„Nem tudnám megtenni az apámmal, hogy beadjam egy idősotthonba”
Kinek teszek jót, ha meghosszabbítom az életét?
Előállhat olyan élethelyzet is, amikor hiába szeretné a család maga ápolni az idős rokont, nem biztos, hogy azzal tesznek neki jót. Juditék kálváriája hét éve kezdődött, az akkor 70 éves anyjánál megsokasodtak a időskori betegségek. “Mindig egy kicsit rosszabb lett. Fájdalomból fájdalomba ment.” A problémák ellenére évekig otthonában, két ápoló segítségével gondozták. Nyár elején kórházba került, ahonnan az egyik egyházi fenntartásű kórház geriátriai osztályára vitték át, hogy stabilizálják az állapotát. Elmondása szerint sokkolták az ott látottak: a szűk folyosón sorban ültek kerekesszékeikben az öregek a bekötött infúzióval, bekatéterezve. “Horror volt, rosszul lettem, amikor beléptem”.
Külön nővért és gyógymasszőrt fogadtak az idős nő mellé, felfekvés elleni matracot és ventilátort is maguk vittek be neki. Hárman látogatták váltásban, hogy egész nap legyen vele valaki a családból. Úgy tervezték, ha eléggé felerősödik, haza viszik magukhoz. Már kész volt a rámpa, azt is kitalálták, hogyan alakítsák át az ágyát, hogy motorikusan lehessen mozgatni. Sokszor mégis önzőségnek érezte, hogy ennyit küzd érte, miközben lehet, hogy az anyja már feladta volna. Addigra annyira legyengült a szervezete, hogy az infúzió miatt a karja tele volt ödémákkal és fekélyekkel, felfekvéses sebei lettek.
Nem is érte meg, hogy hazavihessék: néhány hete hunyt el szívelégtelenségben. “Az bánt, hogy kinek lett volna jó, ha hazaviszem és azzal meghosszabbítom az életét.”
Hasonló dilemmával küzd Gábor, akinek azért is érdekes a története, mert az idős hozzátartozó gondozásának terhe rendszerint a nőkre hárul. Másfél évig ápolta 80 éves apját mindenféle segítség nélkül: az alkoholizmusból kifolyólag rosszak a lábai, nehezen jár, nem képes ellátni magát. Minden nap Gábor járt hozzá megetetni és tisztába tenni. Egy baleset miatt nemrég kórházba került az idős férfi, látva Gábor helyzetét, az orvosok felajánlották, hogy egy időre bent hagyhatja apját. Természetesen nem ingyen, fizetniük kell az ágyért. Többé-kevésbé elégedett a kórházi ellátással, a rossz körülmények ellenére az ápolók mindent megtesznek a gyógyulásáért.
Hamarosan azonban el kell döntenie, hogyan tovább: vigye haza és ápolja tovább egyedül, vagy intézményi ellátást keressen. Szíve szerint előbbit választaná, amikor úgy látja, hogy javul az állapota. Azonban nem biztos magában, hogy megfelelően tudná ápolni (apjának sérve van, ezért sokkal bonyolultabb a pelenkázása), szerinte a nők ebben hagyományosan ügyesebbek. Lehet, hogy az szolgálja jobban az apja érdekeit, ha intézményi keretek között szakképzett ápolók foglalkoznának vele: adódott is egy lehetőség, a kórház krónikus osztályán félévre elhelyezhetné. Ápolót nem tudna fogadni mellé: egyrészt drágább lenne, másrészt a lakás sem úgy van kialakítva. Apja nincs olyan állapotban, hogy felelősen döntsön: szeretne hazamenni, de nem tudja felmérni, mi várna rá otthon. Bár nincs könnyű helyzetben, Gábor mégis szerencsésnek tartja magát: jól keres, a munkahelye viszonylag rugalmas, nincs családja, ezért könnyebben alkalmazkodik a helyzethez. “Hány olyan nő van, aki ennél sokkal többet vállal magára, mégsem panaszkodik.”
Tévhit, hogy otthon jó az időseknek
Bálint Andrea több mint huszonöt éve dolgozik az egészségügyben ápolóként. Van olyan állapot, amikor nem oldható meg a beteg otthonában a szakszerű ápolás-gondozás.
Daganatos megbetegedések és Alzheimer-kór esetében szokta tanácsolni a rokonoknak, hogy fontolják meg az intézményi elhelyezés lehetőségét.
“Van, hogy csak morfinnal lehet enyhíteni a beteg fájdalmait, az kizárólag intézményi keretek között, orvos jelenlétében és javaslatára adható be.”
Milánkovics Kinga idősápoló tévhitnek tartja, hogy az ápolásra szoruló idős embereknek az a legjobb, ha minél tovább az otthonukban élnek, erről blogján írt részletesen. Szerinte ez a felfogás abból fakad, hogy a családok nem gondolkodnak előre, a magatehetetlen, de szellemileg még ép idősek túl későn kerülnek intézménybe, amikor tényleg komoly megrázkódtatással jár számukra a környezetváltozás. A lakások többsége nem alkalmas arra, hogy az öregek egyedül éljenek bennük: nincs hozzájuk kert, nem akadálymentesítettek, drága a fenntartásuk, érvelt az Angliában dolgozó ápoló.
