SZEMPONT
A Rovatból

Több iskolába ingázó, „hontalan” tanárokat eredményez a hatalmas pedagógushiány

Alacsony fizetés, a tanárhiányból adódó állandó nehézségek, órákat utazó tanárok – a kistelepüléseken olyan sok a probléma a pedagógusszakmában, hogy csak rendszerszintű reformokkal lehetne változást elérni.

Link másolása

Pár héttel a tanév vége után 1865 álláshirdetést lehet találni a közigállás.gov.hu oldalon a „tanár” szóra rákeresve - írja az Eduline, hozzátéve, hogy ugyan van ezek között egyetemi és főiskolai is, de túlnyomó részük a közoktatásba várja a jelentkezőket.

Évek óta komoly tanárhiánnyal küzdenek a kistelepülési iskolák, amelyek a nyugdíjba vonulók helyére egyre nehezebben tudnak felvenni új tanárokat - emeli ki a portál. Főként gyógypedagógusokat, informatika és természettudományos szakosokat keresnek, hiába.

Sok pedagógus párhuzamosan három-négy iskolában tanít, naponta ingázva a települések között, az iskolaigazgatók pedig – jobb megoldás híján – "bartereznek".

Az Eduline konkrét példaként említ egy szabolcsi nagyközség általános iskoláját, ahova német-, magyar-, informatika- és kémiatanárt, sőt még testnevelőt is keresnek. Egy 1000 lakosú borsodi településen négy óvodapedagógust vennének fel a helyi óvodába, az egyik somogyi községben pedig szinte a lehetetlennel próbálkoznak: matematika-fizika-informatika szakost keresnek.

Eljutottunk oda, hogy a kisiskolák a nyugdíjba vonuló tanárokat nem tudják pótolni. A szakos ellátottsággal van gond: gyógypedagógust, fejlesztőpedagógust nagyon nehéz találni, természettudományos, informatika szakosokat is

mondja Neubauer Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) Győr-Moson-Sopron megyei elnöke.

Pedig – teszi hozzá – ez a megye jó helyzetben van, az ország több részéről érkeznek családok a jobb elhelyezkedési esélyek és Ausztria közelsége miatt, „az ide költözők között pedagógusok is vannak”. A városoktól távolabb eső kisebb települések iskolái sokszor így is hiába hirdetik a megüresedett állásokat.

„A fizetések nagyon alacsonyak, a fluktuáció nagy, és van, hogy csoportokat kell összevonni ahhoz, hogy a gyerekekkel legyen óvodapedagógus, mert nincs elég kolléga” - teszi hozzá Neubauer.

Vannak olyan tanárok, akik három-négy vagy akár öt iskolában tanítanak párhuzamosan. Minden nap máshol tartanak órát – hétfőn az egyik település iskolájába mennek, kedden a másikba, szerdán a harmadik településre, és így tovább

- teszi hozzá a megyei elnök. Főként a természettudományos tárgyakat tanítók kényszerülnek arra, hogy egyszerre több iskolában dolgozzanak, hiszen a tantárgyi felosztás miatt nekik egy iskolában nem lenne meg a kellő óraszámuk.

A Magyar Kémikusok Lapjában idén tavasszal kitértek arra, hogy pont azok a tanárok kényszerülnek ingázásra, akikből egyébként is hiány van. „Ez persze összefügg az igen alacsony kémiaóraszámokkal, hiszen egy kis falu általános iskolájában egy kémia-fizika vagy kémia-biológia szakos tanárnak nem tudnak elég órát adni. Így sajnos általánossá vált, hogy egy kémiatanárnak három falu iskolái között kell megosztania a figyelmét és a munkaidejét” – írják.

A rendszer sem a diákoknak, sem az iskolák között ingázó tanároknak nem jó. Ők – fogalmaz a PSZ Győr-Moson-Sopron megyei elnöke – „hontalan pedagógusok”, akik valójában egyik iskola tantestületéhez sem tartoznak szervesen. „Én is dolgoztam egyszerre három iskolában, megtapasztaltam, hogy ez szakmailag nagyon nehéz: az ingázó tanárok annyira kevés időt töltenek egy-egy iskolában, hogy alig tudnak meg valamit a gyerekekről, hiszen megtartják az órákat, és menniük is kell tovább. Így nem lehet kötődni a diákokhoz, nem tudnak benne lenni az életükben, pedig ez lenne a pedagógusi munka alapja” - teszi hozzá Neubauer Tamás.

Az iskolaigazgatók bartereznek: én adok neked egy történelemtanárt, te adsz nekem egy földrajzost. Ha egy igazgató lelkiismeretes, és azt szeretné, hogy a gyerekek megkapják azt a tudást, ami nekik jár, akkor addig hívogatja a kollégákat, amíg nem talál valakit, aki hajlandó megtartani hetente pár órát

- festi fel a szomorú képet a Győr-Moson-Sopron megyei elnök.

Ma már nemcsak az igazgatók hívják egymást segítségért, hanem a pedagógusok is toboroznak új tanárokat, tanítókat. Ha ugyanis az üres álláshelyre senkit nem tud felvenni az iskola, azzal nemcsak a diákok, ők is rosszul járnak: még több órában kell helyettesíteniük.

Neubauer arról is beszél, korábban előfordult, hogy önkormányzati telkeken kínáltak lehetőséget a pedagógusoknak az építkezésre, ezzel ösztönözve őket a helyi munkavállalásra, de ma már kevés ilyen lehetőség van. Igaz, most is lehet találni olyan álláshirdetéseket a Közigálláson, amelyek szolgálati lakást is ígérnek: van, ahol csak olyan házaspárok kaphatnak lakást, ahol mindkét fél pedagógus, máshol nincs ilyen kikötés. Több település pedig lakhatási támogatást ad az iskolába érkező új tanároknak.

A kedvezményes lakhatási lehetőséggel elsősorban a fiatal tanárokat, tanítókat célozzák – nem véletlenül. A „gyakornok” státuszban lévő pedagógusok bruttó bére mindössze 230 ezer forint: a nettó 150 ezer forint körüli fizetés Budapesten vagy egy megyeszékhelyen még albérletre sem elég, vagyis egy szolgálati lakás komoly segítség lehet számukra.

A fiatal tanárok bevonzása azért lenne fontos, mert - ahogy Neubauer megjegyzi - évente 5-6 ezren végeznek pedagógusszakon, de közülük mindössze alig háromezren helyezkednek el iskolában, óvodában.

Már annak is örülünk, ha két év múlva a pályakezdők fele még iskolában, óvodában dolgozik. A saját diákjaim közül azok, akik tanárok lettek, már otthagyták a pályát

- meséli szomorú tapasztalatát a megyei elnök.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: A fideszeseket Mr. Nobodynak, Senki úrnak hívják az Európai Parlamentben
A politikus szerint a Fidesz képviselői csak felveszik a pár száz milliós fizetést, és egyébként semmit nem csinálnak. Azt mondja, érdemes összehasonlítani, milyen emberek vannak pártja EP-listáján, és kik alkotják a Fideszét.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Magyar Péter szerint március 15-én és április 6-án már bebizonyította mozgalma, hogy vannak vidéki támogatói és nem csak egy „belpesti médiahekkről” van szó. Szerinte a vidéken élőket többek között őszinteséggel lehet megszólítani, nem pedig „lejönni dzsippel és megmondani, hogyan kellene élni”.

A politikustól megtudtuk, hogy 538 jelentkezőből választották ki másfél nap alatt azokat, akik az internetes szavazás után pártja EP-képviselőjelöltjei lehetnek majd.

„Van olyan, aki hat nyelven beszél. (...) Egyedül több nyelven beszél, mint a Fidesz-frakció húsz év alatt az Európai Parlamentben. Ami nem nehéz persze: százszor nulla az nulla, hiszen tudjuk, hogy a legtöbb semmilyen nyelven nem beszél.

Mr. Nobodynak, Senki úrnak hívják őket az Európai Parlamentben, akik felveszik a pár száz milliós fizetést évente és egyébként semmit nem csinálnak.”

Magyar szerint figyeltek a nők arányára, a jelentkezők életkora is fontos szempont volt, ahogy az is, hogy legyen víziójuk.

„Össze kell hasonlítani a Fidesz EP-listáját Deutsch Tamással az élen, meg a mi EP-listánkat. Szerintem ha nem is a pártokról beszélünk, akkor elég könnyű eldönteni, hogy az ember kire szavaz”

– tette hozzá Magyar Péter.

A teljes beszélgetést és a békési országjáróról készült beszámolót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: Eljön az ember közéjük és nem lejön egy dzsippel, és megmondja, hogyan kéne élni
Elkísértük Magyar Pétert vidékre, az országjárása első állomására. Egy résztvevő azt mondta, utoljára ilyen zizegés a rendszerváltás környékén volt Békés megyében.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

„Olyan bebetonozott dolgok vannak az országban, amit egy úgymond friss erőnek kell valamilyen szinten megoldani” – mondta lapunknak Magyar Péter Békés megyei országjáró rendezvényének egyik résztvevője. A férfi szerint két éve az ellenzéki összefogás nem működött.

Két másik résztvevő ezt úgy fogalmazta meg, hogy „teljesen elkopott az ellenzék”. Szerintük „utoljára ilyen zizegés a rendszerváltáskor volt itt Békésben”.

„Én MZP-s vagyok, de mindenki szimpatikus, aki Orbánt le akarja váltani” – mondta a rendezvényre lányával érkező nő. A tinédzser lapunknak úgy fogalmazott: nagyon reménykedik abban, hogy Magyar változást tud hozni az országnak.

„Meggyőzött minket. Aki itt van, szerintem annak a nagy részét meggyőzte”

– jelentette ki a gyűlés végén egy férfi.

A politikus orzságjárásának első állomásáról készült beszámolónkat itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: Tegyenek börtönbe, akkor nem 50%-ot fogunk elérni, hanem 80-at, és akkor nem nekik lesz kétharmaduk, hanem nekünk háromnegyedünk
A TISZA Párt alelnöke bohócnak nevezte a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetőjét, miután Lánczi Tamás azt írta egy posztban Magyarnak: börtönbüntetés jár annak, aki tiltott külföldi támogatást használ fel.

Link másolása

Megalakulása óta az első vizsgálatot indította meg a Szuverenitásvédelmi Hivatal, írja azt rtl.hu. A kormány kezdeményezésére februárban létrehozott intézmény a kormánypárti Magyar Nemzet egyik cikkére hivatkozik. Az állami hírügynökséggel azt közölték: a lap információi alapján felmerül a gyanú, hogy „ugyanaz a külföldi és magyar szereplőkből álló érdekkör” próbál beavatkozni a magyar választásokba, amelyik a 2022-es választás előtt Márki-Zay Péter mozgalmát támogatta.

A hivatal Magyar Péter nevét nem említette, de a Tisza Párt alelnöke tegnap Facebook-posztban reagált. Azt írta, a vizsgálat vele kapcsolatban indult. Azt javasolta Lánczi Tamásnak: kérdezze a Fideszt, „évente hány milliárd forintot költenek 2015 óta az amerikai kampányguruknál, a gyűlölet propaganda mestereinél”.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője erre szintén a közösségi médiában reagált: felhívta Magyar Péter figyelmét arra, hogy „amennyiben egy jelölt vagy jelölő szervezet tiltott külföldi támogatást használ fel, az három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”.

Magyar Péter ma a Békés megyei Mezőhegyesen kampányolt, innen üzent Lánczinak Tamásnak:

„Innen is üzenem neki, hogy irtó nagy bohóc. Kit akar börtönbe tenni, engem? Vagy a magyar népet? Mit gondol, hogy tényleg azt el fogják fogadni az emberek egy ordas kamu alapján, amit a propaganda állít, majd engem börtönbe rakjanak?

De tegyen börtönbe, szerintem annál jobb lesz, akkor nem 50%-ot fogunk elérni, hanem 80-at. És akkor nem nekik lesz kétharmaduk hanem nekünk háromnegyedünk.”

A Magyar Nemzet csütörtökön azt írta, hogy Magyar Péter mozgalma mögött a Bajnai Gordonhoz köthető DATADAT nevű cégcsoport állhat, erre az egyesület honlapjának adatvédelmi tájékoztatójában találtak nyomokat. A cégcsoport ügyvezetője szerint hazugság, ami a Magyar Nemzetben megjelent.

„Sosem találkoztam velük, sem Magyar Péterrel, sem a hozzá kötődő párttal, sem a hozzá kapcsolódó egyesülettel soha semmilyen viszonyt nem ápoltunk”

- mondta Szigetvári Viktor, aki szerint azért szerepeltek az adatvédelmi tájékoztatóban, mert a Magyar Péter által átvett egyesülettel volt kapcsolatuk régebben.

Szigetvári Viktor azt mondta, nem tartnak a vizsgálattól, és együttműködnek majd a Szuverenitásvédelmi Hivatallal, ha felkeresik őket.

A szervezettel kapcsolatban épp tegnap terjesztett be határozattervezetet az Európai Parlament öt frakciója. Eszerint a Szuverenitásvédelmi Hivatal felállítása és működése sérti a szabad és tisztességes választások elvét. Arra szólítanák fel az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja felül a korábbi döntését és függessze fel a Magyarországnak adott támogatásokat, amíg az összes korábban támasztott feltételt nem teljesíti a kormány. A tervezetről jövő héten szavazhat az Európai Parlament.

Az RTL Híradójának riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Csernus: Egy búvalbaszott, pesszimista, rosszindulatú nép vagyunk
Ügyesek voltunk, mert megmaradtunk, magyarul beszélhetünk. De az ügyességből egy ponton megalkuvás lett.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Csernus Imre az Index Konkrétan Rónai Egonnal című műsorának legutóbbi adásában lesújtó képet festett társadalmunk lelkiállapotáról. „Egy búvalbaszott, pesszimista, rosszindulatú nép vagyunk” – mondta a pszichiáter, akinek az elkövetkező hetekben jelenik meg legújabb könyve A magyar címmel.

A szakember úgy látja, hogy egy gyönyörű országban élünk, minden lehetőségünk meglenne arra, hogy jól érezzünk magunkat, de erre azért nem vagyunk képesek, mert érzelmileg nem vállalunk felelősséget, nem viselkedünk felnőttként. Ebből az önbecsapásból és gyávaságból fakad szerinte rengeteg egészségügyi problémája az embereknek.

Ebből a szempontból egy beteg nemzet vagyunk.

– mondta.

Közéleti állapotaink kapcsán elmondta, hogy azért vagyunk képtelenek a politikusainkon számonkérni az ígéreteiket, mert akkor egyúttal azzal is szembe kellene néznünk, hogy a saját ígéreteinek sem tartjuk be valójában.

Önmagunkkal viszont nem akarunk konfrontálódni.

A felelősségvállalás hiánya, a nem felnőtt viselkedés kialakít egy „öntudatlan populációt”, akikkel szemben viszont működik az „oszd meg és uralkodj” technikája.

Csernus arról is beszélt, hogy bár számtalan sportágban sikerült a történelem során a döntőig küzdeni magát a magyar csapatoknak, ám gyakran, váratlanul elbuktunk. Szerinte mindennek az az oka, hogy előre félünk a vereségtől, ez a félelem pedig megbénít minket.

A pszichiáter úgy látja, hogy akkor lehet belőlünk sikeres nemzet, ha bátrak leszünk, elkezdünk hinni magunkban, ha az érzelmeinkért is felelősséget vállalunk, de merünk beszélni a gyengeségeinkről, hiányosságainkról is. Mindez szerinte az ország jövője szempontjából kulcsfontosságú, mert ezeket a rossz mintákat adjuk tovább gyermekeinknek.

A teljes beszélgetést ITT tudod megnézni.


Link másolása
KÖVESS MINKET: