HÍREK
A Rovatból

Visszatért Donáth Anna: „Le kell szállni a régi ellenzéki vonatról, ami csak újabb kétharmadokhoz vezet”

A gyermeke születése után újra nyilvánosság elé álló politikus arról beszélt jövőértékelő beszédében, szerinte mi kell ahhoz, hogy a mostani rendszer után egy jobb élet legyen Magyarországon.
Fotó: Momentum - szmo.hu
2023. február 04.



"Jövőértékelő" beszédet tartott Donáth Anna szombat délután, amivel visszatért a politikai életben. A Momentum korábbi elnöke tavaly azért vonult háttérbe, mert gyereke született, az elmúlt hetekben azonban a párt plakátkampánnyal harangozta be a visszatérését.

A politikus elmondta, hogy bár az elmúlt hónapokban az anyaságra koncentrált, de azért valamennyire követte, mi történik az országban. Mint mondta, most azért állt újra a nyilvánosság elé, mert "másként nem tehet".

„Mert valahányszor a kisfiam szemébe nézek, az jut eszembe, hogy ő is itt fog felnőni. Magyarországon. Az jut eszembe, hogy milyen jövő vár rá. 10, 20 vagy 30 év múlva. Ha csak abból indulok ki, hogy mi történt 12 évig ebben az országban, hogy milyen keserű folyamatok zajlanak a világban – akkor végtelenül szomorú leszek. A kiábrándultságot, a szorongást én is napi szinten érzem. És a gyermekem születése óta ez minden eddiginél jobban felkavar. Szorongunk. A szorongásunk pedig április harmadikán és hát azóta is, csak tovább nőtt”

- mondta.

Felidézte azt az estét, amikor a Fidesz újabb kétharmaddal nyerte meg a választást. Donáth Anna akkor társaival együtt "lefagyott", mégis felment a színpadra, mert az emberek "szemébe kellett néznie". Újra elmondta azt, amit akkor: „Túlságosan fiatalok vagyunk ahhoz, hogy engedjük, hogy ellopják a jövőnket”. Szerinte az új generáció feladata, hogy megállítsák az ámokfutást. Úgy érzi, most a szorongás évtizedeit éljük, egyre reménytelenebbnek látjuk a jelent, és egyre kilátástalanabbnak a jövőt. Szerinte ahhoz, hogy ez változzon, teljesen mást kell csinálni, mint az elmúlt évtizedekben.

„Ehhez le kell szállnunk a régi ellenzéki vonatról. Magunk mögött kell hagynunk azokat a berögzött mintákat, amik máshoz nem vezetnek, mint újabb és újabb kétharmadhoz.Ha felismertük, hogy Magyarország azért tart itt, mert szemfényvesztők hazugsággal etettek és etetnek minket, akkor azt is fel kell ismernünk, hogy a megszokott politikai beidegződésekkel, manírokkal, mi, az ellenzék is csak a probléma része maradunk.

Még azokat az alapigazságokat sem merjük néha kimondani, amik mindenki számára nyilvánvalóak. Miért nem? Mert félünk, hogy elveszítjük a szavazóinkat? Az igazsággal és az őszinteséggel nem a szavazóinkat veszítjük el, hanem a hitelességünket szerezhetnénk vissza. Nem holnap, nem rövidtávon, de a maratont… így lehet megnyerni. Ki kell mondani, hogy azzal, amit az ellenzék 2010 óta csinál, nemhogy nem fogjuk leváltani a Fideszt, nem fogjuk befejezni a rendszerváltást, a végén még mi magunk sem fogunk tudni kitörni az Orbán-rendszer logikájából”.

Ugyanakkor figyelmeztetett, hogy csodát se tőle, se más politikusoktól ne várjanak az emberek, inkább munkát, őszinteséget, várjanak.

„Aki ma ellenzéki szereplőként azonnali nagy eredményeket ígér, az nem őszinte veletek. Aki pedig a magyar kormány idő előtti leváltását ígérgeti: az hazudik. Reggel, éjjel meg este”.

Elismerte, hogy a momentumosok se csináltak jól mindent a választási kampányban, az ellenzéki egység megőrzését sokszor fontosabbnak tartották az igazságaiknál. De belátták, hogy „ezt a rendszert egy színtelen-szagtalan, legkisebb közös nevezőre építő, sokszereplős összefogással nem lehet leváltani”.

Donáth Anna szerint egyszer ennek a rendszernek is vége lesz, mert hazugságokra épült. Hazugságnak tartja például az árstopot, a rezsicsökkentést és az ország megvédését is. Úgy véli, nekik most arra kell készülniük, hogy mi legyen a rendszer bukása után.

Három fő feladatot irányzott elő:

• másképp kell bánnunk egymással, másképp kell viszonyulnunk egymáshoz;

• egy új szövetséget, egy igazi, bizalommal és tartalommal teli szövetséget kell kötniük a politikusoknak és a civileknek;

• közösen kell megtervezni azt a Magyarországot, ahol a jövőben élni szeretnénk.

„A legfontosabb: erős vezető helyett erős demokráciára és erős demokratikus szervezetekre van szükség Magyarországon. Új útra kell vezetnünk Magyarországot. Ehhez pedig ki kell lépnünk abból az ellenzéki hazugságspirálból, hogy mindent a kormányhoz és annak bukásához mérünk. Ki kell lépnünk abból, hogy a jövő kérdéseivel majd akkor foglalkozunk, ha kormányra kerültünk. Nem! A jövő kérdéseivel most kell foglalkoznunk”

- jelentette ki.

Több jelenlegi problémára is kitért, például az oktatás helyzetére. Azt mondta, szeretné, hogy a fia olyan országban élhessen, amelyben a tanár a társadalom egyik legmegbecsültebb tagja anyagi értelemben is. A gazdaságról szólva azt mondta: munkaalapú gazdaság helyett emberközpontú gazdaságra van szükség, hogy Magyarország ne a rossz munkák és a rossz fizetések hazája legyen, hanem a megbecsülésé, a tudásé. A klímaváltozásról is szót ejtett, amely szerinte olyan kihívás, amely megköveteli, hogy köré szervezzék a politikát. Úgy véli, klímavédelem nélkül nincs jó oktatás, nincs működő gazdaság, nincs semmi, ezért ez a generációnk legnagyobb kihívása. Az orosz-ukrán háború kapcsán pedig kijelentette, hogy létfontosságú országunk számára, hogy a szomszédunkban béke legyen, és hogy Ukrajna nyerjen.

Beszédét végül azzal zárta, hogy nem ígér könnyű megfejtéseket, gyors győzelmeket, és azt sem, hogy holnapra megforgatják a világot és kormányt váltanak. De azt megígéri, hogy őszinte lesz, még akkor is, ha ez nem szerez mindig örömet és népszerűséget.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Ráhelék azon gondolkoznak, hogy az Egyesült Államokba költöznek
A miniszterelnök lánya egy Instagram-posztban jelentette be, hogy ismét visszatérne az Egyesült Államokba. A döntést a család közösen hozza meg, de a legkisebb gyerek őszi iskolakezdése új fejezetet nyithat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Orbán Ráhel arról írt az Instagram-oldalán kedden, hogy ismét Amerikában tanulna, vette észre a 444.hu. Elmondása szerint éppen 15 éve tért haza az Egyesült Államokból, ahol egy nyári szemesztert töltött a bostoni egyetemen. Már akkor megfogalmazódott benne a vágy, hogy egyszer visszatérjen.

Most úgy érzi, talán elérkezett a megfelelő pillanat. Az elmúlt időszakban egyre világosabbá vált számára, hogy akkor tudna belevágni, ha a legkisebb gyermeke is iskolába kerül. Mint írja, ez az időpont most ősszel jön el.

A miniszterelnök lánya szerint ez nemcsak az ő szakmai fejlődése szempontjából lenne fontos, hanem a gyerekeknek is sokat adhatna egy új közeg. Úgy látja, önállóságot, rugalmasságot és nyitottságot tanulhatnának.

Orbán Viktor legidősebb lánya bejegyzésében azt is megosztotta, hogy

az Egyesült Államokban jelenleg különösen inspiráló a légkör, erős a versenyhelyzet, és sok új tudáshoz lehet jutni. Ezeket a tapasztalatokat később itthon is szeretné hasznosítani.

Mint írja: „A cél: tanulni, tapasztalni, hazahozni.”

Azt is kiemelte, hogy még nem született meg a végleges döntés. A család egyelőre mérlegel, gondolkodik, beszélget róla.

A lap emlékeztet, hogy Orbán Ráhel és férje, Tiborcz István korábban már éltek külföldön: 2021 őszén Marbellára költöztek átmenetileg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Durva videókon, ahogy lecsapott a vihar Debrecenre
A brutális erejű szél fákat csavart ki, tetőket bontott meg, és teljesen megbénította a közlekedést. Debrecen utcáin hömpölygött a víz, autók rekedtek az aluljárókban.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Hétfő óta tomboló vihar okoz komoly fennakadásokat az ország keleti részén. Kedden délután már piros riasztást adtak ki Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye több járására is, és Debrecenben különösen heves időjárás csapott le, írja a 24.hu.

A zivatar hatalmas széllökésekkel és légzuhataggal érkezett meg a cívisvárosba. A szél erejét jól mutatja, hogy a városban 130 kilométer per órás széllökéseket is mértek.

A vihar miatt a helyi közlekedési társaság 14 órától szüneteltette az összes autóbusz-, troli- és villamosjáratot. A közösségi közlekedés teljesen leállt, és a vihar idején még autóval is nehéz volt haladni a városban.

A katasztrófavédelem közlése szerint a mentőállomásról érkezett az első bejelentés: egy kidőlt fa akadályozta a mentők vonulását, így a tűzoltók először ide vonultak ki. Több helyszínen is fákat döntött ki a vihar, amelyek járművekre zuhantak.

A Tisza István utcán a szél jelzőlámpákat szakított le, míg a Kishatár úti aluljáróban egy méter magasan állt a víz.

Sorra jelennek meg a közösségi oldalakon a felvételek a zivatar pusztításáról. Debrecenben különösen látványos volt, ahogy a vihar betört a városba. Egy szemtanú úgy fogalmazott, úgy érezte magát, mintha Miamiban lenne.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
A kormány szerint a Miniszterelnöki Kabinetirodában nem készült olyan jegyzőkönyv, amit Magyar Péter posztolt
A feljegyzésben szeptemberi és októberi események szerepelnek, Rogán Antal állítólagos szűk körű megbeszélésére utalva. A KTK szerint a tiszás politikus csak el akarja terelni a figyelmet a viharposztjáról.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Magyar Péter kedden reggel egy kétoldalas dokumentumot tett közzé a közösségi oldalán. Azt írta, hogy ez egy jegyzőkönyv, amely Rogán Antal egyik szűk körű megbeszélésén készült a Miniszterelnöki Kabinetirodában.

A kétoldalas feljegyzés szerint szeptemberben és októberben több fontos eseményre is készülnek: szeptember 7-én Kötcsén tartanak programot, szeptember 21-én Harcosok Klubja-rendezvény lesz a Papp László Sportarénában, másnap, szeptember 22-én pedig indul a parlament őszi ülésszaka. Október 23-ra Békemenetet terveznek. A dokumentum elején ez a mondat szerepel: „a nyarat végig kell dolgozni”.

A 444.hu megkereste a Kormányzati Tájékoztatási Központot a dokumentum hitelességével kapcsolatban. A KTK ezt válaszolta:

„Ilyen jegyzőkönyv a Miniszterelnöki Kabinetirodában nem készült.”

Emellett hozzátették: „Magyar Péter egyszerűen el akarja terelni a figyelmet viharszakértői posztjáról. A tegnapi napon emberek ezreit alázta meg, akik országszerte a viharkárok helyreállításán dolgoztak. Annyira sietett Brüsszelbe, hogy ha rajta múlik, akkor mások életét és biztonságát tette volna kockára.”

A vihar kapcsán valóban posztolt hétfő délután Magyar Péter, aki azt írta, hogy már egy zivatar is leállította a budapesti repteret. Később törölte a bejegyzést, majd bocsánatot kért mindazoktól, akik a károk elhárításán dolgoztak. Úgy fogalmazott: „Amikor a vihar lecsapott Budapestre, én zárt helyen tartózkodtam, és már csak az esőt és a reptér beázását érzékeltem. Látva a valós eseményeket, egyértelmű, hogy a reptér vezetése és a légiirányítás helyes döntést hozott.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hömpölygő folyóvá változott egy pécsi utca a villámárvíz miatt
Egy éppen arra járó autós inkább úgy dönt, hogy inkább nem gurul le a lejtős úton, hanem hátramenetbe kapcsolva próbál menekülni.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Hétfő délután óta nem csitul a vihar Magyarországon. Kedden Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye több járására adtak ki piros riasztást, de a MetFigyelő Facebook-oldalán megjelent videó alapján Pécset sem kímélték a zivatarok.

A délutáni poszt alapján a város egyik utcája szabályosan folyóvá változott a hatalmas mennyiségben lezúduló eső miatt. A videón jól látszik, ahogy

az éppen arra járó autós annyira megijed a hömpölygő víztől, hogy óvatosan inkább hátramenetbe kapcsol.

A felvételt itt lehet megnézni:

A több mint egy napja tartó vihar zivatarokkal, erős széllökésekkel és helyenként jégesővel csapott le az országra. nemcsak Pécsen, hanem Debrecenben is elképesztő jeleneteket örökítettek meg az emberek:

Az elmúlt 24 óra leglátványosabb videója talán Szegeden készült, ahol úgy tépte le a szél egy épület tetejét, mintha papírból lenne:


Link másolása
KÖVESS MINKET: