HÍREK
A Rovatból

Új Covid-vakcinát gyártott a Moderna, Rusvai Miklós szerint negyedik dózisnak érdemes ezt megvárni

Több cég oltóanyaga is már engedélyezési fázisban van, az új szer már az omikron ellen is védelmet nyújt.


A Moderna megállapodott az Európai Unióval abban, hogy a jelenleg érvényben lévő szerződésben szereplő mennyiségeket az omikron vírusvariánst is tartalmazó (bivalens) vakcinából fogja szállítani, melynek hatósági értékelése folyamatban van.

A bivalens oltásoktól erősebb, szélesebb körű és tartósabb védettség kialakítását várják a szakemberek.

Stéphane Bancel, a Moderna vezérigazgatója elmondta: „Az Európai Bizottság és a Moderna szoros partnerségben küzdenek a COVID-19 járvány ellen. Ez a megállapodás hangsúlyozza az Európai Bizottság bizalmát a cégünk mRNS-platformjában és a következő generációs, kétkomponensű védőoltásokban. A megállapodásban részt vevő európai uniós tagállamoknak így lehetőségük lesz az omikron vírusvariánst tartalmazó emlékeztető oltásjelölt alkalmazására, és védelmet biztosítani állampolgáraiknak a COVID-19 ellen még a téli vírusszezon előtt.”

A Moderna több kétkomponensű védőoltást is fejleszt a globális járványhelyzet kezelésére.

Az mRNA-1273.214 bivalens emlékeztető vakcinajelölt a vuhani törzs mellett a BA.1 omikron-alvariánst tartalmazza, és pozitív eredményeket mutatott az aggodalmat okozó variánsok, például az omikron ellen.

A második kétkomponensű emlékeztető vakcinajelölt az mRNA 1273.222 pedig az eredetihez képest az omicron BA.4/5 törzseit is tartalmazza. Mindkét védőoltásjelölt 25 µg-ot tartalmaz a jelenleg engedélyezett és elérhető emlékeztető oltásból (mRNA-1273) és 25 µg-ot az omikron-specifikus alvariánsból.

A Moderna COVID-19 elleni védőoltásának magyarországi forgalmazója a Medison Pharma Hungary Kft. – írja a cég a közleményében.

Idehaza arra figyelmezetnek, hogy nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma. Az emelkedés miatt pedig célszerű lenne a beltéren újra maszkot viselni.

Rusvai Miklós szerint a szennyvízadatok alapján még egy darabig nőni fog az esetszám. De szerinte nem fog „berobbanni” a járvány, inkább csökkenés lesz a következő hetekben. Majd őszre várható a nagyobb fertőzési szám

– mondta el az ATV-nek.

Most a tömegrendezvények miatt lett több a beteg, szeptembertől pedig az iskolák indulása és a szabadságból visszatérő felnőttek miatt lehet több fertőzött.

Ha valaki már kapott három oltást, akkor neki nem szükséges most újra oltást kérnie. Ezek már elégségesek lehetnek.

A negyediket majd az új vakcina megjelenésekor, ősszel érdemes igényelni

– javasolta a szakember.

A szervezet nem felejti el az oltást, még akkor sem, ha már korábban kaptuk meg a vakcinát. Öt nap után indul be az immunválasz a szervezetben, addig pedig nátha-szerű tüneteket okozhat a koronavírus – magyarázta Rusvai.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Fenyegethettek engem és szeretteimet, de nem fogtok tudni megállítani
A Tisza Párt vezetője közösségi média oldalán írta meg, hogy az őt ért támadások nem térítik le az útjáról, tiszta a lelkiismerete, és szerinte a pártja nagy fölénnyel fogja megnyerni a választást.


Magyar Péter legutóbbi Facebook-bejegyzésében határozott üzenetet fogalmazott meg követőinek. A politikus szerint a támadások nem térítik le az útjáról, és úgy látja, egyre többen állnak mögé.

„Fenyegethettek engem és szeretteimet, gyalázhattok, zsarolhattok, költhettek milliárdokat a lejáratásomra, hazudhattok reggel, délben és este. Tehettek bármit, nem fogtok célt érni. Nem fogtok tudni megállítani. Ellentétben veletek, nekem tiszta a lelkiismeretem”

– írta a politikus. Hozzátette: „Megyek tovább előre lépésről lépésre és tudom, hogy napról napra egyre többen vagyunk.”

Magyar posztjában kiemelte azt is:

„Mi nem pozícióért, nem pénzért és nem a hatalomért küzdünk, hanem ezért a csodálatos országért, a gyerekeink és az unokáink jövőjéért.”

Bejegyzésében megjegyezte, hogy „a TISZA és Magyarország ezt a választást meg fogja nyerni. Nem kicsit, hanem nagyon.” Zárásként azt üzente: „Zászlókat a magasba, fel, győzelemre!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
93 nap után egyetlen mondatban válaszolt a rendőrség Tordai Bencének az MNB-alapítványok ügyéről
A politikus július 2-án érdeklődött a nyomozás állásáról. A közölt szöveg szerint „a fenti számú nyomozás folyamatban van”.


Tordai Bence július 2-án kérdezte meg a rendőrségtől, ahogyan fogalmazott, „hogy mégis hogy áll a magyar történelem legnagyobb bankrablása, az MNB alapítványai ügyében indított nyomozás”. Szombaton délelőtt érkezett válasz korábbi levelére, derül ki a politikus Facebook-posztjából. A márciusban kirobbant jegybanki alapítványi botrányt vizsgáló hatóság 93 nap után reagált.

A megküldött levél tartalmi része egyetlen mondatból áll:

„Ezúton tájékoztatom hivatkozva a 2025. július 02. napján e-mail útján benyújtott panaszával és észrevételével kapcsolatban, hogy a fenti számú nyomozás folyamatban van, a nyomozó hatóság folyamatosan adatokat és okiratokat szerez be, és azok elemzését végzi, illetve tanúkihallgatást folytat.”

(via 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Hadházy: A mai Orbán-interjúnak nem az a legnagyobb hazugsága, amit Semjénről mondott
A független képviselő szerint súlyosabb az az „eszmefuttatás”, amely szerint „az, aki egy nevében keresztény párt vezetőjét kritizálja, az az egyházakat támadja.”


Hadházy Ákos szombaton délelőtt Facebook-bejegyzésében bírálta Semjén Zsolt helikopteres vadászatát, valamint Orbán Viktor miniszterelnök megjegyzését. Bejegyzésében egy képet is posztolt, amelyen állítása szerint a képen „Semjén Zsolt egyik áldozata” látható. Orbán Viktor a bejegyzés szerint úgy fogalmazott: „Nem mondom, hogy szent ember, de majdnem az.”

Hadházy azt írta:

„Hát, és ezzel vitatkoznék. Ha semmi mást nem tudnánk erről az emberről, csak ezt az egy képet és a körülményeit ismernénk, akkor is régen elzavartuk volna őt – ha Magyarország demokrácia lenne. Semjén Zsolt ezt az áldozatát ugyanis egy sokmillió forintot érő, helikopteres vadászaton ejtette el. És ezt a vadászatot ajándékba kapta egy olyan „vállalkozótól”, aki korábban EU-s pénzeket csalt el egész pofátlan módon. Aztán az áldozatot a helikopterrel lógatva szállították el Semjén pedig azon röhögött, hogy nem ő helikopterezett, hanem a szarvas…”

A politikus bejegyzésében úgy látja, a mai miniszterelnöki interjú „legnagyobb hazugsága” nem is a miniszterelnök-helyettes dicsérete volt, hanem az az „eszmefuttatás”, amely szerint

„az, aki egy nevében keresztény párt vezetőjét kritizálja, az az egyházakat támadja”.

Hadházy ezt így idézte és értelmezte, majd hozzátette: „(Valójában az árt a keresztény egyházaknak, aki ‘keresztény’ politikusként vadászik helikopterről, ajándék vadászaton Svédországban.)”

A poszt végén Hadházy arra utal, hogy forrást is mellékelt az állításaihoz, de részleteket nem közölt a bejegyzés szövegében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor óriási bejelentésre készül szombaton
A találgatások szerint újabb hitel vagy támogatási programot, esetleg adóváltozást jelentenek majd be szombat délelőtt.


Óriási bejelentés – írta ki Facebook-oldalára szombat reggel Orbán Viktor. A miniszterelnök minden bizonnyal a gazdasági szféra számára jelent be valamit. Erre utal, hogy kiderült: szombat délelőtt Nagy Elekkel, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vezetőjével tart közös sajtótájékoztatót.

A találgatások szerint újabb hitel vagy támogatási programot, esetleg adóváltozást jelentenek majd be. Az utóbbi feltevést erősíti, hogy még az idén két újabb adócsomagot készít elő a kormány. Az első elemei már társadalmi egyeztetésre kerültek, a másodikra még várni kell.

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: