„Már nem azt kell nézni, mit szeretsz, hanem azt, mi nyújt stabilitást” – óriási munkaerőhiány jöhet a vendéglátásban
Év elején több cikkben is foglalkoztunk az akkor már hónapok óta padlón lévő vendéglátással, illetve az ott dolgozók kilátásaival.
Az újranyitás után egy hónappal ismét megkerestük korábbi nyilatkozóinkat, hogy meséljék el, mi történt velük az eltelt időben. Bár mindannyian próbálnak optimisták lenni, abban is egyetértenek, hogy a teljes kilábalás még odébb van.
„A teraszok nyitásakor mi is megnyitottunk, de az időjárás eddig nem igazán kedvezett nekünk. Hiába van nyitva a fedett rész is, a vendégeim között egyelőre nem sokan kérték a vakcinát, így oda nem engedhetem be őket. És mivel mindenki a társaság miatt jár kocsmába, még a kevés oltott vendég is a teraszt választja, hogy a többiek között lehessen” – meséli a falusi kocsmát üzemeltető Anita.
A forgalma egyelőre teljesen az időjárástól függ: amikor süt a nap és meleg van, nagyon jól alakul, ha viszont hideg van és esik, vagy erős szél fúj, a nullához közelít. Különösen igaz ez hónap vége felé, amikor egyébként is elfogy az emberek pénze.
A fentiek miatt egy héten belül is óriási kilengések lehetnek. Ennek ellenére pozitívan áll hozzá: mint mondja, „örüljünk, hogy ennyit is kaptunk, megpróbáljuk ebből kihozni a maximumot.”
A tartalékai elég hamar elfogytak, januártól alkalmi munkákat vállalt és a családja segítségére támaszkodott. Azt még nem tudja megbecsülni, a kocsma bevételei hosszabb távon is fedezni fogják-e a megélhetését, de egyelőre ki tudja gazdálkodni a kiadásait.
„Bizakodó vagyok, szerintem a nehezén sikerült túljutnunk. Ha nem lesz újabb zárás, amiben nagyon bízom, lassan újra tudjuk majd építeni a korábbi forgalmat és vendégkört. Ugyanolyan biztos nem lesz, de hasonló talán lehet” – összegez, hozzátéve: tudja, hogy nincs egyszerű dolga, de annyi időt és energiát beleölt már, hogy semmiképp nem szeretné feladni.
Az osztrák határ közelében élő Tímea legutóbb úgy fogalmazott: nem gondolta volna, hogy 20 év vendéglátás után az lesz az egyetlen alternatívája, elmenjen-e betanított gyári munkásnak havi 150 ezer forintért.
Végül tényleg erre kényszerült, két hónapig dolgozott egy gyárban váltott műszakokban.
– meséli. Elmondása szerint ő még egész jól bírta, hiszen eleve kötött időre ment oda. Inkább az viselte meg, hogy csupa olyan dolgozót látott, aki 10-20 éve ezt csinálja, teljesen megcsömörlött benne, de semmi alternatívája nincs a váltásra.
„Hozzájuk képest én szerencsés voltam, már az elején megmondtam, hogy valószínűleg 2-3 hónapot tudok vállalni, amit a főnököm is elfogadott.”
Utána felmerült, hogy alkalmaznák egy osztrák oltóközpontban, de ebből végül nem lett semmi. Időközben viszont Ausztriában is megnyitottak a vendéglátóhelyek, őt pedig visszavették abba a rendezvényhelyszínként működő várba Kőszeg közelében, ahol tavaly augusztustól októberig dolgozott.
„Úgy is váltunk el ősszel, hogy amint lehet, várnak vissza. Egyelőre persze csak takaréklángon tudunk működni, mert bár az étterem üzemel, rendezvényeket még nem lehet tartani” – teszi hozzá.
„Nagyon bízom benne, hogy minden rendbe jön. Mindig pozitív beállítottságú voltam, úgy gondolom, hogy ennyi ember beoltásának meg kell, hogy legyen az eredménye. Ausztriában is szépen alakulnak a számok, meredeken csökken az aktív esetek száma. Ha belátható időn belül vissza tudunk állni a normál működésre, hosszabb távon is szeretnék itt maradni.”
A Debrecenben élő Mónika 27 év vendéglátós tapasztalattal a háta mögött döntött úgy két éve, hogy itt az ideje a váltásnak: elment dolgozni egy postára, de alig 11 hónap után rájött, hogy nem az ő világa. Visszament volna pultozni, az éppen kitörő járvány azonban keresztülhúzta a számításait.
Az újranyitáskor végül egy gyerekkori ismerőse sörözőjében helyezkedett el, családias légkörben, bejelentve, szóval úgy tűnt, minden rendbejön. Pár hónappal később viszont következtek az újbóli szigorítások.
„Novemberben még megmaradt a munkaviszonyom, de amikor egy hónappal később meghosszabbították a lezárást, már felhívtak, hogy a nyitás után várnak vissza, addig viszont nem tudnak fizetést adni” – mesélte legutóbb.
Ezután rengeteg helyre beadta a jelentkezését, de hiába. Összesen közel fél évet töltött otthon, míg nagyjából másfél hónapja sikerült elhelyezkednie egy családi kisboltban. Másodállásként megtartotta a vendéglátást is, az viszont már nem volt opció, hogy csak erre építsen.
„A korábbi helyemre valóban visszavártak, de egyszerűen nem mertem bevállalni, hogy mindent erre tegyek fel, és esetleg jöjjön egy újabb lezárás, amikor megint otthon kell ülnöm fél évig” – magyarázza.
„Éles váltás volt, fizikálisan teljesen másképp terhel meg, de szeretem. Ugyanúgy emberekkel foglalkozom és odafigyelek a vevőkre, még ha nem is állhatok melléjük kávézni, mint eddig, hiszen más a munka jellege.”
A boltban heti 3 napot tölt nyitástól zárásig (ez több mint 8 óra, így kiad egy főállást), mellette megy a sörözőbe havi néhány nap erejéig, de inkább csak a hangulat kedvéért.
„Legyünk őszinték, a kereskedelemben most már jobban lehet keresni, mint a vendéglátásban, így nem is annyira a pénz miatt járok vissza. Nekem ez a szívem csücske, de döntöttem: kétszer belecsúsztam, harmadjára nem adok esélyt annak, hogy anyagi gondjaink legyenek. Teljesen elengedni viszont nem szeretném” – összegez Mónika, hozzátéve: minden nehézség ellenére úgy gondolja, pozitív irányba fordult az élete.
„Amikor utoljára beszéltünk, egy logisztikai cégnél címkéztem. Ez a munka nem sokkal később befejeződött, utána beajánlottak egy partnerükhöz, ami az addigi alkalmival szemben szerződéses munka volt, de összesen egy hónapig bírtam” – meséli Orsi, aki 2017-től tavaly december elejéig felszolgáló volt egy nyugat-magyarországi szállodában. Hosszas bizonytalanság után végül november 7-én, tehát még épp a korlátozások bejelentése előtt kapta meg a felmondását. Rajta kívül akkor pár héten belül több tucat kollégáját is elküldték, az összes alkalmazott nagyjából fele került az utcára.
A szakmájában hiába próbált elhelyezkedni, négy műszakos gyári munkát ugyan kapott volna, azt viszont egyáltalán nem érezte testhezállónak. Ezután jött mentőövként a címkeragasztás, amit hosszas gondolkodás után mégis elvállalt.
Ekkor már csak pár hét volt hátra a terasznyitásig, amivel egy időben alkalmi bejelentéssel el tudott helyezkedni egy ismerőse vendéglőjében, jelenleg is itt dolgozik.
Oltásra szinte az elsők között jelentkezett, bár ez végül egyik állásinterjún se került szóba, de így is örül neki, hogy túl van rajta.
A munkáltatók nagy része mellesleg vissza se jelzett arról, megkapta-e az önéletrajzát. Eredeti munkahelyétől, a szállodától viszont megkeresték, a tervek szerint a napokban ülnek le egyeztetni arról, folytathatja-e náluk.
„Az elmúlt hányattatott hónapok után örömhír, és egyfajta biztonsági hálót is ad, hogy számolnak velem. Addig is folytatom az alkalmi munkát, de bízom benne, hogy visszamehetek hozzájuk, ez lenne a legideálisabb kimenetel.”
Úgy látja, hogy őrületes munkaerőhiány jön a vendéglátásban, és mivel jelenleg nincs olyan terület, ahova szívesen váltana, marad. Tisztában van vele, hogy ez kockázatos is lehet, például egy esetleges negyedik hullám okozta újabb lezárás esetén, de annyira szereti csinálni, hogy bevállalja a rizikót.
„Az elmúlt 5 hónap arra mindenképp jó volt, hogy kipróbáljak jó néhány másik munkakört és rájöjjek, hogy ha nagyon kellene, fejet tudnék hajtani, beállva a sorba. De nem szeretnék.”
Sík András 30 éve dolgozik a vendéglátásban, ennek több mint felében vezetői pozíciót töltött be. Korábban többek között a Citadella Étterem, a Pilvax Bisztró, a Centrál Kávéház és Étterem, illetve a Hot Stone Steak House üzletvezetője volt, utóbbival a Tripadvisor budapesti rangsorában kategóriaelsők lettek. Innen igazolt át a Fővám téri Up & Down étterembe tavaly tavasszal, gyakorlatilag a karantén kezdetével egy időben.
Hat napot tudott eltölteni az új helyen, amint a kihirdették a korlátozásokat, azonnal bezártak. Az első hullámot ki tudták húzni elbocsátások nélkül, nyár végén azonban már látszott, hogy egyhamar nem áll vissza a túléléshez szükséges forgalom, így elkezdték leépíteni a személyzetet. Bő egy hónappal az újbóli szigorítás előtt mindenkit elküldtek, András mellett még 11 ember vesztette el a munkáját.
Ezután rengeteg helyre jelentkezett a szakmán belül, de lényegében az esélytelenek nyugalmával. November elejétől karácsonyig egy játéknagykerben volt felelős a beszerzett áru szétosztásáért, majd újabb munkanélküli hónapok következtek.
Április elején kapott egy megkeresést: felkérték, hogy a nyitásra készülődve dolgozza ki két (ugyanahhoz a tulajdonoshoz tartozó) étterem stratégiáját. Főleg a gazdasági rész, a kapcsolatrendszer és a kommunikáció tartozott ide.
A forgalom egyelőre nagyon visszafogott, elmondása szerint látszik, hogy rengetegen kerültek nehéz anyagi helyzetbe, valamint a védettségi igazolvány körüli mizéria is sokakat elriaszt. Ugyanakkor sorra jönnek az érdeklődések esküvőkre és egyéb rendezvényekre, tehát remélhetőleg csak idő kérdése, hogy javuljon a helyzet.
„Sokan teljesen hátat fordítottak a szakmának, más területekről viszont érkeznek olyanok, akiknek egyáltalán nincs rutinjuk, de mivel ugyanúgy elvesztették a munkájukat, ki akarják próbálni magukat a vendéglátásban. Ez sajnos óhatatlanul színvonalcsökkenéssel jár” – sorolja a kihívásokat.
Ami a külföldi turizmust illeti, ez a nyár szerinte már ugrott, a legfőbb feladatuk most az, hogy minél inkább alkalmazkodjanak a magyar ízléshez és pénztárcákhoz. Az étlapjukat ezért populárisabb fogásokkal bővítik és az árakat is próbálják csökkenteni.
András egyelőre nem tervez váltani, de azért nyitott szemmel jár, és a korábban említett saját vállalkozás ötletét sem felejtette el. Annál is inkább, mivel most főleg otthonról dolgozik, így nagyon hiányzik neki az éttermi közeg és az ezzel járó nyüzsgés.