SZEMPONT
A Rovatból

Tömegesen halnak éhen a gyerekek Venezuelában, pedig hatalmas olajkincsen ül az ország

A The New York Times öt hónapon át készítette tényfeltáró riportját az országban, 21 közkórházat meglátogatva. Borzalmas, amit találtak.
Képek: Pixabay, BBC video - szmo.hu
2017. december 20.



A venezuelai kórházak telis-tele vannak kórosan alultáplált gyermekekkel, közülük több százan haltak meg az ebből származó társult betegségek miatt. Rekordszámban szállítják őket kórházakba mostanság, valamennyiüket az éhhalál küszöbén. A szülők sokszor a saját szájuktól vonják meg a falatot azért, hogy a gyerekeknek enni adhassanak, így ők is fokozatosan gyengülnek le. Venezuela még sosem látott ilyen mértékű szegénységet – csak éppen ezt eddig sikerült jól eltitkolni a nyilvánosság elől.

Az éhezés nem ismeretlen a venezuelai nép számára, most azonban a gyermekek életét veszélyezteti és veszi el, eddig nem látott mértékben. Az ország kórházaiban felkeresett orvosok elkeseredetten nyilatkoznak: sokszor

a kezeik közt halnak meg akár olyan két év körüli gyermekek is, akiknek súlya mindössze egy újszülöttével egyenlő.

venezuela3venezuela2

Mi a tragédia oka? Venezuelában 2014 óta súlyos gazdasági válság uralkodik. Tömegek tolonganak az élelmiszerboltok előtt, tüntetések szerveződnek – mindez a krízis komolyságát mutatja. Csakhogy az alultápláltság okozta elhalálozásokat mindezidáig féltve őrzött titokként kezelte a venezuelai kormány. Ezt a szelencét nyitotta most ki a The New York Times öt hónapos kutatómunkájával, melyben a legszörnyűbb, legnyomorúságosabb helyzetre derült fény.

Az újságírók által meglátogatott kórtermek és a sürgősségi osztályok tömve vannak életveszélyes állapotban lévő gyermekekkel. Ezzel a helyzettel azelőtt a kórházi dolgozók nem találkoztak, tehát egyértelműen párhuzamba állítható az ország gazdasági válságával.

A betegek állapota olyan súlyos, hogy az alultápláltság elsődleges halálokként lépett elő, az egyik orvos állítása szerint pedig annyira extrém, amihez hasonló állapotokat csak menekülttáborokban látni. A nők sorban állnak a sterilizáló klinikáknál – nem akarnak több gyermeket szülni, mert egyszerűen nem tudnák őket etetni.

Van úgy, mondja az egyik doktor, hogy a gyermekek egyszerűen a dehidratáltság miatt halnak meg a kezeik közt. Noha a 2015-ös és 2016-os év is drámai volt ebből a szempontból, 2017 igazi mélypontot jelentett.

venezuela5

A BBC is készített korábban hasonló riportot, a hozzá kapcsolódó videót itt lehet megnézni:

A venezuelai kormány eddig megpróbálta elfedni ezeket a tényeket és a krízis komolyságát azáltal, hogy nem engedtek hozzáférést az egészségügyi statisztikáikhoz. Ebben a légkörben az orvosok gyakran féltek olyan halálokokat feltüntetni a halotti bizonyítványokon, mely a kormány hibáira engedhetett volna következtetni.

A kormány csaknem két éven át nem hozott nyilvánosságra egyetlen gyermekhalandósági statisztikát sem, majd idén áprilisban bomba robbant: az Egészségügyi Minisztérium oldalán jelent meg egy link, mely a publikálatlan hivatalos közleményekhez vezetett. Ezek szerint 2016-ban 11 446 egy év alatti gyermek hunyt el, mely egyetlen év alatt harminc százalékos növekedést jelentett. Ezután a kormány bejelentette, hogy weboldalt meghekkelték, majd menesztették az egészségügyi minisztert.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Már azt kiabálják, hogy mocskos Tisza” – fideszesek a hétvégi tüntetésekről és az Integritás Hatóság elnökének vádjairól
Pócs János szerint ő előre megmondta, mit kiabálnak majd a korábban Fidesz ellen tiltakozó emberek, és most ez bekövetkezett. Németh Balázs pedig azt mondta hétfőn stábunknak a parlamentben, hogy mindenki Magyar Péter filmszínházának az áldozatává vált.


Hétvégén két kisebb demonstráció is volt a Tisza ellen, pénteken a migrációs paktum ellen tiltakoztak, vasárnap pedig Sulyok Tamás mellett álltak ki. Bár egyik tüntetést sem a Fidesz szervezte, mindkettőn feltűntek fideszes politikusok. A migrációs paktum miatti vonulás útja egy olyan épület alatt vezetett el, aminek az erkélyén egyszer csak Magyar Péter miniszterelnök és Radnai Márk is feltűnt. Magyar Péter tapsolt, integetett és egy magyar zászlót lobogtatott, sőt, egy később általa közzétett videó szerint szívecskét is mutatott a tüntetők felé, akik válaszul folyamatosan hazaárulózták, és többször is bemutattak ki.

A vonulók között ott volt Németh Balázs fideszes képviselő is, aki hétfőn a parlamentben azt mondta a Szeretlek Magyarországnak, a miniszterelenök szándékosan provokálta a tömeget. „Magyar Péter nem buta ember. Sok mindent mondhatunk róla, de nem buta ember”, és pontosan tudta, mi fog történni. „Ő előre megfontolt szándékkal ment ki arra az erkélyre, hogy hergelje és provokálja a magyar embereket, a migrációs paktum ellen tüntető több ezer embert” – fogalmazott Németh. „Ugyanaz történt mintha Újpest mezben valaki odaállna a Fradi tábor elé, és elkezdene szívecskét mutogatni, gúnyosan mutogatni, röhögcsélni, nevetgélni”

„Én ott voltam és próbáltam megnyugtatni az ott lévő embereket” – állította, majd úgy folytatta, a tüntetők „az abszolút filmszínháznak az áldozatai lettek, de ugyanígy mindenki Magyar Péter filmszínházának az áldozata”.

 

Pócs János, szintén fideszes képviselő azt mondta, amikor a tiszás aktivisták a kampányban feltűntek a Fidesz rendezvényein, ő megmondta, „el fog jönni hamarosan lesz az idő, amikor ugyanezek az emberek azt fogják ordibálni, hogy mocskos Tisza.” Szerinte ez „elérkezett.”

Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke szerint „Magyar Péter ott manipulált, hogy egy olyan videót tett közzé, ami úgy kezdődik, hogy ő szívecskét mutatta tüntetőknek, amire a pár tüntető teljesen bevadulva egyébként tényleg egy-kettő közülük nem vállalható módon reagált” – állította. Szerinte a valóság az, hogy Magyar Péter a gesztust a legvégén tette, előtte pedig a fülét mutogatta, amivel provokálta a tüntetőket.

Az ellenzéki pártelnök úgy fogalmazott: „ezek ilyen apró trükkök, manipulációk, de ebben nagyon profi a miniszterelnök.”

Arra a kérdésre, hogy a tiltakozók száma mindkét rendezvényen viszonylag csekély volt a korábbi fideszes demonstrációkhoz képest, Pócs János azt válaszolta, ezeket nem voltak szervezettek, nem a Fidesz rendezte őket. A Fidesz által korábban szerveztett Békemenetre például buszokat szerveztek. „Ha azt láttam, hogy egy településen szükség van egy buszra, akkor én, mint országgyűlési képviselő, választókerületi elnök, fogadtam egy buszt, és akkor busszal hoztam el őket”.

A parlamentben szóba kerültek a migrációs paktum esetleges veszélyei és az Integritás Hivatal elnökének vasárnapi interjúja is, amiben azt állította, hogy két fideszes miniszter megpróbálta őket rávenni, hogy ne folytassanak helyszíni vizsgálatokat. Egyikük, Tuzson Bence most reagált a vádakra.

A teljes riport

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Nem tudtam volna ilyen fordulatot kitalálni ennek a kerületnek” – Osvárt Andrea is megszólalt Őrsi Gergely ügyében
Osvárt Andrea színésznő egy hosszú, személyes posztban állt ki a letartóztatott Őrsi Gergely mellett. A II. kerület polgármesterét egy több mint kétmilliárd forintos vesztegetési ügyben gyanúsítják.


„Nemcsak ő, de mi is vele bűnhődünk” – írta közösségi oldalán Osvárt Andrea a II. kerület polgármesterének ügyéről. A színésznő, aki a kerületben él, egy hosszú, személyes hangvételű bejegyzésben reagált, miután a bíróság múlt csütörtökön elrendelte Őrsi Gergely 30 napos letartóztatását. Péntek este a Mechwart ligetben szimpátiatüntetést is tartottak a polgármester mellett.

Őrsi Gergelyt és a kerület korábbi fideszes polgármesterét, Láng Zsoltot egy több mint kétmilliárd forintos vesztegetési ügyben gyanúsítják. A Központi Nyomozó Főügyészség szerint egy 2011 és 2024 között működő, pártokon átívelő korrupciós hálózatról van szó.

Osvárt Andrea a bejegyzésében arról írt: "Ha forgatókönyvíró lennék sem tudtam volna ilyen fordulatot kitalálni ennek a kerületnek, országnak, világnak a történetében, minthogy imádott Polgármesterünket egyik percről a másikra beviszik a rendőrök. A világ a feje tetejére állt, mi pedig itt maradtunk tátott szájjal, hitetlenkedve, magunkra hagyva - polgármester nélkül".

Elismerte, hogy nem tudja, pontosan mi történt, de úgy érzi, a helyi közösség is áldozata a helyzetnek. "Azt viszont tudom, hogy különbség van bűn, bűnöző és bűnhődés között. Azt is tisztán látom, hogy ebben a világban jelenleg nincs igazság. És nem is lesz" - vélte.

Bejegyzésében arról ír, hogy nemcsak a polgármester, hanem ők is bűnhődnek:

"Egy olyan embert, akit feddhetetetlenségéről, emberségéről és jótetteiről ismertünk csak, most börtönben ül. Meddig? Nem tudjuk. Jogosan? Nem tudjuk. Azt viszont tudjuk, hogy nemcsak ő, de mi is vele bűnhődünk. Mi, II. kerületiek most hatalmas árat fizetünk. Elvették büszkeségünket, hitünket, reményünket abban, hogy - legalább mi - jó helyen vagyunk. A legjobb helyen".

Osvárt a jövőbeli veszteségek miatt is aggódik: „Kinek a számlájára írhatjuk majd, ha mostantól ennek a kerületnek, az itt élő 80.000 embernek, mókusnak, rókának, fűnek-fának rosszabb lesz?”

A színésznő egy személyes vallomást is tett: "6 éve ismerem személyesen Őrsi Gergelyt. Nem túl közelről, nem szorosan. De azt elmondhatom, hogy soha, egyetlen alkalommal sem - amikor volt szerencsém vele egy légtérben lenni - volt kételyem afelől, hogy nincs még egy ilyen ember. És nem is lesz".

A péntek esti, „Buda szolidáris – Kiállás a Polgármesterünkért, Őrsi Gergelyért” címmel tartott tüntetés szervezői a közösség összetartozását és szolidaritását kívánták megmutatni. A demonstráción többen is kifejezték támogatásukat a letartóztatott polgármester iránt.

Őrsi Gergely a letartóztatása után az ügyvédjén keresztül üzent, amelyben hangsúlyozta, hogy a II. kerületi önkormányzat működése zavartalan, minden feladatot ellátnak. A polgármester egyúttal bírálta az eljárást, mondván, „bedőltek a magyar igazságszolgáltatás szervei” sarokba szorított emberek vallomásainak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk