KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Tizenöt évig éltek egy kunyhóban villany és víz nélkül, most otthonos lakást bérelhetnek

Jenő és Erzsébet az Utcáról Lakásba Egyesület pályázatának köszönhetően kezdhetett új életet. A cél, hogy még nagyon sokan kövessék őket.
Láng Dávid - szmo.hu
2018. május 25.



Takaros, szoba-konyha-fürdőszobás garzonba lépünk be Kőbánya központi részén. Mindenhol tisztaság, az ágy megvetve, a poharak és edények szépen elmosogatva. Nehéz elhinni, hogy nem is olyan régen itt még egy romos, lakhatatlan mosókonyha volt, pedig ez a helyzet.

Házigazdáink az Utcáról Lakásba Egyesület (ULE) otthonteremtési programjának első nyertesei. Három éve költöztek ide Csepel erdős részéről, abból a komfort nélküli faházból, ahol előtte másfél évtizedig meghúzták magukat.

A pár férfi tagja, a most 66 éves Jenő helyzete mondhatni tipikusan alakult: édesanyja meghalt, alkalmi munkákból nem bírta fenntartani lakását, fokozatosan eladósodott, így végül fedél nélkül maradt.

Pár hetet eltöltött egy hajléktalanszállón, de azt mondja, ott még egy börtönnél is rosszabbak a körülmények.

„Vannak részegesek, verekedősek, tolvajok. Aki nem akar fürdeni, az nem fürdik. Olyat is láttam, akinek szó szerint belenőtt a zokni a lábába. Én mindig rendszerető ember voltam, nem bírtam ezt elviselni”

– magyarázza. Hamar odébb is állt és úgy döntött, saját kezébe veszi a sorsát: ő maga építette fel a csepeli kunyhót. Már beköltözött, amikor megismerkedett Erzsébettel – ahogy emlegeti, az asszonnyal –, akivel azóta is együtt vannak.

Fedél ugyan volt a fejük felett és fűteni is tudtak, de körülményeik így is messze álltak az ideálistól: fát kintről kellett hordaniuk, ahogy a tisztálkodáshoz a vizet is, áramot pedig csak gyakran elromló aggregátorok segítségével tudtak termelni.

Így amikor A Város Mindenkié csoport aktivistái szóltak nekik az éppen csak meghirdetett pályázatról, azonnal eldöntötték, hogy ők is tesznek egy próbát. És bejött.

„Ez épp olyan dolog, mintha magával közölnék, hogy megnyerte az ötöslottót” – fogalmaz Jenő, elég jól érzékeltetve, mit jelentett számukra a lehetőség.

Fotók: Mervai Márk

Első a lakhatás, utána jöhet minden más

Az ULE öt éve működik azzal a céllal, hogy minél több közterületen – akár utcán, akár kunyhóban – élő hajléktalan ember költözhessen szociális bérlakásba. Munkájuk úgy indult, hogy észrevették: ezekből rengeteg áll Budapesten kihasználatlanul, nagyon rossz állapotban.

A felismerést követően tárgyalni kezdtek az önkormányzatokkal. Azt vállalták, hogy saját költségükön, önkéntesek bevonásával felújítják őket, majd pályázatok útján döntik el, ki költözhet be.

Aki elnyeri a lehetőséget, rendszerint részt is vesz leendő otthonának rendbehozásában, így még inkább a magáénak érezheti.

A program lassan, de biztosan halad előre: nemrég kapták meg a 14. lakás kulcsait, ebből kettő Kispesten, a többi pedig Kőbányán található. A X. kerületi önkormányzattal olyan szerződést kötöttek, hogy évente kettővel biztosan növekszik majd ez a szám.

Alapfilozófiájuk az „elsőként lakhatást” szemlélet – mondja Szarka Alexandra, az egyesület kommunikációs munkatársa. Eszerint a fedél nélkül élőknek az a legnagyobb problémájuk, hogy nincs hol lakniuk, így ennek megoldását minden más elé kell helyezni. Utána jöhet az egészségi állapot felmérése, a munkakeresés és az összes többi.

Amikor megkapnak egy lakást, először az adott kerületben működő szociális szolgálatokkal veszik fel a kapcsolatot, akik ismerik a terepet. Az ő feladatuk, hogy minden érintettnek szóljanak a lehetőségről.

A pályázatokat összetett szempontrendszer szerint bírálják el. Figyelembe veszik például, mennyi ideje él az illető közterületen, van-e jövedelme, milyen az egészségi állapota, rendelkezik-e káros szenvedéllyel. Utóbbi sem kizáró ok, de ezzel együtt nem lehet eltitkolni. Aki az első körből továbbjut, azzal személyesen is elbeszélgetnek, ezután születik meg a végleges döntés.

A nyertes pályázók a beköltözéssel egy időben kapnak maguk mellé egy szociális munkást, aki onnantól rendszeresen látogatja őket, és a távollétében is bármikor felhívhatják, ha segítségre van szükségük.

„Hiába tűnik úgy, hogy ki tudok állni magamért, nélküle biztosan nem boldogulnánk” – mondja Jenő a melléjük rendelt Melindáról, akinek telefonszámát látásproblémái ellenére is azonnal elő tudja hívni a névjegyzékből.

„Ha nem lennénk itt, talán már hiányoznánk is”

A szociális bérlakások lényege, hogy a lakók a piaci árnál jóval alacsonyabb bérleti díjat fizetnek, ez alól viszont nem kaphatnak mentességet, legyen bármilyen rossz is az anyagi helyzetük. Az összeg általában néhány tízezer forint, plusz a rezsiköltség.

A szerződést évente meg kell újítani, de akinek nincs tartozása, nem kell aggódnia: szinte biztosan hosszabbít vele az önkormányzat.

Jenőék kettejük nyugdíjából élnek, a férfi emellett lomtalanításokon és fémgyűjtéssel próbálja kiegészíteni bevételeiket.

„Ott a biciklim letámasztva az udvaron, azzal járok. Eleinte még szóltak érte a szomszédok, hogy mit képzelek magamról, amiért foglalom a helyet, de azóta megbékéltek vele”

– meséli.

Voltak más konfliktusai is a többi lakóval, miután beköltöztek. Rossz néven vették például, ha elővette szintetizátorát – ugyanis szeret zenélni –, sőt még azt is, ha bekapcsolta a tévét vagy a rádiót.

Párszor kihívták rájuk a rendőrséget, de komolyabb intézkedés sosem lett belőle, hiszen voltaképpen semmilyen vétséget nem követtek el. A végén pedig már közölték a rendőrök, hogy ilyesmi miatt nem jönnek ki többet, van annál jobb dolguk is.

Aztán lassan megnyugodtak a kedélyek. „Ha köszönünk, visszaköszönnek, szépen megvagyunk egymás mellett. Most már talán hiányoznánk is nekik, ha nem lennénk itt” – foglalja össze mosolyogva Jenő.

Hogyan segíthetsz?

Az alapítvány folyamatosan fogad adományokat, anyagit és tárgyit – például bútorokat – egyaránt. Az ideális persze az volna, ha a kiadható bérlakások száma egyre nagyobb arányban növekedne, ez azonban a rendelkezésre álló erőforrásoktól is függ: van-e elég pénz és önkéntes a felújításra, illetve szociális munkás, aki a beköltözőkkel foglalkozik.

Magánszemélyek mellett a Lakhatást, Most! nevű alapítványtól is sok segítséget kapnak. Velük együttműködve indították be nemrég mobilházprogramjukat, ami a bérlakásokba költöztetéssel párhuzamosan működik.

Egy nagyobb összegű támogatásnak köszönhetően ugyanis vásárolni tudtak egy telket Soroksáron, ezt szeretnék mobilházakkal telerakni.

A kidolgozott modell szerint a házakat befektetők vennék meg, tőlük lízingelné az ULE évente kifizetett fix bérleti díjért cserébe.

A lízingszerződés 15 évre szól, ezután a mobilház az egyesület tulajdonába kerül, de addigra a befektető többszörös nyereséggel kapja vissza a beletett összeget.

Ilyen házból egyelőre kettő van, most épp a közművesítésük zajlik, az első bérlők hamarosan beköltözhetnek. További kettőnek lenne még hely a telken, tehát a fenti modell iránt érdeklődő befektetők jelentkezését is várják.

Folyamatosan tartanak adománygyűjtő rendezvényeket is, a következő ilyen a K&H maraton- és félmaratonváltó keretében valósul meg június 10-én.

A versenyen az egyesület munkatársai közül is többen indulnak, de bárki jelentkezhetett úgynevezett futónagykövetnek. Ők azt vállalták, hogy személyesen kampányolnak az ULE céljaiért, és az adjukössze.hu felületén gyűjtik az adományokat. A kitűzött célösszeg 1 millió 300 ezer forint, a cikk írásának pillanatában ennek 41 százaléka gyűlt össze.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Annyit vártunk erre, és most itt van” – Leírhatatlan boldogságban él új családjában a kisfiú, aki születésétől kezdve évekig egy kórházi ágyban lakott
A pár második hete viszi bölcsibe, utána minden nap a játszótéren kötnek ki, mielőtt hazamennek Komlóra. Az ügyvéd közben az örökbefogadás lezárását várja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. november 12.



Reggel bölcsi, aztán irány a közeli játszótér Komlón: Melinda és Jani második hete ezzel kezdik a napot a kisfiúval. A hinta a kedvenc, minden ülésre fel kell ülni. A bölcsiben is hintázott, ott Zsófi lökte, derül ki a Házon kívül riportjából, amit arról a kisfiúról készítettek, aki születésétől kezdve egy kórházi ágyban élt, majd újdonsült nevelőszülei hosszú küzdelem után fogadhatták örökbe.

A játszótéren találkoznak az ügyvéddel is, aki hónapok óta mellettük áll. Azt mondja, várják az örökbefogadási ügy lezárását és az illesztést, hogy a határozat kézhezvétele után a gyermeket családként magukhoz vehessék. Arról is beszél, hogy sok ember összefogása után nyitottabb lett a gyermekvédelem: megkérdezik a szakmai civil szervezeteket, az örökbefogadókat és a nevelőszülőket, és bevonják őket a gyakorlat alakításába.

Hazafelé a kocsiban Melinda felidézi, hogy minden egy puszival kezdődött a pécsi kórház gyermekosztályán. Éjszakás volt, játszottak, a kisfiú odahajolt, puszit akart adni. Az osztályon ez nem szokás, de ő sem bírta ki, és „szétpuszilgatta”. Ahogy ránézett, megfogta az arcát, egy pillanat alatt eldőlt benne: hazaviszi.

Ma már azon kapják magukat, hogy a hátsó ülésen ott szuszog valaki. Otthon a legapróbb dolgok is új élménynek számítanak. Este Melinda tízpercenként benéz a szobába, figyeli a gyerek nyugodt alvását.

Előfordul, hogy a kocsiban alszik el, mire hazaérnek. A ház új terep. Felfedezi az emeletet, megnézi a polcokat is. Az egyik polc azóta készült el, mióta utoljára járt itt.

„Amikor szomorú vagyok, vagy rossz napom volt, belegondolok, hogy mindjárt hazamegyek, és átölelhetem végre. Azt látom anyuékon, hogy boldogok nagyon” - mondja Nóri, a kisfiú új testvére.

A kisfiú még csak egy-egy szó mond, de gyorsan tanul. Mindent mond új családtagjai után, nincs olyan szó, amit ne próbálna kimondani, és szépen meg is jegyzi. Az étvágya is megjött, azonban sírni még nem tud. A kórházban hagyott gyerekek egy idő után nem sírnak. Ő több mint három évig lakott egy kórházi szobában. Most már azonban van kiktől várni a vigasztalást.

„Ha valamit nem lehet, legörbül a szája, főleg ha Nórihoz vagy Olivérhez szeretne felmenni és nem szabad, látszik az arcán, de nem sír. Tényleg meg kell tanulnia sírni tulajdonképpen” - mondja Melinda.

„Annyit vártunk erre, és most itt van. Megvan. Itt van, igen. Ez leírhatatlan boldogság”

– teszi hozzá az anyuka.

Jani az idősebb gyerekek nevelőapja. Arra a kérdésre, hogy ez a kisfiú a közös gyerekük lesz-e, a válasz: igen, igen. Szerintük meg volt írva, hogy oda kell menni dolgozni, meg kell ismerni a kisfiút, és haza kell hozni egy kicsit hétvégére. Sorsszerűnek látják, hogy ennek így kellett lennie.

A Házon kívül teljes riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Egy tanyán találták meg a 7 éves kisfiút, akit több száz önkéntes keresett Lajosmizsén
Drónokkal és kutyákkal is kutattak az autista gyermek után. A helyi rendőrség a Facebookon mondott köszönetet mindazoknak, akik valamilyen módon segítették a keresést.


Épségben előkerült az a 7 éves kisfiú, aki csütörtök délután tűnt el Lajozsmizsén. A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság korábbi tájékoztatása szerint az autista gyerek egy tanyasi házból szaladt el 15 óra körül. A szülők bejelentése után a rendőrök nagy erőkkel, önkéntesek segítségével kezdték el keresni. Kutyákkal, hőkamerás drónnal is próbáltak a nyomára bukkanni.

Az összefogásnak meg is lett az eredménye: pár órával később már azt közölte a rendőrség, hogy épen, egészségesen előkerült a kisfiú.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken a Facebookon számolt be a keresés részleteiről. A posztban, amit „Egy kisfiú eltűnésének margójára” címmel tettek közzé, megköszönték „a civilek, civil szervezetek, társszervek és szolgálaton kívüli kollégák azonnali segítségnyújtását.”

A rendőrség közlése szerint „a gyermek a lajosmizsei otthonából tűnt el pillanatok alatt, annak ellenére, hogy szerető szülei minden pillanatban vigyáznak rá.” A bejelentés után azonnal megkezdték a keresést, amihez segítséget kértek „a jó szándékú emberektől”.

A felhívásukra érkezett reakciókról azt írták: „Segítségkérő Facebook-posztunkra rövid időn belül több százan reagáltak: civilek, civil szervezetek, önkéntesek, kutyás keresőcsapatok és hőkamerás drónokkal érkező segítők indultak útnak az ország különböző pontjairól.” Hozzáteszik, hogy „akik pedig nem tudtak személyesen részt venni, bátorító, támogató üzenetekkel, megosztásokkal segítették a keresést”, amely végül sikerrel zárult.

„A kisfiú szerencsére néhány órán belül épségben előkerült; egy közeli tanyán találták meg, és jól van”

– írták a posztban, amelyben köszönetet mondtak mindazoknak, akik segítették a munkájukat.

Hosszú listában sorolták fel a keresésben részt vevők segítségét, melyek között polgárőrök, tűzoltók, családsegítők, önkormányzati dolgozók, vadásztársaság tagjai és különböző mentő egyesületek képviselői is vannak.

„Számunkra, rendőrök számára felemelő és megható volt átélni ezt a példátlan összefogást, és azt gondoljuk mindenki ugyanígy érzett. Az összefogásnak valóban teremtő ereje van. Hálásan köszönjük mindenkinek – annak a legalább 300-400 önkéntesnek, szervezetnek – a segítséget”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
100 nap után hazamehetett egy 690 grammal született baba a Honvédkórházból
Alexa 23 hét 4 napra született, több mint három hónapot töltött a koraszülött intenzív osztályon. Most végre eljött a nagy nap, amikor édesanyjával együtt hazatérhetett a családjához.


Örömteli hírről számoltak be a Honvédkórház Facebook-oldalán: több mint három hónap után hazaengedtek egy koraszülött csecsemőt.

A kis Alexa 23 hét 4 napos várandósság után 690 grammal született meg a kórházban. Édesanyjával kereken 100 napot töltött a Perinatális Intenzív Centrum (PIC) osztályon, ahonnan 2975 grammal mehetett haza.

A bejegyzés szerint szülei mellett két nővére is várta otthon a babát. A kórház jó egészséget és sok boldogságot kívánt a családnak.

A kislányról születéskori és mostani fotókat is megosztottak, így jól látható a fejlődése.

Az Észak-pesti Centrumkórház – Honvédkórház Perinatális Intenzív Centruma (PIC) a legmagasabb, 3-as progresszivitási szinten látja el a legkisebb, az életképesség határán született újszülötteket is. A kórház struktúrájához szervezetten kapcsolódik a koraszülött-utógondozás és a fejlődésneurológiai követés is, amely a hazaadást követően támogatja a családot.

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Új szerepet vállalt a „nyugdíjas” Zacher Gábor
Az ország toxikológusa ugyan már elérte a nyugdíjkorhatárt, de továbbra is dolgozik, sőt, most újabb feladatot vállalt el. Jószolgálati nagykövetként fogja segíteni az Országos Mentőszolgálat Alapítvány munkáját.


Nemrég írtunk arról, hogy Zacher Gábor, az ismert toxikológus elérte a nyugdíjkorhatárt, ebből az alkalomból pedig a mentős kollégák megható meglepetéssel köszöntötték. Egy álriasztással csalták a kedvenc kávézójába, ahol bajtársai és Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója várták.

Zacher Gábor azonban még hallani sem akar a visszavonulásról. Mivel további szolgálatteljesítésének egészségügyi akadálya nincs, a mentőszolgálat engedélyével továbbra is gyakorolhatja hivatását a Központi Mentőállomás rohamkocsiján. A mentőorvos korábban már tisztázta a félreértéseket, és jelezte, hogy csupán papíron lett nyugdíjas, de a munkát nem hagyja abba.

„Abszolút minden megy tovább, csak nyugdíjasként. El nem tudnám képzelni, hogy otthon legyek heti hét napot. Egyelőre szellemileg és fizikálisan is bírom a történetet”

– mondta a Blikknek.

Ezt a szándékát a tettei is igazolták: egy október végi interjúban elmondta, hogy a hatvani kórház sürgősségi osztályán továbbra is vállal havi négy műszakot, és mentőorvosként is dolgozik. „Én nem ismerem a 8-tól fél 5-ig tartó munkaidőt, fiatal orvos koromban volt, hogy bementem péntek reggel és hétfőn jöttem csak haza” – jellemezte a munkabírását.

Most az is kiderült, hogy az orvos újabb feladatot is vállalt: ő lett az Országos Mentőszolgálat Alapítvány jószolgálati nagykövete.

Dr. Czakler Éva, az OMSZA alelnöke szerint Zacher Gábor hitelesen képviseli az egészségügyi témákat. Nagykövetként a jövőben az egészségtudatosság népszerűsítését, a lakosság tájékoztatását és a támogatók bevonását segíti. Az első közös akciójuk egy adventi jótékonysági kampány lesz, amellyel a mentők áldozatos munkájára hívják fel a figyelmet.

„Számomra nem is volt kérdés, hogy elfogadom-e a felkérést”

– mondta az új megbízatásáról.

Zacher Gábor emellett hamarosan új könyvvel is jelentkezik: november végén jelenik meg a Kálmán Norberttel közösen írt, Zacher 3.0 – Az én mentőszolgálatom című kötete, amely a mentőmunka hétköznapjait mutatja be az 1980-as évektől napjainkig.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk