hirdetés

SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Zacher: „Az ördög nem alszik, ahogy a vírus sem” – lehet összefüggés a terasznyitás és a romló szennyvízadatok között

A főorvos nagyon reméli, hogy nem okoznak negyedik hullámot a teraszokra kirajzó tömegek. Beszélt arról is, hogy egyre több poszt-covidos beteget kezelnek, hosszabb távon ez még jelentősebb probléma lehet, mint maga a járvány.
Láng Dávid - szmo.hu
2021. május 04.

hirdetés

Mint arról beszámoltunk, a 17. héten a szennyvízminták koronavírus-eredményei erős ingadozást mutatnak, a korábbi heteket jellemző csökkenés megállt.

Több településen, például Egerben, Kaposváron, Pécsett, Székesfehérváron és Tatabányán ugyan folytatódott a javuló tendencia, Budapest északi és déli szennyvíztisztító ellátási területén, valamint Debrecenben és Szolnokon azonban ismét emelkedésnek indult a szennyvízben mért koronavírus-örökítőanyag mennyisége.

Másfél héttel vagyunk a teraszok újranyitása után, melynek kapcsán a kialakuló hatalmas tömeget látva többen (például Kemenesi Gábor és Lantos Gabriella) megkongatták a vészharangot.

Az aggódó hangokhoz csatlakozott Zacher Gábor toxikológus, a hatvani kórház főorvosa is, aki akkor azt nyilatkozta:

„Nagyon nagy fokú felelőtlenségre, hihetetlen fegyelmezetlenségre vall, amit szombaton és vasárnap láthattunk. És ennek nem holnap, holnapután lesz meg a böjtje, hanem egy-két hét múlva érzi meg az egészségügy. Remélem, tévedek. Remélem, nem lesz igazam.”

hirdetés

A friss adatok nyilvánosságra kerülése után megkérdeztük a főorvost, lehet-e összefüggés a kettő között.

„Van benne logika, hogy a kettő között párhuzamot vonjon az ember, a terasznyitás óta eltelt idő elméletileg elég lehet ahhoz, hogy az akkor kialakult rajzás következménye legyen a koncentráció emelkedése” – mondta a Szeretlek Magyarországnak, hozzátéve: ebben az esetben mindig rá kell számolni némi lappangási időt, amíg a romló adatok a betegszámban is megjelennek.

„Adja az ég, hogy tévedjek, és nem lesz emögött negyedik hullám, de az ördög nem alszik, ahogy a vírus sem” – fogalmazott.

A kórházak leterheltségéről Zacher elmondta, egyértelműen érzékelhető némi fellélegzés: legutóbbi 24 órás ügyelete során három beteget vettek fel a Covid-osztályra, míg ez a szám a csúcson a 20-at is elérte.

Arról is megkérdeztük, véleménye szerint mikortól lehet felelősségteljesen közösségbe menni.

„Én mindenkit óvatosságra intek, hiszen láttunk két oltás után kórházba kerülteket is, még ha nem is nagy számban. De alapvetően a második vakcina után 10-12 nappal már kialakul egy olyan fokú védettség, ami a lakosság jelentős része számára megnyugvást okozhat”

– válaszolta. Tehát akire igazak a fentiek, elkezdhet visszatérni a normális életéhez, ugyanakkor a változatlanul érvényben lévő szabályok, úgy mint a maszkviselés, távolságtartás, rendszeres fertőtlenítés betartása nagyon fontos. Annál is inkább, mivel a vírus továbbadására jó eséllyel azok is képesek, akik egyébként már védettek.

Zacher doktor kitért a poszt-covidos betegekre is, akiknek a száma elmondása szerint egyre nő: az imént említett műszak során 3 „normál” koronavírusosra 8 ilyen eset jutott náluk. A tünetek rendkívül szerteágazóak lehetnek, akár a fertőzés lezajlása után 2-3 hónappal is: nem múló köhögéstől periodikus nehéz légzésen át hajhullásig, emésztési problémákig vagy alvászavarig rengeteg variációval találkoztak már.

„A poszt-Covid egy teljesen új történet, amit még javában tanulunk, de bőven képes meglepetéseket okozni. Nem csoda, hogy sorra nyílnak az erre fókuszáló ambulanciák a sürgősségi osztályok tehermentesítése miatt, például nálunk is, Hatvanban. Nem lepődnék meg rajta, ha hosszabb távon még jelentősebb problémát okozna, mint maga a járvány” – foglalta össze.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Harc a védettségi igazolványért külföldi állampolgárként, magyar szappanopera, 211832. rész

A szélmalomharc legújabb epizódjából kiderül, hogy a külföldi személyi igazolványok a ludasok, az viszont még nem, hogy mi a megoldás.
Szerző: Polák Zsóka - szmo.hu
2021. május 05.

hirdetés

Az oltást megkapni könnyebb, mint a védettségi igazolványt. Legalábbis az itt élő külföldi állampolgárok esetében biztosan, a kis plasztikkártya megszerzése ugyanis egyelőre a közel lehetetlen kategóriába tartozik. Míg mások a kórházak előtti sorokban harcolnak a Pfizerért, addig a külföldi állampolgárok csendben vívják harcukat a bürokráciával és a bizonytalansággal.

Mi is foglalkoztunk már azzal, mi is lehet az oka annak, hogy az itt élő, TAJ-számmal és lakcímmel rendelkező külföldi állampolgárok egyre feltűnőbben maradnak ki az igazolványosztásból annak ellenére, hogy be vannak oltva, ám mivel érdemi válasz vagy megoldás semmilyen csatornán nem jött, gondoltam, megpróbálom ott, ahol nehezebb lerázni az embert, és ahonnan az utolsó reménysugarat vártam: a kormányablakban.

Mivel hétfő óta időpontfoglalás nélkül lehet védettségi igazolvánnyal kapcsolatban ügyet intézni a kormányablakoknál, arra számítottam, hogy tömegek fogják majd idegesen verni az asztalt az igazolványért, ám kellemeset csalódtam:

nem volt tömeg, és a sor is gyorsan ment.

Az 1. számú ügyintéző megértően bólogatott, miután előadtam problémámat a külföldi állampolgárságom és az üresen kongó postaláda kapcsolatáról, kaptam is egy papírt kitöltésre meg egy útbaigazítást egy másik ablakhoz. Nagyjából hasonló papírt kellett kitöltenem, mint amit az ügyfélkapun keresztül – egy bejelentés volt az igazolvánnyal kapcsolatban, és azt a két sort is tartalmazta, amely a Magyar Orvosi Kamara útmutatója szerint az EESZT felületen a külföldiek esetében kitöltendő: egy rubrika az állampolgárságról és az úti okmány száma. Már-már megrészegített a siker, hogy nem csak a „várjon, majd megérkezik”-kezdetű örökzöldet hallottam, sőt, még papírt is kaptam, de túl rutinos versenyzője vagyok már a bürokratikus cirkuszoknak ahhoz, hogy tudjam: percek kérdése, és indul a Benny Hill-show.

És ahogy az lenni szokott, akkor nyílt ki a pokol legmélyebb bugyra, amikor a szlovák személyi igazolványom előkerült.

A 2. számú ügyintézőnek úgy sötétült el az arca a kis kártya láttán, mintha egy levágott disznófejet tuszkoltam volna át a kis plexilyukon, azzal az egy darab mondattal oszlatta el minden naiv reményemet a sikerrel kapcsolatban, hogy

hirdetés
„hát ezeket ám még nem képes kezelni a rendszer."

2021-ben tehát azért nem kap egy nem is olyan kisszámú, beoltott embercsoport kártyát, mert a rendszer még nem képes kezelni a külföldi személyi igazolványok azonosítószámát. Nehéz is volt ezzel a megdönthetetlen érvvel vitatkozni, de azért én megpróbáltam konstruktívan hozzáállni a problémához: próbáltam okokat, megoldásokat találni, de a látszólag egyre jobban zavarba jövő ügyintéző nem tudta megmondani, hogy mégis mire számítson az a balga külföldi, aki őrült módon itt oltatta be magát. Ott tudtam, hogy végleg elvesztettem ezt a csatát, amikor a boldogan kitöltött papírjaimat nagy sebességgel tuszkolta vissza a kis ablakon. Mikor már azt hittem, tényleg minden elveszett, akkor előhúzta a külföldi oltottak Szent Grálját, a Szent Fecnit, amin egy darab email-cím volt, én pedig már esküszöm, csak azt vártam, hogy citromailre végződjön.

Azzal a tanáccsal engedett utamra, hogy ha a Szent Cetlin található email-címre megírom a kínomat, elküldöm befotózva a személyimet és az oltási lapomat, akkor az majd előremozdítja az ügyet. Sőt, azért is biztatott erre, merthogy ott gyorsabb az ügyintézés, mintha a most kitöltött papíromat nyújtanám be ott helyben.

A konklúzió tehát annyi: ne legyen külföldi személyid. Ha pedig mégis azzal vert a sors, akkor csak abban lehet bízni, hogy a rendszerrel kezdenek valamit, hogy képes legyen kezelni mást is a magyar személyiken kívül. Addig pedig ott a bűvös [email protected] email-cím, amire becsülettel elküldtem az adataim - nagyon úgy néz ki, hogy ennél közelebb egyelőre nem lehet jutni a megoldáshoz, de ha sikerül, jelentkezem.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Megfertőződnek a beoltottak? Több fiatal kapja el a vírust? Tények és tévhitek az indiai koronavírus-járványról

Egyelőre hatásosnak tűnnek a vakcinák az indiai variánsok ellen, viszont a tehénvizelet nem gyógyítja a Covidot. A rengeteg hamvasztás miatt csak kicsit lett rosszabb a levegő Indiában.
Fotó: Northfoto/ZUMA Press - szmo.hu
2021. május 04.

hirdetés

Hetek óta India jelenti a legtöbb koronavírusos esetet a világ országai közül. Annyi ember haldoklik a világ második legnépesebb országában, hogy a krematóriumok nem tudják tartani a lépést az áldozatok számával. A legtöbb szakértő szerint a fertőzöttek és az elhunytak valós mértéke jóval meghaladhatja a hivatalos jelentésekben szereplőket. Nem csoda, ha ilyen körülmények között rengeteg hamis információ terjed az eddigi legsúlyosabb járványhullámról, melyeket sokan ellenőrzés nélkül kész tényként fogadnak el.

A CNN utánajárt, hogy mi igaz a leggyakrabban feltett kérdésekre adott olykor sokkoló válaszokból.

Több fiatal kapja el a koronavírust?

A helyi orvosok mellett a politikusok is azt terjesztik, hogy a tízmilliókat érintő második hullámban jóval több fiatal fertőződik meg, mint az első hullám alatt. Arvind Kejriwal április 15-én a Twitteren közölte, hogy ezúttal sokkal több fiatalt érint a világjárvány, mint hónapokkal korábban. A delhi miniszterelnök ezért a posztban azt szorgalmazta, hogy a fiatalok az eddigieknél is körültekintőbben járjanak el.

A valóság ugyanakkor az, hogy az indiai kormány statisztikái szerint semmivel sem fertőződik meg több fiatal, mint korábban. Míg az első hullám idején a fertőzöttek 31 százaléka volt 30 év alatti, ezúttal pedig 32 százalék a korcsoport aránya a betegek között. Az összes fertőzött 21 százaléka volt 30-45 év közötti az első hullámban, és pont ugyanez az arány a pusztító második hullám esetében is.

Tavaly minden ötödik elhunyt volt 50 évnél fiatalabb. A 20 százalékos arány egyetlen százalékkal 19-re csökkent a második hullám idején.

hirdetés

Elkapják a Covid-19-et a már beoltott egészségügyi dolgozók?

Az indiai média beszámolói szerint több olyan orvos is megfertőződött, aki korábban már megkapta valamely oltás mindkét dózisát. Emiatt az emberek joggal kezdtek aggódni, hogy az országban forgalomba került vakcinák talán nem nyújtanak védelmet az Indiában terjedő mutációk ellen, ráadásul szabad szemmel láthatóan is néhány nap alatt döbbenetesen felgyorsult a járvány terjedése.

A statisztikák azonban ezt az állítást sem igazolják. Az ország saját fejlesztésű vakcinájával, a Covaxinnel eddig beoltott 1,7 millió emberből 695 esetében lett pozitív a koronavírusteszt, ami 0,04 százalékos aránynak felel meg. A Covishieldet, vagyis tulajdonképpen az AstraZeneca védőoltását 15 millióan kapták meg, közülük 5014-en fertőződtek meg, ami 0,03 százalékos arányt jelent.

A már beoltott, de fertőzött egészségügyi dolgozók száma azért tűnhet különösen magasnak, mert szombatig bezárólag Indiában csak a frontvonalban harcoló egészségügyi dolgozókat és a legkiszolgáltatottabbakat oltották be.

Az új mutánsok állnak az indiai második hullám mögött?

Az indiai egészségügyi minisztérium még március 24-én jelentette be, hogy több aggodalomra okot adó variáns mellett azonosítottak egy duplán mutálódott koronavírust is. Kézenfekvőnek tűnt, hogy a fertőzések robbanásszerű terjedésének hátterében a B.1.617 névre keresztelt variáns állhat. Több vélemény szerint ez a mutáció ráadásul képes lehet megkerülni az oltások által nyújtott védettséget is.

Ezzel szemben továbbra sincs bizonyíték egyik állításra sem. A tudósok egyelőre még mindig vizsgálják, hogy mennyire befolyásolta a tízmilliókat érintő második hullám berobbanását az új mutáns, amiről az sem derült még ki, hogy fertőzőképesebb vagy halálosabb lenne, mint az eddig ismert verziók. Az indiai járványszakértők szerint azonban van összefüggés az országban kialakult mutációk és az egyre gyorsuló járvány között. Ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy már náluk is megjelent a brit variáns, ami szintén felelős lehet az ugrásszerűen növekvő esetszámért.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Pikó András: lakhatási katasztrófát idézhet elő a Fidesz törvényjavaslata

A józsefvárosi polgármester szerint „nyomott áron belvárosi és más értékes lakásokhoz juthat a NER-közeli csókosok hada.”
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. május 12.

hirdetés

Böröcz László fideszes országgyűlési képviselő kedd este benyújtotta a lakástörvény módosítását célzó javaslatát, amely elsősorban a budai Vár műemlékvédelem alatt álló önkormányzati lakásainak megvásárlását teszi majd lehetővé.

A vételár alapesetben a lakás forgalmi értékének a 30 százaléka. Ez tovább csökkenthető annak függvényében, hogy a bérlő mióta lakik az ingatlanban: évenként egy százalékkal csökken a vételár, ami legfeljebb az ingatlan 15 százalékig mérsékelhető.

Pikó szerint ez az elmúlt évtized legkárosabb lakáspolitikai döntése.

Annak, hogy a kormány most az egész országra kiterjesztené a haveroknak szóló pofátlan önkormányzati lakáskiárusítás Rogán Antal-i modelljét, két hosszú távú következménye lesz. Először is elindul egy új rablóprivatizáció, amelynek eredményeképpen végül nyomott áron belvárosi és más értékes lakásokhoz juthat a NER-közeli csókosok hada – lehet, hogy az elején sok boldog lakástulajdonos fog majd a Fideszre szavazni, de a fővárosi épületállomány műszaki színvonalát is kalkulálva később örömmel szabadulnak majd az olcsón megszerzett vagyontárgytól a piaci ár alatt is

– írta a Facebookon.

A másik következmény Józsefváros polgármestere szerint egy lakhatási katasztrófa-helyzet lesz.

hirdetés

"Józsefvárosban most durván négy és fél ezer önkormányzati bérlakás van. Budapesten itt a legmagasabb az önkormányzati tulajdonú bérlakások aránya. Ezek közül a több, mint 3000 lakottat a piaci érték 15, maximum 30%-ért vásárolhatják majd meg a benne élő bérlők – penészes, nyirkos, több, mint 100 éves épületekben lévő komfort nélküli vagy alig komfortos lakásokat. Pár millióért, kölcsönből, alkalmi vétel lesz azoknak is, akiknek a bérleti díj kifizetése ma is napi gondot okoz, de felújításra, karbantartásra már biztosan nem lesz forrásuk – ők is gyorsan pénzért kívánják majd tenni. Ez vagy sikerül majd vagy nem. Meg lennék lepve, ha a miniszterelnök-közeli ingatlanfejlesztők ne fognának intenzív előszerződés-kötésbe önkormányzati bérlakásokban élő rászorulókkal a törvényjavaslat következményeként" – folytatta.

"Az önkormányzati lakáspolitika lakások híján megszűnik. Állami és önkormányzati szociális bérlakásépítés nem is volt. A kormány ahelyett, hogy sűrűre szőné a szociális hálót, a maradékát is szétszakítja- politikai számításból.

Ha elfogadják, Józsefvárosban a többségnek marad a segély, Rogán Antalnak és társainak a Pasa Parkban pedig ezzel arányosan nő az arcuk és a lakásuk alapterülete" – tette hozzá.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Csak a tüzet láttam, óriási tüzet, 10 percenként megszólalt a sziréna” - civilek az Izraelt sújtó rakétaesőről

Egy gyerek azt hitte, tűzijáték miatt borult vörösbe az éjszakai égbolt, egy nő pedig az utcán halt meg szívrohamban a rakétatámadás idején.
Fotó: Northfoto - Xinhua News Agency/eyevine - szmo.hu
2021. május 13.

hirdetés

Egyre súlyosabb a helyzet Izraelben, ahol hétfő este kezdődött rakétaháború az ország és gázai szélsőséges iszlamista szervezetek között. Az izraeli-palesztin konfliktus újabb fellángolását az idézte elő, hogy Jeruzsálemben összecsapások voltak palesztinok és az izraeli biztonságiak között az iszlám vallás Mekka és Medina után harmadik legszentebb helyén, az al-Aksza mecsetnél.

A Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász terrorszervezet kedd és szerda este is intenzív rakétatüzet zúdított Izraelre, Tel-Avivban és környékén, az ország központi és déli részén megszólaltak a légvédelmi szirénák. Közben pedig már a zsidó és arab csoportok tagjai az ország több pontján az utcán csapnak össze egymással, önbíráskodással akarnak bosszút állni a másik csoport tagjain. Így a koronavírus-járványból már sikeresen kilábaló Izrael most újabb országos katasztrófahelyzettel néz szembe.

Tel Aviv lakossága 2014 óta nem tapasztalt olyasmit, mint most. Legutóbb ugyanis akkor háborúzott komolyabban az ország a Hamásszal, és bár az elmúlt években is bombázta Izrael a Gázai övezetet, a fegyveresek pedig rakétámadással sújtották a déli városokat, Tel Aviv nagyrészt kimaradt ezekből a csatákból. Még a 2019-es Eurovíziós Dalfesztivált is simán meg tudták rendezni a nagyvárosban úgy, hogy az ország déli részén eközben háromnapos összecsapás zajlott, amelynek 27 halálos áldozata volt.

A lakosság biztonságérzete azonban most tovatűnt, ugyanis a gázai iszlamisták most Tel Avivot is célba vették a rakétáikkal. Kedd este a helyiek azzal szembesülhettek, hogy a város felett az égboltot apró, borostyánszínű pontok világítják meg - ezek voltak a közeledő rakéták. Bár a légvédelmi rendszer elhárította a 130 rakéta többségét, de néhánynak sikerült áthatolni rajta.

A Guardian izraeli tudósítója több helyi lakost is megkérdezett, hogy hogyan élte meg a rakétatámadást.

Egy ügyvédként dolgozó édesanya, Tal Morry azt mesélte, hogy az ötéves kisfia azt hitte, tűzijátékoznak, később azonban "sajnos" a többi gyerek elmondta neki az igazat.

hirdetés

Egy 48 éves szoftvermérnök, Konstantin Kandaurov éppen focimeccset nézett a tévében a nappalijában, amikor megszólaltak a légvédelmi szirénák. Azonnal elindult a kijelölt menedékhelyre, de még a lépcsőházban volt, amikor a rakéta becsapódott és emiatt megrengett a föld. Pánikba esve felrohant az emeletre és kinézett az ablakon.

"Csak a tüzet láttam, óriási tüzet"

- mondta, hozzátéve, hogy semmi más nem látszódott az utcából.

Az egyik rakéta az út túloldalán csapódott be, amitől az egész utca romokban állt, egy nő pedig meg is halt a helyszínen. Kandaurov házának ablakai kitörtek, a háztető egy része megrongálódott és repedések keletkeztek rajta.

"20-25 percig lehetett hallani a bombázást. Aztán egy-két óráig csend volt, majd 10 percenként ismét megszólalt a sziréna."



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: