KÖZÖSSÉG
A Rovatból

„Van olyan tanodás gyerek, akinek hónapok óta nincs matektanára” – a 8. kerületben civil szervezet próbál csodát tenni

A Láthatatlan Tanoda azért jött létre, hogy esélyt adjon a hátrányos helyzetű gyerekeknek a kitörésre. De azt látják, hogy a széteső közoktatási rendszer miatt a felvételi előkészítőnél lassan már a szorzótábláig kell visszamenni.

Link másolása

Igenis azt gondolom – és valószínűleg nem vagyok egyedül ezzel –, hogy a jótékonyság menő. Ennek ellenére azt látom, hogy a jótékony cselekedetek gyakran csak egy-egy Facebook-posztban, megosztásban, esetleg az adó 1%-áról való rendelkezésben kimerülnek. Éppen ezért volt annyira pozitív meglepetés, amikor március 2-án megtelt a VIII. kerületi Gólya a Láthatatlan Tanoda 9. születésnapja alkalmából, ami egyben egy adománygyűjtő esemény is volt. Lehet, hogy valaki a koncertek, a turi vagy a tombola miatt érkezett – én is nagyon örültem a Magányos emberekre szóló páros jegynek a Katonába –, de a többség biztosan azért jött, hogy támogasson egy igazán jó ügyet.

A Láthatatlan Tanoda alapvetően egy hátránykompenzáló program, amelyben szociális munkások dolgoznak, komplex eszközökkel segítve a hátrányos helyzetű gyerekeknek. A jelentkezőket óvodás kortól várják és egészen a középiskola végéig elkísérik őket különböző fejlesztő foglalkozásokkal – egyéniben és csoportosan egyaránt –, pszichológusi tanácsadással és egy mentorprogrammal. A mentorprogramnak köszönhetően egy önkéntes felnőtt kíséri – legalább egy éven át – a gyerek útját.

Itt a cél elsősorban nem a tanítás, sokkal inkább az, hogy minőségi, közös szabadidős tevékenységeken vegyenek részt, például múzeumba járjanak együtt, beszélgessenek, interaktívan játsszanak.

„Már egy vonatkozó kutatás is kimutatta, hogy ez egy olyan mély bizalmi kapcsolatot eredményez, ami nagyon sokat segít abban, hogy a gyerek iskolai motivációja megmaradjon és hogy jobban teljesítsen” - mondja Dóra Dalma, a Tanoda program szakmai vezetője.

Ezáltal ráadásul sokkal hangsúlyosabban megjelenhetnek egy-egy gyerek egyéni igényei is. Dalma azt meséli, hogy van olyan foglalkoztatottjuk, akivel a mentora tollasozás közben magyarozni szokott, mert így tud jobban koncentrálni. De minden esetben igyekeznek szem előtt tartani, hogy egy-egy fiatalnak miben kellene fejlődnie, miben van lemaradva, és hogyan tudja ezt a leghatékonyabban behozni – ennek megfelelően készítik el a terveket, a feladatokat és a korrepetálási menetet.

Kilenc évvel ezelőtt épp a mentorprogramra koncentrálva jött létre a Láthatatlan Tanoda. A tevékenységi körük azóta kibővült – a fent említett foglalkozásokkal, felvételi előkészítőkkel, pályaorientációs tanácsadással, illetve a szülők bevonásával is szerveznek közösségi eseményeket.

A cél azonban nem változott: szeretnék, hogy az általuk foglalkoztatott gyerekek olyan iskolába kerüljenek és olyan helyen tanulhassanak, ami jó minőségű és integrált.

Jelenleg a 8. kerületben működnek, és a fennállásuk óta 78 gyereknek és 32 családnak tudtak segíteni, hogy a gyerekeik elkerülhessék az itt található szegregált iskolákat. A céljaik között szerepel az is, hogy minél több arra rászorulóhoz érhessenek el a kerületben, ám a kapacitásaik végesek, központi támogatásban pedig aligha reménykedhetnek. Az utóbbi évben ráadásul egyre gyakrabban felmerülő téma náluk a közoktatás jelenlegi helyzete, ami őket is jelentősen befolyásolja.

Ők az alapműködés kapcsán továbbra is abban hisznek, hogy főleg a nem kognitív képességeket kellene fejleszteni, hiszen ezek sok szempontból fontosabbak, mint a kognitív képességek. Ugyanakkor azt látják, hogy a közoktatási rendszer keretein belül egyikben sem részesülnek megfelelően a fiatalok.

„Nem tudjuk, hogy a szinte már megszűnőben lévő – lassan ezt már ki lehet mondani – közoktatási rendszerrel mit kezdjünk. Mi iskola melletti plusz fejlesztést adó, hátránykompenzáló rendszer vagyunk. De ha már nincs iskola, akkor mégis mit kompenzálunk?”

Jelenleg tehát állandó kérdés számukra, hogy a szakmai programot hogyan alakítsák át úgy, hogy nagyobb hangsúly legyen a korrepetáláson, a tárgyi tudás átadásán. Ez pedig alapvetően a program megváltoztatását jelentené, amit egyelőre ők sem látnak tisztán.

Arra is kitértünk, hogy milyen okok vezettek mindehhez. Dalma szerint nem hagyhatjuk figyelmen kívül a Covid hatásait, hiszen a távoktatásban töltött két év határozottan rányomta a bélyegét arra, hogyan fejlődtek a fiatalok. De még nagyobb problémát jelent a tanárhiány, az, hogy egyre fogynak a szaktanárok: van például olyan tanodás gyerek, akinek hónapok óta nincs matektanára. Ők tehát első kézből tapasztalják azokat a problémákat, amiket sokan maximum a híradóban hallanak – lassan nap mint nap.

De hozzátette azt is, hogy a jelenlegi, klasszikusnak számító tanítási módszer egyébként sem alkalmas a gyerekek nagy része számára – különösen akkor, ha a fiatal hátrányos helyzetű. Egyre több az ADHD-val diagnosztizált fiatal, de egyébként is minden felgyorsult a gyerekek körül, akiknek a figyelmét így már nem lehet lekötni a hagyományos módszerekkel, hiszen egészen más lett a koncentrációs kompetenciájuk.

„Számunkra is a felvételi előkészítőnél jött a szembesülés, hogy nem a központi feladatsorok gyakorlásával kell indítanunk, hanem lehet, hogy először akár egészen a szorzótábláig vissza kell mennünk.”

Természetesen mind a mai napig vannak olyan iskolák, amelyek meg tudják oldani a megfelelő színvonalú oktatást. Ám ezek a szegregált oktatás, valamint a még mindig dübörgő diszkrimináció miatt csak egy szűk réteg számára elérhetőek. Ez utóbbi miatt tartják kiemelten fontosnak az érzékenyítést is: a Tanodát is működtető Rosa Parks alapítvány egy másik munkacsoportja ki is dolgozott erre vonatkozóan egy kétnapos programot, amit szociális szakembereknek, tanároknak tartanak – de óvodákban és iskolákban is szeretnék majd terjeszteni. Ez azonban csak mikroszint. „Amíg nem lesz makroszinten politikai akarat erre vonatkozóan, addig mi egyénileg nem tudunk csodát tenni ezzel kapcsolatban.”

A Tanoda weboldalán is olvasható, hogy az elsőszámú céljuk a hátránykompenzálás, amire épp azért van szükség, mert központi szinten ez sincsen szabályozva – az oktatási rendszer még csak nem is lenne alkalmas erre. Nem egyszerű kérdés, de arra is kitértünk, hogy ők, mint a Tanoda dolgozói, milyen lépéseket tennének ezen a téren, ha döntési helyzetben lennének.

„Az lenne az ideális felállás, ha mindenhol megfelelő minőségű iskolák, színvonalas oktatás lenne, és akkor nem kellene azzal küzdeni, hogy szegregált vagy nem szegregált egy intézmény. Ez persze egy soklépcsős és rengeteg összetevős folyamat, de meg lehetne tenni” - mondják.

Emellett fontosnak tartják, hogy legyen minden iskolában iskolapszichológus, jelenleg ugyanis egy szakemberre több száz, ha nem ezer gyerek jut. De ugyanez igaz a szociális munkásokra, a gyógypedagógusokra és a logopédusokra is. A legelső lépés az lenne, hogy ezeket a szakembereket megbecsüljék és megfizessék, ez máris egyfajta hátránykompenzációként szolgálna. Itt említette még a differenciált oktatást, azt, hogy legyen legalább egy-két olyan hozzáértő pedagógus, aki plusz figyelmet tud fordítani azokra a gyerekekre, akik azt igénylik.

„Az integráció ugyanis csak akkor tud működni, ha a gyerek ennek során segítséget kap: ha nem kezelik a problémáit, a traumáit, akkor nincs semmi értelme.”

Ezt persze egy csettintéssel nem lehet megváltoztatni, hosszú évekbe telhet, mire valami pozitív irányba változik. De Dalma szerint már az is remek lenne, ha minden gyerek elegendő figyelmet kapna az iskolában.

„Ha tudnának hova fordulni, amikor segítségre lenne szükségük, vagy ha bármilyen problémájuk van, akkor arra nem azonnal szankciókat kapnának válaszként, hanem bátorító kérdéseket, akkor máris sok minden változhatna.”

Egyelőre sajnos minden épp az ellenkező irányba tart, mint ahogyan ők szeretnék, de ez nem veszi el a kedvüket attól, hogy továbbra is a gyerekek jövőjéért dolgozzanak. Ebből a szempontból fontosnak tartják a tanodás közösségépítést is, ami a csoportos foglalkozásoktól indul. „Nagyon sokat számít, hogy ők ott vannak egymásnak, mert a kortárs megtartó erő tinédzser korban különösen fontos – még fontosabb, mint az, hogy mi itt vagyunk nekik.”

Mivel kilenc évvel ezelőtt indultak, tavaly ballagtak el a „kezdő” tanodások, ez pedig remek lehetőséget ad egy alumni programnak is – már erre is vonatkozóan is vannak terveik. És ha már az első tanodásokról beszéltünk, Dalma mesélt a saját mentoráltjáról is, akivel kapcsolatban szinte csak sikerélményeket tudott felidézni.

„Szép folyamat volt végignézni a fejlődését. Elindultunk együtt az ovitól, aztán elkísértem az alsós korán át – majd jött a tinikor, amikor egy darabig eltűnt, ekkor az iskolában is elkezdett rontani, velem is alig találkozott. Aztán egyszer csak eljött a hetedik osztály, és mintha egy csettintésre minden megváltozott volna: visszatért közénk és nagyon szorgalmasan elkezdett tanulni, jött, szervezte magának a korrepetálásokat, most pedig bekerült az első olyan középiskolába, amit kinézett magának.”

„Nemrég pedig elmentünk a ballagására, ahol ő kapta meg az évfolyam Kisvirág-díját, amit a legtöbbet fejlődött tanulónak ítéltek meg.”

Nem mondják, hogy ez mind nekik köszönhető, hiszen ez egy soktényezős egyenlet. Az viszont biztos, hogy sokat tud jelenteni a motivációra nézve, ha van egy támogató, fejlesztő közeg, ahová a gyerek bármikor visszatérhet – akkor is, ha előtte akár egy évig felé sem nézett.

A mentorálás tehát egy nagyon kifizetődő módja az önkénteskedésnek: a Láthatatlan Tanoda évente 2-3 alkalommal hirdet mentorfelvételt, hiszen folyamatosan szükségük van a segítő kezekre. Emellett a pénzügyi támogatást is szívesen fogadják, hiszen civil szervezetként jelenleg inkább csak napról napra élnek, állami támogatást nem kapnak, így hosszú távon sem tudnak tervezni. Erre viszont nagy szükségük lenne mind a fejlődéshez, mind ahhoz, hogy minél több családnak tudjanak segíteni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
A Bátor Táborban végre Dani édesapja is nyíltan tudott beszélni kisfia megrázó betegségéről
Danit 9 hónapos korában kétoldali szemgolyó daganattal diagnosztizálták. Nehézségeikről és a Bátor Táboros élményeikről édesanyja mesélt nekünk.

Link másolása

A Bátor Tábor csodálatos lehetőséget kínál a beteg gyermekek és családjaik számára, hogy új erőt, reményt és barátságot találjanak a megpróbáltatások közepette.

A Bátor Táboros élményeikről a 4 éves Sági Máté Dániel édesanyjával, Sági-Szekér Lizával beszélgettünk. Liza nem csak arról mesélt, hogyan találtak a Bátor Táborra, hanem arról is, hogyan változtata meg az ott töltött idő az egész család életét.

Dani Tapolcán él családjával, és alig volt 9 hónapos, mikor a COVID-járvány közepén 2021-ben kétoldali szemgolyó daganatot diagnosztizáltak nála. A diagnózis már önmagában is ijesztő volt, azonban a COVID óvintézkedések további nehézségeket okoztak a család számára.

- Egy ilyen betegség általában nem csak érzelmi megrázkódtatást jelent, hanem logisztikai nehézségeket is okoz. A ti családotokat hogy érintette Dani betegsége?

- Mikor megkaptuk a diagnózist, Danival és édesapjával, Matyival már aznap délután felmentünk Tapolcáról Budapestre, a Tűzoltó utcai Gyermekklinikára. Maszk, covid tesztek, minden, amit el tudsz képzelni. Aztán közölték velünk, hogy csak egy szülő mehet fel az osztályra. El kellett döntenünk, hogy ki marad Danival, úgy, hogy fogalmunk sem volt, mennyi időre válunk el. Ez volt a betegség során az első pont, amikor szétszakadt a családunk. Egy rövid időre hazaengedtek bennünket, és úgy volt, hogy hetente járunk majd fel a kezelésre, de végül fel kellett költöznöm Danival egy budapesti lakásba, ahol négy és fél hónapig laktunk. Ez idő alatt Dani édesapja csak hétvégente tudott feljönni hozzánk. Én 0-24 Danival voltam, el voltunk szeparálva a szeretteinktől, akiknek csak ritkán volt lehetősége meglátogatni bennünket. Mi pedig nem mászkálhattunk, nehogy Dani elkapjon valamilyen betegséget, és meghiúsuljon a kezelés.

- Hogy találtatok a Bátor Táborra?

- A Bátor Táborra 2022-ben találtunk, amikor a Tűzoltó utcai Onkológiai osztályon felkeresett bennünket Böbe nővér, vagyis Palásti Erzsébet, aki önkéntes a Bátor Tábor egészségügyis csapatában. Ő mesélt nekünk a Bátor Táborról, és mondta, hogy szeretné, ha jelentkeznénk rá. Dani már 2 éves elmúlt mikor 2022 októberében először részt vettünk a Bátor Táborban. Ez pedig olyan sokat adott az egész családnak, hogy 2023-ban is mentünk, csak akkor már kiegészülve Dani kistestvérével, az 5 hónapos Milánnal.

- Mit adott nektek a Bátor Tábor? Milyen élményeitek voltak?

- Dani alapból egy nagyon barátkozós típus, nagyon élvezte már az első tábort is. Játéknak fogta fel az egészet, és nagyon jól eljátszott a többi gyerekkel is. De a tábor rajta kívül nekünk is hihetetlen feltöltődést jelentett.

A táborokban szoros barátságokat kötöttünk más családokkal, amiket a mai napig ápolunk. Rengeteg emberrel tudtam beszélni, sőt olyan sorstárssal is, akivel ugyanazon a betegségen, ugyanabban az időben egyszerre mentünk keresztül.

Voltak persze közös sírások, de rengeteget nevettünk is a többi szülővel, és nagyon jól éreztük magukat. Ez egy különleges hely különleges emberek számára. A legemlékezetesebb emlékünk a felnőtt idő, az egymás iránti nyitottság, őszinteség, együtt, egymásért való jelenlét. Egy olyan örök közösség született ott, ami megmutatta, hogyan képes traumából élet születni. Hálásak vagyunk ezért is.

- A táborban külön programokat szerveznek a szülőknek?

- Igen, és ezt nagyon jó ötletnek tartom. Rengeteg programot szerveznek a szülőknek is, ami a szülőket is bátorrá teszi. Nem hagytak minket tétlenkedni, menni kellett mindenhova: kötelet mászni, íjászkodni, a bátorkodó pályára, és ezek a felnőtteknek szóló programok igazi kikapcsolódást, megnyugvást, és pihenést jelentettek.

Eközben a gyerekekre a Cimbik, a Bátor Tábor önkéntesei vigyáztak. Furcsa, mert ők valójában számunkra vadidegen emberek, mégis olyan bizalom alakult ki velük, hogy egy pillanatig nem aggódtunk a gyerekeink miatt, amíg nem voltak velünk.

Ebben a biztonságos, barátságos közegben Dani is jól érezte magát a Cimbikkel és a kortársaival úgy is, hogy mi nem voltunk vele a programokon.

- Említetted, hogy a Bátor Tábor nem csak a beteg gyerekeket, hanem a szüleiket is bátorrá teszi. Veletek is ez történt?

- Igen, és ez főleg Matyira igaz! Dani betegsége nagyon megviselte. A Budapesten töltött négy és fél hónap számára is kimondottan nehéz időszak volt, hiszen ahogy a betegség kiderült, egyik pillanatról a másikra szakadt el fiától. Dani pedig érzelmileg is eltávolodott tőle a Budapesten töltött hónapok alatt, hiszen nem az apja, hanem én voltam mellette, én vigasztaltam a fájdalmas kezelések során.

Matyi abban az időben teljesen magába zárkózott, nem tudta feldolgozni Dani betegségét, és nem beszélt róla senkinek a munkahelyén sem.

A Bátor Táborban viszont Matyi ráébredt, hogy itt minden szülő gyereke beteg, és ugyanazon, vagy még rosszabb dolgokon mennek keresztül, mint mi. Sorstársakra talált, feltöltődött, és rájött, hogy nincs egyedül azzal, ami a lelkében lezajlódik.

A tábor végére meg tudott nyílni, és tudott beszélni arról, mi történt, ő hogy élte meg. Rengeteget változott és ő is feltöltődött a tábor alatt. A Bátor Tábor egész csapata ezt hozta ki az emberből, hogy megnyíljunk, ne forduljunk magunkba, és mindent próbáljunk ki.

Dani édesapja a tábor végén még a pelenkatoronyról is le mert ugrani. A nyitottsága pedig a tábor után is megmaradt, sőt a 2023-mas táborban kettőnk közül már ő beszélt többet Dani betegségéről, és mindketten bártabbak voltunk a programokon is: ő hintázott, én a kötélpályán csúsztam le.

Kiknek szervezik a Bátor Tábort?A daganatos, súlyos vagy krónikus betegséggel diagnosztizált gyerekeknek sok nehézséggel kell megküzdeniük. Hónapokat töltenek a kórházban családjuktól és barátaiktól elszigetelve.

A Bátor Tábor ingyenes programjain azonban erőt kapnak a gyógyuláshoz, önbizalmat az élethez. Évente több mint 3000 beteg gyereknek és környezetüknek (szülők, testvérek mellett iskolai programjaikon osztálytársaiknak is) nyújt sorsfordító élményeket. A tábort adományokból és az szja adó 1% felajánlásokból tartják fenn. A cél, hogy a gyerekek izgalmas programokba kapcsolódhassanak be és életre szóló élményekkel gazdagodjanak.

Rád is szükség van, hogy folytathassák munkájukat, és minél több beteg gyerek élhessen át gyógyító élményeket! Bővebben itt olvashatsz az 1%-os felajánlás módjáról. https://batortabor.org/hu/tamogass/egyszazalek/

- Idén is mentek a Bátor Táborba?

- Nagyon szeretnénk, hiszen várjuk, hogy találkozzunk a régi barátokkal, és új ismeretségeket kössünk. Én tavaly az elbúcsúzáskor is mondtam, hogy legszívesebben nem csak 4 napig, hanem 3 hétig maradnánk. A Bátor Táborban ki tudunk kapcsolni a szürke rohanó hétköznapokból. Olyan eseménydús és olyan pozitív a légkör, hogy teljesen átszellemülünk, és meg tudjuk élni a jelent. Tavaly még azt is elfelejtettük, hogy ott van a mobil a zsebünkben, szinte elő sem vettük, csak egy-egy gyors üzenetre, hogy megírjuk a rokonainknak, hogy jól vagyunk.

Dani tavaly decemberben kapott utoljára kemoterápiás kezelést a Mária utcai szemklinikán, és két hete pénteken kapott egy megelőző lézeres kezelést a szemére. Ha minden jól alakul, legközelebb májusban megy a Bátor Táborba egy családi napra, amit már az egész családja nagyon vár.

A daganatos betegséggel diagnosztizált gyerekeknek sok nehézséggel kell megküzdeniük. Hónapokat töltenek a kórházban családjuktól és barátaiktól elszigetelve. A Bátor Tábor ingyenes programjain azonban erőt kapnak a gyógyuláshoz, önbizalmat az élethez. Ajánld fel adód 1%-át a Bátor Tábor Alapítványnak! Évente több, mint 3.000 beteg gyereknek és családjuknak segítenek. Rád is szükségük van, hogy folytathassák a munkájukat, és minél több súlyosan beteg gyerek élhessen át gyógyító élményeket.

Orosz Emese cikke

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Horgásztragédia: „Feszes zsinórt odafent” – Így búcsúznak a sporttársai a balatoni versenyen meghalt 40 éves férfitól
A férfi pénteken lett rosszul a pontyozó verseny közben. Másfél óráig küzdöttek az életéért, de már nem tudták visszahozni.

Link másolása

Már ezernél is többen nyilvánítottak részvétet a Nemzetközi Balatoni Pontyfogó Kupa (IBCC) posztjánál, amiben közölték: a pénteki verseny közben meghalt egy 40 éves magyar horgász, írja a Blikk. Tót Gergő péntek reggel lett rosszul, és bár gyorsan a helyszínre ért a segítség, az életét a mentőhelikopterrel érkező mentők sem tudták megmenteni másfél óra küzdelem után.

„Feszes zsinórt odafent”

– ilyen és ehhez hasonló mondatokkal búcsúznak sporttársai a horgásztól, akinek párja nem kívánt nyilatkozni a lapnak a férfival történtekről. Értesüléseik szerint Gergő évek óta imádta a horgászatot, több versenyen is indult.

Nemcsak a magyar horgászok, hanem török, orosz, román és német sporttársak is küldtek szomorú üzenetet.

A péntek reggel elhunyt horgászról a Fishing&Hunting televíziós csatorna esti összefoglalójában is megemlékeztek, amit itt lehet megnézni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Telefonon át segített a mentős egy fuldokló gyereken: „anya, nagyon figyeltem a bácsi hangját és ettől jobb lett a lélegzésem”
A fiatal férfi azt kérte az asszonytól, hogy hangosítsa ki a telefont, majd nyugodt hangon elkezdett beszélni a gyerekhez. Egészen addig beszélt hozzá, amíg a mentőautó meg nem érkezett.

Link másolása

Újabb megható levelet kapott az Országos Mentőszolgálat egy édesanyától. A köszönő szavakat a közösségi oldalukon osztották meg.

Az asszony megírta, hogy kisfia fulladni kezdett, mikor segítség kért. Mint írja:

"Szeretném megosztani Önökkel rövid történetünket. 10 éves fiam 5 éves koráig asthmás volt, kisebb megfázásokon kívül az elmúlt közel 5 évben más problémája nem volt, egészen április 27-én hajnali fél 1-ig, amikor is

felugrott, felakadtak a szemei és csak annyit tudott hörögni, hogy "anya, nem kapok levegőt, összenőtt a torkom, segíts!!!!"

Innentől felgyorsultak az események... püföltem a hátát, próbáltam nyugtatni és nem mutatni, hogy kétségbe vagyok esve. […]

Tárcsáztam a 112-t, ott azonnal kapcsolták a mentésirányítást és ez az, ami miatt írok most Önöknek.

A fiatalember (hang alapján), akit kapcsoltak, kérte, hogy hangosítsam ki a telefont és végtelen nyugalommal, kedves hangon egészen addig szóval tartotta a fiamat, amíg a mentő megérkezett.

"Nyugodj meg kisember, mindjárt odaér a segítség!”

Ez a mondat volt az, ami egy életre belevésődött az emlékezetembe. Folyamatosan mondta a fiamnak, hogy merre jár a mentő, most itt vannak, most már kanyarodnak hozzánk…

A nyugodtsága, higgadtsága, kedves hangja volt az, ami nemcsak a kisfiamat, hanem engem is ki tudott zökkenteni abból a pánikból, amiben voltunk.

Fiam kapkodva és ugatva ugyan, de tudta venni a levegőt és ahogy utólag ő mondta: "anya, nagyon figyeltem a bácsi hangját és ettől jobb lett a lélegzésem".

Ezúton szeretném megköszönni Önökön keresztül a fiatalember áldozatos és lelkiismeretes munkáját[…] Minden elismerésem az Önöké" - írta az édesanya.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Valóra vált SMA Tomika egyik legnagyobb álma, a kisfiú hihetetlen tempóban fejlődik
Végre csokit ehetett a gyerek, akit korábban csak pépesített ételekkel tudtak táplálni nyelési nehézségei miatt.

Link másolása

Húsvét után megkapta az életmentő kezelést Galó Tomika, miután összegyűlt az ehhez szükséges 700 millió forint. Az SMA-val küzdő kisfiú azóta rengeteget fejlődött, a napokban pedig az egyik legnagyobb álma is valóra vált: csokit ehetett, írja a Bors

A kisfiúnak korábban komoly gondjai voltak a nyeléssel, ezért az anyukája mindent pépesített számára.

„Nagyon-nagyon sokat nyel félre evés közben, és mivel a felköhögés is nehezített az SMA-s gyerekeknek, ezért sokkal nehezebben birkózik meg a félrenyelt falatokkal.

Tomika egy olyan másfél évvel ezelőttig még pontosan ugyanazt ette, amit mi. Tehát ha egy rántott húst apró darabokra vágtam neki, akkor nagyon ügyesen megrágta, le tudta nyelni, és azt vettük észre, hogy hetek alatt bekúszott a turmixgép az életünkbe” – mondta a lapnak egy évvel ezelőtt Hornischer Anikó.

A korábbi helyzet nemcsak a szülőket, hanem a kisfiút is megviselte.

„Sokszor eltolja a tányért, és szól, hogy "Anya, ezzel csinálj valamit, mert ez nem fog menni”. Ami a legrosszabb az egészben, hogy nagyon vágyik például egy szelet pizzára vagy egy Túró Rudira, de már nem kéri, mert tudja, hogy nem megy.”

Ehhez képest hatalmas a fejlődés már rövid idő alatt is. A kisfiú csokievős posztját itt lehet megnézni:

.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk