SZEMPONT
A Rovatból

„Viccelődünk a részegeken, de azzal már kevésbé, hogy az alkoholista elhanyagolja a családját”

Magyarországon gyerekek százezrei nőnek fel olyan családban, ahol valamelyik szülő alkoholista.
Rónyai Júlia Fotó: YouTube - szmo.hu
2022. december 24.



Magyarországon gyerekek százezrei nőnek fel olyan családban, ahol valamelyik szülő alkoholista. Erről azonban senkinek nem könnyű beszélnie, gyakran még felnőttkorában sem. A Láthatatlan Árvák című novelláskötetben ismert szerzők - köztük Karafiáth Orsolya és Kovács András Péter - vallanak róla, hogyan árnyékolta be a fiatalkorukat a családtagjuk szenvedélybetegsége. Ezzel pedig másoknak is segíthetnek, hogy sikerüljön szembenézni a múlttal.

Novemberben, a Máltai Szeretetszolgálat gondozásában jelent meg a Láthatatlan árvák című novelláskötet. A benne szereplő szerzők a “tegnap gyermekei”, akik felnőtt fejjel már nyíltan vállalják: szenvedélybeteg szülő mellett nőttek fel. A történeteket Hoffmann Kata klinikai szakpszichológus látta el kommentárokkal, aki szerzőként is felbukkan a könyv oldalain.

„Egy novella nagyon be tud vonni érzelmileg. Számomra nem egy történet átadta, milyen felnőni egy családban, ahol a hétköznapokat meghatározza a szerfüggőség. Úgy éreztem, jó lenne ezeket szélesebb közönséghez is eljuttatni és szakértői hátteret írni hozzájuk” - mondja.

Ne beszélj, ne bízz, ne érezz!

Bár egy részük már korábban megjelent, nem egy novella kifejezetten ebbe a kötetbe íródott: ilyenek például Kovács András Péter történetei.

„Amikor egy műsorban a gyerekkoromról kérdeztek, rájöttem, hogy nem tudom 40 percen át kerülgetni a forró kását. Ezért inkább úgy döntöttem, hogy őszinte leszek. Ha az ember szenvedélybeteg családtag mellett nő fel, létezik egy bizonyos hármas szabály: ne beszélj, ne bízz, ne érezz! Hiszen ha beszélsz, elárulod őt. Ha bízol, akkor pofára fogsz esni, és ha érzel, akkor az fájni fog. Ez a kimondatlan szabály gúzsba köti a családtagokat. A gyógyulás első lépése, hogy igenis elkezdesz róla beszélni” - mondja a Karinthy-gyűrűs magyar humorista, aki ezek után írta meg a könyvben szereplő két történetet.

Röhögünk a részegeken, mégsem látunk a jelenség mélyére

Mindannyian tudjuk: az alkohol a hazai stand up egyik legfőbb humorforrása. De vajon miért ilyen elnyűhetetlen klasszikus a kocsmapultot támasztó részeg alakja?

„Az ilyen viccek népszerűsége a szocializmusból származik, ahogyan maga a jelenség is. Alapvetően nem azzal van a baj, ha a részegséggel poénkodunk, hiszen annyi mindenből tréfát lehet űzni. Sokkal inkább azzal, ha valaki nem ismeri a mértéket. Viccelődünk a részegeken, de azzal már kevésbé, hogy az alkoholista elhanyagolja a családját. Valójában kesztyűs kézzel, pironkodva bánunk ezzel a témával. Semmilyen formában nincs kibeszélve, sem a családon, sem a társadalmon belül. Nem csoda, hogy a viccek is az erről uralkodó közbeszéd szintjén ragadtak meg” - vélekedik KAP.

Az elhallgatás, elkendőzés Hoffmann Kata szerint is társadalmi jelenség, ám arra is van példa, hogy a gyerek előtt zajlik “az alkoholista játszmája”, amelyben mindenki hozza a maga szerepét. Sőt, az sem ritka, hogy a szülő a gyereknek panaszkodjon szenvedélybeteg partneréről.

„A gyermeki gondolkodás énközpontú, ezért ha a gyerek problémát lát a családban, azt fogja hinni, ő az okozója. A saját feladatának érzi majd, hogy megmentse az érintett szülőt az alkoholtól, és magát hibáztatja, hogy ez nem sikerül. Ezért is fontos, hogy ha elmagyarázzuk: ez nem az ő felelőssége. Így segítünk neki a bűntudat, a tehetetlenség feloldásában.”

Hoffmann Kata

„Ha valaki felemeli a hangját, leblokkol az agyam”

Az alkoholista szülő jelenléte nemcsak a gyermekéveket határozza meg, hanem az érintett további sorsát is.

„Az ilyen családokra jellemző, hogy a szülők nincsenek jelen érzelmileg, így a gyerekek elhanyagolást szenvednek. A felnőtteket annyira leköti a probléma, hogy nem figyelnek oda a gyerek igényeire. A figyelem hiánya pedig szerteágazó problémákat okoz: ilyen az állandósult bűntudat, a szégyen, a megküzdési képesség csökkenése” - mondja Hoffmann Kata.

KAP mindezt a saját bőrén is tapasztalja:

„Komoly meccseim vannak, ha az önértékelésemről van szó. Mivel folyamatos érzelmi bizonytalanságban nőttem fel, a mostani kapcsolatomban a legkisebb zavart is világvégeként élem meg. Ha például a feleségem morcosan néz rám, már azonnal válást vizualizálok. Egy pontig könnyen barátkozom, de azon túl nehezen nyílok meg. És nem tudok konfliktusokat kezelni: ha valaki felemeli a hangját, leblokkol az agyam. A szó szoros értelmében leállnak a kognitív funkcióim, és nem jön ki épkézláb mondat a számon.”

Egy ilyen családban felnőtt ember tehát soha nem lehet túl idős ahhoz, hogy segítséget kérjen a feldolgozáshoz. De vajon mennyivel jobb a ma felnövekvő generációnak, mint akik néhány évtizeddel ezelőtt voltak gyerekek?

„Mára megszületett a gyermekvédelmi egyezmény, létezik a gyermekbántalmazás, az elhanyagolás fogalma. Kimondtuk, hogy ez káros és tilos. Ezzel együtt sok családban még mindig bevett eszköz a fizikai bántalmazás, és az intézményi jelzőrendszerek még mindig nem mindig működnek tökéletesen” - emeli ki Hoffmann Kata.

Hozzáteszi: nem feltétlenül a túlterhelt pedagógusok feladata feltérképezni, mi zajlik egy-egy család életében. Ezzel együtt jó, ha már a bölcsitől kezdve figyelnek a gyerek otthonában megbújó szenvedélybetegség, bántalmazás intő jeleire.

A legtöbb érintettből ugyanis akkor lesz stabil, biztonságosan kötődő felnőtt, ha az ő életében is van legalább egy stabil felnőtt, akihez fordulhat - legyen az pedagógus, lelkész, nagybácsi vagy bárki más. A lényeg, hogy az illető érzelmileg elérhető legyen a gyerek számára.

Ha nem tudatosítjuk, továbbadhatjuk a mintát

Kovács András Péter sokáig azt hitte, ő majd mindent teljesen másképp csinál, mint amit otthon látott. Később döbbent csak rá, hogy mint annak idején az édesapja, ő maga sincs minden helyzetben eléggé jelen a gyerekei életében - ezzel pedig akarattalanul is megismétli a múlt egy részét.

„Felnőttként az ember szeretne tiszta lappal kezdeni és a jövőre koncentrálni. Csak később derül ki: ez nem fog menni anélkül, hogy magában helyre ne rakta volna a múltat” - mondja.

Ha ugyanis a gyerekkori trauma feltáratlan marad, akkor szülőként bekapcsolhatnak bennünk az otthonról hozott viselkedésminták. Nem véletlen, hogy a szenvedélybetegek gyerekeinek egyharmada később maga is szerfüggővé válik. Az pedig még ennél is gyakoribb, hogy az elhanyagolást és a bántalmazást adják tovább maguk is a következő generációnak. Szerencsére azonban ez tudatossággal megelőzhető - mondja a pszichológus.

„Tapasztalom, hogy felnőttkorban is lehet változtatni. Még a zsigeri reakcióinkat is felül tudjuk írni. Olyan ez, akárcsak az autóvezetés: eleinte még nagyon kell figyelnünk, de idővel rögzül az új minta. Fiatal felnőttként, párválasztás, családalapítás idején a legfontosabb segítséget kapni, hogy a régi beidegződéseket ne vigyük tovább.”

Hoffmann Kata és Kovács András Péter

Hová érdemes fordulni, ha nincs pénzünk terápiára?

„A könyv célja az is, hogy minél több emberhez eljusson, így első lépés lehet a gyógyulás felé. Léteznek 12 lépéses programok, mint például az Anonim Alkoholisták csoportja. Ingyenesen látogatható az ACA (Adult Children of Alcoholics) is, ami folyamatos nyitott csoport: akkor megy oda az ember, amikor akar. A vidékiek online csoportokba is beléphetnek, míg a budapestiek számára ott a Máltai Szeretetszolgálat 10 alkalmas, tematikus Apa Anya Pia csoportja” - hívja fel rá a figyelmet Hoffmann Kata.

KAP számára például terápia az írás, de sok minden más is.

„Rájöttem: nekem ezzel dolgom van saját magamban és mások felé is. Mindig kerestem, hogyan tudnék visszaadni a világnak, mivel már annyi mindent kaptam. Ez a téma, amiben érintettként szívvel-lélekkel benne vagyok, és ami mellett a leghitelesebben tudok kiállni. Az írás segít a feldolgozásban, az pedig csak hab a tortán, ha ezzel másoknak is tudok segíteni.”

A humorista januártól podcastet is indít, amelyben nemcsak az alkoholizmus, hanem mindenféle mentális és fizikai függőség témáját körüljárja majd, ahogyan a lehetséges megküzdési módokat is. Márciusban pedig bemutatja Nahát című estjét, ahol a függőség szintén fontos szerepet kap:

„Évek óta kísérletezem azzal az előadásokon, hogy elindulunk a teljesen átlagos tréfáktól, és egy óra alatt eljutunk oda, hogy elmorzsoljunk egy-két könnycseppet. Aztán az egészet újra feloldjuk egy könnyed viccel. Igyekszem olyasmit adni a közönségnek, amit nem feltétlenül várt volna tőlem. Ezúttal végképp nem fogok finomkodni: a végén meg kell majd kapaszkodnunk, nekem és a nézőknek is.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Trump tényleg megtette: az amerikai katonai segélyek teljes felfüggesztése padlóra küldheti Ukrajnát
Minden fegyver- és lőszerszállítmányt leállítanak, azokat is, amik már úton vannak Ukrajna felé. Elemzők szerint ha ez nem változik, az ukránok néhány hétig, maximum néhány hónapig tarthatnak ki. Putyin pedig átfogó támadást indíthat.
MTI/EPA/Will Oliver - szmo.hu
2025. március 04.



Donald Trump átmenetileg felfüggesztette az Ukrajnának nyújtott összes katonai segélyt, erről elsőként a Bloomberg hírügynökség számolt be. A döntés alig néhány nappal azután született, hogy Trump és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök heves összetűzésbe keveredtek a Fehér Házban. A rendelet több mint 1 milliárd dollár értékű, szállítás alatt álló és megrendelt fegyvert és lőszert érint. A Bloomberg szerint

minden olyan katonai szállítás leáll, ami még nem érte el Ukrajna területét, beleértve azokat az eszközöket is, amik már repülőgépeken vagy hajókon vannak, vagy amiket már a lengyel tranzitterületre vittek.

Leáll az a segélyezési program is, amin keresztül Kijev közvetlenül vásárolhatott új katonai eszközöket amerikai védelmi vállalatoktól.

A Guardian azt írja, a döntés hétfőn született, miután a Fehér Házban Trump találkozott JD Vance alelnökkel, Pete Hegseth védelmi miniszterrel, Marco Rubio külügyminiszterrel, Tulsi Gabbarddal, a nemzeti hírszerzés igazgatójával, valamint Trump közel-keleti megbízottjával, Steve Witkoffal.

„Az elnök világossá tette, hogy a békére összpontosít. Szükségünk van arra, hogy partnereink is elkötelezettek legyenek e cél mellett” – mondta a Fehér Ház egyik illetékese a Washington Postnak. A névtelenül nyilatkozó tisztviselő szerint a döntést visszavonják, ha meggyőződnek arról, hogy Zelenszkij jóhiszeműen áll hozzá a béketárgyalásokhoz. A CNN értesülései szerint az amerikaiak azt is elvárják, hogy Zelenszkij kérjen nyilvánosan bocsánatot.

A New York Times szerint Trump döntése drámai módon fokozza a Washington és Kijev közötti szakadékot a konfliktus kritikus pillanatában. Tulajdonképpen egy ultimátum, ami arra kényszerítheti Zelenszkijt, hogy beleegyezzen a Trump feltételei szerinti tűzszünetbe.

A lépés legközvetlenebb haszonélvezője Putyin. Ha a felfüggesztés tartós marad, nagyszabású támadást indíthat Ukrajna ellen, hogy újabb területeket szerezzen. De akár úgy is dönthet, hogy elhúzza a béketárgyalásokat, arra számítva, hogy Trump és Zelenszkij konfliktusa csak még erősebbé teszi pozícióit a csatatéren.

Elemzők szerint Ukrajna saját fegyvergyártásával és az Európából érkező fegyverszállításokkal mindössze néhány hétig, maximum néhány hónapig tarthat ki.

Bár az európai nemzetek többsége Franciaország, Nagy-Britannia és Németország vezetésével a londoni csúcson Zelenszkij mellé állt, rövid távon nincsenek olyan készleteik, amelyekkel pótolhatnák a kiesést. Különösen nagy problémát jelenthet a légvédelmi rendszerek, föld-föld ballisztikus rakéták és nagy hatótávolságú rakéta-tüzérségi rendszerek utánpótlásának megszűnése. Ukrajna nagyvárosait amerikai gyártmányú légvédelmi rendszerek védik a legveszélyesebb orosz rakétáktól, beleértve a rendkívül nehezen elfogható hiperszonikus ballisztikus rakétákat is. Különösen nagy szerepe van ebben a hat Patriot ütegnek.

Amikor az amerikai katonai segélyek tavaly több hónapra leálltak a republikánusok kongersszusi időhúzása miatt, az ukrán légvédelmi egységek alig tudtak védekezni Oroszország legfejlettebb rakétái ellen. A Patriot légvédelmi rendszer biztosította védelmi pajzs fokozatosan meggyengült. Később pedig még a lőszerhasználatot is korlátozni kellett a fronton.

„A hatás nagy lesz. Bénítónak nevezném” – mondta a CNN-nek Mark Cancian, a Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjának vezető tanácsadója.

„A frontvonalaik tovább gyengülnek, végül pedig összeomlanak, és Ukrajnának el kell fogadnia egy kedvezőtlen – sőt akár katasztrofális – békemegállapodást.”

„Lehet, hogy van kiút ebből a helyzetből, de ez rendkívül megalázó lesz Zelenszkij számára” – mondta az elemző.

Michael Carpenter, aki Joe Biden elnöksége alatt az Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Tanácsát vezette, a BBC-nek nyilatkozva élesen bírálta a döntést. „Egyszerűen megdöbbentő” – mondta. „Ebben a háborúban világos, hogy ki az agresszor és ki az áldozat. Oroszország egyértelműen az agresszor, Ukrajna pedig az áldozat, mégis úgy viselkedünk, mintha ez fordítva lenne. Hogy most épp a védelmi támogatást állítják le, amely lehetővé tenné az ukránok számára, hogy megvédjék hazájukat egy brutális, kegyetlen és nyílt orosz támadással szemben – az egyszerűen felfoghatatlan.”

Trump az elmúlt hetekben egyre inkább átvette Putyin narratíváját az ukrajnai háborúról, azt állítva, hogy az ország megtámadásáért valójában az ukránok a felelősek, Zelenszkij pedig diktátor. Közben Putyint okosnak és ravasznak nevezte, akivel összekovácsolták az elmúlt évek megpróbáltatásai. Ezzel azokra a vizsgálatokra utalt, amikkel megpróbálták feltárni, Oroszország milyen módon befolyásolta az amerikai választásokat 2016-ban, Trump első megválasztásakor.

Mostani megválasztása után először azt követelte Ukrajnától, hogy adja Amerikának ritkaföldfém-bevételeinek felét, amire Zelenszkij hajlandó is lett volna, csakhogy Trump nem akart cserébe semmilyen biztonsági garanciát sem adni. Az ukránok végül belementek abba, hogy enélkül is aláírják a szerződést, csakhogy amikor Zelenszkij Washingtonba utazott az aláírásra, az események váratlan fordulatot vettek. A két vezető példátlan nyilvános vitába keveredett.

Az Ovális Irodában lezajlott találkozó után a Trump-kormányzat azonnal mérlegelni kezdte, hogy leállítsák a katonai segítségnyújtást, a kiképzési támogatást vagy akár a katonai hírszerzési segítséget is. Az egyelőre nem világos, hogy utóbbi leállításáról is született-e döntés.

Trump hétfőn azt mondta, hogy nem hiszi, hogy az ásványkincsekről szóló üzlet meghiúsult volna, de hozzátette, hogy van egy dolog, amit még látni akar Zelenszkijtől, mielőtt újrakezdené a tárgyalásokat. „Nagyobb megbecsülést kellene mutatnia” – mondta Trump az újságíróknak. Előtte pedig arra is reagált, hogy az ukrán elnök szerint a békemegállapodás Oroszországgal „még nagyon-nagyon távol van”.

„Ez a legrosszabb kijelentés, amit Zelenszkij tehetett, és Amerika ezt nem fogja sokáig eltűrni!” – írta Trump a közösségi médiában. Arról is beszélt, hogy Zelenszkij nem marad a helyén, hacsak nem enged a nyomásnak, és nem köt alkut az amerikai feltételekkel. „Ha valaki nem akar üzletet kötni, azt hiszem, az illető nem sokáig lesz itt” - fogalmazott.

Hétfőn Howard Lutnick kereskedelmi miniszter a CNN-nek azt mondta, hogy Zelenszkij „túl messzire ment”, amikor a megállapodás részeként „jóvátételt” és a megszállt területek visszaadását, valamint biztonsági garanciákat követelt Oroszországtól.

„Azt kellene mondania: Szeretjük Amerikát, értékeljük Amerikát, azt akarjuk, hogy mellettünk álljatok, és ha ti úgy gondoljátok, hogy békének kell lennie, akkor békének kell lennie” – mondta Lutnick.

„Ő nem egy béketeremtő” – állította Zelenszkijről –, „ő egy bajkeverő.” Lutnick szerint Trump most „mindkét felet térdre kényszeríti”, hogy tárgyalóasztalhoz ültesse őket.

Közben a Trump-kormányzat arról is beszámolt, hogy hétfőn terveket dolgoztak ki a Kreml elleni szankciók feloldására, és az Oroszországgal való kapcsolatok helyreállítására. A Reuters információi szerint a Fehér Ház felkérte a pénzügyminisztériumot, hogy készítsen egy listát azokról a szankciókról, amelyeken enyhíthetnek. Ezeket a következő napokban vitatnák meg az oroszokkal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Jójárt Krisztián: Katasztrofális következményei lehetnek Magyarország számára annak, hogy teljesen elszigetelődött a saját szövetségi rendszerén belül
Ha kiüresedik a NATO, Magyarország biztonsága veszélybe kerül – mondja a biztonságpolitikai szakértő, aki szerint Ukrajna az amerikai fegyverszállítások felfüggesztése ellenére is kitarthat egy ideig.


Donald Trump hétfőn azonnal hatállyal leállította a fegyverszállításokat Ukrajnának, mire az Európai Bizottság elnöke 800 milliárd eurós fegyverkezési program tervét jelentett be, amiből részben Ukrajna védekezését támogatnák, részben pedig felkészítenék Európát arra, hogy Amerika nélkül is képes legyen megvédeni önmagát Oroszországgal szemben. Trump és Zelenszkij pénteki, példátlan vitája világossá tette, hogy az amerikai elnök minden eszközzel tárgyalóasztalhoz akarja kényszeríteni Ukrajnát, anélkül, hogy bármilyen biztonsági garanciát vállalna, és az is, hogy Trump közelebb érzi magához Putyint, mint Zelenszkijt. Közben a nagy európai országok sorra kiálltak Ukrajna mellett, Londonban pedig létrejött a „tettre készek koalíciója”, olyan európai országokból, amelyek akár békefenntartók küldetésére is hajlandóak egy esetleges tűzszünet után. Magyarországot nem hívták meg a londoni csúcsra.

Milyen következményekkel járhatnak a mostani, alapvető változások? Meddig tarthat ki Ukrajna amerikai támogatás nélkül, és a helyére léphet-e Európa? Veszélyes-e Magyarországra az, hogy Orbán-kormány jól láthatóan Trump és Putyin álláspontja mellett van az egyre erőteljesebb európai állásponttal szemben? Jójárt Krisztián biztonságpolitikai szakértővel, a Svéd Nemzetvédelmi Egyetem posztdoktori kutatójával beszélgettünk.

– Trump elnök leállítja a fegyverszállításokat Ukrajnának, a már elindult szállítmányokat is visszafordítja. Meddig tarthat így ki Ukrajna az amerikai szállítmányok nélkül?

– Ezt nehéz megmondani, egyáltalán nem tudjuk például, hogy ez leállítás mit takar pontosan. Amit tudunk, mert erről szóltak a hírek, hogy már úton lévő fegyver és lőszerszállítmányok, amik például már Lengyelországban vannak, azokat sem adják át. Azonban azt, hogy például ez kiterjed-e arra, hogy megfosztják Ukrajnát a hírszerzési, kiképzési támogatástól és egyebektől, ezt nem tudjuk. Szerintem erről nincs szó, azaz a hírszerzési támogatást továbbra is megkapja Ukrajna. Nyilván, ha ettől is elvágják, akkor annak azonnal érezhető következményei lesznek.

Ha tényleg csak a fegyverszállítás áll le, akkor nem kell arra készülni, hogy akkor holnap kifogynak a fegyverekből, mert ennek nem lesz azonnali a hatása.

Valószínűleg csak hónapok múltán fogja éreztetni a hatását, illetve annyiban már rövid távon is, hogy elkezdenek az ukránok spórolni a lőszerrel. Amikben továbbra is rá van utalva Ukrajna az Egyesült Államokra, a már említett hírszerzési támogatáson túl, azok főleg a légvédelmi elfogó rakéták, a Patriot rendszerek, ez egy kritikus fontosságú terület, mivel folyamatosan támadják az oroszok az országot. De Ukrajna 2025-ben már nincs annyira ráutalva az amerikai katonai támogatásra, mint korábban. Most már az európaiak is egyre több mindent adnak, az európai hadiipari kapacitások lassan felpörögnek. Például a tüzérségi lőszer tekintetében, a tavalyi év eleji lőszerhiányos időszakhoz képest most már a felek, az oroszok és az ukránok nagyjából paritásban vannak, és

az európaiak erre az évre tudják már fedezni az ukránok tüzérségi lőszerszállítmányát, illetve saját, azaz ukrán kapacitásból is el lehet látni.

Sok olyan terület van, ahol Ukrajna saját maga is képes fegyvereket előállítani. Például ilyenek az FPV drónok, amik a legfontosabb szerepet játsszák a hadszíntéren. A legnagyobb veszteségeket mindkét oldalon most már egyértelműen az FPV drónok okozzák. Ezeket Ukrajna képes saját maga gyártani, illetve átalakítani a Kínából vásárolt eszközöket, és ebből tavaly 2,5 milliót tudtak az ukránok gyártani, tehát többet, mint az oroszok. Emellett a nagy hatótávolságú kategóriába eső drónok, illetve a robotrepülőgépek kategóriájában is van ukrán hazai gyártás.

Elsősorban a hadműveleti mélységi csapásokért felelős, HIMARS rendszerek, illetve a hozzájuk tartozó

Az amerikai katonai támogatás leállítása arra fogja késztetni az ukránokat, hogy még inkább spóroljanak a lőszerrel, és a nagy hatótávolságú rakétatüzérségi lőszerekkel, rakétákkal.

Továbbá kritikus lehet a harcjárművek pótalkatrészekkel való ellátása, ezzel sem tudjuk, hogy állnak az ukránok. Nyilván bonyolítja az összképet, ha ezektől is el lesz vágva Ukrajna, de nem lesz olyan drasztikus a hatása, hogy holnapután érezhető következménye legyen.

– Amennyiben a Starlink-rendszert lekapcsolják, azzal érzékeny kárt tudnak okozni az ukrán hadseregnek.

– Az ukrán vezetési, és a tűzvezetési rendszer nagyban támaszkodik a harctéri kommunikációt biztosító Starlinkre, bár sok olyan kettős felhasználású, azaz polgári és katonai felhasználású eszköz van, tabletek, mobiltelefonok, ahol van hálózati lefedettség, ott ezeket is tudják használni a különböző titkosított, üzenetküldő applikációkkal. De ott, ahol nincs lefedettség, ott a Starlinknek nagyon fontos szerepe volt eddig azért is, mert

a Starlinket nagyon nehéz, gyakorlatilag lehetetlen elektronikai harceszközökkel zavarni, tehát folyamatos, megbízható, biztonságos kommunikációs összeköttetést biztosít. Rövid távon nem látszik, hogy mivel tudnák ezt kiváltani, bár állítólag dolgoznak alternatív megoldásokon.

Az is kérdés, hogy mit, és hogyan kapcsolnak le. Mivel részben ezeket az eszközöket a Pentagon fizeti a Spacexnek, így logikus, hogy ez akár le is állhat, ha arról van szó, hogy a teljes pénzügyi támogatást megvonják az ukránoktól. Nagyjából 40-50 ezer darab Starlink eszköz van Ukrajnában, de ebből 20 ezret a lengyelek fizetnek, a többit más országok, vagy maguk az ukránok. Tehát ha innen nézzük az amerikaiak kiszállását a támogatásból, ez önmagában nem egy drasztikus csapás, mert a rendszereket más forrásból is tudják fizetni, és a már meglévő, Amerika által fizetett rendszereket pedig át tudják venni az európai hatalmak, tehát ez finanszírozható, ez nem probléma.

Probléma akkor lehet, ha lekapcsolják magának a rendszernek az elérhetőségét Ukrajna területén, ezt is meg tudják tenni.

Ez az oroszokat is hátrányosan érintené, hiszen tavaly már az oroszok is igen nagy számban használtak Starlink eszközöket, amiket valamilyen úton-módon be tudtak szerezni, például az Egyesült Arab Emirátusokon keresztül.

– Az európaiak milyen gyorsan tudnak azon területeken az amerikaiak helyére lépni, amiben jelenleg az amerikaiaknak monopóliuma van?

– A kérdés az, hogy most tulajdonképpen az amerikaiak mit akarnak ezzel elérni. Amennyiben ez egy pénzügyi kérdés a részükről, akkor az európaiak még mindig megtehetik, hogy megvásárolják ezeket az eszközöket, kifizetik az amerikaiakat, és akkor ugyanazokhoz a képességekhez továbbra is hozzájut Ukrajna. De itt bizonyosan nem erről van szó,

a támogatás felfüggesztése egyértelműen nyomásgyakorlás,

hiszen pénzügyileg nehezen indokolható, hogy a szállításokat miért állították le azonnal, hiszen a szállítmányokban részben már kifizetett eszközök vannak, amit a Biden-adminisztráció már elfogadott, kifizetett. A másik tétel pedig az, amit a Ukraine Security Assistance Initiative (USAI) keretében pénzben odaadtak az ukránoknak, de ezt csak papíron adták oda, a valóságban ez úgy néz ki, hogy itt is adtak egy keretet, amerikai pénzt, amit az ukránok elkölthetnek fegyverrendszerek beszerzésére, közvetlenül az amerikai hadiipari vállalatoknál. Ennek a pénznek már egy részét elköltötték, már gyártják a megrendelt eszközöket, tehát szerintem itt a szerződéses kötelezettség megszegése is fennáll a Trump-adminisztráció részéről, ha ezeket nem szállítják le az ukránoknak.

De a kormányzat részéről azok a hírek jöttek, hogy ez igazából felfüggesztés, tehát nem megszüntetés.

Azaz a nyomásgyakorlás részét képezi amerikai részről. Demonstrálni akarják Trumpék, amit szóban is megmutattak Zelenszkijnek azon a bizonyos, Ovális Irodában tartott sajtótájékoztatószerű performanszon, hogy az ukrán elnök nincs abban a helyzetben, hogy bármit is visszautasítson.

– Ez a hozzáállás markáns felfogásbeli szakadékot jelent Amerika és Európa nagy része között, ami a biztonságpolitikai kérdéseket illeti. A vezető európai hatalmak, a britek, a németek, a lengyelek és a franciák vezetésével mintha egy új biztonságpolitikai rendszernek tették volna le az alapkövét. Ha ez így van, ez jelentheti azt, hogy az a NATO, amit eddig idestova most már 70 éve ismerünk, nem létezik többé? Mennyire legyünk biztosak az ötös cikkely érvényességében, ha ilyen hatalmas eltérések vannak az óceán két oldalán?

– Ez a lényeg, és nyilván

Magyarország számára is kulcskérdés, hogy valóban, fennmarad-e a NATO,

már abban az értelemben, hogy nem csak egy szervezet lesz tartalom nélkül, hanem továbbra is hiteles marad-e azok számára, akiket el kell rettenteni. És itt nyilván elsősorban Oroszországról van szó, hiszen a NATO a Szovjetunió elrettentésére jött létre. Valóban úgy tűnik, mintha Trumpék teljesen más paradigmában gondolkodnának, mint ami eddig az amerikai stratégiai érdekeket mozgatta, ami meghatározta az Egyesült Államok és Európa viszonyát. Én is úgy látom, hogy itt más biztonságpolitikai felfogás van, és az európai hatalmak is ezt érzékelik. Az ő felelősségük az, hogy nem nagyon csináltak semmit, pedig hát

legkésőbb tavaly november óta teljesen nyilvánvaló volt, hogy valamit tenni kell, hiszen Trumpot választották elnöknek.

De most már az európai országok keresik a lehetőségeit annak, hogy hogyan tudják megvédeni magukat, hogyan tudják elrettenteni a fenyegetéseket egy NATO utáni világban, ha az Egyesült Államok tényleg megszűnik, megbízható szövetségesnek lenni. Egyelőre itt még nem tartunk szerencsére.

– Ez milyen hatással lehet Magyarország biztonságára? Hiszen Magyarországot meg sem hívták Londonba, Szlovákiával együtt kihagytak minket.

– Katasztrofális következményei lehetnek Magyarország számára annak, hogy teljesen elszigetelődött a saját szövetségi rendszerén belül. Nyilván nem véletlen, hogy meg sem hívják Londonba Magyarországot, és Szlovákiát sem, mert Magyarország az elmúlt években folyamatosan a kerékkötője volt a közös, egységes fellépésnek.

Nyilván hülyék lennének meghívni egy új, formálódó koalícióba egy olyan tagot, aki majd, ha bent van a klubban, akkor szét fog trollkodni mindent.

Sajnos ide juttatta magát Magyarország.

– Elképzelhető, hogy Magyarország a NATO utáni világban biztonságpolitikai vákuumba kerül?

– Igen, ez lehet a legsúlyosabb következménye annak, ami most történik.

– És ha ráadásul Oroszország megnyeri a háborút, akkor még elképzelhető az is, hogy úgy kerül biztonságpolitikai vákuumba, hogy a keleti szomszédunk Oroszország lesz...

– Nehéz elképzelni, hogy Oroszország olyan fölénybe kerüljön, hogy le tudja gyűrni teljes Ukrajnát, tehát szerintem ez nincs a realitások között. Viszont hosszú távon előretekintve, ha véget ér a liberális nemzetközi rend, amit most ismerünk, nem tudjuk, hogy mi fogja felváltani. Erős a gyanúnk, hogy valami olyasmi, ami az európai nagyhatalmi koncert volt a XIX. században. Azaz

visszajönnek a hatalmi érdekszférák, visszajön a nagyhatalmi politika, az érdekérvényesítés.

 

– Végül is lett két szép világháború ebből a világrendből.

– Pontosan. Azt gondolom, hogy a tét az ez. Azt, hogy ehhez kisállamok vezetői miért tapsolnak, azt elképzelni sem tudom.

– Van Magyarországnak még lehetősége csatlakozni a londoni koalícióhoz?

– Nagyon szkeptikus vagyok ezzel kapcsolatban. Azt gondolom, ezzel a magyar vezetéssel nincs.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Az elmúlt 700 évben ilyen örömmel és önként nem lett senki orosz gyarmat, mint a ma Magyarországnak nevezett terület
A youtuber új videójában nekiment Orbán Viktor gazdasági és külpolitikájának, Ruszin-Szendi Romulusz pálfordulásának és a Curtisszel indított drogellenes felvilágosító kampánynak is.


Újabb videóval jelentkezett a YouTube-on Pottyondy Edina. A humorista ezúttal meglehetősen hosszú, 17 perces anyagban elemezte az elmúlt – kétségtelenül sűrű – hét eseményeit.

Természetesen nem ment el szó nélkül Volodimir Zelenszkij és Donald Trump múlt heti, kudarcba fulladt találkozója mellett. A tárgyalások érzékletes hasonlatai mellett kitért arra is, hogy Szlovákia mellett hazánk is kimaradt a közös európai béketerv kidolgozásának folyamtából. Miközben Orbán Viktor és Szijjártó Péter versenyt örül annak, hogy az ukrán elnök rossz nemzetközi pozícióba került a tárgyalásokon.

Pottyondy megfogalmazása szerint ez hazánknak annyit jelent:

„Az elmúlt 700 évben ilyen örömmel és önként nem lett senki orosz gyarmat, mint a ma Magyarországnak nevezett terület.”

Nemcsak a kormánypárt, hanem az ellenzék is jelentős kritikát kapott ugyanakkor az egykori politikustól. Szerinte soha nem működött, és most sem működik az a taktika, hogy a kormányellenes szereplők alig reagálnak valamilyen problémás hazai ügyre, mondván, hogy az csak kommunikációs „gumicsont”. Szerinte ugyanakkor Orbán Viktor és kormányának működésében látható, hogy már ők sem magabiztosak a sikerüket illetően.

„Nem úgy viselkednek, mint az a csapat, ami eddig gálázott, és 3 góllal vezet. Hanem mint akik sima verségre állnak, és úgy próbálnak fordítani, hogy eltörik az ellenfél irányítójának a lábát, a kapusuk kezét és szögletnél gombostűvel szurkálják a védő seggét” – fogalmazott az influenszer.

Pottyondy Edina kritikával kezelte Ruszin-Szendi Romulusz feltűnését is Magyar Péter mellett, felemlítve, hogy vezérkari főnökként többször is hozott vitatható döntéseket, mielőtt rátért a „damaszkuszi útra”.

Kifigurázta Orbán Viktor mondatait, aki a Telex kamerái előtt a családja gazdagodásáról szóló filmmel, A dinasztiával kapcsolatban azt mondta: ő soha, senkivel nem beszél családon belül gazdasági ügyekről. És élcelődött azon is, hogy Orbán a Kossuth Rádió műsorában arról beszélt, nem érti, hogy miért került 550 forintban a boltban az a tej, amit a gazdák 200 forintért adnak el. Pottyondy szerint „ha húsz év miniszterelnökség után ezzel a kérdéssel megy a kormányülésre, akkor nagyobb a baj, mint gondoltuk.

„Van egy állat. Füvet eszik, jön belőle a tej. És még ezt is sikerült elbaszni!”

– tette hozzá ezzel kapcsolatban a humorista.

Pottyondy Edina teljes videója

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: A terveik szerint házkutatások, kihallgatások lesznek, és mindenféle módon próbálják megakadályozni, hogy a TISZA elindulhasson a választásokon
Tatabányai nagygyűlése után interjút adott Magyar Péter, amiben arról beszélt, ha a Fidesz ezt szeretné, sok millió magyar emberrel találja majd szembe magát. A TISZA vezetője úgy látja, államcsőd felé tart az ország.


Több ezer ember előtt beszélt csütörtök este Tatabányán Magyar Péter. A nagygyűlés után adott interjújában azt mondta, "jelenleg egy államcsőd felé haladunk. Bármit is mondanak, egy csomó helyen fizetésképtelen az állam."

Arról is beszélt, a hatalom szerinte egyre keményebb eszközökhöz nyúl.

„A terveik szerint házkutatások lesznek, kihallgatások lesznek, és mindenféle módon próbálják majd megakadályozni, hogy a Tisza elindulhasson, és legyőzhesse egy választáson a Nemzeti Eggyüttbűnözés Rendszerét. De innen a tatabányai csónakázótó partjáról is üzenem, hogy ez nem fog működni, és ha ezt szeretnék, akkor sok millió magyar emberrel, és a későbbi független magyar igazsságszolgáltatással fogják szembetalálni magukat.”

Beszélgettünk a nagygyűlés résztvetőivel is, akik közül vannak olyanok, akik abban bíznak, a TISZA egyre erősebb lesz és ezt a Fidesz is kénytelen lesz tudomásul venni, de olyan is volt, aki úgy fogalmazott: „Mostmár, hogy érzik a vesztüket, még rosszabb és még mocskosabb dolgokhoz fognak nyúlni.”

VIDEÓ: Magyar Péter Tatabányán

Link másolása
KÖVESS MINKET: