JÖVŐ
A Rovatból

Teljesen felhagyott a fosszilis energia védelmével a Nemzetközi Energia Ügynökség

Friss jelentése új alapokra helyezheti a nemzetközi tárgyalásokat, megerősítve, hogy a klímasemlegesség elérése nemhogy gazdasági áldozattal nem jár, hanem növekedést és sok millió új munkahelyet biztosít.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2021. június 03.



Az új szénbányák nyitását azonnal (tehát most, 2021-ben) be kell szüntetni, nem épülhetnek új szenes erőművek, és új olaj- és gázkitermelés sem indulhat azon túl, ahol már megszületett a beruházási döntés, ha tartani szeretnénk magunkat a Párizsi Megállapodásban megfogalmazott másfél fokos célhoz. Tíz évvel ezelőtt a legradikálisabb civil szervezetek közül is csak kevesen mertek olyan intézkedéseket sürgetni, amiket legfrissebb jelentésében a Nemzetközi Energia Ügynökség fogalmazott meg. Az IEA-t eddig a környezetvédők támadták, most viszont a sok szenet használó országok és fosszilis energia cégek kritikája erősödik a legutóbb kiadott jelentése kapcsán, miután az EU-nál is ambiciózusabb forgatókönyvet tett közzé az áramtermelés dekarbonizálására és a párizsi klímacélok elérésére. A jelentés új alapokra helyezheti a nemzetközi tárgyalásokat, megerősítve, hogy a klímasemlegesség elérése nemhogy gazdasági áldozattal nem jár, hanem növekedést és sok millió új munkahelyet biztosít - olvasható a Másfélfok cikkében.

A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) a világ legbefolyásosabb energetikával foglalkozó nemzetközi szervezete – az OECD országok kormányközi szervezetként az 1973-as olajválságra reagálva hozták létre. Jelentéseire energetikai szereplők piaci döntéseiket, a kormányzati szereplők pedig energiapolitikájukat alapozzák. Éppen emiatt sok kritika érte a múltban az IEA-t civil szervezetek részéről amiatt, hogy az általa évente közzétett World Energy Outlook jelentésekben bemutatott jövőképek nem voltak elég ambiciózusak klímavédelmi szempontból.

Május 18-án azonban a szervezet egy olyan különjelentést tett közzé, amelyet nyugodtan hívhatunk radikálisnak. Néhány negatív kritika mellett általános lelkesedés fogadta a jelentést a klímaszakértők körében is. (Eközben a dekarbonizációs célok iránt kevésbé elkötelezett országok részéről némi tiltakozás és felháborodás is kísérte a jelentést, még olyan fejlett országok is, mint Japán és Ausztrália kijelentették például, hogy továbbra sem függesztik fel a fosszilis beruházásaikat.)

A tágabb értelemben vett energiaszektor (ide tartozik minden fosszilis tüzelőanyag égetése, függetlenül attól, hogy ez erőművekben, otthonainkban vagy gépjárműveinkben történik) a kibocsátások kb. háromnegyedéért felelős, ezért ezeknek a kibocsátásoknak a nullára csökkentése 2050-ig elengedhetetlen ahhoz, hogy a Párizsi Megállapodásban vállalt másfél fokos cél tartható legyen. Az elmúlt évben gyorsan nőtt azon országok száma, melyek vállalták a nettó nulla kibocsátás elérését 30 éven belül (köztük hazánk is). Jelenleg ezek a vállalások lefedik a globális szén-dioxid kibocsátás mintegy 70%-át. Ez hatalmas előrelépés, ugyanakkor a vállalások eléréséhez szükséges intézkedések még nincsenek elfogadva, illetve még az eddigi vállalások sikeres teljesítése esetén is mintegy 22 milliárd tonna szén-dioxid kibocsátás maradna 2050-re éves szinten (nem beszélve arról, hogy a vállalások vonatkozásában sok ország „kreatív könyveléssel” próbál trükközni).

Elméletileg több lehetséges kibocsátási pálya létezik, amellyel 2050-re elérhető a nulla kibocsátás az energiaszektorban. A jelentés ezek közül egyetlen lehetséges forgatókönyvet mutat be, ami összeegyeztethető a másfél fokos célkitűzéssel.

Ugyan ez „csak egy forgatókönyv”, azzal, hogy az IEA ezt a forgatókönyvet lerakta az asztalra, ezzel cáfolja azokat az állításokat, melyek szerint a kibocsátások radikális csökkentését nem tudjuk technológiailag vagy gazdaságilag megoldani és ezért ne legyünk túl ambiciózusak. A jelentés ugyanis azt mondja ki, hogy

az energetikai kibocsátások nullára csökkentése technológiailag megoldható, az életmódunkat nem kell drasztikusan megváltoztatnunk, és bár az energiaszektor szereplőitől és a kormányzatoktól jelentős intézkedéseket igényel, de a lakosságnak kevésbé fog fájni. Eközben gazdasági növekedéssel és a foglalkoztatás növekedésével is számolhatunk.

Ezek azért nagyon fontos üzenetek, mert újabban az éghajlatváltozás körüli küzdelem nem elsősorban az éghajlatváltozásban hívők és az azt tagadók között folyik, hanem a radikális változást akarók és a úgynevezett „klímarealisták” között. Utóbbiak ugyan elhiszik, hogy van éghajlatváltozás, de azt mondják, hogy a kibocsátások jelentős csökkentése a gazdaság és társadalom számára túl nagy terhet jelentene és emiatt ellenzik az ambiciózusabb éghajlat-politikai intézkedéseket.

Szén, olaj, földgáz – minél előbb menniük kell

A fosszilis energiaforrások használatának gyors és nagymértékű csökkentése mindennek a kulcsa, mert enélkül mindegy, hogy egyébként mennyi megújuló energiát használunk.

Az IEA kimondja, hogy az új szénbányák nyitását azonnal (tehát most, 2021-ben) be kell szüntetni, és új olaj- és gázkitermelés sem indulhat azon túl, ahol már megszületett a beruházási döntés, valamint nem épülhetnek új szenes erőművek sem, ha a másfél fokos célt tartani szeretnénk. Ez egy olyan kijelentés, ami a klímamozgalmak üzeneteivel van összhangban, melyet például a Greta Thunberg-féle Fridays for Future, az Extinction Rebellion vagy az Ende Gelände képviseltek eddig, nem pedig a nemzetközi energetikai szervezetek. A jelentés megállapítása új megvilágításba helyezi ezeknek a mozgalmaknak az eddig sokak által megmosolygott követeléseit, például a „keep it in the ground” szlogent is.

A villamosenergia-szektorban az EU jelenlegi 2050-es forgatókönyvénél ambiciózusabb forgatókönyvet fogalmaz meg az IEA jelentése, amikor kijelenti, hogy

a fejlett gazdaságokban 2030-tól a villamosenergia-termelésből ki kell vezetni a szenet, 2035-től pedig ezekben az országokban a villamosenergia-szektornak nulla kibocsátásúvá kell válnia a másfél fokos forgatókönyv megvalósításához.

Ehhez képest jelenleg az EU 2040-re kívánja a karbonsemleges villamosenergia-termelést elérni, és nincs konkrét céldátuma a szén kivezetésére sem. Tagállami szinten a ma működő több mint háromszáz szenes erőmű 2030 előtti bezárására már létezik konkrét terv. Ez fontos előrelépés a pár évvel ezelőtti helyzethez képest, de még nincs összhangban azzal, amit az IEA javasol. Ezzel szemben az Egyesült Államok a Joe Biden elnök által szervezett klímacsúcson 2021 áprilisában vállalta, hogy 2035-ig karbonsemlegessé alakítja a villamosenergia termelését, bár az ehhez szükséges konkrét intézkedések és jogszabályok egyelőre még hiányoznak.

Globális szinten az IEA jelentése a fejlődő országokkal megengedőbb, mint a fejlettekkel, mivel nekik csak 2040-re kell a villamosenergia szektorban kivezetni a szenet és a nulla kibocsátást elérni.

Arra, hogy a szén kivezetése lehetséges másfél évtizedes időtávlatban, számos példa létezik a világon. Európában például Görögország azt vállalta, hogy 2025-ig bezárja az utolsó szénerőművét, míg 2010-ben a villamosenergia termelésének még több, mint fele szénerőművekből származott. Dánia 2005-ben a villamosenergia több mint 40%-át szénből nyerte, ehhez képest a legnagyobb dán villamosenergia termelő 2023-ra tervezi kivezetni teljesen a szenet a villamosenergia-termelésből.

Az IEA jelentése nem ad sok időt a gázos erőművek bezárására az utolsó szenes erőmű bezárása után. A fejlett országokban a nulla kibocsátású villamosenergia szektor elérése 2035-re azt jelenti, hogy

a földgáznak nem jut igazi szerep a bezárt szénerőművek helyettesítése terén, hiszen csak 5 évvel tovább működhetnek, mint a szenes erőművek.

Ez eldönti azokat a vitákat, hogy lehet-e, kell-e áthidaló szerepet játszania a földgáznak szén és megújulók között egy másfél fokos világban.

Nem lehet megállni az energiaszektornál – az épületeket és a közlekedést is dekarbonizálni kell

Nemcsak a villamosenergia szektort kell sürgősen dekarbonizálni, hanem a közlekedés- és épületszektort is. Ezekben a szektorokban azonban, a villamosenergia szektorral ellentétben, az IEA nem azt javasolja, hogy a meglévő eszközöket erőltetett menetben vezessük ki, esetleg még hasznos élettartamuk vége előtt, hanem azt, hogy az új berendezések és eszközök piacán minél gyorsabban terjedjenek el a karbonsemleges megoldások. Ez nagyon fontos különbség, mert ezáltal a tanulmány azt mutatja be, hogy

a nulla kibocsátású gazdaságra való átállás terheinek döntő részétől vagy azok sokkszerű megjelenítésétől megkímélhető a lakosság.

A tanulmány szerint 2030-ra az eladott új személygépkocsik 60%-a elektromos autó kell legyen (ez az érték jelenleg 5%), és 2035-től pedig nem volna szabad belsőégésű motorral rendelkező új autót értékesíteni. Ugyanebben az évben az eladott új tehergépjárművek 50%-nak már elektromosnak kell lennie. Az épületszektorban 2025-től a fosszilis bojlerek eladását meg kell szüntetni, 2040-re pedig az épületek 50%-ának, míg 2050-re a 85%-ának nulla-kibocsátású vagy azzá alakítható magas energiahatékonyságú épületté kell válnia. Mivel 2050-ben az épületállományt 50%-ban jelenleg már létező épületek alkotják majd, ez azt jelenti, hogy ezeknek az épületeknek jelentős részét, globális szinten kb. évente 2%-át, a fejlett országokban 2,5%-át kellene éves szinten felújítani. Ehhez képest az EU-ban egy tanulmány szerint 2012-16 között a mélyfelújítási ráta évi 0,2% volt.

Durván fel kell gyorsítani a megújulók telepítését és az energiahatékonyság javítását

A tiszta energiákba történő beruházásokat a jelenlegi szint többszörösére kell növelni. 2030-ra el kell érni a napenergia 630 GW-os és a szélenergia 390 GW-os éves bővítését, ami négyszerese a 2020-ban elért rekordszintnek. Az éves beruházási pénzösszegnek 2030-ig globális szinten több mint háromszorosára, mintegy 4 milliárd dollárra kell emelkednie. Az energiahatékonyság javulásnak 2030-ra az elmúlt két évtizedben történtekhez képest háromszorosára kell növekednie az IEA szerint.

A megújuló energiaforrásokkal kapcsolatosan az egyik legérdekesebb következtetése a jelentésnek, hogy

a nap- és szélenergia kulcsfontosságú, minden más technológiánál nagyobb mértékben járul hozzá a kibocsátások csökkentéséhez,

cáfolva azokat a néhol még mindig hangoztatott mondásokat, melyek szerint ezekre a technológiákra nem lehet alapozni, mert a nap nem süt éjjel és a szél sem fúj mindig.

Kiválasztott technológiák kumulatív kibocsátás-csökkentési hatása a nettó zéró szcenárióban. Forrás: IEA (2021)

Villamosenergián fog futni az életünk

Egyes szektorokban a jelenlegi technológiák dekarbonizálása nem lehetséges vagy drága, ezért a megoldás ezekben az esetekben gyakran a villamosítás (elektrifikáció) és a kibocsátáscsökkentésnek a villamosenergia szektorra hárítása. Az IEA forgatókönyvében az elektrifikációnak jelentős szerep jut. Ennek köszönhetően a villamosenergia-felhasználás a jelenlegi arányáról, mely a teljes végső energiafelhasználásnak kb. egyötöde, 2050-re 50% körüli értékre nő. Az elektromos autók aránya a gépkocsiállományon belül 20%-ra nő 2030-ra és 86%-ra 2050-re. 2045-re az épületek fűtési energiaszükségletének felét hőszivattyúk adják.

Technológiai fejlődés nélkül nem megoldható a 2050-es cél elérése

A szén-dioxid kibocsátás 2030-ig történő csökkentésének nagy része a ma már piacon elérhető technológiákkal megvalósítható, azonban a

2050-re elért a csökkentés csaknem fele olyan technológiákból származik, amelyek jelenleg a demonstrációs vagy prototípus fázisban vannak.

Az új technológiák tehát hosszú távon nélkülözhetetlenek a kibocsátások csökkentéséhez. A nehéziparban és a távolsági közlekedésben a ma még fejlesztés alatt álló technológiákból származó kibocsátáscsökkentés aránya még magasabb.

Ez azt jelenti, hogy az innováció ösztönzése fontos, világszerte mintegy 90 milliárd dollár közpénzt kell (a jelenleg tervezett 25 milliárdhoz képest) a lehető leghamarabb mozgósítani az IEA szerint. A legnagyobb innovációs lehetőségek a jelentés szerint az akkumulátorok fejlesztésében, a hidrogén hasznosításában, valamint a közvetlen szén-dioxid-leválasztás, -hasznosítás és -tárolás (CCUS) területén vannak.

De éppen azért, mert még nem gazdaságosan és kiszámíthatóan működő megoldásokról van szó, az IEA a korábbi jelentéseihez képest kevésbé jelentős szerepet szán a CCUS technológiáknak. Ez is fontos, szakértők és környezetvédelmi szervezetek által korábban sürgetett előrelépés az IEA álláspontjában, így most elsősorban a jelentős mennyiségű szenet használó országok kritizálják a jelentést azért, mert nem alapoz ezekre a technológiákra kellő mértékben.

A fogyasztói döntéseink motorjai lehetnek a változásnak

A jelentés szerint az egyéni viselkedésbeli változás csak 4%-ban járul hozzá a kibocsátások csökkentéséhez és az előrejelzett változások sem tűnnek nagyon szélsőségesnek. A viselkedésbeli változások között szerepel pl. az autóval megtett utak felének gyaloglással, kerékpározással vagy tömegközlekedéssel való helyettesítése, a lakások hőmérsékletének legfeljebb 19-20°C-ra történő fűtése.

Forrás: IEA (2021)

A viselkedésbeli változások viszonylag kis jelentősége azonban megtévesztő, mert az egyénnek nagyon is fontos szerepe van a kibocsátások visszafogásában. A kumulatív kibocsátáscsökkentés mintegy 55%-a olyan fogyasztói döntésekhez kapcsolódik, mint például az elektromos autó vásárlása, a házak energiahatékony technológiákkal való utólagos felszerelése vagy hőszivattyú beszerelése.

A magatartásbeli változásoktól tehát nem vár nagy csökkentést az IEA, de a fogyasztói döntések rendkívül fontosak.

Természetesen a fogyasztói döntések megfelelő alakulásának ösztönzése már az államok feladata, nem csupán az egyén elkötelezettségén múlik. Az IEA szerint az államok feladata például egyes technológiák kivezetése a piacról, az új technológiák fejlesztésének támogatása illetve a lakosság támogatása, hogy ezeket meg tudják venni, valamint a használatukhoz szükséges infrastruktúra kiépítése.

A kibocsátáscsökkentés az éghajlatnak és a gazdaságnak is jó

Az IEA jelentése azt mutatja meg, hogy létezik olyan nettó nulla kibocsátáscsökkentési pálya, melynek gazdasági hozadéka pozitív. A felvázolt kibocsátáscsökkentési pálya

• évi 0,4%-kal növeli a GDP-t

• az IEA számításai szerint 14 millió állást teremtenek a tiszta energiaforrásokkal összefüggő új tevékenységek és beruházások

• további 16 millió állás köszönhető az épületek energetikai felújításának és az energiahatékonysági beruházásoknak (mint pl. a hatékonyabb háztartási gépekhez és elektromos autókhoz kapcsolódó kutatás-fejlesztés, termelés, kereskedelem).

A 30 milliós foglalkoztatásbeli növekedéssel szemben kb. 5 millió állás elvesztésével kell számolni, főleg a fosszilis energiaszektorban.

Fog bármi változni a jelentés hatására?

Tíz évvel ezelőtt még a legradikálisabb civilek közül is kevesen beszéltek az IEA jelentésében felvázoltakhoz hasonló intézkedések megtételéről. Épp a Kiotói Jegyzőkönyv teljesítési időszakában éltünk, ahol a fejlett országok a kibocsátásaik néhány százalékos csökkentésének teljesítésén dolgoztak az 1990-es szinthez képest, a fejlődő országoknak pedig egyáltalán nem kellett csökkenteniük a kibocsátásaikat. 2009-ben a nagy elvárásokkal (és egy tomboló pénzügyi világválsággal) terhelt koppenhágai klímacsúcson összeomlottak a tárgyalások.

Tíz évvel ezelőtt a világon a jelentős kibocsátással rendelkező országok és országcsoportok között egyedül az EU tett legalább valamiféle, de még messze nem a karbosemlegességet célzó 2050-es kibocsátáscsökkentési vállalást. Az ambíció szintje összességében véve rendkívül alacsony volt. Ehhez képest mára nagyon felgyorsultak az események és ha ez így megy tovább, talán okkal reménykedhetünk abban, hogy az eddig inkább papíron létező klímacélok elkezdenek megvalósulni, illetve születnek még komolyabb vállalások, amelyek elkerülhetővé teszik az emberi eredetű éghajlatváltozás kezelhetetlenné válását, és a legrosszabb forgatókönyveket.

Joe Biden amerikai elnök idén 40 ország vezetőit hívta össze egy többnapos virtuális klímacsúcs céljából, és hamarosan G7 illetve G20 találkozók lesznek, melyeken az éghajlatváltozás fontos téma lesz. Az EU a 2030-as klímás cél teljesítése érdekében szinte az összes jelentős éghajlat-politikai és energia vonatkozású jogszabályának módosítására készül. Idén kell leadniuk az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezmény részes feleinek az új kibocsátáscsökkentési vállalásaikat (az úgynevezett nemzeti szinten meghatározott hozzájárulásokat, NDC-ket), melyet eddig 65-en tettek meg (köztük a 27 tagállamot számláló Európai Unió), de jelentős kibocsátó államok vállalásai (pl. Kínáé és Indiáé) még hiányoznak. Az IEA jelentése ezért fontos időpontban érkezett és hivatkozási alappá válhat minden jövőbeli tárgyalás során.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


JÖVŐ
A Rovatból
Azonnal riasztást adott ki az ENSZ: Küszöbön áll az El Niño-jelenség, extrém időjárást hoz magával
Novemberig 90 százalékot is meghaladja az El Niño-jelenség kialakulásának valószínűsége a Meteorológiai Világszervezet szerint. A legtöbb előrejelzési modell legalább mérsékelt, de akár erős eseményt is valószínűsít, ami olajat önt az emberi tevékenység miatt amúgy is felmelegedő világ tüzére.


„Küszöbön áll az El Niño” – figyelmeztetett kedden az ENSZ, miután a Meteorológiai Világszervezet (WMO) közölte:

80 százalék az esélye annak, hogy a globális időjárást felforgató jelenség már idén nyáron visszatér, de annak már 90 százalékos a valószínűsége, hogy novemberig kialakul.

– írta a ScienceAlert.

António Guterres, az ENSZ főtitkára egy videóüzenetben a helyzetet sürgős klímavészjelzésnek nevezte, mondván: „Az El Niño jelenség olajat önt az amúgy is felmelegedő világ tüzére.”

Guterres szerint az egyetlen hatékony válasz a válsággal arányos klímavédelem, ami magában foglalja „a fosszilis tüzelőanyagoktól való függőség megszüntetését, a megújulókra való átállás felgyorsítását, a legsebezhetőbbek védelmét és a mindenki számára elérhető korai előrejelző rendszerek kiépítését”.

Az ENSZ aggodalmait alátámasztják a Csendes-óceán középső és keleti, egyenlítői részén már zajló folyamatok: a tengerfelszín hőmérséklete megközelítette a küszöbértékeket, a felszín alatti vizek pedig több mint 6 Celsius-fokkal voltak melegebbek az átlagnál - mindez az El Niño-jelenség kialakulására utal.

Mi az az El Niño?

Az El Niño egy természetes éghajlati jelenség, amely 2–7 évente jelentkezik, és a Csendes-óceán egyenlítői vidékének felszíni felmelegedésével jár. Ez világszerte megváltoztatja a szél-, nyomás- és csapadékviszonyokat, és ellentétével, a hűtő hatású La Niñával váltakozik.

A legutóbbi, 2023–2024-es El Niño a feljegyzések öt legerősebbike közé tartozott, és hozzájárult ahhoz, hogy 2024 a valaha mért legmelegebb év legyen

A Meteorológiai Világszervezet szerint arra nincs bizonyíték, hogy a klímaváltozás növelné az El Niño-események gyakoriságát vagy intenzitását. Az ügynökség ugyanakkor úgy véli, a globális felmelegedés felerősíti a jelenséggel járó hatásokat, mivel a melegebb óceán és légkör több hőt és csapadékot biztosít a szélsőséges időjárási eseményekhez.

Mi várható, ha visszatér az El Niño?

Az Euronews arra figyelmeztet, hogy a valószínűleg bekövetkező jelenség hatására Európában is extrém hőhullámokra kell számítani idén nyáron. Egyes területeken fokozott aszály- és az árvízveszély lehet.

A WMO szerint június és augusztus között a Föld szinte minden részén a normálnál melegebb hőmérsékletek várhatók. Ez egyes régiókban felgyorsíthatja az aszályok kialakulását.

A regionális előrejelzések szerint a Afrika Szarvának északi részén az átlagosnál kevesebb esőre, Dél-Ázsiában gyengébb monszunra, Közép-Amerikában pedig szárazabb és melegebb nyárra kell készülni. A jelenség a trópusi viharok eloszlását is átrendezi: a Csendes-óceánon táplálhatja a hurrikánokat, miközben az Atlanti-óceánon gátolhatja azok kialakulását.

Celeste Saulo, a Meteorológiai Világszervezet vezetője szerint a világnak fel kell készülnie egy olyan El Niñóra, amely „súlyosbíthatja az aszályt és a heves esőzéseket, és növeli a hőhullámok kockázatát a szárazföldön és az óceánon egyaránt”.

Meddig fog tartani?

Nagyjából egy évig. Erőssége általában november és február között éri el csúcspontját, és a globális hőmérsékletre gyakorolt hatása gyakran a kialakulását követő második évben a legerősebb.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
JÖVŐ
A Rovatból
Lackfi János: nem hiányzik, hogy egy „AI Lackfi” szakmányban írja verseket, de izgalmas kísérletezni vele
A költőt inkább a technológiával lehetségessé vált játékos ötletek érdeklik. Az AIToday-nek elárulta: felmerült, hogy a digitális mása évtizedek múlva is taníthatna helyette.


Lackfi János költő-író a Budapest SmartFest Nemzetközi AI Filmfesztivál pódiumbeszélgetése előtt adott interjút az AIToday.hu-nak a mesterséges intelligencia művészetben betöltött szerepéről és hatásairól. Jelenleg csak opcionális eszköznek, nem igazi társalkotóként kezeli: a verseinek franciára fordítása során kapott tőle segítséget, de teljesen nem bízná rá magát, és erre jó oka van.

Bár a szerzői jogi kérdések miatt kényesnek tartja, az AI több érdekes kísérlet ötletét vetette fel benne, sőt, egy diákja szerint készülhetne róla digitális iker, hogy évtizedek múlva is taníthasson.

Lackfi János a beszélgetésben emlékeztetett rá, hogy a versírás automatizálásának koncepciója évtizedekkel megelőzte a mesterséges intelligenciát, ráadásul magyar alkotó hozta létre. Az AI a művészek számára kiváló lehet játékos kísérletekre – akár versegeneráló automaták létrehozásához – és úgy véli, egészen addig nincs baj a mesterséges intelligenciával, amíg nem próbálják meg elhitetni róla, hogy valóságos.

— Saját alkotói szemszögéből nézve el tudja képzelni, hogy a mesterséges intelligencia alkotótársává válik, és nem csupán eszköz vagy alkotói tér lesz?

— Egyelőre, a jelenlegi állapotában nem. De eszembe jut a számítógép, a szövegszerkesztő, a Word vagy az internet megjelenése, és amikor Jónás Tamás barátommal – tulajdonképpen ő vont bele – a 2000-es évek elején belevágtunk, hogy indítsunk egy internetes honlapot, a dokk.hu-t, ami azóta is létezik, bár már nem mi csináljuk. Akkor én tulajdonképpen nagyjából becsszóra hittem el neki – mivel ő informatikus is –, hogy egyáltalán létezik az internet, hogy az értelmes, és hogy élő emberek használják. Ma meg már nem tudjuk elképzelni, hogy valahol ne legyen wifi a Föld bármely pontján. Nemrég Szöulban mentem az utcán, és bosszantott, hogy az általános ingyenes wifi egy kicsit gyengébb a szokottnál.

Tehát természetesnek veszünk olyan dolgokat, amik tegnap még merőben elképesztőek voltak. Úgyhogy ezért mernék csak óvatosan fogalmazni a mesterséges intelligenciával kapcsolatban.

A jelenlegi állapotában nem nagyon tudom elképzelni, hogy szükségem lenne rá. Kivéve nagyon speciális esetekben. Például, amikor egy kanadai fesztiválra franciára fordítottam a verseimet, a „kuli munka” elvégzésében nagyon hasznos volt. Ahol viszont kicsit karcosabb volt a kérdés, ott azért rá kellett néznem, utána kellett kutatnom és ki kellett igazítanom. De egy csomó automatikus és viszonylag korrektül megoldható feladatot sokkal gyorsabban elvégzett, mintha én gürcöltem volna vele tégláról téglára.

— Sokan vitatkoznak arról, hol kell meghúzni a határt: meddig támogatja az AI az alkotói munkát, és honnan nyomja el az emberi hangot?

— Ez egy jó kérdés. Vannak olyan kollégáim, akiknek erre több idejük van. Nekem őszintén szólva kevesebb időm van rá, legfeljebb nagyon speciális illusztrációkat csináltatok vele, vagy megkérdezek olyan dolgokat, amiket effektíve nem tudok, mert bizonyos esetekben kicsit jobb válaszokat ad, mint mondjuk a Wikipédia vagy egyáltalán az internetes keresés. Nem mindig pontosat. Nagyon érdekes pontja ezeknek a történeteknek, hogy sokszor megkeresnek emberek, hogy szavalóversenyre készül a gyerek, és el tudnám-e nekik küldeni a Fogat mosó Maci, a Sütit készít a Maci vagy bármi ilyesmi című versemet. Ilyenkor picit zavarba jövök, mert tényleg van, hogy nem tudom, írtam-e egyáltalán ilyen című verset, de szinte biztos vagyok benne, hogy nem. Aztán bevallják, hogy tulajdonképpen a mesterséges intelligencia ajánlotta nekik, hogy a gyermek tőlem szavalja el ezt a verset.

Tehát költ helyettem verscímeket, amikhez aztán nem tartozik vers. A rosszabb az, hogyha még a verset is megkölti hozzájuk. Azt már tényleg nem tudja az ember.

De volt egy példa a Medveles című darabom bemutatóján. Az egyik színész srác bejátszott egy dalt, mondván, hogy azt ő írta, de az én stílusomban – vagy valahogy – nem volt egyértelmű, hogy ki írta. Hallgattam, és először azt gondoltam: hú, hát, ha én ilyen rossz szöveget írtam, az nagyon nagy baj. Hallgattam tovább: na, ennyire rosszat azért már biztosan nem írtam. De a színész valami jelleget próbált hozni abból, ahogyan én írok, és aztán kiderült, hogy a mesterséges intelligencia állította elő. Persze, ha finomítják... De mondom: vannak olyan kollégáim, akik kimondottan instruálják a mesterséges intelligenciát, egyfajta majdnem meghitt kapcsolatot alakítanak ki vele, és nagyon érdekes, költészeti szempontból is értékelhető dolgokat állítanak elő vele. De arra, hogy az adott szövegre mekkora volt a ráhatásuk, azt nem tudom megítélni, meg nem is árulják el. Hát, elgondolkodtató.

— Sokan beszélnek arról, hogy eljutunk arra a pontra, amikor egy AI-ügynök a saját digitális ikrünkké válhat. El tudja képzelni, hogy az alkotói folyamatot rábízza egy ilyen ügynökre? Létrejöhet egy Lackfi-féle digitális iker, aki alkot, ön pedig csak jóváhagyja és kiadja a műveket?

— Pedagógiai téren már gondolkodtam is ezen egy kedves tanítványommal, akinek vannak informatikus kapcsolatai. A kreatív írás tanítás kapcsán feldobta, hogy hozzanak létre egy 50 év körüli Lackfi Jánost, digitális figuraként. Nagyjából beletáplálnánk, ahogy és amit én szoktam tanítani, és akkor ötven év múlva is az ötvenéves Lackfi János tudná tanítani az embereket. Létrehoznánk egy ilyen folyamatot. Őszintén szólva elgondolkodtam rajta.

Ez egy picit olyan, mint egy könyv, ami szintén mutat egy lenyomatot az emberből. Mondjuk a Hogyan írjunk verset? című könyvem a pár évvel ezelőtti pedagógiai technikáimat és stílusomat mutatja, és ez egyfajta digitális lenyomat lenne.

Biztos, hogy adna valamiféle személyes jelenlétformát. Persze nyilván lenne egy mű íze. Továbbá az jutott eszembe a kérdésről, hogy én valamikor elképzeltem egy versgépet, amely segít az embereknek verset írni. És most szöget ütött a fejembe, hogy valakivel, aki ért ehhez, meg lehetne próbálni ezt a versgépet létrehozni. Szerintem sokkal könnyebb lenne ezt előállítani, mint ahogy én elképzeltem. Mint egy bankjegykiadó automata a város egyes pontjain, ahol valaki olyan verset kaphat, amiben egy klasszikus költővel, mondjuk Arany Jánossal együttműködve, bizonyos elemeket kicserélve vallhat szerelmet a kedvesének. Egy Arany János-versben, amit ő egy kicsit megturbózott, felruházott azokkal a kis sajátságokkal, amik az ő kapcsolatukat jellemzik. Tehát ilyen ötleteim voltak, és tulajdonképpen nem is tűnik lehetetlennek. Meglátjuk, mit hoz a jövő. Ezek a típusú játékok jobban érdekelnek, mint az, hogy – a híres DJ-khez hasonlóan, akik hasonmásokat dolgoztatnak maguk helyett – egy „AI Lackfi János” írjon verseket szakmányban. Erre még nem gondoltam, mint hiányra, mert én is eleget írok, sőt, nem bírom kiírni a füzeteimből azokat, amiket menet közben följegyzek, mert nincs annyi idő a világon.

Lackfi János a teljes egészében az AIToday-en olvasható interjú folytatásában arról is beszél, hogy

- az AI hogyan „kompilál” meglévő művekből, és ezt miért érzi kényes, mégis összetett szerzői jogi kérdésnek,

- az AI bizonyos kombinatorikus, ötletadó szerepben hogyan lehet alkalmas irodalmi alkotás támogatására,

- milyen magyar ötlet előzte meg évtizedekkel az AI-t a szövegek automatizálásában,

- miért kár azzal próbálkozni, hogy valósként adjunk el generált tartalmakat,

- hogyan válik természetessé a mesterséges tartalmak használata, miközben éppen felerősödik az emberek vágya a valódi, analóg élmények iránt.

FOLYTATÁS ITT.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

JÖVŐ
A Rovatból
Telkes András: megjelenhet hazánkban a Nyugat-Európa elleni hibrid hadviselés, a propaganda mellett infrastruktúrák elleni támadás is jöhet
Az Információs Hivatal volt főigazgató-helyettese az AIToday-nek kifejtette: Magyarország részben kimaradt az Európában látott durva akciókból, de az új politikai helyzet miatt ez gyorsan megváltozhat.


Az orosz hibrid hadviselés ma már messze nemcsak a közösségi médiában terjedő dezinformációról vagy a politikai propagandaüzenetek terjesztéséről szól. A közvélemény mellett célponttá váltak az állami informatikai rendszerek, a közlekedési hálózatok, az energiaszolgáltatók és a kommunikációs infrastruktúrák is, miközben a befolyásolási műveletek egyre kifinomultabb technológiai eszközökkel működnek.

A közösségi platformokon szervezett tartalomterjesztés, a mesterséges profilok, a célzott algoritmusmanipuláció és a kibertámadások ugyanannak az összetett stratégiának a részei lehetnek.

Telkes András, az Információs Hivatal volt főigazgató-helyettese arról beszélt az AIToday.hu-nak, hogy az orosz titkosszolgálatok folyamatosan, Európa-szerte tesztelik az állami rendszerek ellenálló képességét. A generatív AI gyorsítja a tartalomgyártást, illetve mesterséges közösségekkel és álprofilokkal teszi hitelesebbé a dezinformációs kampányokat, de az orosz hackercsoportok nemcsak a közbeszéd formálására törekednek, hanem állami rendszerekbe, közigazgatási hálózatokba és kritikus infrastruktúrákba is megpróbálnak bejutni.

— Az utóbbi időben több elemzésében is utalt rá, hogy az oroszok aktív hibrid hadviselést folytatnak Európában, aminek a hatásait Magyarországon is érezzük. Milyen eszközökhöz nyúlt Oroszország?

— A hibrid hadviselésben orosz oldalról nagyon sok minden benne van. Ami pedig fontos: ezt elsősorban a titkosszolgálatok végzik. A hibrid hadviselés egyrészt befolyásolást jelent, tehát amikor különböző internetes felületeken, különböző platformok felhasználásával próbálják befolyásolni a célország lakosságát. Ez lehet félelemkeltés, megzavarás, rémhírek terjesztése, háborús hisztéria – ezt látjuk Magyarországon is. Ehhez nagyon differenciáltan állnak hozzá: figyelnek a lakosság minden korcsoportjára, és arra is, hogy milyen a lakosság szociális összetétele, az egyes rétegek foglalkozása, milyen az iskolázottságuk. Innen jön az, hogy az olyan boomereknek, mint én, főleg a Facebook a terepe – ezt abból is látom, hogy a posztjaim nagy részét a 45 év fölötti korosztály olvassa. A fiataloknak meg ott a TikTok és az Instagram vagy a kicsit intellektuálisabb X. Sok mindent ki lehet használni, de nem csak a közösségi média felületekre gondolok: ott van például a Telegram is, ami különböző hírcsatornákon keresztül tud ilyen tartalmakat nyomni. Itt lehet különbséget tenni, hogy melyek a nyílt csatornák vagy nyílt csoportok, és melyek a zártak.

A zárt csoportokban például nagyon hatásosan működik az, hogy benne tartják az embereket, és minél jobban meggyőzzék őket arról, hogy amit gondolnak, az a helyes, ezáltal később a racionális érvek teljesen leperegjenek róluk.

Tehát van ennek az egésznek egy közvélemény-befolyásoló része. Ezt nálunk is nagyon erőteljesen csinálták a választások előtt. Többeknek feltűnt, hogy átvették a moldovai választások során használt módszert: egyszerűen profilokat hoztak át, és ezeket részben a magyarországi lájkolásokhoz használták fel. Ugyanis ha sok lájkot sikerül egy poszt alá produkálni, az algoritmus azokat a posztokat, azokat a tartalmakat előre hozza és gyakrabban feldobja. Itt tehát nemcsak tartalomgyártásról, tartalmak elhelyezéséről és csoportszervezésről van szó, hanem arról is, hogy a lájkolásokkal mindig ugyanaz jöjjön fel.

Úgy tukmálják bele az emberek fejébe, hogy akármire kattintanak, akkor is a nekik szánt tartalmak jönnek fel.

A hibrid hadviselés másik része a különböző informatikai rendszerekbe való erőteljes behatolás. Ezt nagyon széles körben kell érteni. Gondolok itt olyanokra, mint az egészségügy, a közlekedés, a közszolgáltatások. És talán nem is annyira a víz vagy a gáz az érdekes, hanem az áram. Ide tartozik az is, hogy mennyire tudnak behatolni az állami működést biztosító informatikai rendszerekbe. Ennek mindig kettős célja van. Az egyik az, hogy információt szerezzenek.

Itt akár az is érdekes lehet, ha például hozzáférnek különböző vészhelyzeti tervekhez: hogyan reagálna az adott állam.

De nem csak erről van szó, hanem arról is, hogy tesztelik: ezek a rendszerek mennyire ellenállóak, milyen módszerekkel lehet őket megtámadni, a támadásokra milyen informatikai elhárítási módszerekkel válaszolnak. És végül az is nagyon fontos, hogy az apró zavarok okozása sokszor azt célozza: mérjék, hogyan, milyen gyorsan reagálnak a hatóságok. Ha valakinek sikerült egy ilyen rendszerbe bejutnia, akkor a cselekvésre azon a rendszeren belül mennyi ideje van, mielőtt a hiba vagy a támadás elhárítása megtörténik.

— És ezeket a rendszereket végül arra használják fel, hogy komolyabb zavarokat okozzanak...

— Azaz a lakosság körében bizonytalanságot, félelemérzetet vagy akár pánikot keltsenek, igen. De ehhez nem feltétlenül csak ilyen módszereket lehet alkalmazni. Láttunk olyat is, a lengyeleknél például, hogy vasútvonalak mellett hajtottak végre robbantásokat. Azután, ha jól emlékszem, volt olyan eset, amikor a németeknél a vasútirányító rendszerbe nyúltak bele, úgy, hogy egy vasútvonalon ne lehessen közlekedni, és akkor lehetett nézni, hogy milyen irányba, hogyan, milyen hatékonysággal terelik a vonatokat. És ott vannak olyan módszerek is, mint például a különböző merényletek:

a német Rheinmetall vezetője ellen terveztek merényletet, azután volt, talán a cseheknél egy lőszerraktár-robbantás, a lengyeleknél pedig bevásárlóközpont-tűz.

De ide tartozik az is, amikor „eltévednek” a drónok és átjönnek NATO-területre, illetve amikor kifejezetten katonai erőkkel vagy eszközökkel próbálják mérni azt, hogy ha repülőgépekkel, hajókkal túl közel kerülnek más légtérhez, felségvizekhez, akkor hogyan reagál az adott ország, mik a reakciói. Mindez nemcsak azt a célt szolgálja, hogy benne legyenek a rendszerekben, illetve zavart keltsenek, hanem azt is, hogy ha adott esetben konfliktusra kerül sor, akkor azt ne csak katonai eszközökkel vívják meg, hanem a bentlétnek, a jelenlétnek az élesbe fordításával. Tehát amikor már nem egyszerűen egy vasútvonal nem működik, hanem összeomlik a vasútirányítási rendszer. Vagy olyan is lehet, amikor nem technikai felkészületlenség miatt nincs áram, hanem azért, mert úgy nyúlnak bele az elektromos hálózatok irányítórendszereibe, hogy országos vagy regionális áramszünet keletkezzen. Ilyen az is, ha bele tudnak nyúlni a telekommunikációs rendszerekbe: például elmegy a mobilhálózat. Vagy a kormányzati kommunikációs rendszerek esetében, amikor vészhelyzetben az ellenséges képességek miatt nem lehet megfelelően reagálni.

Ezt szerte Európában csinálják, szinte kivétel nélkül valamennyi országban.

Különösen a Baltikum lehet kísérleti terep, mert bizonyos értelemben földrajzilag is izolált Európától. Van ugyan szárazföldi összeköttetés Lengyelország irányába a Suwałki-folyosón keresztül, de csak kb. 100 kilométer hosszú ez a szakasz az Oroszországhoz tartozó Kalinyingrádi terület és Belarusz között. A terepviszonyok is olyanok, hogy egy katonai támadás esetén viszonylag könnyen lehet haladni. Ott lehet – ha lehet ezt így mondani – orosz részről külön ilyen módszerekkel próbálkozni, már csak azért is, mert ezzel azt tesztelik, hogy a szövetségi rendszer, a NATO hogyan reagál erre: komolyan veszi, vagy nem veszi komolyan.

— És ha elég sokat próbálkoznak, az altatja az ellenség figyelmét. Feltételezem, ez is a célok között van.

Telkes András a teljes egészében (és ingyenesen) az AIToday.hu-n olvasható interjú folytatásában arról is beszél, hogy

- szerinte milyen formában jelenhetnek meg Magyarországon is az orosz hibrid hadviselés Nyugat-Európában már látott módszerei,

- hogyan lehetne kizárni a magyar állami - és főleg külügyi - informatikai rendszerekből az orosz jelenlétet,

- mely technológiák és módszerek gyorsítják a dezinformációs műveleteket,

- miközben az AI-jal készített tartalmak életszerűbbé válnak, saját magukat is leleplezhetik,

- milyen európai fejlesztések válnak az orosz hackerek és a korrupciós hálózatok célpontjává.

FOLYTATÁS ITT.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

JÖVŐ
A Rovatból
Balogh Petya: az AI önmagában nem versenyelőny, mert mindenki megkapja, de a workslop egyre nagyobb gond
Az üzletember az AIToday-nek kifejtette: a cégek számára tévút lehet, ha dolgozót helyettesítenek mesterséges intelligenciával. Az AI a munkafolyamatok lépéseit segíti, és ha nem értjük a folyamatot, automatizálni sem tudjuk.


A mesterséges intelligencia egyre több munkahelyi folyamatban jelenik meg, ám - ahogy arra az Economist kutatása is rámutat - kérdéses, hogy hol és milyen mélységben tud valódi eredményt hozni, hiszen sokan csak égetik a pénzt a bevezetésére, a cégek pedig pilot-purgatóriumban ragadnak. Balogh Petya, a STRT Akadémia alapítója az AIToday-nek arról beszélt, hogy az AI elsősorban a munkafolyamatok egyes lépéseit automatizálja, nem pedig egy-egy teljes munkakört vált ki. Éppen ezért azok a cégek tudnak vele igazán élni, amelyek jól feltérképezték a működésüket.

A magyar kkv-knál nehezebb is az adaptáció, mert az ott dolgozók bármit megoldanak, ami éppen bejön az ajtón, így nem mindig világos, hogy az AI miben lehetne igazán hatékony.

Balogh Petya azt látja, hogy az AI nemcsak gyorsíthatja a feladatokat, hanem jobb minőségű végeredményt is adhat, de a megtérülése közben nehezen mérhető. Mégis: a technológiához értők előnybe kerülnek, a prémium munkaerő pedig egyre kevésbé akar olyan helyen dolgozni, ahol nincs rendes AI-eszköztár. A hatás sok apró lépésben mutatkozik meg: gyorsabb feladatellátás, kevesebb hiba, átalakuló munkakörök. Óriási és egyre terjedő probléma viszont a „workslop”.

— Zajlik még szakmai diskurzus arról, hogy a mesterséges intelligenciát  milyen területeken vonják be a cégek a működésükbe, vagy ez már egy teljesen elterjedt dolog, és minden területet érint?

— Van erről egy izgalmas tanulmány: az Anthropic publikálta nemrég arról, hogy az irodai munkában melyik munkaköröket hány százalékban tudja, vagy tudja majd a jövőben kiváltani a mesterséges intelligencia. Területenként lebontva mutatják meg, százalékosan, és mindegyik területen mutatnak olyan szakmát is, amit nagyban érint. Például az informatikában a programozói szakma kiválthatóságát 90 százalék fölé becsülik.

— Van benne más izgalmas adat is, amit kiemelnél, vagy csak ez lepett meg a leginkább?

— Ez az egyik legmeglepőbb, de összességében az látszik, hogy a jelenlegi szellemi munkakörök jelentős részét át tudná venni a mesterséges intelligencia. Még nem tartunk ott, tehát még nem fedi le az összes munkát, még nem tud mindent elvenni. Egy másik izgalmas kutatás a Harvard Business Review-é, ami azt vizsgálta, hogy mit okoz az AI a munkahelyeken. Az ő megállapításuk az, hogy a mesterséges intelligencia nem elveszi a munkát vagy megkönnyíti, hanem intenzívebbé teszi. Ez azt jelenti, hogy nem kevesebb idő alatt végezzük el ugyanazt a feladatot, hanem ugyanannyi idő alatt, vagy akár még többen dolgozva, de lényegesen jobb minőségű végeredmény születik. Azaz ők sem az időspórolásban, hanem a minőségnövekményben mértek nagy ugrást. Ehhez kapcsolódik egy szlovák bank AI‑bevezetési projektje, amibe egyetemeket is bevontak, és készült belőle egy kutatási white paper. Az ő bevezetésük egy általánosabb irodai AI‑bevezetés volt, ami sok munkafolyamatot érintett. Ebből az jött ki, hogy a kollégák 20 százalékkal gyorsabban végeznek a feladatokkal, és 50 százalékkal jobb minőségben. Most sok helyen inkább ez látszódik: nem kevesebb lesz az elvégzendő munka, és nem ugyanannyit kell megcsinálni kevesebb idő alatt, hanem jobb minőségben végzünk többet, de nem dolgozunk kevesebben a mesterséges intelligencia miatt.

— A The Economist riportjában érdekes állítás, hogy sok cég nem méri az AI‑projektek üzleti hatását. Ez miért maradhat el, miközben máskor mindenki a megtérülést firtatja?

— Ennek nagyon nehéz a mérhetősége, mert nem egy konkrét munkafolyamatot változtat meg, hanem szinte minden irodai munkafolyamat kutatási, végiggondolási és megfogalmazási részéhez kapcsolódik. Emiatt nem lehet jól felállítani egy vegytiszta „előtte‑utána” mérést, mert szinte minden irodai munka elvégzésekor tud valahol hasznos lenni. Ha csak a postai levelek megcímzésére, a bélyegek gyorsabb felragasztására lehetne használni, akkor mérhető lenne, hogy kézzel mennyi idő, és az új technológiával mennyi idő bélyeget ragasztani, és ki lehetne számolni a megtérülést. Itt viszont nagyon sok ponton érintkezik a munkával. A másik, ami limitálja a jól mérhető megtérülést, az az, hogy nemcsak nekünk van ilyen eszközünk, hanem a konkurenciának is. Hirtelen egyszerre kapja meg a világon mindenki ezeket az eszközöket. Ma már a kollégák nagyon nagy része használ valamilyen AI‑eszközt a munkájához. Ennek túlnyomó többsége, mérések szerint több mint 80 százaléka, olyan AI‑eszköz, amiről a cége nem is tud, és nem a cégtől kapta. Ezt hívják „shadow AI”-nak. Tehát nagyon sok helyre beépült a munkafolyamatokba, de a konkurenciámnál is, meg a harmadik, negyediknél is.

Ez azért fontos, mert az AI használata önmagában nem jelent versenyelőnyt, hiszen hirtelen mindenkinek egyszerre jelent versenyelőnyt. Mintha az olimpián eddig mindenki mezítláb futott volna, most meg mindenki a legjobb karboncipőben futhat.

Akkor mindenki gyorsabban futna, de mivel mindenki gyorsabban fut, nem lenne hatalmas ugrás egyik futónál sem. Ugyanezt látjuk a gazdaságban: az összgazdasági hatása nem jelentős. Aki kimarad belőle, az nyilván lemarad. Ahol jobban megragadják ezt a lehetőséget, ott vannak jó példák, akik ezzel előre szaladtak, de még nem tudjuk pontosan megmérni, mi az, ami AI nélkül nem így lett volna. Amit én sejtek mögötte, az az, hogy sokkal több probléma van megoldva jobb minőségben. Tehát egy általános minőségjavulást fogunk látni az AI miatt. Illetve nagyon sok baleset is történik a mesterséges intelligencia körül. Erre is van egy új szavunk, amit szerintem érdemes ismerni: ez a „workslop”. Az egyik új szó, ami tavaly egyesek szerint az év szava volt, az az „AI slop”, az AI moslék, az a híg, silány tartalom, amit az AI gyárt. Ehhez képest

a „Work Slop” az, amikor ez a munkahelyen történik: kapok e‑mailben egy kollégától egy kérdést, és anélkül, hogy elolvasnám, generáltatok rá egy választ, és küldöm is vissza.

Tehát úgy válaszoltam meg egy szakmai kérdést, hogy sem a kérdést, sem a választ nem olvastam el. Ez nyilván nagyban aláássa a bizalmat, rosszabb minőségű döntésekhez vezethet, és a terjedése rohamos. Ez már megjelent a munkahelyeken, ami pedig a hatékonyságot csökkenti.

— Több kutatás hiányolja, hogy a cégek nem alakítják át a munkaköröket az AI bevezetésével. Amit felvázoltál, az viszont nem munkakör‑átalakítási, hanem inkább munkamorál‑kérdés, nem?

— Szerintem a munkahelyeken kell megszületniük azoknak a szabályoknak, amik mentén működünk, és ezek még nem alakultak ki. Most még kicsit vadnyugat van, mindenki azt és úgy használja, ahogy éppen kedve tartja. Biztos, hogy a következő években mindenkinek meg kell tanulnia egy közös illemszabályt, egy közös együttműködési rendet. Ha használok AI‑t a munkámhoz, attól még el kell olvasnom, amit az AI mondott, és egyet kell értenem vele, mielőtt továbbküldöm. Egy csomó ilyen részlet jön majd, aminek szerintem az egymással szembeni elvárásokban is meg kell jelennie. A másik oldalról pedig az AI nem munkaköröket vált ki, hanem a munkafolyamatok lépéseit. Azok a cégek, ahol jól feltérképezett, jól ismert munkafolyamatok vannak, ott tudják ezeket automatizálni AI segítségével. Egy átlag magyar KKV‑nál viszont nem munkafolyamatok vannak, hanem emberek, akik igyekeznek megoldani bármit, ami éppen bejön az ajtón, ezért ott nehezebb az adaptáció.

Sokszor a cégvezetők arra gondolnak, hogy az AI majd valamelyik emberüket váltja ki. De nem, mert az az ember lehet, hogy sok mást is csinál a cégben, ami máshol hasznos.

Tehát ha már értem a munkafolyamatokat, csak akkor tudok beállítani automatizációkat. Egy izgalmas belső információ: nálunk a cégnél a CTO, a technológiai vezetőnk, a tavalyi évben közel ezer különböző kis szoftvert írt AI segítségével különböző, addig kézzel végzett tevékenységek és munkafolyamatok kiváltására. Szerintem ez lesz a jellemző: nagyon sok apró munkalépést tudunk kiváltani, és utána átépítjük a rendszereinket. De ez nem azt jelenti, hogy nem lesz emberre szükség, hanem hogy változni fognak a munkakörök. A szellemi kulimunkából a szellemi rendező vagy karmester irányába fogunk elmozdulni: sokkal inkább felügyeljük a munkát, mintsem végezzük.

— A „karmester” kollégád esete viszont mérhető hasznot hozott az ezer szoftverrel. Ott mérhető volt a hatékonyságnövekedés.

Az AIToday.hu-n teljes egészében (és ingyenesen) olvasható interjú folytatásában Balogh Petya kifejti, hogy

- miért nem vállal a minőségi munkaerő olyan állást, amelyhez nem járnak megfelelő AI-eszközök,

- a kisebb vállalkozásokál miért komolyabb kihívás az AI bevezetése,

- milyen módszerrel végezheti el egy néhány fős csapat akár 50 fő munkáját,

- mikorra válnak alapelvárássá a beható AI-ismeretek a munkaerőpiacon,

- hogyan érdemes kezelni a mesterséges intelligenciát, ahelyett, hogy csak technológiai kérdésként tekintenénk rá.

FOLYTATÁS ITT.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk