Titkosszolgálati anyagokhoz férhetne hozzá a Szuverenitásvédelmi Hivatal egy új törvénytervezet szerint
Több magyar kormányzati szerv anyagai is felkerülhettek a dark webre, ami komoly biztonsági problémákat jelez – mondta Katrein Ferenc, az Alkotmányvédelmi Hivatal korábbi műveleti igazgatója a Jelennek adott interjújában.
Az ellopott dokumentumok felkerültek a dark webre, majd időszakosan eltűntek, majd újra megjelentek. Pénteken a Honvédelmi Minisztérium bejelentette, hogy Pachner Róbertet, a VBÜ vezérigazgatóját leváltották.
Katrein szerint a beszerzési ügynökségnél történtek rávilágítanak a kormányzati rendszer sérülékenységére.
– mondta. A szakértő hangsúlyozta, hogy NATO-tagként Magyarország köteles megfelelni a szövetség biztonsági elvárásainak.
A szakértő arról is beszélt, hogy nem érti, miért lett Horváth József, az UD Zrt. egyik alapítója és egykori III/III-as ügynök, a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet vezetője, és azt sem, hogy pontosan mi az intézet feladata. Bár Horváthot jó szakembernek tartja, Katrein szerint aggályos, hogy Magyarország a rendszerváltás után nem szakított teljesen a múltbeli titkosszolgálati struktúrákkal.
Kritikusan szólt
ami Katrein szerint nemcsak a magyar állampolgárokra és szervezetekre nézve kockázatos, hanem a partnerszolgálatok bizalmát is alááshatja. Hozzátette, hogy az ilyen adatok megosztásához a partnerszolgálatok hozzájárulása is szükséges, ami további problémákat vethet fel.