HÍREK
A Rovatból

Új finanszírozási rendszert vezetnek be ősztől az egyetemeken

A Magyar Nemzet információi szerint azokon az egyetemeken is nagy változás jön, amelyek nem vettek részt a modellváltásban.


Nem csak a modellváltásban érintett egyetemek élete változik meg gyökeresen, a következő tanévtől a teljes felsőoktatási rendszerre új finanszírozási rendszert vezetnek be - írja a Magyar Nemzet. A lap információi szerint

míg eddig az állami támogatás jórészt a felvett diákok számától függött, a jövőben meghatározó szempont lesz a tudományos, kutatási tevékenység is, sőt az infrastruktúra fenntartása után is külön forrást kapnak az intézmények.

A Magyar Nemzet úgy tudja: a kormány tervei szerint a következő tanévtől egy háromlábú finanszírozási rendszert vezetnek be az egész felsőoktatásra vonatkozóan, amelyben külön támogatás vonatkozik majd az oktatás költségeire (továbbra is hallgató arányos elosztásban), az üzemeltetés, az épületek fenntartásának fedezésére és a tudományos, kutatási tevékenység finanszírozására.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a lappal azt közölte:

"az osztrák mintán alapuló megoldás célja, hogy a magyar felsőoktatási intézmények versenyképesebbé váljanak.

Az intézmények számára a finanszírozás kiszámíthatóbbá válik, jobban illeszkedik az egyetem és az ellátandó feladat sajátosságaihoz.

A szereplőket az objektíven mérhető és számonkérhető minőségi és mennyiségi teljesítményelvárások meghatározásával teszik érdekeltté a hatékonyság és a minőség javításában".

A részletszabályok kidolgozása még folyamatban van.

Pavlik Lívia miniszteri biztos a Magyar Nemzetnek azt mondta, az állam 15-20 éves keretszerződéseket köt majd a felsőoktatási intézményekkel, amiben kijelölik a fő fejlesztési irányokat, és ezen belül rövidebb, 3-5 éves ciklusokra szóló finanszírozási megállapodásokat hoznának létre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Varga Judit: Veletek vagyok!
Magyar Péter volt felesége utoljára még június közepén tett közzé bejegyzést, akkor az asztalos munkájáról számolt be követőinek.


Varga Judit röviden üzent a Békemenet résztvevőinek. A korábbi igazságügyi miniszter a Facebookon mindössze annyit írt: Veletek vagyok!

A kegyelmi ügy miatt lemondott korábbi politikus hosszú hónapok után jelentkezett újra a közösségi oldalán.

Magyar Péter volt felesége utoljára még június közepén tett közzé bejegyzést, akkor az asztalos munkájáról számolt be követőinek. Most viszont ismét politikai tartalmú üzenetet küldött, egy korábbi Békemenet fotója mellé.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Tóth Gabi is megérkezett – fotókon a Békemenetre gyülekező tömeg
Az énekesnő mellett több más híresség is jelezte részvételét. A tömeg 11 órakor indul a Margit hídtól a Kossuth térre, ahol egy órakor Orbán Viktor mond beszédet.


Délelőtt 9 órától elkezdtek gyülekezni a budapesti Elvis Presley téren azok, akik részt vesznek a csütörtöki Békemeneten. Fotósunk helyszíni képein látszik, sokan magyar zászlókkal, piros-fehér-zöld ruhadarabokkal, kiegészítőkkel érkeztek. Egy-egy csoport településtáblát is hozott magával.

Több híresség is jelezte részvételét a Békemeneten, Tóth Gabi már meg is érkezett a párjával, Papp Máté Bencével.

A tömeg 11 órakor indul, a Margit híd–Nyugati tér–Alkotmány utca–Kossuth Lajos tér útvonalon vonulnak majd. Orbán Viktor 13 órakor mond beszédet a Kossuth téren.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor TikTok-videójában Szabó Zsófi, Vasvári Vivien és Kucsera Gábor is a Békemenetre hív
Szabó Zsófi azt üzente: „ha eddig nem gondolkodtál azon, hogy ott legyél a Békemeneten, akkor most gondold át”. De feltűnik a Tények műsorvezetője, Gönczi Gábor is.


Több híresség is szerepel Orbán Viktor egyik új TikTok-videójában, amely arra buzdítja a nézőket, hogy vegyenek részt a csütörtöki Békemeneten.

Vasvári Vivien, Szabó Zsófi, Gönczi Gábor, Cooky, Kucsera Gábor és Muri Enikő egymás után mondanak egy-egy rövid szöveget,

ezeket:

„Ha eddig nem gondolkodtál azon, hogy ott legyél a Békemeneten, akkor most gondold át. A béke, az összeköt bennünket.”

„Holnap ott leszek a Békemeneten, ti is legyetek ott, jó?

„Én biztos, hogy ott leszek.”

„Holnap találkozunk a Kossuth téren.”

„Várunk mindenkit sok szeretettel a Békemenetre, hogy együtt emlékezhessünk meg az '56-os hősökről.”

„Állj ki te is a békéért!

„Gyertek! Ott találkozunk!”

@viktor_a_tiktokon Békemenet. Október 23. Ott találkozunk! ?? #orbanviktor #békemenet #VasváriVivien #KucseraGábor #SzabóZsófi ♬ eredeti hang - Viktor a TikTokon


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor szerint az október 23-i Békemeneten azt kell megüzenni, hogy a gyerekeinket nem küldjük vágóhídra Brüsszel parancsára
A miniszterelnök szerint az egész világnak meg kell üzenni, hogy a magyarok nemet mondanak a háborúra. „Legyen ma a béke hangja a legerősebb!” – írta Facebook-oldalán.


Orbán Viktor Facebook-oldalán fogalmazott meg egy üzenetet csütörtökön, a Békemenet előtt.

„Eljött a Békemenet napja. Ma az egész világnak megüzenjük: a magyarok nemet mondanak a háborúra. Nem fogunk meghalni Ukrajnáért! A gyerekeinket sem küldjük vágóhídra Brüsszel parancsára”.

A miniszterelnök azt kérte, aki teheti, tartson vele ezen a történelmi napon.

„Legyen ma a béke hangja a legerősebb! Kövesd egész nap a fejleményeket itt, az oldalamon és állj ki bátran a háború ellen.”

A kormányfő a Békemenet után, 13 órakor mond ünnepi beszédet a Kossuth téren. Rögtön utána pedig utazik is Brüsszelbe, az európai uniós csúcstalálkozóra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk