HÍREK
A Rovatból

Vadai Ágnes: Az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezi az ellenzék

A politikus szerint fontos, hogy a magyar lakosság az egész országban tájékoztatást kapjon arról, mi a helyzet az ukrán határánál és Ukrajnában, és annak mi a konkrét következménye Magyarország számára.

Link másolása

Rendszeres tájékoztatást kért az Ukrajnában kialakult helyzetről az Országgyűlésnek, annak honvédelmi és rendészeti bizottságának, valamint a magyar lakosságnak Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció képviselője pénteken a bizottság zárt ülése után tartott sajtótájékoztatón.

A honvédelmi és rendészeti bizottság ülésén részt vett Benkő Tibor honvédelmi miniszter, Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka és Papp Károly, a Belügyminisztérium belbiztonsági államtitkára. Az ülés anyagát 2051-ig titkosították.

A képviselő kiemelte:

a kormány képviselői megerősítették, amit Jens Stoltenberg NATO-főtitkár is mondott, hogy NATO-katonák nem mennek Ukrajnába, a szövetség keleti szárnyának megerősítését célozzák meg.

A bizottság alelnöke kitért arra, hogy részt vett az ülésen Kocsis Máté, a Fidesz-frakcióvezetője is, aki nem tagja a testületnek. Ez azt jelzi, hogy Kósa Lajos, a testület fideszes elnöke "gyámság alá került" - közölte.

Vadai Ágnes megjegyezte, hogy korábban a fideszes politikusok még orosz katonai fellépésnek nevezték a történteket, most már egyre többen "elismerik", hogy orosz agresszióról van szó.

Hozzátette:

erről országgyűlési határozatot szeretnének elfogadtatni, ezért kezdeményezni fogják a parlament rendkívüli ülésének összehívását.

Emellett felvetették, hogy

mivel napról napra változik a helyzet, a bizottság tagjai kapjanak napi operatív jelentést, ahogy a Covid-helyzetben. Ezt a kormány megfontolja

- közölte a DK-s politikus.

Kezdeményezni fogják a honvédelmi és rendészeti bizottság - akár a nemzetbiztonsági bizottsággal együttes - ülésének rendszeres összehívását. Erre a parlamenti ülésszak végéig lehetőség van: a választásokig a jelenlegi összetételében, a választások után pedig annak megfelelően - mondta.

Fontosnak nevezte, hogy a magyar lakosság - nemcsak a keleti térségben, hanem az egész országban élők is - tájékoztatást kapjon arról, mi a helyzet az ország ukrán határánál, valamint Ukrajnában, és annak mi a konkrét következménye Magyarországra nézve.

Az Országgyűlésnek meg kell mutatnia az állampolgároknak, hogy milyen lépéseket tesz a biztonságuk érdekében - jelentette ki.

VIDEÓ: Vadai Ágnes sajtótájékoztatója

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Harckocsik miatt állították le a forgalmat Budapesten szerda este
A honvédségi konvoj elhaladásának idejére leállították a forgalmat és hangosbemondón keresztül kértek türelmet a közlekedőktől.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Harckocsikat szállító katonai konvoj bénította meg a közlekedést szerda este a Déli pályaudvarnál, írja a Blikk. A lap egyik olvasója szerint este tíz óra körül szirénázó kísérettel katonai trélerek jelentek meg a környéken. Hangosbemondón keresztül kértek türelmet a közlekedőktől, leállították a forgalmat, aztán továbbhaladtak.

A szállítójárműveken páncélosokat vittek. Az olvasó videója alapján úgy tűnik, hogy

a honvédség által nemrégiben újonnan vásárolt PzH 2000-es önjáró löveget és egy Leopardnak tűnő harckocsit szállítottak.

A csúcskategóriás önjáró lövegeket és a harckocsikat az elmúlt években vásárolta a Honvédség a haderőfejlesztés részeként.

A katonai konvojról készült videót a Blikk cikkében lehet megnézni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter teljesen átírhatja a politikai erőviszonyokat a június 9-i EP-választásra
A TISZA Párt feltűnése elsősorban a hagyományos ellenzéki politikai formációkra nézve lehet a legveszélyesebb. Ugyanakkor története legjobb eredményét érheti el a Magyar Kétfarkú Kutyapárt.

Link másolása

Hivatalosan három nap múlva indul a választási kampány, de a Demokratikus Koalíció, az MSZP és a Párbeszéd vasárnap durrantotta be kampányát, ma pedig Magyar Péter kezdte meg országjáró körútját Békés megyében.

Az RTL-nek nyilatkozó választási szakértő szerint a Fidesz-KDNP pártszövetség az eddiginél kettővel kevesebb mandátumot szerezhetne, és hirtelen feljött a legerősebb ellenzéki pártok közé Magyar formációja, a TISZA Párt.

László Róbert szerint az európai parlamenti választási rendszer a hazainál sokkal egyértelműbb és arányosabb. „Mindenki mandátumot szerezhet, aki 5 százalék fölött teljesít, tehát azon pártok között, amelyek ezt a bejutási küszöböt megugorják, többé-kevésbé arányosan osztják el a Magyarországnak járó 21 mandátumot” – magyarázta a Híradónak a szakértő. Számításai szerint a jelenlegi preferenciák szerint

a Fidesz az 5 évvel ezelőtti 12 helyett most 10, a KDNP pedig 1 mandátumot szerezne. Magyar Péter pártja, a TISZA 3 képviselőt küldhetne Brüsszelbe, ahogy a Demokratikus Koalíció is. A Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak 2, míg a Momentumnak és Mi Hazánknak egy-egy képviselője lehetne.

Bódi Mátyás a Választási Földrajz elemzője az RTL-nek nyilatkozva elmondta: „Az influenszertüntetés óta egyértelműen látszik, hogy nagyon aktív a kormánnyal kritikus választói társadalmi csoport, ugyanakkor el is fordultak a hagyományos parlamenti ellenzéki pártoktól és szinte pánikolva keresik az alternatívákat velük szemben”.

Így Magyar Péter pártja elsősorban a hagyományos ellenzéki pártokra nézve a legveszélyesebb, míg a Magyar Kétfarkú Kutyapárt is behúzhat két mandátumot, ami a párt történetének eddigi legjobb eredménye lehet.

Az RTL riportja az EP-választás esélyeiről

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Menczer Tamás szerint Magyar Péter politikai értelemben Vadai Ágnes és Márki-Zay Péter szerelemgyereke
A Fidesz új kommunikációs igazgatója szerint „ilyen egy agresszív, nárcisztikus ember”.

Link másolása

Megint beszólt Magyar Péternek Menczer Tamás. A Fidesz nemrégiben kinevezett kommunikációs igazgatója és a TISZA Párt politikusa között folyamatos a verbális adok-kapok, elsősorban a Facebookon és kommentekben szoktak üzenni egymásnak – ami olykor személyeskedésbe fajul.

Menczer most egy Facebookra feltöltött videóban beszélt Varga Judit volt férjéről. A fideszes politikus kényszeres kommentelőnek nevezte Magyart a közösségi médiában mutatott viselkedése miatt.

„Kiteszek egy posztot, három perc múlva megjelenik” – panaszolta a szóvivő,

aki szerint Magyar politikai értelemben Vadai Ágnes és Márki-Zay Péter szerelemgyerekének is tekinthető, hiszen ugyanúgy sértegetik mindnyájan a velük egyet nem értőket.

Menczer véleménye szerint: „Ilyen egy agresszív, nárcisztikus ember”, amivel tulajdonképpen csak elismételte a két hete Varga Judit által megfogalmazott állításokat, ami jelenleg a Fidesz hivatalos kommunikációs irányvonala Magyar Péterrel kapcsolatban. A Talpra Magyarok Közössége alapítója éppen szerdán ígérte meg Békéscsabán, hogy büntetőjogi kategóriává tennék a propagandát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„A nemzeti közszolgálat nevében készülnek utcára tenni embereket” – Pikó András civilekkel együtt tüntetett a Nemzeti Közszolgálati Egyetem terjeszkedése ellen
Az intézmény bővítése miatt mintegy félezer józsefvárosi lakónak kellene fél éven belül elhagyni az otthonát. A polgármester, Karácsony Gergely és Jámbor András együtt tüntetett ez ellen.

Link másolása

Ahogy arról korábban írtunk, félezer embernek kell elköltöznie Józsefváros egy leszakadóbb területéről, mert terjeszkedni akar a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE).

A bérlakásokból október 31-ig kellene kiköltözni a lakóknak, ha elfogadják a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által beadott törvénymódosító javaslatot.

Szerdán a tervezet ellen a Ludovika téren tüntetett Pikó András és több aktivistája. Az eseményen felszólalt Karácsony Gergely főpolgármester és Jámbor András, a városrész országgyűlési képviselője is.

Pikó András szerint „a kormány ki akarja sajátítani tíz önkormányzati épületünket. A bennük élő 210 család elveszítené a jelenlegi otthonát, és kiforgatnák őket a jelenlegi életükből. Olyan családokról van szó, akiket minden ideköt, akik a megtakarított pénzükből kétkezi munkájukkal valódi otthonokat teremtettek. Nem szóltak nekik. Senki nem szólt, hogy ennek vége lesz”.

Elmondása szerint a kormányzat egyik embere megkereste az egyik érintett családot, és betarthatatlan ígéreteket mondott nekik, például hogy a szóban forgó házak teljes piaci árát kiutálják nekik. „Az egész egy nagyon csúnya becsapás, és felháborító, hogy ezzel kuncsorognak szavazatokért” – tett hozzá.

Karácsony Gergely szerint a „nemzeti közszolgálat” nevében készülnek utcára tenni embereket. „Felfoghatatlan, hogy lehet ennyire semmibe venni több száz ember életét. Nem szól másról ez a javaslat, mint arról, hogy ez a kormány milyen mértékben embertelen” – fogalmazott a főpolgármester.

Jámbor András parlamenti képviselő szerint: „Ha átmegy ez a törvény, az a feladatunk, hogy kiharcoljuk, hogy ezek az emberek normális életet kapjanak ezután. Ha egyesével próbáltok az állammal alkudozni, akkor el fogtok bukni. Itt most arra van szükség, hogy összekapaszkodjunk, és közösen álljunk ki a hatalommal szemben”.

via 24.hu

Link másolása
KÖVESS MINKET: