Lassan visszatér Vuhanba a normális élet, de a veszély nem múlt el
A kormány kontrollja azóta sem szűnt meg: megtiltották például, hogy a gyászoló családok kimenjenek a temetőbe, és közösen elégedetlenséget szítsanak. Ezt az angol lap tudósítója is tapasztalhatta, amikor őrizetbe vették az egyik vuhani temetőben.
A Telegraph helyszíni riportja Vuhanból:
Mindennek ellenére a helyiek úgy gondolják, hogy a járvány kellőképpen visszavonult, ha a kormány feloldja a zárlatot. Vannak, akik a járvány legyőzését egyenesen a kínai kommunista pártnak tulajdonítják.
Azért még nem minden korlátozást oldottak fel. Bár újra beindult a közlekedés, az embereket csak akkor engedik közterületre, ha rendelkeznek „zöld” egészségügyi kóddal, amely azt jelzi, hogy nem fertőznek. Mindenki maszkot visel és sokan teljes védőfelszerelésben mennek csak ki az utcára.
Szakértők szerint megvan a kockázata annak, hogy a járvány egy második hullámban is ki fog törni, sőt, nem kizárt, hogy egy olyan közösségből indul el, ahol eddig csak szórványosan észlelték. Peking azonban mindenáron azt akarja hirdetni, hogy a járványt kiirtották, miközben elbocsátanak a kórházakból olyan betegeket, akiknek láthatóan szükségük van még kezelésre.