veszik, ha valamilyen problémát vagy bajt osztanak meg velük.

De szerintem azért nincs olyan, hogy semmi lehetőség sincs erre. Egy ötperces beszélgetés is számít, de már az is számít a gyerekeknek, hogy ha azt érzik, hogy van olyan felnőtt, aki észreveszi azt, hogy nincsenek jól, és legalább megkérdezi, hogy hogy vagy?

– Mik a figyelmeztető jelek?

– Az iskolai bántalmazásnak egyik következménye lehet, hogy leromlik a gyerek tanulmányi eredménye, vagy megváltozik a viselkedése. Ha egy addig nagyon cserfes, a világra nyitott, érdeklődő gyerek hirtelen visszahúzódóvá válik, inkább nem szólal meg, nem jelentkezik úgy, ahogy addig jelentkezett, arra figyelni kell. De akár ennek néha még az ellenkezője is előfordulhat, hogy az addig nagyon visszahúzódó gyerek hirtelen elkezd nagyon harsányan bekapcsolódni a társaság életébe. Azaz leginkább a változáson van a hangsúly. A viselkedés mellett a ruházkodásból, vagy a rá eddig jellemző szokások megváltozásából mind lehet arra következtetni, hogy itt valami baj lehet, akkor is, ha ő amúgy erről nem beszél.

– Mennyire segíthet a megelőzésben például az, hogy időről-időre felmérik az osztályok szociometriai struktúráját, feltérképezik, hogy kik azok a gyerekek, akik a periféria felé sodródnak, hogy különösen figyeljenek rájuk? Van-e ilyen protokoll, csinálják-e?

– A bullyinghelyzetnél vagy az online bántalmazás kapcsán is a prevenció a kulcs. Nagyon-nagyon sokat lehet tenni a bántalmazás megelőzéséért, és amit ön mond, hogy időről-időre szociometriával feltérképezni a társas kapcsolatokat, az valóban nagyon hasznos, hiszen sok esetben előre jelez egy alakuló társas problémát. A szociometriai felmérés mellett azonban fontos szempont, hogy olyan közeget teremtsünk a gyerekek köré, ahol egyértelmű, hogy hol vannak egymás határai, hogy mi az, amit megtehetünk egymással, és mi az, amit nem. És azt hiszem, hogy nemcsak a határ, hanem a következmény is fontos. Tehát ha egy gyerek nagyon csúnyán bánik a másikkal, akkor a legtöbbször az a legfontosabb és egyetlen következménye a viselkedésének, hogy bocsánatot kell kérnie attól, akit bántott. Persze van az a helyzet, amikor a bocsánatkérésnek van létjogosultsága, sőt, nagyon jó lenne, de az nagyon fontos, hogy a gyerekből érkezzen a bocsánatkérés, mármint attól, aki megbántotta a másikat. Mert ezekből a helyzetekből, amikor odaküldjük a gyereket, hogy kérj bocsánatot, ritkán lehet a gyerek őszinte bocsánatkérését hallani.

Az egyik legjobb példa, ha közösen beszéljük meg a gyerekekkel, hogy ebben a helyzetben ti mit gondoltok, mi az igazi jóvátétel. Aki ezt iskolai szinten csinálja, nagyon jó tapasztalatokról számol be, hogy a legjobb megoldásokat mindig a gyerekek hozzák, mert ők érzik, ők voltak már ilyen helyzetben, tudják, hogy nekik mi esne jól, szóval a gyerekeket ne nagyon hagyjuk ki abból, hogy hogyan kezeljük ezeket az eseteket. A Hintalovon Alapítvány Nemecsek programja, pontosan ezzel foglalkozik, gyerekvédelmi útmutató kidolgozásában segíti az iskolákat, de nemcsak az iskolákat, hanem minden olyan közösséget, ahol előfordulhat bántalmazás, mert ez a zenei táborban a délutáni sakkfoglalkozáson, és az úszóedzésen is pontosan ugyanúgy fordulhat elő, ahogyan az iskolában. A gyerekvédelmi útmutató egy olyan dokumentum, amelyben az iskola leírja, hogy mi mindent tesz a bántalmazás megelőzéséért, milyen elvek mentén és hogyan kezel egy már kialakult bántalmazó helyzetet. Fontos, hogy ezt a dokumentumot mindenki ismerje, azaz tudják a szülők, tudják a pedagógusok, és tudják a gyerekek is, és erre hivatkozni is lehet, hogy mi itt, ebben az iskolában, ebben a közösségben így gondolkodunk a gyerekek biztonságáról, ezt és ezt tesszük a közösség védelméért, és amikor helyzet van, akkor egyértelmű, hogy mit kell tenni.

– Használják például a pszichodrámát érzékenyítésre? Például olyan helyzeteket teremteni osztályfőnöki órán, hogy eljátszanak egy hasonló helyzetet, és mindenki elmondja, hogy abban a pillanatban mit érez. Segíthet, ha átérzik, mit érezhet egy bántalmazott?

– A dráma egy olyan eszköz, amely nagyon segíti az érzelmek átélését, hiszen pontosan erre való, hogy megtapasztaljuk, átéljünk olyan helyzeteket amelyekbe amúgy nem kerülünk. Nagyon sokszor használjuk ezt az eszközt, amikor pedagógusokkal dolgozunk, és bántalmazási helyzeteket modellezünk. Egy rövid drámajáték keretében a pedagógust tesszük be a gyerek szerepébe, a másikat az igazgató szerepébe, a harmadikat a szülő szerepébe, azzal a céllal, hogy egy kicsit átéljék, hogy milyen lehet szülői, vezetői, vagy tanulói szerepből látni és átélni egy adott helyzetet. A játékot követően pontosan az a kérdés, hogy

A legérdekesebb tapasztalatunk, hogy a gyerekek szemszöge ad szinte a legtöbbet hozzá egy ilyen játékhoz. Egy ilyen élmény nagyon segíti a mentalizációt, azt a képességet, amelynek segítségével mások viselkedését, érzelmi állapotát értelmezzük.

Azt gondolom, hogy nagyon sok eszköz és segítség áll az iskolák rendelkezésére ahhoz, hogy megelőzzék, vagy jól kezeljék az iskolai bántalmazást. Nagyon hasznosak a továbbképzések, vagy a külsős szakemberek által tartott képzések a pedagógusoknak, de nem ezek adják az egyetlen megoldást. Sok olyan eszköz van most is a pedagógusok kezében, amivel bármikor élni tudnak: a gyerekek bevonása a helyzetek kezelésébe, az együttműködés hangsúlyozása a versenyhelyzetek helyett, a projektgyakorlatok használata, amelyekben a gyerekek egymás segítségére vannak utalva - csak néhány olyan eszköz, amelyekkel az iskolai bántalmazás prevencióját gyakoroljuk, csak nem nevezzük annak. A kerekasztal az iskolai biztonságért honlap, a www.kerib.hu 16 olyan magyar szervezetet gyűjt össze, amelyek az iskolai bántalmazással foglalkoznak, nagyon sok szakmai segítséget talál, aki ott körülnéz.

– Mi a helyzet a pedagógus példamutató magatartásával? Mennyiben lehet adott esetben katalizálni a bántalmazó viselkedést, vagy megakadályozni? Például, ez sajnos konkrét eset, egyik gyerek súlyos depressziós epizódon ment keresztül, és emiatt gyógyszeres kezelést kapott, az osztályfőnök az osztálytársaknak azt mondta, hogy a gyermek gyógyszerfüggő, és egész életében nem fog tudni kilépni ebből a gyógyszerfüggésből. Ez a megbélyegzés a felnőtt részéről vezethet bántalmazáshoz?

– Rendkívül káros egy ilyen felnőtt magatartás, ami nemhogy nem segíti azt, aki amúgy is bajban van, - mert aki depressziós, az bajban van- hanem még az iskolai helyzetét vagy a közösségben elfoglalt pozícióját is hosszú távon rombolja. Az osztályfőnök, az edző, és azok a felnőttek, akikkel a gyerekek vannak, jó értelemben véve vett tekintélyszemélyek, tehát olyanok, akik a mintát, a példát adják, akik engedélyt adnak arra, mit lehet tenni egymással, és gátat szabnak annak, amit meg nem lehet tenni. Azaz

egy jó tanár nagyon össze tudja kovácsolni a gyerekek közösségét, miközben az elfogadást, az egymás tiszteletét is tőle tanulják.

– Nemrég írt meg a 24.hu egy súlyos esetről, ahol csoportosan követték el a bántalmazást, még gázpisztoly is előkerült. A dolog most ott tart, hogy van 13 éves, 14 éves elkövető, és a jelenlegi Btk. szerint 12 éves kortól büntethetőek a gyerekek. Mennyire célravezető 12-14 év között rendőrséggel és bírósággal szankcionálni?

– A Btk. szerinti 12 éves büntethetőségi korhatár csak 6 bizonyos bűncselekmény esetén érvényes, amelyek a legsúlyosabb bűncselekmények. Én onnan közelíteném meg ezt az egész kérdést, hogy az, aki bántalmazó módon viselkedik, amellett, hogy természetesen meg kell védeni a bántalmazottat és fellépni a bántalmazóval szemben, de mindenképpen azt is érdemes feltérképezni, hogy a bántalmazó miért tette azt, amit tett, miért így viselkedett?

Fontos, hogy minden cselekménynek legyen következménye, de a büntetőeljárások, meg egyáltalán az igazságszolgáltatás rendszere nem alkalmas arra, hogy a segítséget adjon a bántalmazónak, hogy ki tudjon lépni ebből a szerepből. Az csak szankcionál, tehát egy következményt állapít meg már a 14 éves gyerek kapcsán is arra, hogy milyen büntetést kapjon. Az sem könnyű helyzet, hogy itt most csupán a koruk miatt különbözőképp lesznek szankcionálva ezek a gyerekek, azaz a 14 év alattiakkal nem kerülnek bíróság elé, de a 14 évesek meg már igen. Ezzel nehéz mit kezdeni, az iskolai közösségnek ezt jól elmagyarázni. Azt hiszem, hogy közösségi szinten kell az iskolában is ezt jól kezelni, és jól elmagyarázni a gyerekeknek, hogy mi történt, mi az áldozat, mi a bántalmazó helyzete, szerepe, valaki miért viselkedik úgy, ahogy viselkedik.

– Tényleg szaporodnak ezek az esetek?

– Különösen az online világnak a gyorsaságával és az anonimitásával, arctalanságával valóban szaporodnak az iskolai bántalmazás esetei. A bántalmazások nagyon nagy része most már online történik. Ott viszont súlyosabb bántalmazóvá válik az is, aki amúgy az offline világban nem biztos, hogy ezt megtenné, mert ott látja az áldozat reakcióit, látja, ahogy sírva fakad, akit bánt, és ez esetleg gátat szab annak, hogy ő bántalmazó módon viselkedjen. Ez a gát sokszor nincs meg az online világban, nem látni a reakciókat, és sokkal félreérthetőbb a viccelődés, sokkal hiányosabb a kommunikáció eszköztára, hiszen nem érzékelhető a hanglejtés, a mimika, a hangsúly, a gesztusok használata és számos olyan eszköz, amely élő szóban gazdagítja a kommunikációnkat, és ezáltal árnyaltabbá is teszi azt. Az online világ 0-24 órában elérhető, minden gyorsabban zajlik, és sokkal nagyobb közönsége van annak, ami ott történik,

– Az áldozat hosszú ideig nem is képes elmondani azt, hogy mi történt vele. Ezzel lehet-e valamit kezdeni? Hogyan lehet megtalálni a lappangó eseteket? Mert ez a látens szakasz nagyon veszélyes is lehet, mert ez alatt folytatódhat a bántalmazás, mélyülhet a seb, és esetleg ez alatt születhet meg mondjuk egy öngyilkossági elhatározás a bántalmazottban.

– Nagyon fontos észrevenni, ha valaki elkezd távolodni a kapcsolataiból, a közösségeiből, és elkezdi önmagát kirekeszteni. Van, amikor a gyerekek kirekesztenek más gyerekeket, de az, amikor valaki úgy húzódik hátra, hogy már saját magát hibáztatja mindenért, az nagyon veszélyes is lehet. Egy bántalmazó helyzetben az áldozat nagyon hamar azt érezheti, hogy én vagyok a rossz, én csináltam ezt, és az egész miattam történik. Egyre jobban izolálódik a kortárs kapcsolataitól. Valóban igaz, hogy nagyon fontos ezeket a helyzeteket észrevenni, a gyerekeknek is, de főleg nekünk, felnőtteknek.

Gyerekként, barátként nagyon nehéz ebben jól segíteni, de fontos azt közvetítenünk a gyerekek felé, hogy merjenek szólni, ha egy barátjuk bajban van. Fontos, hogy a barátok is tudják azt, hogy lehet felnőttnek szólni vagy lehet felnőttnek jelezni, és ne csak személyesen, szóban lehessen - mert az lehet, hogy nehéz -, hanem legyen egy postaláda, amibe üzeneteket lehet bedobni, legyen anonim jelzési lehetőség is legyen, egy e-mail cím, ahova lehet írni, hogyha valaki bajban van. Ezek nagyon fontos lehetőségek, akár közösségeken, iskolákon belül, hogy a jelzés lehetőségét minél szélesebbre tárjuk a gyerekek körül, és ha felnőttként nekem van ilyenről tudomásom, hogy ilyen gondolatokat fogalmaz meg egy gyerek, akkor akár kérjem a gyerekvédelem segítségét. Az iskolai szociális segítők többek között ilyen helyzetekben tudnak segíteni, ha pedagógusként egy ilyen jelzés érkezik felém, akkor én pedagógusként nyugodtan hívjam fel az iskolai szociális segítőt, ha nincs iskolapszichológus.

vagy nem vették komolyan, vagy azt gondolták - talán még a felnőttek is -, hogy hát mondanak ilyet a gyerekek, mondjuk tizenévesként. Ne essünk bele ebbe a csapdába, inkább aggódjuk túl a dolgokat, minthogy ne aggódjunk eléggé.