hirdetés

SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

"Hirtelen találtam egy közösséget" - teltházas bemutatkozót tartott a Momentum

Több százan voltak kíváncsiak a mozgalomra, amely a NOlimpia kampánnyal szinte a semmiből vált pillanatok alatt ismertté.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2017. január 22.

hirdetés

A Corvin Club nagytermébe főleg fiatalok jöttek el, de idősebb arcokat is lehetett a tömegben látni. Az előtérben játékot indítottak, "ti mire költenétek azt a pénzt, amit mások olimpiára szeretnének költeni?" - címmel.

Persze leginkább mindenki arra volt kíváncsi, mit is akar ez az új mozgalom, és kik alkotják a csapatot. A bemutatkozó beszédek után bárki kérdezhetett, hatan álltak ki a Momentum elnökségi tagjai közül, hogy válaszoljanak.

Az első kérdések egyike az volt, kik is ők, és mit csinálnak civilben.

Soproni Tamásról kiderült, egy kis fordítócége van. Azt mondta, pesti szinten szegényebb családból származik, apukája sekrestyés volt, anyukája rokkantnyugdíjas. "Ezért is érint bántóan, hogy majd mi a belpesti gazdagok majd jól megmondjuk, mert egyáltalán nem erről van szó." - tette hozzá, az utóbbi idők őket ért támadásokra utalva. Mécs János jogot és politológiát végzett az ELTÉ-n, és most a jogi karon írja a PHD dolgozatát. Donáth A

hirdetés

nna szociológiát végzett és egy civil szervezetnél dolgozik. Hajnal Miklós az oxfordi egyetemen végzős hallgató, filozófia, politológia és közgazdaság szakon. A mozgalom legismertebb arca pedig Fekete-Győr András elnök, aki szintén jogot végzett, ügyvédi irodában és multinál is dolgozott. Ott jött rá arra, hogy jogászként Magyarországon nem biztos, hogy érdemes dolgozni, legalábbis jogalkalmazóként semmiképp sem.

A Momentumot 2015-ben indították el.

"Az volt az alap kiindulópont, hogy nem szeretnénk elmenni ebből az országból, és valami közös cselekvési pontot kell találnunk"

- mondta Fekete-Győr András.

Mécs János elmesélte a saját történetét, miért is csatlakozott. "Fél évet Amszterdamban töltöttem, de valami hiányzott. Egész egyszerűen a magyar közeg a maga fonákságaival, meg hibáival, de mégis hiányzott, és életemben először honvágyam volt. És rájöttem, hogy bár nagyon vonzó egy ilyen helyen élni, de mégse tudom elképzelni a jövőmet Magyarországon kívül. És mikor hazajöttem, éppen utaztam a Balatonra egy buszon és egy Rubikon magazint lapozgattam, amiben volt egy nagy cikk Bibó Istvánról. Volt egy idézet is Bibótól, a 30-as évek Magyarországáról beszélt, és azt mondta, hogy itt nem lehet mást csinálni, vagy politizálni kell, vagy emigrálni. Emlékszem, ez akkor nagyon szíven ütött, mert pont előtte jöttem rá, hogy én nem fogok emigrálni, én nem fogom itthagyni ezt az országot, én itt maradok. Viszont azt a magam kis polgári életét sem tudom élni."

"Nem lehetek egy olyan jogász, aki felháborodik a jogtalanságon néha, de egyébként végzi a munkáját. Rájöttem, hogy politizálnunk kell."

Mécs János szerint hasonló dolog játszódhatott le az összes alapítóban és később csatlakozóban. "Nem lehetünk simán közgazdászok, jogászok, mérnökök, óvónők, bolti eladók, nem végezhetjük simán a dolgunkat, hanem nekünk politizálnunk kell. Nekünk be kell kapcsolódnunk a közéletbe, nekünk Magyarországgal kell foglalkoznunk. A nagy Momemtum sztori ezzel kezdődött."

"Azt gondoltuk, hogy mi itt maradunk, és mi megváltoztatjuk Magyarországot."

VIDEÓ: a Momentum vlogja

Másfél éve építik a közösséget, amiben 140-en vannak, és az olimpiai népszavazás az első akciójuk. Azt mondták, a közös felelősségérzet és tenni akarás köti össze őket. És ők nem csak sajtótájékoztatókat akarnak tartani, cselekedni akarnak.

Táborokat, bulikat, sportrendezvényeket szerveznek, ahogy ők fogalmaznak, "szolgáltatni is szeretnének" a tagjaiknak. Például úgy, hogy képzik, segítik egymást. Mindennapi aktivizmusra biztatják a hozzájuk csatlakozókat. "Ez lehet az, hogy bevásárolok a szomszéd néninek, lehet az, hogy egy éven át segítem a rászorulókat azt használva, amihez értek, vagy eseményeken hozzuk össze a közösséget." Ahogy fogalmaznak: a cselekvés kis köreivel szeretnék megosztani a víziójukat Magyarországról.

Donáth Anna nyáron ismerte meg a Momentumot, miután hat év után hazaköltözött külföldről. "Egy gyerekkori jóbarátom átküldött egy e-mailt, hogy van-e kedvem a következő hónapban egy általuk szervezett nyári táborba lemenni, és átküldte a programot is. Mivel a hozzám legközelebb álló barátaim már rég külföldön vannak, arra gondoltam, ha másra nem, arra biztosan jó lesz, hogy új embereket ismerjek meg. Borzasztó jó kerekeasztal-beszélgetéseket hirdettek. Volt szó oktatásügyről, egészségügyről, az elmúlt 26 év demokráciafejlődéséről. Volt benne történelem, volt benne közgazdaságtan. Ezért lementem Ceglédre a nyári táborba, amit úgy hirdettek, hogy a nyár momentuma. Utólag kiderült, tényleg az volt. Volt 40 fehér, momentumos pólóban feszítő, fiatal, mosolygós ember, és ott voltunk 200-an, mint egy iskolai táborban. Először volt bennem egy félelem, hogy ez a fehér pólós közeg megközelíthetetlen lesz, ők a szervezők. Ehhez képest már az első 10 percben kiderült, hogy aki él és mozog, az a másikra kíváncsi.

Hirtelen találtam egy közösséget.

Egy olyan közösséget, amiben nem csak gondolkodni tudunk együtt, hanem utána nagyon jókat tudunk együtt mulatni, és tovább vitázni. Ahol nem vagyok kirívó, amiért szeretek vitázni, mert itt mindenki szeret vitázni. És nem azért, hogy lenyomjuk a másik torkán a saját véleményünket, hanem azért, mert kíváncsiak vagyunk a másik érvrendszerére, mert csak így tudunk fejlődni. Hirtelen beszippantott ez a közösség. És úgy veszem észre, azóta terjed, mint vírus."

VIDEÓ: aktivisták

"Szeretnek minket a 89-es Fideszhez, az SZDSZ-hez, az LMP-hez hasonlítani, de egyik se vagyunk." - mondta Fekete-Győr András. "Mi a Momentum vagyunk, a saját utunkat járjuk. Az lehet, hogy közös bennünk, meg mondjuk az LMP-ben, meg a 21. századi mozgalmakban, hogy mi a bal- és a jobboldali szembefeszülést, szembenállást azt elhagyjuk, és inkább közös megoldásokban próbálunk gondolkodni, mintsem közös politikai ideológiákban. Mi azt mondjuk, hogy a baloldalnak meg kell adni egyfajta pozitív nemzetképet, ami hiányzik belőlük, a jobboldalnak pedig a szolidaritást."

Az olimpia ügyét azért választották, mert azon keresztül arról tudnak beszélni, milyen jövőt szeretnének maguknak. Ez hatalmas próbatétel számukra. Úgy érzik, sikerült felkavarniuk az unalmas, begyöpösödött politikai helyzetet.

És hogy tartanak-e a kudarctól? Soproni Tamás szerint 2010 óta sokszor várták már ők is a messiást. Megjelent egy-egy ember vagy csoport, azt ígérte, vezet, aztán elbukott. Az ő erejüket az adja, hogy már léteznek másfél éve. "Ez biztosítja, ez a közösség, amit majd ti is meg fogtok tapasztalni, hogy mennyire erős belül, hogy még egy kevésbé szerencsés NOlimpia kampányt is bőven túlélnénk" - fogalmazott, hozzátéve, nagyon úgy néz ki, hogy nem lesz "kevésbé szerencsés" a kampány.

VIDEÓ: aláírásgyűjtés a Gozsduban

Óriási sikernek tartják, hogy a magyar társadalom átvette a kezdeményezést. "Mostmár nem egy reaktív politizálás van" - vette át a szót Mécs János. "Tematizáltunk egy ügyet, elindítottunk egy ügyet, gyűjtjük az aláírásokat."

"Már nem válaszok vannak egy monopolhelyzetben lévő hatalom feltett kérdéseire, hanem mi tesszük fel a társadalomnak a kérdéseket."

Tíz év múlva szeretnék, ha abban az országban élnének, amit fel akartak építeni. "Azt hiszem, az, hogy ennyire a semmiből előtörve tudtunk előtörni, vagy tudtunk megmozgatni ennyi embert, ad egyfajta reményt arra, hogy bárki képes lehet erre" - fogalmazott Hajnal Miklós. "Még mindig lehet kezdeményezni ilyen dolgokat, még nem veszett el az erő, nem veszett el az akarat."


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Összeomlott a 15 éves Gergely keringése – nála is egy korábbi koronavírus-fertőzés szövődménye

Hét napig otthon próbálták gyógyítani, hallucinációi voltak, mire rájöttek, nagy a baj. Az intenzív osztályon találták meg a betegségét. Korábban egy 12 éves, pécsi fiú, Abony történetét írtuk meg.
Belicza Bea - szmo.hu
2021. január 16.

hirdetés

Márciusban még influenzaszerű betegségnek látta a koronavírust a három gyerekes, miskolci Borbély család. Betegeket nem ismertek, túlzásnak tűnt számukra a vészhelyzet elrendelése. Az anyuka több betegsége miatt azért volt bennük egy kis félelem, így a maszkot rendesen hordták és a nagyszülőket is óvták, csak kültéren találkozhattak és csak tisztes távolságból beszélgettek. A második hullámban őket is elérte a fertőzés.

A két lány kapta el először, együk 23, testvére 19 éves.

„Még a házipálinka szagát, ízét sem érezték. A náthánál is van ilyesmi, de nem volt bedugulva az orruk. A háziorvos azt kérte, maradjanak otthon, de tesztet nem kért. Nekik még hónapokkal később sem tökéletes az íz- és szagérzékelésük.”

– mesélte a Szeretlek Magyarországnak anyjuk, Borbélyné Lauber Katalin. Őt valahogy elkerülte a vírus, férje azonban szintén átesett a betegségen.

A következő fertőzött a 15 éves Gergely lett október vége felé. Neki enyhék voltak a tünetei, 3 nap alatt el is múltak. Egy hónappal később kezdődtek a gondok.

A fiúnak először megduzzadt a nyaka, belázasodott. Mandulagyulladással kezdték kezelni, kapott antibiotikumot. „Hányt és hasmenése volt, de mivel a lányom is így reagál erre a gyógyszerre, nem gondoltam, hogy más a baj.”

hirdetés
Harmadnapra a fiú tenyere már tele volt vörös kiütésekkel, és bevérzett a szeme.

Felmerült, hogy még mindig koronavírusos lehet, ezért kapott egy másik antibiotikumot és Aspirint.

A lázát azonban semmilyen lázcsillapítóval nem sikerült lehúzni.

„40 fok csak egyszer volt, akkor hűtőfürdőt csináltam neki. Ilyet sem láttam még, nem csökkent, hanem emelkedett a láza.”

Amikor azután lejjebb ment a láza, Gergely arra panaszkodott, hogy melege van, de egyáltalán nem izzadt. Kezdett kiszáradni. Azt mondta, hogy szürke foltokat lát és hallucinált. Úgy látta, apja ül az ágyon, homokból van, és azt mondja, szereti.

„Ebben a járványhelyzetben nem tudjuk, mi a helyes, mi a jó, meddig kell telefonon intézkedni, de hét nap láz után hívtam az orvost, hogy valamit tenni kell. Mondta, hogy van védőfelszerelése, vigyük be a gyereket.”

A 18o centis, elgyengült fiút nem volt könnyű levinnie az apjának, anyja betegsége miatt nem tudott segíteni. Azonnal infúziót kapott, amit nehéz volt bekötni, mert szétmentek a vénái, a vérnyomása 80/30-ra esett. Nem volt mit tenni, hívták a mentőket. Ők rögtön csináltak egy covid-gyorstesztet, ami negatív lett.

„Szirénázó mentő vitte el a fiamat a rendelőből. A szemei vérben álltak, a keringése összeomlott. Kérdeztem a doktornőt, hogy ugye nem fog meghalni a fiam? Annyit sírtunk a férjemmel”

- mondja Gergely édesanyja.

Amikor az intenzív osztályra került, kezdtek megnyugodni, úgy érezték, már biztonságban van. A véreredmények alapján ott is felmerült, hogy esetleg koronavírus-fertőzött, így PCR tesztet is csináltak, az szintén negatív lett.

Javulni azonban csak lassan javult.

„Iszonyatosan fájtak a lábai, a hasa, ödémás lett a keze, lába, arca. Több napon keresztül infúziót és oxigént kapott. Elképesztően alacsony volt a vérnyomása. Mindenféle orvos vizsgálta és kezelte.”

Többször vettek tőle vért vírus- és baktériumtenyésztésre. Az orvosok először Epstein-Barr vírusra, - köznyelvben csókvírusra -  gyanakodtak.

Mivel a PCR teszt a korábbi fertőzést már nem mutatja ki, Katalinék vettek egy olyan gyorstesztet, ami elvileg igen, de az is negatív lett.

Végül egy sokadik kórházi teszt mégis igazolta a korábbi covid-fertőzést.

Hét nap után hagyhatta el az intenzív osztályt, de még egy hetet maradnia kellett a kórházban. Ide az édesanyjának be kellett költöznie, mert látogatni nem lehetett. „Sírógörcsöt kaptam, amikor megláttam az 57 kilós fiút 52 kilóra fogyva. Az arca is be volt esve, borzasztó volt.”

A kezelés részeként kapott szteroid segített visszahízni Gergelynek.

„Farkasétvágya lett a szteroidtól. Én kaptam két zsömlét, ő egyet. Ő kettőt evett, én egyet. Apa hozott főtt ételt is. A rakott krumpliból is egy villával jutott nekem” – mondja nevetve édesanyja.

Az orvosok Gergelynél is Kawasaki szindrómára gyanakodtak, - ahogy írják - a tünetegyüttes kimerítette ennek klinikai kritériumait. A zárójelentésén utóbbival együtt PIMS- et (Pediatric Inflammatory Multisystem Syndrome) diagnosztizáltak, mely ugyanazt jelenti, mint a MIS-C (Multysystem Inflammatory Syndrome in Children), ami a 12 éves Abony leletén szerepelt. Tehát végül Gergelynél is a Covid utáni, gyerekkori, több szervet érintő gyulladást diagnosztizáltak.

A fiú két hónap után majdnem teljesen jól van, de a lábfeje még mindig ellilul, ha sokat van talpon. A szívét nemrég nézték, az rendben van, de márciusban újabb ellenőrzés lesz, és immunológiai vizsgálatra is mennie kell még. Gergely visszaemlékezni sem akar az év végi két hétre.

Vannak, akik a mai napig nem hiszik, hogy ez a vírus hogyan pusztít. Katalin sírva panaszolja, hogyan hat rájuk a tagadók reakciója.

„A pécsi Abony cikkénél láttam, hogy emberek azt írják, hogy ez csak kamu. De nem kamu, mi is majdnem elvesztettük a fiunkat!”

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Hosszú sorokban vártak a betegek a fagyos hidegben az egyik budapesti szakrendelőnél

„A kizsigerelt, túlterhelt, pandémiával is küzdő, összeomlott egészségügyben, a problémákat csak eltussoló, de nem kezelő rendszer áldozatai vagyunk mindannyian: betegek és egészségügyi dolgozók is” – írta egyikük.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. január 16.

hirdetés

Tömött sorokban, a fagyos hidegben kellett várakoznia az amúgy időpontra érkezett betegeknek egy budapesti szakrendelő előtt. Egy neve elhallgatását kérő beteg a Facebookon írta meg a történteket. Írását változtatás nélkül közöljük.

"Ez a történet nem azért született, mert a szereplők közül bárkit okolni lehetne azért, aminek mindannyian áldozatai vagyunk. Arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a kizsigerelt, túlterhelt, pandémiával is küzdő, összeomlott egészségügyben, a problémákat csak eltussoló, de nem kezelő rendszer áldozatai vagyunk mindannyian: betegek és egészségügyi dolgozók is. Ebben a rendszerben, ahol mindannyian az életünkért küzdünk, és ami maga generálja az ellentéteket, az állandó feszültséget, szinte kódolva van a kiégés és az antihumanitás. (Az eseményeket átélő szerző.)

Emberek ordítva veszekednek a helyzettel vagy egymással reggel 7-kor az egyik budapesti szakrendelő intézetnél.

Igen, konkrétan tényleg az utcán várakozva a fagyban, egyébként mindenki egy adott időpontra érkezve. Nem esik jól a tömeg, a feszültség, a gondolat, hogy valószínűleg hamarosan fázni kezdek.

Cikázik a levegőben a ki ki után jött, a nem tartja a védőtávolságot a tömegben, a rohadt rendszer, a "nem igaz, hogy nem lehet megoldani".

Egyébként érthetően. Én attól leszek feszült, hogy mások hangoskodása becsapódik a reggelembe. És nem esik jól a 4,7 km gyaloglástól kimelegedve ácsorogni, és érezni, ahogy telnek a percek, tényleg egyre jobban eléri a hideg a bőrömet a ruha alatt.

Gyalog jöttem, a covid óta nem tömegközlekedek, a biciklin nekem most túl hideg van, autóval pedig - ugye a zseniális ingyenes parkolás miatt - nem lehet parkolóhelyet találni. De legalább így kipipálom a napi mozgást. (Bőven, mert délutánra is van időpontom egy másik szakrendelésre.)

hirdetés

1-2 embert engednek be egy-egy ajtónyitáskor a melegre a lassan rövidülő sor elejéről. A benti tömegbe. Mert mindenhol sokan vannak. Amikor az előttem álló sorstárssal együtt én is bejutottam végre - több mint félóra ácsorgás után - egy 70 körüli, sápadt, hófehér arcú, sovány férfi is bejött utánunk, a csukódó ajtón. Határozottan mutatta a papírját a biztonsági őrnek, hogy sürgős, miközben mutatja és mondja is, hogy a kabátja alól a katéteréhez csatlakozó tömlő lóg ki. Nagy, hangos veszekedés kezdődik a betegirányító és a férfi között. Tőlem 20 centire. Én földbe gyökerezve. Majd a biztonsági őr is kijön a fülkéből. Mindhárman egyszerre ordítják a magukét mellettem.

Ketten tolnák kifele a férfit, aki a melegen szeretne várakozni. Ő rázza a papírját, hogy "rá van írva, hogy sürgős". "Az csak azt jelenti, hogy a mai nap végéig el fogják látni" - ordítja valamelyik. "Katéterem van." "Akkor is kint kell várakozni, míg sorra kerül."

És így tovább. Most már én is odafordulok, próbálom felhívni magamra a figyelmet, hogy kicsit elcsituljanak, és jelezzem, hogy akkor, ha nem fér be plusz egy fő, magam elé engedem a férfit, és kimegyek én a következő bejutási lehetőségig.

Nem, nem, nem lehet, most már velem is kiabálnak, hogy ne menjek ki, kitárt karokkal terelgetnének, hogy menjek már be.

A férfit pedig kifelé, de ő hirtelen beljebb megy végre. Még utánakiabálnak a fejem felett, majd csönd, de a levegő még rezeg. A betegirányító, aki eddig a testével akadályozta meg, hogy szép csendben kimenjek, miközben ők hadakoztak, most kedvesen, de még érezhetően friss lehiggadással a hangjában csodálkozva néz rám: "Maga meg miért akarta előre engedni?" Hát - akad el a szavam hirtelen - mert nem lehet könnyű katéterrel... "Á, nekem is volt katéterem!" - horkan fel ismét, újra felizzó indulattal.

Bemegyek, elcsigázva lehuppanok végre egy padra, folyik a könnyem, be a maszk alá, és magamban némán én is szidom ezt a rohadt rendszert."

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT

„Menj inkább dolgozni, öcskös!” – írja a magyar kommentelő annak, aki hatszor kelt át az óceánon

Nem kell országot vezetned vagy közpénzből futballoznod ahhoz, hogy sok ember gyűlöljön. Elég, ha egyedül evezel a saját hajódban, ahogy Rakonczay Gábor tette. Vélemény.
Bakos András írása, Fotó: Rakonczay Expedíciók - szmo.hu
2021. január 20.

hirdetés

„Biztosan vannak most olyan ellendrukkerek, akik örülnek” – mondta a kétszeres Guinness-rekorder magyar hajós. Biztosan tudja már, milyen reakciót vált ki egyesekből az, amit írnak róla az újságok.

Rakonczay Gábor tizennégy éve vállalkozik extrém kihívásokra, hatszor kelt át az óceánon, 977 kilométert gyalogolt az Antarktiszon és futóként rendszeresen teljesít ultramaratoni távokat.

Múlt héten, miután hat napot töltött az általa tervezett deszkán, és állva evezve napi 80-100 kilométert haladt, úgy döntött, hogy feladja ezt az utat.

A hír alatti kommentekben rengeteg volt az olyan megjegyzés, amelyeken nem káröröm, és nem is a sportoló életét féltő aggodalom érződik, hanem leplezetlen düh.

Amikor csak egy-két ilyen vélemény eljut az érintetthez, talán jót mosolyog, de így tömegesen lehangoló olvasmány lehet:

„fizika törvénye… Ez nem járt iskolába? Vagy ilyen hülye, vagy direkt csinálja…. nyomorult”;

hirdetés

„ott kellett volna hagyni, senki nem küldte az idiótát”; „sajnos egy őrült”;

„szerintem vigyék egyből elmegyógyintézetbe, mert ilyen ötlet csak az ilyentől származhat”;

„egyáltalán mi szükség van erre a faszméregető baromságra. Menj inkább dolgozni, öcskös.”

Vannak szelídebb hangvételű megjegyzések:

„mert nagyot álmodni… aztán a valóság felébresztette”;

„kicsit naiv elképzelés volt ez…”;

„teljesen értelmetlen öncélú terv volt”;

„nagy hűhó oszt hűha lett, ennyi”;

„nem normális kísérlet. Körülbelül erre lehetett számítani… nem volt ez átgondolva… örüljön, hogy túlélte”;

„nem kell nagynak látszani, ha kicsik vagyunk! Ez az egész próbálkozás egy hülyeség! A Balatont nem bírta volna átevezni egy ilyen szarral! Se víz se kaja! Mit gondolt!”

Többen számonkérik a sportoló realitásérzékét. Akadt olyan vélemény, hogy a hajósnak a pénzt, amit a szponzorok az útjára adtak, inkább az éhező gyerekekre kellett volna elköltenie. Néhány komment bátorítja, vigasztalja, illetve megállapítja: „az itt cinkezők 90 százalékának már az is megmérettetés, hogy a sarki boltig eljussanak, de arra van ész, hogy itt fröcsögjenek”.

Az emberi teljesítőképesség határairól tényleg úgy szokás beszélni, mintha valami örök, általános mérce lenne. Holott, aki már sportolt valaha legalább három hónapig, megélte, milyen gyorsan tágulnak ezek a határok.

Nem óceánnyi távolság választja el a százhúsz kilós, magas vérnyomással diagnosztizált negyvenéves embert attól, hogy negyvennyolc évesen lefusson egyhuzamban 160 kilométert 24 órán belül egy versenyen – ami sokak szemében szintén fölösleges őrültség, illetve „lehetetlen”, pedig ez saját tapasztalatom.

A futás ma a legnépszerűbb szabadidősport, egyre többen szeretnek bele. Az ő szempontjukból nézve már az a realitás, hogy érdemes ilyen módon életmódot változtatni, mert több öröm éri az embert – már ha ez számít –, és nem kell különleges adottság a lelkesítő eredményekhez, csak átlagos egészségi állapot, kitartás és jó futócipő. Ez nyilván sokkal jobb lábbeli, mint amilyenje a 2500 éve élt hivatásos futárnak, a Hérodotosz által említett Pheidippidésznek volt, aki másfél nap alatt tett meg mintegy 250 kilométert, aztán pihenés nélkül vissza is fordult. A technikai fejlődés azonban mindig azt szolgálta, hogy minél nagyobb teljesítményre legyünk képesek, akkor is, ha csak a monitor előtt ülünk.

Egy szépen gyarapodó tábor tagjaként megértem Rakonczay Gábort. Örömet okoz neki, hogy így éli az életét, eldöntve, mi a fontos neki, miért érdemes áldozatot hozni. Ez nem befejezett lélekállapot: időnként mérlegeli, mi az, amit a céljai elérése érdekében érdemes vállalni – merthogy nem meghalni akar, hanem élni. Edzi magát, közben tervez, épít egy hajótestet, támogatókat szerez ahhoz, hogy ki is próbálja, mire képes vele.

A szponzorok felnőtt emberek, képesek eldönteni szabad akaratukból, kinek mire adnak pénzt. Aligha veszítettek azzal, hogy a hajós idő előtt befejezte az útját, mert így is szerepelt a hajója a fotókon, a matricákkal együtt.

Egyedül Rakonczay Gábor érezheti azt, hogy veszített, mert ezúttal nem sikerült teljesítenie azt, amire vállalkozott. Amikor kimentették, ott kellett hagynia a hajót is, amit hónapokon át épített. Ő azonban azt mondta: „nincs bennem csalódottság, elkeseredettség”.

Ez nem őrültség, csak szenvedély.

Magyarországon az emberek 27,3 százaléka dohányzik. Egymástól nagyon eltérő adatok szólnak arról, hogy mennyi az alkoholista: a WHO szerint 900 ezren, a KSH szerint csak 380 ezren vannak. Ez szinte mindegy, mert az alkoholisták is, a dohányzók is hatnak a körülöttük élők egészségére.

Rakonczay Gábor olyan szenvedélyt talált magának, amivel legfeljebb a saját épségét veszélyezteti. Mi a gond ezzel, magyarok?

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„A fiam megkérdezte, hogy meg fog halni?” – a 12 éves Levente is tünetmentes Covid után került az intenzívre

Ő már a harmadik általunk bemutatott gyerek, akinek begyulladtak a szervei, és utólag kiderült, hogy egy jóval korábbi koronavírus-fertőzés áll a betegség hátterében.
Belicza Bea - szmo.hu
2021. január 20.

hirdetés

A 12 éves Abony és a 15 éves Gergely megdöbbentő története után bemutatunk egy harmadik gyereket is, akiért szintén komoly küzdelmet folytattak az orvosok.

A cecei Csajtai Aliz és férje októberben kapták el a koronavírust. Egy kirándulás után egyszerre estek át a betegségen.

„Nagyon megviselt mindkettőnket, egy hétig voltunk nagyon rosszul, a szagok nem érzékelésétől a gyengeségen át a hasmenésig volt minden.”

„A gyerek velünk volt, hová tettük volna? Úgy hallottuk, a gyerekekre nem is veszélyes”

– meséli Aliz, hogy a 12 éves fia, Levente mikor fertőződhetett meg. Akkor azonban nem tudták, hogy a fiú is átesett a betegségen, mert neki nem volt semmilyen tünete.

Egy hónap múlva azonban 4o fokos láza lett és megfájdult a feje. Ekkor már óvatosságból pár napja otthon volt, mert az iskolában több gyerek is elkapott egy hasmenéses vírust. Először Levente édesanyja azt hitte, ez a baja a fiának is.

hirdetés

Csakhogy Levente lázát nem tudták csillapítani, a gyógyszer picit levitte, de gyorsan vissza is szökött. Anyja ki akarta zárni a koronát. Volt még otthon egy gyorstesztjük, az halványan pozitívnak mutatta a fiút. Elvitték PCR tesztre is. Amíg az eredményre vártak,

Levente egyre gyengébb lett, alig evett, ivott és még hányt is.

Azután megjött a PCR teszt eredménye, negatív lett.Csejtei Levente

Öt nap múlva a székesfehérvári kórházba vitte az anyja, a fertőző osztályra kerültek. Azonnal infúzióra tették, mert kiszáradt, nagy dózisú antibiotikumot kapott. Akkor már hasfájása is volt, vakbélgyulladás gyanújával vizsgálták.

„A doktornő azt mondta, ez nem vakbél. Vastagbél, vékonybél, vese, minden gyulladásban van.”

Az orvosok sem tudták, mi okozza, csak azt, hogy nagy a baj.

„Levente gyulladási értéke (CRPm) 376 volt. A doktor úr elmagyarázta, hogy ennek 5-10 között kellene lennie. Körülbelül 200-nál van vérmérgezés.”

Többféle antibiotikumtól sem lett jobban a fiú. Panaszkodott, hogy nagyon fázik a lába, miközben lázas volt.

Azt mondta, nehéz a levegővétel. Bedagadt a nyaka. Megduzzadt és kipirosodott a szeme, eltorzult, foltosan vörösödött az arca, kiütéses lett a teste.
„A fiam megkérdezte, hogy meg fog halni? Azt mondtam, nem engedem. Akkor kisírtuk magukat együtt és eldöntöttük, hogy erősek leszünk. Mindenki sírt a családban, csak Levente és én nem. Mi harcoltunk. Azt sem tudom, hogy csináltam végig ép ésszel.

- mondja Aliz, aki szerint fia ezután rengeteget aludt.

„Nem tudtam vele beszélgetni sem. Volt, hogy félrebeszélt, nem értettem, mit mond.”

A harmadik napon a kórházban, a vérvétel alapján rájöttek, mi lehet a baj, átküldték a fertőző osztályról a gyerekosztályra. Ott újabb nagy vizsgálatok következtek. Alighogy megérkeztek, oxigént kellett neki adni.

„A szaturációmérő csipogni kezdett. Jött a nővér, mondta, hogy kicseréli, mert valószínűleg rossz, aztán ahogy elment, újra nagyon csipogott. 8o volt a szaturációja. A maszkos oxigénnel visszatornázták.”

Levente keringése kezdett összeomlani, átvitték az intenzív osztályra. Az orvosok szerint a korábbi Covid-fertőzés utáni Kawasaki-szindrómája lehet, bár az elvileg csak 5 éven aluliaknál szokott lenni.

„Azt mondták, ezt a betegséget tíz napig lehet kezelni úgy, hogy ne legyen visszamaradó szövődménye. A hetedik napnál tartottunk.”

Úgy kezdték el a kezelést, hogy ha nem sikerülne javulást elérni 48 óra alatt, felviszik Pestre. Az utolsó pillanatban sikerült megállítani a betegséget.

„Megcsinálták, nagyon hálás vagyok, hogy megmentették a fiamat.”

Tíz nap múlva hat kiló mínusszal engedték haza Leventét. Azt kérték a szüleitől is, hogy most ne menjenek sehova, hetente egyszer egy bevásárlás, akkor a ruhát is le kell cserélni gyorsan. Leventét most mindentől védeni kell, nem fertőződhet meg, se coviddal, se mással. Egész decemberben otthon volt a család.

Január eleje óta újra iskolába jár, de végig maszkban van, és egyedül ül egy asztalnál. Márciusig nem tornázhat, nincs néptánc sem.

Februárban mennek teljes kontrollra, akkor derül ki, van-e szívizomgyulladása.

Ahogy azt korábban megírtuk a miskolci, 15 éves Borbély Gergely is ebben az időben betegeskedett, nála is megemlítették a Kawasaki szindrómát, de nála szerepel a PIMS (Pediatric Inflammatory Multisystem Syndrome) is, amit úgy is hívnak, hogy MIS-C (Multisystem Inflammatory Syndrome). Ugyanezzel diagnosztizálták a 12 éves, pécsi Abonyt is.

A PIMS és a MIS-C is a COVID-fertőzés által kiváltott gyermekkori, több szervrendszert érintő gyulladás.

Alizék korábban nem akartak védőoltást, mert azt gondolták, ha esetleg újra elkapják a vírust, túlélik. A gyerek védelme azonban most mindennél fontosabb. Így annak ellenére is szeretnék mielőbb megkapni az injekciót, hogy a hat hónapon belül fertőzésen átesetteket egyelőre nem oltják.

A kórházban Aliz mindenkinek hálás, azt mondja, nagyon kedvesek és segítőkészek voltak, mindent megtettek a gyerekért.

Az orvosok úgy búcsúztak Leventétől, legyen szíves nem egy újabb, ritka betegséggel visszatérni megint, maximum kisujjtöréssel jöhet legközelebb.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: