HÍREK
A Rovatból

Lassan visszatér Vuhanba a normális élet, de a veszély nem múlt el

A 11 milliós kínai nagyváros kezd magához térni a koronavírus-járvány és a hónapokig tartó vesztegzár után. A kínai kormányt azonban még mindig sok kritika éri a járványkezelés miatt.


Vuhanban - amelynek neve vélhetően hosszú időre összeforrt a koronavírus-járvánnyal - a lakosság a tavasz beköszöntével fedezi fel újra a kintlétet a szabad levegőn egy ismerős, mégis furcsa világban.

Ezt a hangulatot ragadja meg a Telegraph riportja: az emberek örülnek, hogy ismét közelről láthatják és megölelhetik egymást, a parkokban virágokat ültetnek, miközben körülöttük még ott vannak az utcákat fertőtlenítő teherautók. És miközben általános a megkönnyebbülés abban a hitben, hogy túl vannak a nehezén, meglehetősen vegyesen ítélik meg a kormány járványkezelését.

„Az egyszerű emberek soha nem fogják megtudni az igazságot” – mondja egy 30 éves asszony, akinek az anyósa hetekig súlyos beteg volt. – „A járvány egyre jobban terjedt, mert szerintem az elején rosszul kezelték. Ha kezdettől fogva jobban odafigyeltek volna, a helyzet nem fajult volna idáig”.

Kína hivatalosan 83 ezer fertőzöttről és több mint 3300 halottról számolt be. Hszi csin-ping elnök immár a vírus elleni népi háború győzelméről beszél. Kedden január óta először nem volt hír országos szinten halálesetről. Ugyanakkor elég sok kétely látott napvilágot azzal kapcsolatban, hogy ezek a számadatok valóban tükrözik-e a járvány méreteit, tekintettel a túlterhelt kórházakra, a megbetegedések számolásának többszörös módosítására és nem utolsósorban azoknak az elnémítására, akik a járvány veszélyeire figyelmeztettek.

Azokat az elhunytakat például, akikkel az orvosok szerint a koronavírus végzett, de nem tesztelték őket, nem vették bele a hivatalos statisztikába.

Egy krematóriumi munkás elmondta, hogy a járvány csúcspontján 5000 holttest várt sürgős hamvasztásra Vuhan nyolc krematóriumának egyikében, míg korábban legfeljebb két tucat volt naponta. Neki is az a véleménye, hogy legfeljebb néhány kórház és temetkezési vállalat ismerheti a valóságos fertőzési rátát.

A betegek és áldozatok számáról készült jelentéseket a kórházi dolgozók sem láthatták át. A koronavírusos pácienseket kezelő egyik nővér elmondta, hogy több tucat orvos és ápolónő fertőződött meg az ő kórházukban.

A kínai hatóságok kezdettől fogva megszűrték a járvánnyal kapcsolatos információkat, azt állították, hogy ellenőrzésük alatt tartják a helyzetet, és ahelyett, hogy óvatosságra intették volna a lakosságot, hagyták, hogy több száz fős összejöveteleket tartsanak.

Ugyanakkor február végén a közbiztonsági minisztérium bejelentette, hogy több mint 5000 ember ellen indítottak eljárást rémhír-terjesztés címén. Az elmúlt három hónapban közel 900 embert büntettek meg azért, mert a vírussal kapcsolatos információkat osztottak meg az interneten. Egy kínai jogvédő szerint voltak, akiket letartóztattak, másokat eltüntettek, vallomásra kényszerítettek, vagy átnevelő táborba küldtek.

Így járt például a 30 éves Kao Fej, akit 8 napig tartott fogva a rendőrség, miután maszkadományozást szervezett a közösségi médiában, hogy enyhítsen a hiányon, ezért pánikkeltéssel vádolták. Egy ellenzékiként is ismert nagyvállalkozó, Zsen Csi-kiang ellen bírósági eljárás indult, miután a pártelnök-államfőt „hataloméhes bohócnak” nevezte és úgy vélekedett, hogy a cenzúra csak súlyosbította a járványt.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Donald Tusk keményen beszólt Orbán Viktornak: Ön orosz olaj vásárlásával finanszírozza ezt a háborút! – A magyar kormányfő is visszavágott
A lengyel kormányfő szerint az ukrajnai háború „a mi háborúnk is”. Orbán visszaszólt, Tusk pedig kemény kérdést szegezett neki az X-en.


Orbán Viktor és Donald Tusk a közösségi médiában kezdtek üzengetni egymásnak az ukrajnai háború kapcsán. A vita egy varsói biztonsági fórumon elhangzott kijelentés után indult el, ahol a lengyel miniszterelnök azt mondta: az ukrajnai háború „a mi háborúnk is”.

Orbán Viktor az X-oldalán reagált a kijelentésre. Bejegyzésében ezt írta:

„Lehet, hogy ön úgy gondolja, hogy háborúban áll Oroszországgal, de Magyarország nem. Az Európai Unió sem.”

A magyar miniszterelnök szerint Tusk „veszélyes játékot játszik” több millió európai életével és biztonságával.

A vitába bekapcsolódott Wladyslaw Teofil Bartoszewski is, aki a Radio ZET műsorában üzent Orbán Viktornak. A lengyel külügyminiszter-helyettes így fogalmazott: „Tisztelt miniszterelnök úr, ön orosz olaj vásárlásával finanszírozza ezt a háborút. Ezzel ön annak a két európai miniszterelnöknek az egyike, aki még így tesz. Kérem, hagyja abba ezt! Pénz nélkül az oroszok nem tudják folytatni a háborút.” Ezzel Bartoszewski minden bizonnyal Robert Fico szlovák miniszterelnökre is utalt.

Tusk csütörtökön válaszolt Orbán kijelentésére. A lengyel kormányfő ezt írta az X-en:

„Orbán Viktor miniszterelnök úr, Oroszország kezdte a háborút Ukrajna ellen. Ők döntöttek úgy, hogy háborúban kell élnünk. És ilyen időkben az egyetlen kérdés az, hogy kinek az oldalán állsz.”

Orbán nem sokkal később újabb bejegyzésben reagált: „Megértem, hogy Ön határozottan Ukrajna oldalán áll. Kérem, értse meg, hogy mi határozottan Magyarország oldalán állunk. Az Ön kérdése az, hogy ki nyeri meg az orosz–ukrán háborút. Az én kérdésem az, hogy hogyan tudjuk befejezni a háborút, megmenteni több tízezer ember életét, és biztonságot nyújtani a magyaroknak” – fogalmazott a magyar kormányfő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Puzsér Róbert: A testünkkel védjük meg Juhász Pétert! – Vasárnapra a Kossuth térre hívják az embereket
A Polgári Ellenállás eredetileg két irányból indította volna a menetet vasárnap. A demonstráció most a Kossuth térre kerül, 17 órára hirdették meg.


Elhalasztják a vasárnapra tervezett Megbékélésmenetet, és helyette Juhász Péter melletti szolidaritási demonstrációt tartanak – mondta el a Magyar Hangnak Puzsér Róbert. Az esemény ötletgazdája szerint új helyzet állt elő, ezért mindenkit 17 órára várnak a Kossuth térre.

A Megbékélésmenetet a publicistához köthető Polgári Ellenállás nevű mozgalom indította volna útjára október 5-én, Budapesten. A meghirdetett eseménynél úgy fogalmaztak: „ez az esemény nem a napi politikáról, és nem pusztán az Orbán-rendszerről szól. Sokkal mélyebb, történelmi sebről beszélünk: arról a társadalmi és kulturális defektusról, amelyből az Orbán-rendszer is kinőtt, és amelyen máig élősködik”.

A tervek szerint vasárnap 17 órakor az Oktogonról és a Széna térről indultak volna el a résztvevők, hogy a Margit-hídon, a „hunok és pannonok szállásterületének metszéspontján” találkozzanak. Most azonban ugyanebben az időpontban a Kossuth téren tartanak demonstrációt.

Puzsér úgy fogalmazott:

„Betámadták az egyik felszólalónkat, kiállunk érte, a testünkkel védjük meg Juhász Pétert!”

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy Juhász Péter otthonában az ügyészség nyomozói jelentek meg Juhász Péternél, hogy bizonyítékokat foglaljanak le a volt politikustól a Szőlő utcai javítóintézet ügyével kapcsolatban. A volt politikus elmondása szerint számítógépét és mobiltelefonját lefoglalták, de holnap visszaadják neki, amikor tanúként megjelenik a kihallgatásán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Minden háziorvos és a praxisok betegei nevében kikérem magamnak” – tiltakoznak a háziorvosok Takács Péter mondata miatt
A szakma képviselői szerint Takács Péter súlyos tévedésben van. A háziorvosok évtizedek óta komoly szakmai képzéssel dolgoznak a rendszerben.


Komoly felháborodást váltott ki a háziorvosok körében egy mondat, amit Takács Péter egészségügyi államtitkár mondott az Ultrahang podcastjában. Az egészségügyi államtitkár szó szerint úgy fogalmazott: „A háziorvos az, hogy is mondjam, maradékelven választódott ki az egyetem után. Tehát az ment háziorvosnak, aki máshova a klinikumban nem fért be.”

Ez a kijelentés sokaknál kiverte a biztosítékot, köztük Dr. Mangó Gabriellánál, aki hosszú évek óta ismert és elismert háziorvosként dolgozik – szúrta ki az Mfor. A Facebook-oldalán őszintén leírta, mennyire bántónak tartja az elhangzottakat.

„Minden háziorvos és a praxisok betegei nevében, a magyar társadalom nevében kikérem magamnak – tiltakoznak a háziorvosok Takács Péter mondata miatt”

– írta, hozzátéve, hogy sejti, most emiatt támadások érik majd: „Tudom, hogy jönnek majd az ügyvédek, karaktergyilkosság, feljelentés... de akkor is ki kellett írnom magamból. Mert ez a valóság.”

„Szégyen, ami itt történik” – írja keserűen. Szerinte a háziorvosok túlterheltek, naponta akár 150-190 beteget is ellátnak. „Ha mi megyünk… ki marad? Ki bírná ezt?” – tette fel a kérdést.

A történtekre reagált Komáromi Zoltán is, aki korábban maga is háziorvosként dolgozott, jelenleg a DK egészségpolitikai szakértője. Szerinte az államtitkár vagy nincs tisztában a háziorvosi rendszer működésével, vagy egyszerűen nem érdekli.

„Lehet, hogy ez az 50-60-as években még így volt, de a 70-es évektől kezdve a háziorvosi szakma megújult. Saját szakmai kollégiuma lett, új szakvizsgák indultak, és komoly presztízse lett a szakmának”

– emlékeztetett.

Mint mondta, annak idején 80 rezidensi helyre 250 fiatal jelentkezett.

„Ma már nem szakmai, hanem politikai alapon működik ez a rendszer. Talán Takács Péter politikai karriert akar, de szakvizsgája sincs, ezzel szemben a korábbi államtitkárokat komoly szakmai múlttal nevezték ki” – tette hozzá.

A kijelentés miatt sokan fejezték ki felháborodásukat a Magyar Orvosi Kamara közösségi oldalán is, és tiltakozott Magyar Péter is, aki szerint az államtitkár politikusként és kollégaként is megbukott


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Ettől szenved a fél ország: itt a Covid új variánsa, ami enyhébb, mint a pandémia idején, de a java még csak most jöhet
Rusvai Miklós szerint a mostani kb. 40 ezres esetszám néhány héten belül akár meg is négyszereződhet. Influenzaoltások csak novembertől lesznek elérhetőek.
Malinovszki András / Fotó: Engin Akyurt/Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2025. október 02.



Köhögés, torokfájás, fáradtság – bizonyára sokaknak feltűnt, hogy a környezetükben sokan – vagy akár ők maguk – értik ezeket a tüneteket – és ez nem véletlen. A hirtelen lehűlés reggeli 4-5 fokos hidege sokakat megvisel, főleg, ha valaki még mindig kora őszi öltözékben indul el otthonról. Ilyenkor könnyű megfázni, de szakértők szerint más is lehet a háttérben.

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ adatai szerint egyre többen fordulnak orvoshoz légúti panaszokkal. Az iskolákban és munkahelyeken gyorsan terjednek a fertőzések, a szakértők pedig arra figyelmeztetnek: ha ez így folytatódik, akár járványhelyzet is kialakulhat.

A mostani megbetegedések mögött a Covid új variánsa állhat, ami már megjelent Magyarországon. Jó hír, hogy ez a változat nem okoz komoly szövődményeket, mint például tüdőgyulladást.

A tünetek viszont kellemetlenek: köhögés, torokfájás, orrdugulás, fejfájás és fáradtság is jelentkezhet – ezek szinte teljesen megegyeznek a nátha tüneteivel.

A védekezés most nem egyszerű. Az oltás csak novembertől lesz elérhető, addig a szakemberek a rendszeres kézmosást és a maszkviselést javasolják zárt térben. A debreceni kórházban már kötelezővé is tették a maszkot: aki nem viseli, nem léphet be az intézménybe.

Kiss Csaba háziorvos a Blikknek is beszélt a helyzetről. Szerinte az egészséges életmód és a mozgás segíthet abban, hogy ellenállóbbak legyünk a fertőzésekkel szemben. Mint mondta: „Nem rosszabb a helyzet, mint máskor, ebben az időszakban rendszerint terjednek a légúti megbetegedések, mert a gyerekek az iskolával közösségbe kerülnek, ha egyikük hordoz magában valamit, zárt térben könnyen átadja másoknak. Kétszázféle olyan vírust ismerünk, ami felső légúti tüneteket okoz, ezek egyike lett az öt éve még igen veszélyes Covid. A praxisomban már elég ritka a súlyos Covid fertőzés, ezért nem is tesztelünk rutinszerűen”.

Kiss doktor kiemelte: vannak, akiknek most is érdemes komolyabban venni a fertőzést.

A legyengült immunrendszerű emberekre, például kemoterápiás vagy immunszupresszív kezelés alatt állókra veszélyesebb lehet a vírus.

Nekik, és a velük élőknek is ajánlott a maszk és az oltás.

Rusvai Miklós virológus szerint a szennyvízvizsgálatok és a kórházi minták alapján most még nincs járvány. Körülbelül 40 ezer fertőzöttet tartanak nyilván, de mint mondta:

„a mostani meredek dinamika alapján két hét múlva, október közepén már nagy valószínűség szerint eléri a lakosság fertőzöttsége a 200 ezres küszöböt”.

Influenza-megbetegedést egyelőre csak elvétve észleltek. A leggyakoribb tünetek most a felső légutakat érintik: erős torokfájás, gyakori rekedtség, gégegyulladás. A betegek sokszor úgy írják le a fájdalmat, mintha „borotvapenge vagy törött üveg” karcolná a torkukat. Bár a vírus nem okoz szövődményeket, az idősebbeknél – különösen, ha más betegségeik is vannak – súlyosabb formában is jelentkezhet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk