KÉK HÍREK
A Rovatból

RTL: Egyenként behívtak minden dolgozót, hogy kiderüljön, ki szivárogtatott a másfél éves, megsérült kisfiúról

A gyereket kivizsgáló orvos azt mondta, hogy a sérülés keletkezhetett bántalmazástól, és ezt le is írta a látleletében az intézmény vezetőjének. Az otthon azonban ennek ellenére sem tett feljelentést.


Megdöbbentő fotót mutatott be vasárnap a Házon Kívül című műsor. Egy másfél éves kisfiú - Noel - látható rajta. Az áprilisban készült fotón a bal arca duzzadt és véraláfutásos. A gyerek a szekszárdi befogadó otthon csecsemő részlegén volt.

Az RTL Híradónak a TASZ programvezetője azt mondta, hogy az otthonnak kötelező lett volna feljelentést tennie, ha felmerült a gyanú, hogy bántalmazták a kisfiút.

A gyereket kivizsgáló orvos azt mondta, hogy a sérülés keletkezhetett bántalmazástól, és ezt le is írta a látleletében az intézmény vezetőjének. Az otthon azonban ennek ellenére sem tett feljelentést. A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság pedig azt állítja, nem merült fel gyermekbántalmazás gyanúja.

Noel az édesanyjával és a nagyszüleivel élt, majd tavaly karácsony előtt kiemelték a családból. Azóta havonta látogathatják a családtagok, akik szerint az otthonban bántalmazták a picit.

A nagypapa azt mondta: "látszik a képen, hogy ez egy ütés. Ez látszik rajta, hogy ez egy tenyérnyom, ami teljesen ide lejön az álláig a gyereknek."

Az intézmény egyik felügyelője szerint április 9-én éjjel történt valami a gyerekkel. Ezt reggel vette észre, és feljegyzést is írt róla. Az orvos aznap megvizsgálta Noelt: “Leírtam, hogy ez a sérülés kétféle úton keletkezhet. Az egyik, hogy nagyon erős, külső erővel ütöttek oda, tehát arcon ütötték" - mondta el a Híradónak. Szerinte a másik lehetőség, hogy leesett az ágyról, egy hasonló alakú játékra. "Mi olyan játékot a helyi szemle során a nevelővel mi nem találtunk" - mondta. A gyerekorvos a kisfiúról készült diagnózist átadta az intézmény vezetőjének.

A TASZ jogásza azt mondta az ügyről: "A gyanú az megvan.” Ő a családot képviseli, és azt mondja, hogy ilyen esetben belső vizsgálat és rendőrségi feljelentés is kötelező lenne. „A minisztériumnak van a bántalmazási protokollja, amelyet minden ilyen gyerekotthonnak be kell tartania, azt mondja, hogy minden ilyen esetet azonnal ki kell vizsgálni, és ha felmerül bántalmazás gyanúja, felnőtt ember részéről, akkor azonnali feljelentést kell tenni az intézménynek.”

A gondoskodásért felelős államtitkár egy bejegyzésben azt írta: „Ha van olyan eset, aki nem oda való, a lehető legsúlyosabb büntetést érdemli, ezért dolgozik a kormány és ezért tettünk számos intézkedést az elmúlt időszakban. Sehol nincs olyan szigorú protokoll, mint Magyarországon, a gyermekvédelemben.”

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság szerint nem volt olyan körülmény, amely alátámasztotta volna a gyermekbántalmazás gyanúját - közölték a Híradóval.

A Híradó információja szerint a szekszárdi befogadó otthonban kedden az összes dolgozót egyesével behívta az intézményvezető. Úgy tudni, hogy azt próbálta kideríteni, hogy ki adott ki információkat az áprilisi esetről.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Vonat elé lépett egy ember, rendkívüli közleményt adott ki a MÁV – mutatjuk, melyik vonalat érinti a fennakadás
Érintett a hatvani és az újszászi vonal, valamint az S76-os járatok. A vizsgálat végéig ad hoc menetrendi módosításokra és zsúfoltságra készülhetnek az utasok.


Október 18-án, szombaton kora délután súlyos vasúti baleset okoz jelentős fennakadásokat Budapesten, Rákos állomáson, írja a MÁV közleményében. Érintett a hatvani és az újszászi vonal, valamint az S76-os járatok.

A vasúttársaság közölte, hogy a délutáni órákban Rákoson csak korlátozással haladhatnak a szerelvények.

Az eset az IR87-es Agria InterRégió 5505-ös vonattal történt, amely Egerből 12:08-kor indult a Keleti pályaudvar felé. „Rákos állomáson elütött – egy feltehetőleg öngyilkossági szándékkal – vonat elé lépett embert.”

A MÁV-közleményben az áll:

„Baleset miatt a hatvani, az újszászi vonalon és az S76-os vonatok közlekedésében hosszabb menetidőre, rövidebb útvonalon közlekedő járatokra lehet számítani a délutáni órákban, mert Rákos állomáson csak korlátozással közlekedhetnek a vonatok.”

A vasúttársaság felhívta az utasok figyelmét, hogy nézzék a MÁV applikációját (Vonatinfó), a pályaudvari kijelzőket és a hangosbemondókat. Az S76-os vonatok menetrendjében is változások léptek életbe.

A hatóságok vizsgálják az eset körülményeit, a helyszínelés idejére az érintett szakaszon csak korlátozottan közlekednek a vonatok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Durva baleset: Rommá tört egy rendőrautó éjszaka a Hungária körúton
Két autó ütközött össze. A Kerepesi utat teljes szélességében lezárták a hatóságok, egy embert feszítővágóval szabadítottak ki az egyik autóból.


Összeütközött két személyautó Budapest tizedik kerületében, a Kerepesi út és a Hungária körút kereszteződésében – közölte pénteken este a katasztrófavédelem az MTI-vel.

Az ütközés következtében az egyik autóba egy ember beszorult, akit fővárosi hivatásos tűzoltók feszítővágó segítségével szabadítottak ki, majd kiemelték az autóból.

A helyszínelés idejére a Kerepesi utat teljes szélességében lezárták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Tömegverekedésig fajult két tinilány bunyója Ricsén
A helyszínről származó információk szerint többen is megpróbálták őket szétválasztani, de nem jártak sikerrel.
F. O. - szmo.hu
2025. október 17.



Tömegverekedés volt Ricsén. A 24.hu értesülései szerint

egy 14 év alatti és egy 18. életévét épphogy csak betöltő lány keveredett konfliktusba egymással egy buszon, és miután leszálltak, ököllel ütötték egymást.

A helyszínről származó információk szerint többen is megpróbálták őket szétválasztani, de nem jártak sikerrel. Még nem volt vége a balhénak: a fiatalabb lány apja is közbe lépett, a nyakánál fogva megragadta a lánya támadóját, és arrébb lökte.

Janasóczki Attila, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a lapnak azt mondta: egy kiskorú és egy 18 éves lány keveredett konfliktusba, majd a fiatalabb lány apja garázda módon lépett föl.

A rendőrség garázdaság miatt indított büntetőeljárást az ügyben,

és gyanúsítottként hallgatta ki az apát és a 18 éves lányt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Halálra éheztették szülei az ágyhoz kötött, 39 éves lányukat – 27 kiló volt, amikor meghalt
Az anya ellen különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt emeltek vádat, az apa időközben meghalt.
F. O. - szmo.hu
2025. október 17.



Egy mozgássérült nő halt meg kegyetlen körülmények között Nyírbátorban. A 39 éves Beáta szüleivel élt egy kétszintes családi házban, ahol az emeleten helyezték el, annak ellenére, hogy 2024-től már önállóan sem tudott közlekedni. A szoba, ahol tartózkodott, mellékhelyiséggel sem rendelkezett, és a nő nem tudott kijutni onnan segítség nélkül.

A vádirat szerint a szülők nem biztosítottak számára elegendő ételt és folyadékot, és nem gondoskodtak megfelelő higiéniáról sem.

A nő testén felfekvések alakultak ki, amiket csak hintőporral kezeltek, orvost viszont nem hívtak hozzá. Beáta kórosan lesoványodott, testén elfertőződtek a sebek, és végül belehalt az állapotába. Halálakor mindössze 27 kilogrammot nyomott.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolja az anyát, mivel az eljárás során az apa meghalt.

A főügyészség 15 év fegyházbüntetést és 10 év közügyektől eltiltást kért az anyára különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt,

ha már az előkészítő ülésen beismerés esetére, mert hosszú időn keresztül rendkívüli szenvedést okozott a gyermekének.

A nő a hatóságok előtt tagadta bűnösségét, és azt állította, hogy gondoskodott a lánya ellátásáról.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: